Elgondolkodtató

  • 2015. augusztus 9. – Évközi 19. vasárnap (Jn 6,41-51)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
    Jn 6,41-51

    Elmélkedés

    Valóságos jelenlét

    Mai elmélkedésünkben folytassuk azokat a gondolatokat, amelyeket a múlt vasárnap elkezdtünk az Oltáriszentségről, az Eucharisztiáról. A kenyerek és halak megszaporításának csodája lehetőséget adott Jézusnak arra, hogy arról a kenyérről beszéljen a népnek, amelyet majd ő fog adni, tudniillik az ő testéről az Oltáriszentségben. Szavai így hangzanak: „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért” (Jn 6,50-51). E kijelentése alapozza meg azt a hitünket, hogy az Úr valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, azaz az átváltoztatott kenyérben és borban. Amikor a miséző pap a szentmisében a Szentlélek lehívását követően kimondja az átváltoztatás szavait, akkor a kenyér (ostya) Krisztus testévé, a bor pedig az ő vérévé változik át, s ezért nem csupán jelképes, hanem valóságos jelenlétről beszélhetünk.

    A valóságos jelenlét hite az Oltáriszentséggel kapcsolatos hitigazságok közül minden bizonnyal a legrégebbi, időben megelőzi azokat a tanításokat, amelyek annak szentségéről és áldozat jellegéről szólnak. Az Eucharisztiát azért nevezhetjük az „élet kenyerének” vagy „élő kenyérnek,” mert az életet adó Krisztus ajándéka, aki önmagát adja nekünk ebben a szentségben. A szentáldozás által az élő Krisztust vesszük magunkhoz, aki éltet bennünket. Ez a hatás csak akkor valósulhat meg, ha jelenléte túlmutat a jelkép határán, annak korlátozottságán, azaz jelenléte valóságos az Oltáriszentségben. Itt is láthatjuk e szentség jövőre vonatkozó hatását: aki a szentáldozás által egyesül az élő Krisztussal, az az örök élet várományosa. Krisztus tehát az ajándékozó. Ő adja nekünk önmagát, ő adja nekünk az életet és az örök életet. Ő adja nekünk az örök élet kenyerét és e kenyérben önmagát. Mi pedig elfogadjuk őt, magunkba fogadjuk őt a szentáldozáskor.

    Érdemes rámutatnunk arra is, hogy ez a valóságos és maradandó jelenlét amellett, hogy lehetővé teszi az egyesülést Krisztussal a szentáldozásban, megalapozza azt, hogy Krisztus testét őrizzük templomainkban és imádjuk azt. Az Úr jelenléte nem korlátozódik csupán a szentmise ünneplésének idejére, hanem azt követően is megmarad az átváltoztatott kenyérben. Ennek köszönhetően őrizhetjük és őrizzük e szentséget templomainkban, hogy a hívők oda betérvén találkozhassanak a valóságosan jelenlévő Úrral és kifejezhessék iránta tiszteletüket, amely a vallásos tisztelet legmagasabb formáját, az imádást jelenti.

    Ezen a ponton feltétlenül érdemes tisztáznunk, hogy az Oltáriszentség titok az emberi értelem számára. Önmagában az is titok, hogy miként lehetséges az Úr jelenléte a kenyérben és a borban, és az is, hogy miként valósul meg a kenyér és a bor átlényegülése a pap szavaira, miközben azok külső formájukat megőrzik. De mégsem e titok megértésére kell elsősorban törekednünk, hanem arra, hogy létrejöjjön a találkozás, azaz magunkhoz vegyük Krisztus testét. Továbbá: szép és dicsérendő, ha valaki időt tud szakítani arra, hogy részt vegyen a közösségi szentségimádásokon vagy alkalmanként egy kis időre egyénileg tér be e célra a templomba, de még fontosabb a szentáldozás, hiszen ez nyújtja számunkra a legközvetlenebb találkozást Jézussal.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Bűneink miatt méltatlanok vagyunk arra, hogy magunkhoz vegyük szent testedet, de a szentgyónásban megszabadulhatunk bűneinktől. Szükségünk van arra, hogy Isten eltörölje bűneinket és találkozzunk veled, aki önmagadat adod nekünk az Oltáriszentségben. Nem utasítjuk vissza barátságodat és ajándékodat, hanem örömmel vesszük magunkhoz a szentáldozáskor szent testedet, amely az örök élet kenyere számunkra. Te vagy minden szeretet forrása és szereteted jele az, hogy nekünk adod magadat. Szereteted viszonzásaként neked ajánljuk életünket.

