Battaplébánia

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Az apostolok Jézus általi küldése és visszaérkezése közé Szent Márk evangélista beilleszti Keresztelő János halála elbeszélését. A történetben szereplő Heródes Antipász nem tévesztendő össze az apjával, a Jézus születése körüli időkben uralkodó Nagy Heródes alakjával. Heródes Antipász valójában nem király volt, – eredménytelenül folyamodott a római császárhoz a királyi címért – hanem ún. negyedes fejedelemként irányította az apja halála után neki jutó országrészt, így Galileát is.

Amikor Jézus galileai területen, Názáretben és környékén járt, az uralkodó is értesült cselekedeteiről és próbált magyarázatot találni a rendkívüli csodákra. Úgy tűnik, adott arra a korabeli szóbeszédre, amely szerint Keresztelő János támadt fel a halálból és él tovább Jézus személyében. Bár Heródes is elismerte, hogy János „igaz és szent” ember, mégis rossz néven vette tőle, hogy bűnére és törvényszegésére figyelmeztette, hogy tudniillik nem szabadott volna házasságot kötnie testvére feleségével, ezért elhallgattatása érdekében bebörtönözte. János végül mégsem Heródes haragjának, hanem inkább gyengeségének lett az áldozata, amit a felesége bosszúálló módon kihasznált.

Keresztelő János példája azt mutatja, hogy az igazság kimondása és a bűnre való figyelmeztetés minden esetben kötelesség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom egész szívemből isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó. Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed mindörökké! Ég és föld előtt megvallom, teljes szívemből hiszem, Uram, hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sőt, sokkal többet is megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te dicsőségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére, szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.

Eudes Szent János

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

A názáreti zsinagógában történtek nem tántorítják meg Jézust küldetésében. Fellépése mindenképpen kudarc és csalódás volt, ő sem számíthatott arra, hogy földijei hitetlenül, elutasítóan fogadják őt. Mégsem csügged, hanem folytatja útját, továbbra is járja a környék településeit, hogy tanítsa az embereket. Tizenkét tanítványának missziós útra küldésével az volt a szándéka, hogy működését kiterjessze, tanítása minél több helyre eljusson. Jézus cselekedetét az evangélista azzal írja le, hogy először „magához hívta,” majd pedig „elküldte” őket. Ő tehát a kezdeményező, ő küldi a tanítványokat, tőle indulnak azok, akik küldetést kapnak. A tanítványok küldetése tehát nem független Jézustól, hanem Mesterükhöz kötődik. Ő látja el őket tanácsokkal az útra, ő ad nekik utasításokat az elvégzendő feladatra vonatkozóan és ő ad nekik erőt ahhoz, hogy szolgálatuk, munkájuk hatékony legyen. Bár ennél a résznél még nem szerepel az „apostol” kifejezés az útnak indulókkal kapcsolatban, mégis a szó eredeti értelmében mondhatjuk rájuk, hiszen valóban küldöttek, azaz apostolok ők.

Keresztény emberként minden nap késztetést érzünk arra, hogy kezünkbe vegyük azt a vándorbotot, amiről Jézus beszél. Érezzük felelősségünket, hogy útnak kell indulnunk az emberek felé, hogy elvigyük nekik Jézus tanítását. Induljunk! Mindannyian küldöttek vagyunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.

Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Az evangéliumokban a csodálkozás, az álmélkodás, a meglepődés gyakran előfordul mint az emberek reakciója. Három területen, Jézus személyével, tanításával és csodáival kapcsolatban jelentkezik főként. Pozitív reakció ez a nép részéről. Elcsodálkoznak Jézus emberfeletti hatalmán és erején, de örülnek annak, hogy találkozhatnak vele. Ámulattal hallgatják szavait, és ez tanításának elfogadását jelenti a részükről. Meglepődve szemlélik csodáit, ugyanakkor ez a meglepődés örvendezést vált ki bennük, mert ki ne örvendezne annak, ha az Úr csodáinak köszönhetően számos beteg meggyógyul.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Názáretbe érkezik, tehát abba a városba, ahol felnevelkedett. A szombati istentiszteleten megragadja az alkalmat, hogy beszéljen, tanítson. A jelenlévők csodálkoznak és csodálkozásukat kérdések formájában fejezik ki. Honnét vette ezt? – hangzik az első kérdés, azaz honnan származik Jézus személyiségének varázsa? A következő két kijelentés arra vonatkozik, hogy honnan van Jézus bölcsessége, amely megnyilvánul tanításában és honnan van csodatévő ereje? Amíg a nép esetében a csodálkozás elfogadást jelent, a názáretiek esetében éppen az ellenkezőjéről van szó. Az ő csodálkozásuk elutasítást, értetlenséget és hitetlenséget jelent.

Az elfogadás és az elutasítás, a hit és a hitetlenség útja áll mindazok előtt, akik Jézussal találkoznak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.

Szent Metód imája

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Lukács evangélista csak néhány eseményt jegyez le írásában Jézus gyermekkorából, amelyek közül a legjelentősebb Jézus templomi bemutatása. Negyven nappal születése után édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy mint elsőszülött gyermeket megváltsák, és bemutassák a mózesi törvények által előírt áldozatot. Innen ered az ünnep hivatalos elnevezése. Az eseménynél jelent volt egy Simeon nevű férfi, aki Istent magasztaló imájában világosságnak nevezi a gyermek Jézust. Olyan világosságnak, amely nem csupán a választott nép, hanem a pogány nemzetek számára is világosság lesz. Prófétai kijelentése valóban beteljesedik Jézus személyében, aki nyilvános működése idején kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Simeon és Anna prófétaasszony, aki szintén jelen volt Jézus templomi bemutatásánál, mindazokat jelképezik, akik a megelőző évszázadokban a világ világosságának jövetelére vártak, s akik most Jézusban felismerhetik az igazi világosságot. A világ világosságával való találkozás jelképeként alakult ki ezen a napon a gyertyaszentelés szertartása, s innen származik az ünnep sajátos magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony.

Úr Jézus! Hozz örömöt és világosságot az életembe és minden ember életébe!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, Jézus Anyja és a papok anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!

Hitnek Anyja, aki elkísérted a templomba az Emberfiát, hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket; ajánld az Atyának az ő dicsőségére Fiadnak papjait, Szövetség Szent Szekrénye!

Szent II. János Pál pápa

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésének történetével Márk evangélista megnyit művében egy olyan sorozatot, amelyben különféle csodákat mutat be. A halálfélelmet érző apostoloktól Jézus a hitüket kéri számon. Miért féltek? Nincs bennetek hit? – kérdezi tőlük. Számonkérése megvilágítja a következő részekben olvasható csodák szándékát. A mi Urunk azért tesz csodákat, hogy megmutassa apostolainak, tanítványainak és a népnek az ő isteni erejét, és cselekedetei láttán erősödjön bennük a hit. Ez a szándék jól látszik abból, hogy a csodaelbeszélések azonos felépítésűek. Egy szükséghelyzet bemutatásával kezdődnek, ezt követi Jézus imája és cselekedete hatására a gyógyulás, majd olyan mozzanat következik, amely megerősít abban, hogy valóban csoda történt. Az ilyen történetek végül azzal záródnak, hogy az emberek elcsodálkoznak Jézus hatalmán és erején, és elismerik, hogy emberi képességek nem elegendőek ilyen cselekedetekhez. Nem minden esetben, de többször megvallják hitüket Jézus iránt.

A meglepődés mellett a csodák másik hatása az öröm. Az emberek örvendeznek, hogy Isten a csoda által megmutatta irgalmát. Az előttem álló héten odafigyelek mindenre, ami örömet okoz, észreveszem a hétköznapi események nyújtotta örömet, és igyekszem apró dolgokkal másoknak örömet szerezni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az Egyházban.

Jean Vanier