Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25

Elmélkedés

Jézus korában a palesztin lakóházak egyszerű építmények voltak, tulajdonképpen egyetlen helyiségből álltak. Egyetlen olajlámpás elég volt tehát ahhoz, hogy a helyiséget, azaz az egész házat bevilágítsa. Értelmetlen lett volna meggyújtani egy lámpást, ha annak fényét azonnal el akarták volna rejteni. Jézus mondása a lámpatartóra helyezendő és az egész házat megvilágító lámpásról azt szemlélteti, hogy az Isten országa fényként, világosságként terjed. Értelmetlen volna eltitkolni vagy elrejteni Isten országának fényét, mert éppen azért valósul meg a világban, hogy minden embert megvilágítson az igazság tanítása.

Jézus örömhírének fénye elárasztja a világot, hogy többé már senki ne botorkáljon a sötétségben, ne keresgélje tovább a helyes utat a homályban, hanem mindenki előtt napvilágra kerüljön az üdvösség útja. Ha valami most még rejtve is van vagy titokban történik, a megfelelő időben nyilvánosságra fog kerülni. Eljön majd az idő, amikor lehull a fátyol a most még rejtett dolgokról és mindenki felismerheti az Isten országát. A fény forrása, az igazi világosság Jézus Krisztus, akinek személyében felismerhetjük utunkat és vezetőnket a mennyei Atya felé. Aki vele járja az élet útját, az nem jár már a bűnök sötétségében, hanem az üdvösség fényét követi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Te mondtad: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Ne engedd, hogy a megváltás meddő maradjon bennem és embertársaimban! Ne engedd, hogy valaha is elszakadjak az igazi szőlőtőtől! Hadd éljek szent életközösségben, s hadd járja át kegyelmed ereje minden tettemet!

Fernand Lelotte jezsuita

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a magvetőről, majd pedig részletesen meg is magyarázza azt. A hasonlat szerint a magvető az igehirdetőket jelképezi, akik az isteni tanítás terjesztésén fáradoznak, a különböző talajok, a más-más lelkű embereket, akik vagy magukba fogadják a tanítást vagy elutasítják azt.

Hogyan indult az igehirdetés a kezdeti időkben? Jézus kereszthalála elbizonytalanítja az apostolokat. Bezárkóznak és hallgatnak. Legfeljebb egymással beszélik meg csalódottságukat. A Mester halála romba döntötte hitüket. Valóban ő lett volna a Megváltó? Valóban ő lett volna az Isten Fia? A kételkedés hallgataggá, némává teszi őket. Aztán harmadnap váratlanul megjelenik nekik a feltámadt Krisztus, majd a következő napokban újra találkozhatnak vele. Ennek hatására minden átértékelődik bennük, megértik a korábbi tanítások lényegét, megértik a csodák jelentőségét, és legfőképpen megértik Isten akaratát az Úr szenvedése, halála és feltámadása hátterében. Megértik Jézus parancsát is a misszióra és az igehirdetésre vonatkozóan. Néhány nap múlva eltölti őket a Szentlélek, s ettől kezdve beszélni kezdenek, elkezdik hirdetni Krisztus halált és feltámadását. Oly sokan hallják meg az örömhírt és térnek meg a krisztusi hitre, hogy a százszoros termés hamar megmutatkozik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Jézus Anyja, őrizd meg szívemet, hogy gyermeki, tiszta és átlátszó legyen, mint a forrás! Adj nekem egyszerű szívet, amelynek nincs kedvére a komor töprengés! Szívet, amely nagylelkűen odaajándékozza magát, és bensőségesen osztozik a fájdalomban. Hű, és nemesen érző szívet, amely semmi jót nem feled, és semmi rosszért nem neheztel. Hűséges és nemes szívet, ami semmi jót nem felejt, és semmi rosszat nem tesz. Tedd, hogy szívem szelíd és alázatos legyen, szeressen a viszontszeretés igénye nélkül, boldog legyen, ha más szívekben háttérbe szorul az isteni szív mögött. Adj nekem nagy, győzhetetlen szívet, amelyet semmi hálátlanság be nem zár, semmi közömbösség ki nem fáraszt. Szívet, amely Jézus Krisztus dicsőségéért felemészti magát, és szeretetétől olyan sebet hord, amely csak a mennyben gyógyul be.

