Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

A szőlőültetvény vagy szőlőskert képe jó néhányszor előfordul az ószövetségi írásokban, főként a prófétai könyvekben. A választott nép Isten szőlőskertje. Isten úgy törődik az ő népével és úgy gondoskodik róla, miként a gazda foglalkozik szőlőbirtokával. Isten belenyúl az általa választott nép életébe, irányítja sorsát, meghatározza feladatát, megvédi vagy megszabadítja ellenségeitől, más népektől, amelyek ellene törnek. A gondoskodás ellenére a nép mégsem tiszteli Istent, sok esetben semmibe veszi parancsait, fellázad ellene, hűtlen lesz a szövetséghez, amelyet Isten kötött vele. A prófétai jövendölésekben az is előfordul, hogy a végső időkben Isten új szőlőskertet ültet, megújítja szövetségét. E kép hátterében az áll, hogy az Istenhez való tartozás alapja a szövetség és Isten parancsai.

Jézus jól tudja, hogy hallgatósága számára ismert ez a kép, ezért erre építve új dolgot fogalmaz meg amikor önmagát „igazi szőlőtőnek” nevezi. Az egykor kötött szövetség és az ószövetségi törvények helyébe ő és az ő szeretet-parancsa lép. Az ő személyéhez való kapcsolódás, kötődés lesz az alapja az Isten újszövetségi népéhez való tartozásnak. Jézus nélkül terméketlenek, gyümölcstelenek vagyunk, de ha hozzá tartozunk, akkor életünk jócselekedetek bőségét fogja teremni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fia, Jézus Krisztus! Csak te vezethetsz bennünket vissza az Atya házába. Téged vártunk mint Messiást. Urunk és mesterünk lettél: a szegényeknek üdvösséget hoztál, megvetést találtál a gazdagoknál. Szenvedő Isten szolgája, kiürítetted isteni alkatod szépségét. Így lettél mennyországkirálya, Krisztus követésére vállalkozók példája. Földi anya gyermeke voltál, a világ szemében kihívó botrány. Mégis csak te köthettél szövetséget mint Isten küldötte, égiek közvetítője. Életünk kenyere lettél! Keresztre feszített Üdvözítőnk, te vagy a feltámadás és az el nem múlást hirdető próféta.

Cserháti J.

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Mt 13,1-9

Elmélkedés

Szent Máté evangélista írásának 13. fejezetében hét példabeszédet olvashatunk, amelyeket Jézus az Isten országáról, a mennyek országáról mond. Az előttünk álló napokban, illetve a jövő héten ezeket olvassuk, legalábbis akkor, ha valamelyik szent napjának evangéliuma nem kerül a helyére. E hasonlatok a magvetőről, a búzáról és a konkolyról, a mustármagról, a kovászról (élesztőről), a földbe rejtett kincsről, az igazgyöngyről és a hálóról szólnak. E példázatok némelyikét Jézus részletesebben is megmagyarázza.

A mai részben a magvetőről olvasunk. A vetés során egyes magok az útszélre, kövek vagy tövisek közé hullottak. Kár volna arra gondolnunk, hogy a magvető rosszul, nemtörődöm módon végezte munkáját, hiszen bizonyára elenyésző lehetett a magok mennyisége, ha ennek nem tulajdonított jelentőséget a vetést végző személy, s valószínűleg a magok nagy többsége a jó földbe hullott.

Jézus nem mezőgazdasági tanácsokat szeretne adni, hanem el szeretné gondolkoztatni a hallgatóságot arról, hogy az ő szívükben milyen talajra hull Isten tanítása, hogyan fogadják azt. Engedem-e, hogy Isten csendes, titokzatos működésének és kegyelmének köszönhetően az én életem is százszoros termést hozzon? Lelkem nem terméketlen talaj! Képes vagyok befogadni és gyümölcsözővé tenni, megsokszorozni Isten üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nem kérek sem egészséget, sem betegséget, sem életet, sem halált, de kérem, Uram, legyen a te gondod az én életem, egészségem és halálom, hogy minden a te dicsőségedet szolgálja, lelkem üdvére és az egyház javára. Egyedül te tudod, mi válik javamra, te vagy a végtelen hatalmas Úr, legyen meg a te akaratod! Add meg, hogy akaratod legyen az én akaratom, alázatos bizalommal rád hagyatkozzam, a te parancsaidat mindenkor követve fogadjam el mindazt, ami tőled származik.