  • 2015. augusztus 8. – Szombat (Mt 17,14-20)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
    Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
    Mt 17,14-20

    Elmélkedés

    Holdkórosnak és ördögtől megszállottnak egyaránt nevezi Máté evangélista azt a fiút, akinek meggyógyításáról olvasunk a mai napon. Mai ismereteink szerint valószínűleg epilepsziás lehetett, legalábbis az apja szavaiból erre következtethetünk. A gonosztól, az ördögtől való megszállottság arra utal, hogy a régi zsidó gondolkodás szerint minden testi betegség mögött az erkölcsi rossz, a bűn húzódik meg. A jelenet azt mutatja, hogy az orvosok tehetetlenek, nem tudták meggyógyítani a fiút. A tanítványok szintén tehetetlenek, s ennek oka Mesterük szerint a hitetlenségük, kicsinyhitűségük. Ezzel szemben Jézus képes csodát tenni, hatalma van a betegség felett.

    Első olvasatra egy csodaelbeszélésről van szó, de a sorok mögé nézve észrevesszük a hitre való buzdítást, amelyet a történet záró mondása erősít meg. A hit csodákra képes. A valódi hit segítségével minden várakozást és képzeletet felülmúló eredményekre képes az ember. A hit lényege az Istennel való közösség és a neki való teljes, feltétlen engedelmesség.

    A szöveg kapcsán érdemes megfogalmaznunk egy figyelmeztetést: a hit nem arra való, hogy bármiféle cselekvést, közbeavatkozást, segítést kikényszerítsünk Istentől. Lehet, hogy az isteni segítség a hit jutalma, de nem feltétlenül a hit következménye. Isten akkor segít rajtunk, amikor azt jónak látja.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, add kegyelmedet, hogy helyet készítsünk neked a szívünkben. Adj erőt, hogy a legelső helyet adjuk neked, s ne száműzzünk az utolsó helyre, a feledésbe. Ne engedd, hogy elvesszünk a világban, hanem add fényedet, hogy veled egybeforrva alakíthassuk a világot a te terved szerint.

    P.Gerhardt

  • Szentlélek szeminárium (2)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A szerk.

    2. Bűnbánat

    Az apró, leheletnyi kedvességeket, az Isten kedvességének jeleit tanulgatjuk most észrevenni együtt. Ezek látszólag nem nagy dolgok, de amikor az ember benne van, akkor egyszerre csak megszólal. És lehet, hogy számodra harsányabban szólal meg, mint a hatezer ember éneke a Szent Péter téren. Mert ez olyan személyes.

    Bővebben …

  • A félelmeink nevelőmesterek vagy Isten meghívói?
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Ez velem is megtörténhetett volna…” Jó néhányan gondolják így, ha arról értesülnek, hogy az ismeretségi körükben valaki hirtelen elveszítette az állását vagy a gyermekét. Az ettől való félelem végső soron annak kísérlete, hogy görcsösen fogva tartsuk, amit egy nap visszavonhatatlanul el kell majd engednünk.

    Az elmúlt évben egyik barátnőm élete egy csapásra megváltozott. Egyik pillanatról a másikra hozzá kellett szoknia kopaszságához, és elmerült egy infúziókkal, röntgenkészülékekkel és injekciókkal teli világban. Abból áll az élete, hogy leküzdje a következő kemótól való félelmét, és örüljön a közte levő néhány nyugodt napnak. A hétköznapok olyan apró örömeit, mint a bevásárlás és a sütés, eladdig soha nem ismert módon becsüli. Sóvár pillantásokkal követi családja tagjait, mert tudatában van, hogy talán közel a búcsú. Barátként az ember tehetetlenül és tanácstalanul nézi, ahogy egy szívéhez közel álló ember, javakorabeliként kiszakítva betöltött és örömest szolgáló életéből, szemmel láthatóan egyre inkább ellankad és legyengül.

