Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszédek közül a hetediket, az utolsót olvassuk a mai napon, amely a tengerbe vetett, és mindenféle, azaz evésre alkalmas és alkalmatlan halakat egyaránt összegyűjtő halászhálóról szól. A hasonlat ugyanazokat a kérdéseket és problémákat veti fel, mint a búzáról és a konkolyról szóló példázat (vö. Mt 13,24-30). Miért engedi Isten, hogy a világban jelen legyen a rossz? Miért engedi, hogy a gonosz veszélyeztesse, rosszra kísértse a jókat?

Első olvasatban úgy értelmezzük a példabeszédet, hogy a jó halak a keresztény hívőket, a rosszak pedig a nem hívőket jelképezik. A világban tehát együtt élnek azok, akik Krisztus követőjeként Isten országának megvalósításán fáradoznak, és azok, akik mit sem törődnek Istennel. Ezen értelmezési lehetőség mellett érdemes megemlítenünk egy másikat. Máté evangélista megtapasztalhatta azt, hogy a krisztusi közösségben egyesek példásan és valóban a hit szerint élnek, miközben a közösség tagjai között a bűnös élet útján botladozók is jelen voltak. Talán az előbbiek között lehettek türelmetlenebbek is, akik a közösség mielőbbi megtisztítását, a bűnösök eltávolítását sürgették. Mindez azonban csak emberi ítélet, emberi vélekedés, amellyel szemben Jézus példázata Isten türelmét helyezi előtérbe, illetve azt hangsúlyozza, hogy az ítélkezéshez egyedül Istennek van joga.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg Atyánk, papjaidnak a méltó szolgálat kegyelmét. Töltsd el őket szereteteddel, hogy csak hozzád tartozzanak, és dicséretesen éljenek anélkül, hogy földi érdemek után törekednének. Te légy tisztességük, te az örömük és akaratuk, te légy vigaszuk a szenvedésben, tanácsuk kételyeikben, védelmük az igazságtalanság ellen, türelmük a lelki szárazságban, gazdagságuk a szegénységben, enyhülésük a betegségben, és egyszer majd sikeresen adhassanak számot szolgálatukról.

F. Lewtie

Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Jn 11,19-27

Elmélkedés

A Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Jézus barátja, Lázár és az ő két nővére, Mária és Márta. Lázár betegségét a nővérek megüzenték Jézusnak, de ő csak néhány nap múlva érkezik meg hozzájuk, ekkorra azonban már Lázár meghalt, négy napja a sírban volt. Jézus érkezését, Mártával való találkozását, kettejük beszélgetését írja le a mai evangélium, Szent Márta emléknapján.

Márta így fogadja Jézust: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21). Fájdalom, keserűség, reménytelenség, a megváltoztathatatlanba való beletörődés sugárzik szavaiból. Azt gondolja, hogy a halálon nem lehet változtatni. Talán egy kis vádaskodást is érzünk szavaiban: ha korábban érkezett volna Jézus, még megmenthette, meggyógyíthatta, életben tarthatta volna testvérét. De most már késő, már ő sem tud segíteni. Mennyire emberi Márta gondolkodása! És amikor az Úr a testvére feltámadásáról beszél neki, akkor is megmarad az emberi gondolkodás szintjén és a végső feltámadásra gondol.

Ezt az emberi gondolkodást messze felülmúlja Isten cselekedete. Jézus a sírhoz megy és feltámasztja, visszahívja az életre Lázárt. Olyat tesz, amire Márta nem számított és mások sem.

Erősítse a feltámadásban való hitünket és az örök életbe vetett reményünket ez a történet! Istennek hatalma van ahhoz, hogy új életet, örök életet ajándékozzon nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, hiszek szívednek, hiszem küldetésedet! Tudom, hogy Mester vagy és minden szívet magadhoz vonzol. Hiszek szeretetednek, és tudom, azért izzó a szíved, hogy a világot lángra gyújtsa, Hiszem, Uram, igen, a kezemmel fogom, hogy a világnak kell a te szíved. Uram, kérlek, gyújts meg sokakat, hadd fogjon tüzet szívünkön a szíved, hadd égjen, világítson lelkünk. Válassz, Uram, égő emberlelkeket, s mutasd meg bennük a te utadat. Add, Uram, hogy a te szolgáid megnyissák bennem az élő vizek forrását, S hogy általuk életem értékesebb és gazdagabb legyen.