B. Pascal

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50

Elmélkedés

Jézus rokonsága is értesült azokról a vitákról, amelyek közte, valamint a farizeusok és írástudók között kialakultak. Máté evangélista a rokonok szándékáról csak annyit jegyez meg, hogy beszélni akarnak Jézussal. Kellemetlen lehetett számukra, hogy egyik családtagjuk szembekerült a vallási vezetőkkel, ezért úgy döntenek, hogy felkeresik és megpróbálják rávenni, hogy térjen haza velük. Talán meg akarták győzni arról, hogy ne folytassa tovább tanításait és ne tegyen több csodát a nagy nyilvánosság előtt, mert ez újabb összetűzésekhez vezethet.

Érkezésükről értesülvén Jézus ezt kérdezi: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” (Mt 12,48), majd pedig azokat nevezi családjának, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát. Mindezt ne értsük félre! Nem arról van ugyanis szó, hogy Jézus megtagadja édesanyját vagy családját, hanem arról, hogy új közösséget hoz létre tanítványaiból, mindazokból, akik hisznek benne és követik őt, s ez az új közösség legalább annyira bensőséges és közvetlen, mint a családhoz való tartozás az emberek között. Szavait úgy mondja, hogy karját ünnepélyesen kitárja tanítványai felé. E mozdulat, amely a meghívást jelenti, felém is megmutatkozik. Az Úr engem is meghív, hogy követője, tanítványa, családtagja, testvére legyek. Tőlem is azt kéri, hogy az Atya akarata szerint éljek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, engedd, hogy szeresselek téged! Mi van számomra kívüled a földön vagy az égben? Csak te vagy szívem Istene és örökségem. Add, Uram, hogy te légy szívem központja, és tisztíts meg, hogy csak téged keresselek! Egyet hagyj csak meg nekem: a te szeretetedet! Növekedjen bennem, és soha meg ne szűnjön, amíg egykor veled egyesülök mindörökre.

K. Rahner

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42

Elmélkedés

A vallási vezetők „jelet” akarnak látni Jézustól. Bibliai értelemben a „jel” olyan esemény, amely Isten működését jelzi. Olyan cselekedetet várnak tehát tőle, amely azt igazolja, bizonyítja, hogy Jézus valóban Isten. Kérésük azért meglepő, mert ők is hallottak Jézus csodáiról és gyógyításairól, de ez mégsem elég számukra. Látják, hogy a nép nagy számban viszi hozzá a betegeket, akik sorra meggyógyulnak, de az írástudók és farizeusok ennél is többet akarnak.

Az Úr viszont nem teljesíti kérésüket, hanem Jónás próféta esetét idézi az ószövetségi időkből. Két szempontból is Jézus előképének tekinthetjük Jónást. Egyrészt azért, mert Isten küldötteként megtérést hirdetett Ninive lakóinak, akik szavára valóban megtértek, felhagytak bűnös életükkel annak reményében, hogy Isten megkönyörül rajtuk. Jézus a mennyei Atya Fiaként és küldötteként szintén megtérést hirdet, de nem hallgatnak rá, legalábbis a vallási vezetőkre igaz ez. Másrészt a cethal gyomrában három napig tartózkodó és onnan élve előkerülő Jónás próféta előképe a halálból harmadnapra feltámadó Jézusnak. E példával Jézus előre jelzi, hogy bár feltámadása egyértelmű jele lesz annak, hogy ő valóban Isten, mégsem fognak sokan hinni e jel láttán sem.

Isten jelenlétének jelei körülvesznek. Észreveszem-e őket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Imánk sokszor olyan színtelen, mert téged templomainkba zártunk, és a világot tőled távol tartottuk. Engedd, hogy ezután az újság olvasásakor, a napi hírek zűrzavarában, a világkonferenciák, a háborúk és katasztrófák zuhatagában is mindent a te kereszted tövében gondoljunk át, mert egyedül ez ad értelmet és választ mindenre.