Léonce de Grandmaison jezsuita

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Tegnap Szent Pált, a pogány népek apostolát, ma pedig az ő két lelkes munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük. Timóteus elkíséri missziós útján Pál apostolt Tesszalonikibe, Korintusba és feltehetően Filippibe is. Még akkor is kapcsolatban marad Pállal, amikor efezusi tartózkodása idején rabságot szenved. Ő lesz ennek a városnak első püspöke. Titusz pogány származású volt, megtérését követően kíséri el Pált Jeruzsálembe, az apostoli zsinatra, majd Pál küldötteként érkezik Korintusba, ahol gyűjtést szervez a jeruzsálemi közösség javára. Később krétai püspök lett.

Timóteus és Titusz is részt vettek tehát abban a nagyszerű munkában, amelyet a Szentlélek ösztönzött, s amelynek gyümölcseként sorra alakultak a helyi keresztény közösségek. Érdekes, hogy Szent Pál apostol már ekkor egyházaknak nevezi ezeket a közösségeket, és leveleit elsősorban nem egyéneknek, hanem ezeknek a közösségeknek küldi. Timóteus és Titusz is bekapcsolódik az apostoli tevékenységbe, amely nem csupán az igehirdetést jelentette, hanem ezeknek a közösségeknek az összehívását, egybegyűjtését és vezetését. Mindketten a keresztény közösség elöljárói, püspökei, pásztorai, akik alázattal és buzgósággal végzik szolgálatukat, és nagy gonddal ügyelnek arra, hogy a krisztusi tanítást védelmezzék.

Mai ünnepük emlékeztessen minket arra, hogy a krisztusi hit őrzése és továbbadása minden keresztény ember feladata.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hallgasd meg minden órai imámat! Töltsd el szívemet angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám és honfitársaim iránt! Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erős eszével! Engedj a jövőbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszak magvától! Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor arról a tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak! Gondolkodni akarok és dolgozni éjjel és nappal egész életemen át. Segítsd sikerre bennem azt, ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcse lehetne! Nyújtsd segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban! Engedd, hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá bármihez!

Széchenyi István gróf

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

A ma ünnepelt Szent Pál nem volt tagja a Jézus által választott, tizenkét személyből álló testületnek, akiket apostoloknak nevezünk. Feltételezhetjük, hogy élete során soha nem találkozott személyesen Jézussal, bár talán hallhatott tevékenységéről. Ő először azokat ismeri meg, akik Krisztus követői voltak, s mint buzgó zsidó ember, a keresztényeket a hagyományos vallásosság felforgatóinak tartotta, ezért az általuk képviselt új hitet elutasította. A születő Egyház ellen forduló és a keresztényeket üldöző Pál esetében akkor történik nagy változás, amikor a damaszkuszi úton találkozik az új hit elindítójával, Jézussal. Látomásban jelenik meg neki az Úr és ez a találkozás alapvetően új irányba állítja Pál életét. Ettől kezdve nem csak Krisztus követője lesz, hanem a krisztusi hit terjesztője is, főként a nem zsidó, pogány népek körében. Emiatt nevezhetjük őt is joggal apostolnak, az Úr küldöttének.

Pál megtérése ünnepén arról olvasunk az evangéliumban, hogy a feltámadt Jézus mennybemenetele előtt a következő parancsot adja apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Szent Pál ugyan nincs jelen ennél az eseménynél, de megtérése után ő is azt érzi küldetésének, hogy az evangélium hirdetője legyen. Leveleiben, amelyeket az általa alapított közösségeknek írt, a Jézus haláláról és feltámadásáról szóló tanítást nevezi evangéliumnak, azaz örömhírnek, és nem a négy evangélista írását, amelyek részben később keletkeztek. Egyik legfontosabb kijelentését a korintusiakhoz írt levelében olvashatjuk: „Az evangélium által elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek” (1Kor 15,2). Minden keresztény ember számára életreszóló feladatot jelöl ki ez a kijelentés: hallgatni, megtartani és hirdetni az evangéliumot, ez vezet az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos, szent Atyám, kegyességed szerint ajándékozz nekem: téged megértő értelmet, téged megérző érzéket, neked tetsző érzelmet, téged kereső buzgalmat, rád találó bölcsességet, téged felismerő szellemet, téged szerető bensőt, rád figyelő szívet, téged dicsőítő tetteket, téged hallgató figyelmet, rád tekintő szemet, téged dicsőítő nyelvet, neked tetsző életet, rád várakozó türelmet, téged váró hűséget, tökéletes jó véget, szent jelenlétedet, boldog feltámadást és az örök életet.