Prohászka Ottokár

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Mt 13,36-43

Elmélkedés

A mai evangélium megértésében segít, ha röviden felidézzük a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédet (vö. Mt 13,24-30). A gazda szolgái jó magot vetnek a földbe, de éjszaka a gonosz konkolyt, azaz gyomnövényt vet közé. A gonosz mesterkedése azonban csak valamivel később, a vetés kikelése után derül ki. Ekkor a szolgák azonnal nekifognának a konkoly kiirtásának, de a gazda ezt nem engedi, hanem hagyja mindkettő növekedését, és csak az aratáskor történik meg a hasznos és a haszontalan növények szétválasztása. A tanítványok azért kérik Jézus magyarázatát a hasonlattal kapcsolatban, mert bizonyára ők sem értik a gazda viselkedését. Miért hagyja a gonosz növekedését, miért nem lehet azonnal elpusztítani? Erre a válasz az lehet, hogy Isten türelmes, s türelmével lehetőséget ad a gonoszoknak életük megváltoztatására, megjavítására.

A magyarázatban hangsúlyt kap a végső időkben bekövetkező ítélet. Elképzelhető, hogy az ezzel kapcsolatos kijelentéseket nem Jézus tette, hanem Máté evangélista az első keresztény közösségek várakozását fogalmazza meg, amely közösség tagjai az Emberfia közeli visszatértét és ítélkezését várták. Az Úr igehirdetésében, tanításában ugyanis az ítélet helyett inkább kerül előtérbe az emberek üdvözítése, mintsem megítélése, bár a bírói feladat valóban az Emberfiáé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, jóságos Atyánk, egyetlen nap sem múlhatna el anélkül, hogy ne gondoljunk testvéreinkre is, akik Krisztus által egyek, egy test és egy lélek a te egyházadban. Még inkább meg kell emlékeznünk imáinkban papjaidról, hogy gyermekeiddé, igaz testvérekké tegyenek bennünket. Milyenek ők hozzád, egymáshoz és hozzánk? Ettől függ lelkileg az új és jobb világ felépítése. Add meg, Urunk, hogy papi szolgáid által, az ő fáradozásaikkal mind jobban érezzük egyházunkban a közös Atya szeretetét. Add, hogy mindnyájan testvérekké váljunk a Szentlélek örök, megfiatalító erejében.

Cserháti J.

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Mt 13,31-35

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló jézusi példabeszédek sorozatában a mustármagról és a kovászról szólót olvassuk a mai evangéliumban. A mustármag egészen kicsiny, jelentéktelennek tűnik, s nem is gondolná az ember, mekkorára meg tud nőni. Akinek nincs tapasztalata a kovásszal, az élesztővel, az nem is gondolná, hogy milyen nagy hatással van a tésztára, amelybe belekeverik.

Mindkét hasonlatban Jézus a kezdeti állapotra és a végső eredményre irányítja figyelmünket, s azt a hatást reméli, hogy a hallgató rácsodálkozik a kettő hatalmas különbségére. Ezért mondja, hogy az elültetendő mustármag „kisebb mindenféle magnál,” de végül minden más veteménynél nagyobb lesz. A kevés adag élesztő pedig képes három véka lisztet is megkeleszteni.

Az apostoli idők keresztényei jogosan gondolták, hogy az akkor még kicsiny krisztusi közösség idővel naggyá fog válni, el fog terjedni az egész világon, miként az a következő évszázadokban valóban történt. A hasonlat tehát egyrészt az Egyház szüntelen növekedésére, terjedésére utal, másrészt arra is, hogy Krisztus követőiben mind nagyobb lesz a hit és az Isten iránti szeretet. Miként a földbe ültetett mustármag kikelését, növekedését az ember nem képes befolyásolni, ugyanúgy nem emberi erőnkön, nem mirajtunk múlik Isten országának növekedése, hanem Isten kegyelmének köszönhetően növekszik a világban és bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya Fia, aki bennünk élsz, te vagy dicsőségünk reménysége! Élj te bennünk, a te életed törvényei uralkodjanak felettünk, hogy életünk olyan legyen mint a tied! Te élj bennünk, te imádkozz bennünk, te szenvedj bennünk, többet nem is kérünk. Mert ha miénk vagy, gazdagok vagyunk. Aki Téged megtalált, megtalálta élete erejét és győzelmét.

