Elgondolkodtató

  • 2016. január 21. – Csütörtök (Mk 3,7-12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
    Mk 3,7-12

    Elmélkedés

    Mai elmélkedésünkben azokból a szavakból induljunk ki, amelyek leírják a néptömeg kapcsolatát Jézussal. Nagy tömeg „követte” őt, nagy sokaság „csatlakozott” hozzá, mind ott „tolongtak” körülötte. Láthatjuk, hogy aki otthon marad vagy kényelmes helyzetéhez ragaszkodik, az nem fog hallani semmit az Úr tanításából és nem lesz részese a csodáknak. A vallásos élet és főként a vallásosságban való megújulás megkívánja az elindulást és az állandó úton levést. Sok hívő ember valójában éppen akkor érez csalódást, amikor megáll a lelki életnek egy szintjén és nem érzi, hogy tovább kellene lépnie. Az ilyen esetekben érthető az illető csalódottsága, lelki szárazsága, vallási hiányérzete, de ezek ellen egyedül ő tehet.

    Miként az úton lévő embert az jellemzi, hogy nem kételkedik haladási irányában, ugyanúgy a lelkiekben előrehaladó ember is biztosan tudja, hová akar megérkezni. Élete irányát az határozza meg, hogy mindent Isten akaratának megfelelően tegyen. Az evangélium, Jézus örömhíre megvilágítja ezt az utat, az Isten-keresés és az Istenre találás útját. Akkor vagyunk igazán bölcsek, ha nap mint nap elindulunk ezen az úton, ha egyének és közösségek Jézus Krisztust, az Isten Fiát követik, aki az üdvözítő Atyához vezet minket.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Vedd el, Uram, egész szabadságomat! Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat! Amim van és amit birtokolok, te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást.

    Loyolai Szent Ignác

  • A Szűzanya nagyon szeret téged!
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNemrég ért véget a Mária tisztelet Erdélyben kiállítás, amelyet a Csíki Székely Múzeum szervezett a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a ferencesek Kisebb Testvérek Rendjének Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartománya és a Csíkszereda Polgármesteri Hivatal támogatásával. Olvastam a sajtóban a megnyitóról, láttam a képeket és én is megkívántam, hogy megtekintsem a kiállítást.

    Bővebben …

  • 2016. január 20. – Szerda (Mk 3,1-6)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
    Mk 3,1-6

    Elmélkedés

    Egy béna kezű ember meggyógyításának esetét olvassuk a mai nap evangéliumában. A farizeusok haragját nem a gyógyítás ténye váltotta ki, hanem az, hogy mindezt Jézus szombaton, a nyugalom napján tette. Gyógyítását ugyanis munkának minősítették. Azt, hogy a farizeusok mennyire elvakultan gondolkoztak a törvények megtartásáról, az ő hallgatásuk mutatja. Elmondhatták volna, hogy miként vélekednek Jézus szándékáról és a szombati törvényekről, de ők inkább hallgatnak. Ahhoz nincs bátorságuk, hogy megtiltsák Jézusnak a jócselekedetet, de ahhoz már igen, hogy utólag a vesztét akarják.

    Jézus példájából tanulva a keresztény ember nem rúgja fel a törvényeket, sem a vallási, sem a polgári szabályokat, hanem azok megtartására törekszik. Ugyanakkor nem engedi, hogy ezek a törvények korlátok közé szorítsák vagy adott esetben megakadályozzák őt valamely jócselekedet megvalósításában. Az evangélium nem egy törvénykönyv, amely a Krisztus-követőknek szól, hanem örömhír, amely felszólít a szeretet mindennapi gyakorlására. Az evangélium meghívás, Krisztus tökéletes szeretetének követésére. Az evangélium felhívás arra, hogy megszüntessük a megvallott hit és a megvalósítandó szeretet közti távolságot. Az evangélium megmutatja azt az irányt, amely a szeretet Istenéhez vezeti az embert.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust! Vezess minket őhozzá! Taníts meg minket megismerni és szeretni őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek és az élővíz forrásai lehessünk egy szomjazó világban!

    XVI. Benedek pápa

  • Mi a baj a jógával?
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA jóga világszerte egyre népszerűbb. Ártalmatlan, üdítő testgyakorlás vagy valami más? Keresztény szempontú értékelés és egy párKatt tag megdöbbentő tanúságtétele.