    Bővebben …

  • Honnan tudták az apostolok, hogy gyóntatniuk kéne?
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSzóval, honnan tudták az apostolok, hogy Jézus azt várja tőlük, hogy gyóntassanak, vagyis hogy meghallgassák mások bűneit és utána bocsássák meg azokat?

    Attól tartok az általános vélekedés erről azt tartja, hogy ez úgy kialakult…, később…, de az apostolok aligha csinálhatták…, hiszen hol van ez benne a Bibliában… ??

    Bővebben …

  • 2015. augusztus 7. – Péntek (Mt 16,24-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.
    Mt 16,24-28

    Elmélkedés

    A Krisztus-követés lényegét nem mástól, hanem magától Jézustól tanuljuk meg, aki tőlünk is ugyanazt kéri, mint amit egykori tanítványaitól: „Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen!” (Mt 16,24). A mondás három lépést, három feladatot tartalmaz. Önmagunkat megtagadni azt jelenti, hogy saját elképzeléseinket, vágyainkat és igényeinket félretesszük egy magasabb eszmény vagy érték érdekében, jelen esetben Isten akaratának teljesítése miatt. Az önmegvalósítást bálványozó és a személyes érvényesülést magasztaló korunkban sokak számára nehéz ezt megérteni, és szinte lehetetlen azt elképzelni, hogy Istent vagy a másik embert szolgálják életükkel. Jézus viszont éppen ezt kéri követőitől. Az önzés önmagunk, a szeretet a másik felé fordít minket.

    A másik elem a kereszthordozás. A kereszt nem csak a megváltó Jézus életének kikerülhetetlen eleme, hanem a miénk is. Aki elutasítja a szenvedéseket, a keresztet, az a Krisztus-követéstől zárkózik el. Életünk során nem keresnünk kell a szenvedést, a nélkülözést vagy a fájdalmat, hanem el kell azt fogadni abban az órában, abban a helyzetben, amikor azt kapjuk Istentől. S végül harmadikként a követés azt jelenti, hogy mindenben az Urat utánozzuk, az ő élete a minta számunkra.

    E három lépést naponta meg kell tennem.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Sokan szeretnek téged, Urunk, bár nem tartoznak teljességgel egyházadhoz. Te ajándékoztad meg őket ezzel a kegyelemmel. Hogy nem tartoznak egészen hozzánk, az rajtunk is múlik. Azon, hogy nem mutattuk meg nekik a szent életnek és az igazi szeretetnek diadalmas, meggyőző példáját. Minden kereszténnyel együtt kérlek, Urunk, találjuk meg az utat egymáshoz!

  • 2015. augusztus 6. – Csütörtök, Urunk színeváltozása (Mt 16,13-23)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ezt válaszolták: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő tovább kérdezte őket: Hát ti, kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
    Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
    Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled! Mire ő Péterhez fordult: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!
    Mt 16,13-23

    Elmélkedés

    A keddi napon Jézus vizen járásának történetével kapcsolatban megállapítottuk, hogy e cselekedetével a mi Urunk az ő istenségét igazolta, mutatta meg tanítványai előtt. A színeváltozáskor részben ugyanerről van szó. Az eseményt röviden, lényegretörően írja le Máté evangélista. A három kiválasztott apostollal Jézus felmegy egy hegyre, ahol felragyogtatja előttük isteni dicsőségét. Arcának ragyogása és ruhájának vakítóan fehér színe különleges fényről árulkodik, olyan erőteljes világosságról, ami a földi világban nem tapasztalható. Az egyik legősibb emberi kép, hogy Istent a fénnyel, a világossággal azonosítjuk, míg az Isten nélküli állapotot, a kárhozatot és a sátánt a sötétséggel. Az esemény Jézus istenségének feltárása mellett megmutatja azt is, hogy a feltámadásban milyen dicsőség várja az Urat, ezért is történik utalás a feltámadásra az esemény záró részében.