K. Rahner

Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

Kevés a kenyér?

Wass Albert: Te és a világ című írásából származik a következő idézet: „Gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni veled, hogy nincs Isten. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér és sok a nyomorúság.”

Az író nagy éleslátással fogalmazza meg az alapvető emberi igényeket és azok hiányát. Biztonságra vágyunk, de sok esetben elbizonytalanodunk és kicsúszik alólunk a talaj, ezt jelenti, hogy romokban hever az otthonunk, a házunk. Vágyakozunk arra, hogy szeressünk másokat és mások szeressenek minket, de magányosnak, elveszettnek érezzük magunkat, ha elveszítjük szeretteinket. Ha nincs meg a mindennapi élelmünk és megélhetésünk, akkor végtelenül nyomorúságosnak tartjuk az életünket. E hiányokat megtapasztalva sokan arra a következtetésre jutnak, hogy nincs Isten, mert ha létezne, akkor gondoskodna biztonságunkról, megmutatná szeretetét irántunk és megadna mindent, ami a földi élethez szükséges. Az még csak a kisebb gond, ha valaki így gondolkodik, de az már nagyobb, hogy másokkal is el akarja hitetni, hogy ezen gondok, problémák azt jelzik, hogy Isten nem létezik.

Kár volna tagadnunk az életünkben jelenlévő nehézségeket. Azt is kár volna tagadni, hogy a társadalomban sokféle módon jelen van az egyenlőtlenség, az igazságtalanság. Az viszont már nem logikus, hogy ezek a jelenségek azt mutatják, hogy egy Isten nélküli világban élünk. Miként mi, ugyanúgy Isten is látja ezeket a problémákat, és segít is ezeken, de ezt csak a hívő veszi észre.

Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy útja során Jézus számos emberi problémával és betegséggel találkozott, ezeket észrevette és segített az embereken, olykor csodával szüntetve meg a bajt. Ennek egyik példája a csodálatos kenyérszaporítás esete, amelyet a mai vasárnap evangéliumában olvasunk. A felé igyekvő néptömeget meglátva Jézus veszi észre, hogy ezek az emberek éhesek, valamilyen módon gondoskodni kell számukra élelemről. Ezért kérdezi: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” (Jn 6,5). Fülöp apostol arra gondol a Mester kérdése hallatán, hogy talán lehetne számukra kenyeret venni, de most rengeteg kenyérre volna szükség. Fülöp kijelentéséből inkább a lemondás, a beletörődés érződik, úgy gondolja, hogy olyan helyzetbe kerültek, amit nem lehet, nem tudnak megoldani. A szükséghelyzetben megoldást kereső Péter apostol már tovább jut, mint Fülöp, ő már felajánlja „az emberi keveset,” az öt kenyeret és a két halat, amelyet majd Jézus az ő isteni hatalmával képes sokká változtatni. Ő már látja, hogy kevés a kenyér, de nagy a nyomorúság, nagy a szükség, mert sok az éhes ember.

Ők legalábbis így értékelik a helyzetet, mert még nem sejtik mire készül, nem tudják mire képes Jézus. Ő pedig csodát tesz, elegendő élelmet ad a több ezer embernek. Valóban kevés a kenyér? Isten kezében nem. Ha az ő kezébe adjuk azt a keveset, ami a miénk, akkor már nem lesz kevés, hanem elegendő lesz. Valóban nagy a nyomorúság? Lehet, hogy mi kilátástalannak látjuk a helyzetet és nem tudunk megoldást, de ha bízunk Isten segítségében, meg fogjuk tapasztalni az ő gondoskodását.