    A jóga világszerte egyre népszerűbb. Se szeri, se száma a jógatanfolyamoknak, a jógával foglalkozó kiadványoknak, cikkeknek, weboldalaknak. Statisztikák szerint csak Amerikában több mint 24 millió jógázó évente 7-8 milliárd dollárt költ jógatanfolyamokra és kapcsolódó termékekre.

    Bővebben …

  • Mi a baj a jógával?
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA jóga világszerte egyre népszerűbb. Ártalmatlan, üdítő testgyakorlás vagy valami más? Keresztény szempontú értékelés és egy párKatt tag megdöbbentő tanúságtétele.

    A jóga világszerte egyre népszerűbb. Se szeri, se száma a jógatanfolyamoknak, a jógával foglalkozó kiadványoknak, cikkeknek, weboldalaknak. Statisztikák szerint csak Amerikában több mint 24 millió jógázó évente 7-8 milliárd dollárt költ jógatanfolyamokra és kapcsolódó termékekre.

    Bővebben …

  • A pogány asszony morzsája (Mt 15,21-18)
    Posted in: Elgondolkodtató

     alt

    Jézus viselkedése

    A gyógyulásért könyörgő asszonyhoz Jézus először egy szót sem szól. Kínos és kemény Isten hallgatása. Az okát soha nem tudjuk, de nehéz elviselni. Valahogy túl sokat fecsegünk és azt is várjuk el. A hallgatásnak sok oka lehet.

    Bővebben …

  • Katolikus szemmel – a társadalomról
    Posted in: Elgondolkodtató

    altArisztotelész klasszikussá vált mondása szerint „az ember társadalmi lény”. Ez azt jelenti, hogy személyiségét csak közösségekben, vagy szélesebb körben, a társadalomban tudja kibontakoztatni. 

    Önmaga megismeréshez is közösségre van szüksége, amely visszajelzéseket ad számára. Ezáltal felfedezheti egyediségét, mindenki mástól megkülönböztethető voltát. Az ember a küldetését, a világ értékeinek a megismerését, felhasználását csak másokkal együttműködve, tehát közösségben tudja megvalósítani.

    Bővebben …

  • 2016. január 19. – Kedd (Mk 2,23-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
    Mk 2,23-28

    Elmélkedés

    Jézus korában szigorú törvények védték a szombati pihenőnapot, tulajdonképpen semmiféle munkát nem szabadott végezni. Sok esetben nem lehetett éles határt húzni a vallási és a társadalmi, közösségi életre vonatkozó szabályok között. A közösségi élet alapelvei ugyanis abból erednek, hogy a zsidó társadalom vallásos, azaz hisz abban, hogy Isten ott él közöttük. Isten jelen van a nép mindennapjaiban, cselekedetei megmutatkoznak a történelmi eseményekben, jelen van a szertartásokban és a törvényekben is. A vallás megélésének és az Istenhez való hűségnek a jele a törvények pontos megtartásában is megmutatkozik. Ebből a szempontból érthető a mai evangéliumban szereplő farizeusok álláspontja: azzal, hogy letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket, Jézus tanítványai munkát végeznek, megsértik a szombati nyugalmat, és Mesterük magatartása is kifogásolható, mert nem figyelmezteti őket.

    Jézus nem megveti a mózesi törvényeket és nem arra bíztat, hogy tanítványai, követői vegyék azt semmibe. Ő csak nagyon világosan rámutat arra, hogy mi a törvények eredeti értelme és lényege. Emellett azzal a joggal lép fel, hogy meghirdesse a szeretet törvényének elsőbbségét. Az ő új törvényében minden emberi értéket, a hűséget, az őszinteséget, az alázatot, a szolgálatot, az engedelmességet a szeretet hatja át.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mindenható Istenünk, engedd, hogy folytonosan beragyogja és megújítsa szívünket a mennyből közénk jövő Megváltónk, a világ világossága! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten örökkön örökké.

  • Templomi etikett
    Posted in: Elgondolkodtató

    altGyakorlati tudnivalók templomban
    Itt sok hasznos információt találhat a templomot ritkán látogató ember és a naponta templomba járó is. Van ugyanis néhány dolog, amit teljesen reflexszerűen, a célját nem ismerve végzünk, sőt előfordulnak rossz beidegződések is.

    Bővebben …