P. Leppich

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

Keresztény küldetésünk

A múlt vasárnapi evangélium az apostolok missziós útra küldéséről szólt. Témájában ezt a részt folytatja a mai, amely arról számol be, hogy a küldöttek visszatérnek útjukról. E kettő között található egy kitérő, amely szerint Heródes Antipász megöleti Keresztelő Jánost (vö. Mk 6,14-29). János halálának elbeszélése kitölti azt az időbeli űrt, ami az apostolok elküldése és visszatérése között van. Az apostolok távolléte idején Jézus nem tesz semmit, legalábbis semmilyen cselekedetét nem jegyzi le Márk evangélista ebből az időből. Jogosan állíthatjuk, hogy tanítványai, apostolai nélkül Jézus nem tanít, és nem tesz egyetlen csodát sem. Megtehetné, de mégis inkább visszahúzódik egy kis időre, mert azt akarja, hogy tanítványai minden tevékenységének részesei legyenek, hiszen feltámadását és mennybemenetelét követően arról fognak majd tanúskodni, amit személyesen átéltek Mesterük mellett.

Kissé sajnálkozunk azon, hogy az evangélista egy félmondattal túlteszi magát az apostolok beszámolóján visszatérésüket követően. Tulajdonképpen semmit nem tudunk meg abból, mennyi ideig voltak távol, merre jártak, kikkel találkoztak, hogyan tanítottak, mit tettek, illetve, hogy mi volt szolgálatuk eredménye. Jézus figyelmességének jeleként értékelhetjük azt a mozzanatot, hogy miután észrevette, hogy apostolainak még evésre sincs ideje, egy elhagyatott helyre viszi őket annak érdekében, hogy kipihenhessék magukat. Az elbeszélő ezen megjegyzése ugyanakkor előkészíti a következő nap eseményét, mikor a pusztában tartózkodó és táplálék nélkül maradt nagy népsokaságot Jézus jóllakatja, azaz a csodálatos kenyérszaporítást (vö. (Mk 6,35-44).

Mai elmélkedésünkben érdemes kitérnünk keresztény küldetésünkre, hiszen miként egykor Jézus útnak indította apostolait, hogy az ő nevében tanítsanak, ugyanúgy mi is azt a küldetést kapjuk tőle, hogy folytassuk szolgálatát a világban. Bennünket is Krisztus küld, mi is az ő követségében járunk. E küldetést mindannyian a keresztség felvételekor kapjuk meg, s ehhez kapjuk a Szentlélek megerősítését a bérmálás szentségében. Soha ne gondoljuk azt, hogy a hit hirdetése csak az egyházi személyek, a püspökök és a papok feladata, hiszen ez valójában minden keresztény ember kötelessége. Soha ne gondoljuk azt, hogy alkalmatlanok vagyunk a tanúságtételre, mert valójában nem a mi személyünk a fontos, hanem az, akinek küldöttei vagyunk, vagyis Krisztus. Lehet, hogy emberi képességeinket kevésnek tartjuk egy ilyen felelősségteljes szolgálathoz, de nem is arra kell építenünk, hanem a Szentlélek kegyelmére, amely mindenkit megerősít a hitben és a tanúságtételben. A kifogások keresése és a mentegetőzés helyett inkább gondoljunk azokra, akikhez küldetésünk szól: a reményvesztett emberekre, az igazságot keresőkre, a szeretetre éhezőkre. Gondoljunk azokra, akik keresik azokat az értékeket, amelyek boldogságukat jelentik, s akik talán még nem is gondolják, hogy a boldogságot Isten adja. Gondoljunk azokra, akik általunk és tanúságtevő életünk által ismerik meg a minden embert üdvözíteni akaró Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az általad küldött apostolok nem a maguk útját járták, hanem a te utadat. Nem saját elképzeléseik és vágyaik ösztönözték őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy a te küldötteid. Példájuk láttán és azt követvén mi is alázattal és engedelmességgel indulunk, mert nem a saját elképzeléseink vagy akaratunk útján szeretnénk haladni, hanem az Isten által számunkra kijelölt úton előbbre jutni. Te a szentmisében magadhoz hívsz minket. Tanításod hallgatása és a szentáldozás adjon erőt mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk körében!