Csak az a kérdés, hogy van-e bátorságom odaadni neki az öt kenyeret és a két halat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mindazok, akik megtapasztalták az általad véghezvitt csodát és ettek a megszaporított kenyérből, később is várták, hogy megismételd cselekedetedet és újból kenyeret adj nekik. Tanítványaid később is vágyakozhattak arra, hogy újra egyenek abból a kenyérből, amelyet egyedül te vagy képes adni. Vágyukat beteljesítetted, amikor az utolsó vacsorán kenyeret adtál nekik s a kenyérben saját testedet. Add nekünk mindig az élő kenyeret, s e kenyérben önmagad, hogy örök életünk legyen!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28

Elmélkedés

A tizenkét apostol névsorában két Jakab nevezetűvel találkozunk (vö. Mt 10,2-4, Mk 3,16-19 és Lk 6,14-16). A mai napon az idősebb Jakabnak nevezettet ünnepeljük, aki Zebedeusnak volt a fia és ő volt a bátyja János apostolnak és evangélistának. Péterrel, Andrással és testvérével, Jánossal együtt Jakab is a Jézus által elsőként meghívottak közé tartozik.

A mai ünnep evangéliuma azt az eseményt beszéli el, amikor Jakab és János édesanyja azzal a kéréssel fordul Jézushoz, hogy messiási országában az ő két fia ülhessen majd az Úr mellett. A kéréssel a két fiú is egyetértett, hiszen anyjuk velük együtt adja elő különleges kérését. Az eset arról tanúskodik, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy és az egymás közötti versengés még az apostolok között is előfordult, s e kísértések nem csupán kettőjüket érintették, hanem a többieket is.

Jézus nem olyan hatalmat ígér nekik, mint amilyet ők most elképzelnek a maguk számára, hanem a mennyei dicsőséget, amelyet ők szenvedések árán szerezhetnek meg. Az Úr kérdésére kifejezik, hogy készek „inni a szenvedések kelyhéből,” bár ekkor még pontosan nem értették, mit is jelent ez. Ez az ígéret Jakab apostol életében valóra vált, hiszen az apostolok közül elsőként ő adta életét Krisztusért.

Kész vagyok-e osztozni Jézus szenvedésében, hogy dicsőségében is részesítsen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Jézus, légy az én Megváltom! Megtestesülésed legyen az én örömöm, evangéliumod az én tanításom, egész életed az én példaképem, szenvedésed az én megváltásom, a te gyalázatod az én dicsőségem, a te halálod az én életem, a te föltámadásod az én vigasztalásom, a te mennybemeneteled az én reménységem, a te újra-eljöveteled az én hozzád térésem.

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Mt 13,18-23

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatában Jézus felsorolja, hogy hányféle veszély fenyegeti azokat, akik hallgatják Isten üzenetét. Egyesek szívéből a gonosz kitépi az igazság tanítását, másokban nem ver mély gyökeret a tanítás és a nehézségek idején elpártolnak attól, továbbá vannak olyanok, akikben terméketlen marad a tanítás, mert fontosabb számukra a földi világ szeretete, mint az örök életre vezető isteni üzenet. És természetesen vannak olyanok, akik a tanítást hallgatják, megszívlelik és életre is váltják.

A tanítás különféle fogadtatásait három területre vonatkoztathatjuk. Először Jézus tanítására, aki maga is megtapasztalta, hogy szavait egyesek rosszindulattal, ellenséges érzülettel hallgatják. Másodszor az apostoli időkre is érvényes, hiszen az apostolok igehirdetésük során visszautasítással is találkoztak, s ez a tapasztalat szintén megjelenhetett az evangélisták leírásában. Harmadszor pedig az Egyház igehirdetésére jellemző a visszautasítás az évszázadok során. A negatív fogadtatás mellett azonban mindhárom területen megmutatkozik a pozitív is, azaz az elfogadás. Jézust elragadtatással hallgatják a tömegek, az apostolok megtapasztalják, hogy ha Jézus nevében tanítanak, akkor annak hatása van az emberekre, és az Egyház igehirdetése is eredményt hoz, ha hűséges marad az Úr szavához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, világ világossága és híveid vigasza, nyisd meg szemünket üzeneted számára. Az évek folyamán sok hang és szó jut el fülünkhöz, és mi emberek oly gyakran bolyongunk és tévelygünk. Nálad vannak egyedül az örök élet igéi! Add, hogy megnyitottak legyünk igazságod iránt. Hadd tudjunk tisztelettel meghajolni titkaid előtt! Erősítsd bennünk az örökkévalóság fényessége utáni vágyat, amelyben minden titok megoldódik. Csak akkor fogjuk megtudni, ki voltál te, és hogy mi történt körülöttünk.

J. K. Lavater