Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként ismét a közösség életét irányító szabályokat fogalmaz meg Jézus. Az Úr szájából elhangzó kijelentések arra utalnak, hogy az evangélium megírásának idején, azaz néhány évtizeddel a Krisztus-eseményt követően már vannak keresztény közösségek, s ezek élete nem mentes a nézeteltérésektől. A krisztusi közösség tagjai az életszentségre törekszenek, de nem szentek, ők is követnek el hibákat, bűnöket. Jézus tanácsai arra vonatkoznak, hogy az ilyen helyzetekben miként kell viselkedni, szem előtt tartva a másik javulását.

A tanítás így kezdődik: „ha testvéred vétkezik ellened” (Mt 18,15). Úgy tűnik, hogy itt két személy közti esetről, sértésről, bűnről van szó. Néhány régi Szentírásban viszont hiányzik az „ellened” szó, tehát általánosabb a megfogalmazás, azaz a sértés, a bűn nem konkrétan egy másik személyt érint, hanem akár többeket, a közösséget is. Mindez jobban illeszkedik abba a sorozatba, amit Máté evangélista összefoglal a közösség életére vonatkozóan, s ennek fényében jobban érthető az is, hogy miért tartozik a vitás kérdés eldöntése a közösség illetékességébe.

Személyes bűneinknek van közösségi vonatkozása is, mert azok rossz fényt vetnek a közösségre, az Egyházra, amelyhez tartozunk. Fogadjuk el a közösség tagjainak szeretetteljes figyelmeztetését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Élő Isten, jöjj és alakítsd lelkünket Lelked templomává. Szentelj meg minket, Urunk! Kereszteld meg egyházadat a Tűzzel, hogy az egyházszakadások megszűnjenek, és egyházad, mint az igazság oszlopa és támasza álljon a földön. Áraszd mindnyájunkra a Szentlélek adományait: a testvéri szeretetet, az örömöt, a békét, a jóságos türelmet!

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,1-5. 10. 12-14

Elmélkedés

Amikor Szent Máté írásba foglalja evangéliumát, már léteznek krisztusi, keresztény közösségek. E közösségek nem lehettek mentesek a konfliktusoktól, tagjaikat megkísérthette a versengés, a hatalomvágy szelleme. Az evangélista úgy fogalmazza meg a tanítványok versengésének esetét és ezt követően Jézus tanácsait, hogy az alapvető iránymutatást jelentsen a közösség tagjai számára abban a korban és a későbbi időkben egyaránt.

Ennek megfelelően az Úr a gyermeki lelkületet ajánlja követőinek. A nagyravágyás helyett legyenek alázatosak és engedelmesek. Mindez arra utal, hogy már az első keresztény közösségben megjelent a tekintély, mint a közösség vezetőinek jellemzője. E tekintélyt azonban senki sem egyéni törtetésével vívja ki, hanem példamutató életével, szolgálatkészségével, adakozásával és hitével. A közösség vezetője, bár tekintélynek örvend a többiek körében, jól tudja, hogy maga is csak Isten alázatos szolgája, ugyanúgy mint a többiek, és vezető szerepét Istentől kapta. A krisztusi közösség legfőbb vezetője ugyanis nem lehet más, csak egyedül Isten, és az ő Szentlelke teremti meg a közösség egységét. Aki ezzel nincs tisztában, az valójában Isten akarata ellenére cselekszik. Bármilyen tisztségünk, feladatunk legyen az Egyházban, munkánkat tekintsük Istennek végzett szolgálatnak és végezzük alázattal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add kegyelmedet nekem, hogy én, a szegény köntös, amelyben te, elrejtőzött Isten, az emberekhez közeledni akarsz, napról napra jobban megszabaduljak az önzéstől és minden más bűntől. Akkor is az maradok, aminek lennem kell: lepled és haszontalan szolgád. De legalább egyre hasonlóbbá leszek Fiadhoz, aki Istensége örök fényét szolgai köntös alá rejtette. Ha terhedet viselem, küldetésed terhét, ha lenyom a megbízatás, méltóságod pedig megaláz, viszont gyöngeségem Fiadéba olvad, akkor bízhatom abban, hogy az az akadály, melyet jövetelednek jelentek, mégis csak áldás lesz testvéreim számára.

K. Rahner

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27

Elmélkedés

A mai evangélium azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus másodszor beszél tanítványainak a rá váró szenvedésekről és halálról. Az első jövendölés Péter heves ellenkezését váltotta ki (vö. Mt 16,21-27), a mostani után a tanítványok reakcióját Máté evangélista így írja le: „igen elszomorodtak.” Elszomorodásuk azt jelzi, hogy kezdik komolyan venni azt, amit Mesterük saját sorsáról mond nekik.

A szenvedés megjövendölése során érdekes kifejezéssel találkozunk: „az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni,” vagy más fordításokban így szerepel: „az Emberfia az emberek kezébe adatik” (Mt 17,22). Azt könnyen kitaláljuk, hogy kiknek a kezébe adják, tudniillik azok kezébe, akik bántalmazzák és megölik. De ki adja az Emberfiát az emberek kezébe? Először is gondolhatunk az áruló Júdásra, aki a hatóságokat segíti Jézus elfogásában. Másodszor a zsidó vallási vezetőkre, a főtanács tagjaira és az általuk felhergelt néptömegre, akik Jézus halálát követelik és átadják őt Pilátusnak, a helytartónak, illetve a római hatóságoknak. Harmadszor pedig gondolhatunk az Istenre, a mennyei Atyára, aki megengedi, hogy Fiát az emberek bántalmazzák és megöljék, mert így kívánja a megváltást véghezvinni.

Az emberi rossz szándékok mögött mindig ott húzódik Isten megváltó, üdvözítő terve. Figyelek-e rá, észreveszem-e?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Te, aki fölöttünk vagy, aki egy vagy közülünk, aki vagy, és bennünk is vagy: add, hogy mindenki lásson bennem is! Hadd készítsem az utat számodra, s köszönjem meg azt is, ami közben ellenem van, de mások gondját ne felejtsem! Tarts meg szeretetedben, ahogy elvárod, hogy másokat is megtartsak abban. Legyen bennem minden a te dicsőségedre, ne engedd, hogy bármikor is kétségbe essem! Mert a te kezedben vagyok, benned csak erőt és jóságot találok.

D. Hammarskjöld