    A feltámadás az evangélium egyik legfontosabb üzenete, amelyet azonban nem szabad elválasztani a szenvedéstől és a haláltól. A feltámadásra a halálon át vezet az út, nincs más lehetőség arra, hogy Istenhez végleg megérkezzünk. Jézus számára sem volt más út, ő is végigjárta a szenvedések útját és megtapasztalta a halált, és számunkra is ez az egyetlen út, amelyen az örökkévalóságba juthatunk. Az Úr színeváltozásának eseménye erősítse bennünk a feltámadás hitét!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, te azt akarod, hogy mindnyájan egyek legyünk. Teljesedjék hát akaratod nálunk és minden egyházadban. Tökéletesítsd bennünk szereteted művét és teljesítsd be bennünk ígéreteidet.

    M.Seitz-Fr. Thlele

  • Szeretnék éhes lenni
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.” (Ef  3,20-21)

    Miután befaltam egy hatalmas szendvicset, egy zacskó teljes kiőrlésű ropogtatnivalót és egy fehércsokoládés makadámdiós süteményt, kínálhatnának bármilyen finoman illatozó ínyencfalattal, visszautasítanám, mert tele lennék.

    Ez így természetes a test vonatkozásában. Minél többet eszik az ember, annál jobban jóllakik, annál kevesebbre vágyik. A lelki éhség ennek a fordítottja. Minél többet eszel, annál éhesebb vagy, annál többre vágyol.

    Bővebben …

  • Életige, 2015. július
    Posted in: Elgondolkodtató

    keczelyKedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Isten tartja egybe a mindenséget, benne áll fenn minden, amit csak alkotott: Ő a jelenlegi létrend létrehozója Teremtője. Itt hagytuk abba, s itt is folytatjuk. Isten Fiában, mint szegletkőben foglalja össze és fogja össze az Univerzumot, a Kozmoszt, a teremtett Mindenséget. Érte teremtett mindent és Benne áll fenn minden.

    Bővebben …

  • 2015. augusztus 5. – Szerda (Mt 15,21-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
    Mt 15,21-28

    Elmélkedés

    A csoda és a hit kapcsolatára mutat rá a mai evangélium. Korábban már szó volt arról, hogy a csodák hitet ébresztenek az emberekben Jézus iránt. Aki olyan rendkívüli tettekre képes, hogy visszaadja a látás képességét a vakoknak, a járóképességet a bénáknak vagy képes a víz tetején járni, az valóban Isten. Ezekben az esetekben a hit a csodát követi, a csoda ébreszti fel bennük a hitet. Előbb a csoda következik be, amelynek láttán az emberek hinni kezdenek.

    Más esetekben fordítva történnek a dolgok. Először a hit jelenlétét vázolja az evangélista, majd pedig következik a csoda. Az emberek hitének láttán, annak kifejezését követően, mintegy a hit jutalmaként tesz Jézus csodát. Így van ez például a jerikói vak esetében, aki így fejezi ki hitét: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Ezt követően nyeri vissza Jézusnak köszönhetően szemevilágát (vö. Lk 18,35-43). Nem véletlenül idézem fel az ő esetét, hiszen ezekkel a szavakkal kéri a kánaáni asszony is Jézus segítségét: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!” (Mt 15,22). Ő nem a maga, hanem leánya számára kér gyógyulást, és Jézus kifejezetten arról beszél a történet végén, hogy az asszony nagy hitét és alázatos viselkedését jutalmazta meg a csodával, a leány meggyógyításával.

    Ha hittel és alázattal fordulok Istenhez, ő velem is csodát tesz.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, te magad mondtad, hogy el fogod küldeni Szentlelkedet, hogy mindig megmaradhassunk a szeretetben, s hogy megtalálhassuk a békét. Amikor kizárólag rád hagyatkozom, belátom, hogy te veszed el az én gondjaimat és szorongásaimat, s hogy a békesség és a bizalom tőled származnak.

    J. Zink