Szent Benedek

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Jézus programbeszéde

Jézus názáreti fellépését, az Úr tanítását a zsinagógában és elutasítását a názáretiek részéről Máté, Márk és Lukács evangéliumában egyaránt megtaláljuk. A mai vasárnapon a Lukács szerinti változat első részét, azaz a felolvasást és a tanítást olvassuk. Az esemény folytatása, azaz a názáretiek felháborodása és elutasítása a következő vasárnap fog szerepelni az evangéliumban.

Máté és Márk írásában a názáreti fellépés Jézus nyilvános működésének egy későbbi időszakában történik. Miután sikeresen tanított például a kafarnaumi zsinagógában és Galilea vidékén számos csodát tett már, visszatér Jézus Názáretbe, ahol ifjúkorát töltötte. Ezzel szemben Szent Lukács megfordítja a sorrendet és a názáreti esetet Jézus nyilvános működése első eseményeként jelöli meg, itt kezdi meg munkásságát. Mi áll a különbség hátterében?

Tudnunk kell, hogy az evangélisták nem útinaplót írnak, amelyben pontosan beszámolnak arról, hogy napról napra mi történt Jézussal és tanítványaival. Írásaik nem jegyzőkönyvek, amelyek a helyek, időpontok, szereplők és cselekmények dokumentálására szolgálnak. Az evangéliumok keletkezését néhány évtized választja el a Jézus-eseménytől. Ez idő alatt az apostoli igehirdetés őrizte mindazt, amit az Úr tett és tanított. Az idővel megtisztult, kikristályosodott és a Szentlélek által megvilágított igazságokat jegyezték le az evangélisták, s leírásaik mögött minden esetben a mondanivalót, az üzenetet érdemes keresnünk.

Lukács evangélista azért helyezi előbbre a názáreti fellépést, mert Jézus nyilvános működését egy Názáretből Jeruzsálembe vezető útként írja le, s az ő gondolatmenetébe jobban illik ez a sorrend. Művében ő azt szándékozik bemutatni, hogy a kezdeti elfogadás és lelkesedés hogyan változik meg a három év során, s miként vezetnek az események Jézus elutasításához, elítéléséhez és keresztre feszítéséhez. A názáreti fellépés sűrítve tartalmazza mindezt, hiszen kezdetben egyetértőek a názáretiek, s csak később válnak elutasítóvá. Ennek igazságát alátámasztja az a tény, hogy Lukács úgy fogalmazza meg a Názáretben történtek végét, hogy előrevetíti Jézus sorsát. Amikor azt olvassuk, hogy erőszakkal kivezetik Jézust a városon kívülre, hogy szakadékba taszítván megöljék őt, rögtön magunk elé képzeljük, hogy keresztjének hordozására kényszerítik az Urat, kivezetik a városon kívülre, a Golgota hegyére, hogy ott keresztre feszítsék.

Jézus rövid názáreti beszéde tulajdonképpen egy programbeszéd, amelyből megismerjük küldetésének lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit Jézus felolvasott, s erről a korszakról állítja, hogy az ő fellépésével elkezdődött. Ezért teszi a következő kijelentést: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

Az ismert német zeneszerző, Ludwig van Beethoven mondta egyszer: „A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék. Az igaz művészet azonban önmaga ura, s nem tűri, hogy hízelgő formába kényszerítsék.” A zeneszerző találóan fogalmazza meg a művészet és a zene hivatását. Ugyanez elmondható minden magasabb rendű, az embert felemelő munkára és szolgálatra. Jézus nem az emberi elvárásoknak akar megfelelni és nem olyan ígéreteket tesz, amelyeket az emberek szívesen hallanának, hanem egy magasabb rendű igazságot hirdet, az üdvösség útját tanítja, azt közvetíti felénk, amit a mennyei Atya bízott rá. Jézus programbeszéde arról szól, hogy ő az üdvösség közvetítője.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így kezdted tanításodat az emberek körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A „ma” minden nap megadatik számomra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, a szeretetből fakadó bűnbánatra, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. Segíts engem, hogy az irgalmas Istenre találjak!