Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom –- bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Mt 10,34 – 11,1

Elmélkedés

Bizonyára kissé elcsodálkozunk Jézus mai evangéliumban olvasott kijelentésein. Ő, aki azt mondta magáról, hogy „szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29), miért mondja visszautasíthatatlan módon, hogy nem békét, hanem kardot hozott a földre, és azért jött, hogy szembeállítsa egymással a családtagokat. Hogyan egyeztethetőek össze egymással e kijelentések? A mi Urunk furcsának tűnő szavait nem úgy kell értelmeznünk, mintha az volna a célja, hogy békétlenség, ellenségeskedés alakuljon ki a családok és nemzetek között, hanem inkább arról van szó, hogy szavai miatt megosztás keletkezik, mert egyesek készséggel hallgatják és követik tanítását, miközben mások elutasítják azt. A megosztás tehát nem cél az ő számára, hanem tanításának rossz mellékhatása.

Az emberek megosztásának, egymással való szembefordulásának oka a Jézusban való hit és az ő elutasítása, azaz a hitetlenség találkozása. A hívő nem kívánja feladni, megtagadni hitét, a hitetlen pedig nem akar változtatni magatartásán, életmódján. Az Úr szavaiból úgy tűnik, hogy a Jézushoz való tartozás előbbre való a családi kötelékeknél, azaz a családi békesség érdekében senki nem tagadhatja meg hitét. A családi értékekhez való ragaszkodás szellemében senkitől sem várható el, hogy vallásának, hitének értékeit elhagyja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, hiszek benned, míg meg nem látlak, remélek benned, míg nálad nem leszek, szeretlek téged, míg arcodat nem szemlélhetem, és e szemléletben örökké boldogan szeretlek.

M. Saller

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Az Úr küldöttei

Az apostolok missziós útra küldését, amiről a mai evangéliumban olvasunk, Jézus sikertelen názáreti fellépése előzte meg (lásd: múlt vasárnapi evangélium). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az apostolok számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” (Mk 6,11). A tizenkét apostol küldésének ténye jelzi, hogy Jézust nem hátráltatja küldetése teljesítésében a Názáretben megélt kudarc. Nem húzódik vissza, nem hagyja abba a tanítást, hanem továbbra is járja a környék falvait, sőt most tanítványait is elküldi, hogy még szélesebb körben terjedhessen tanítása. Pontosabban az Úr nem csupán tanítását bízza apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad nekik, hogy betegeket gyógyítsanak és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. A küldöttek tehát Jézus művének folytatására kapnak megbízatást, amelyet Mesterük nevében teljesítenek.

A küldötteknek szóló tanácsok valójában Jézus parancsoló hangneme miatt inkább utasítások, amelyek megtartása kötelező. A küldő meghatározza saját elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek betartani. Az utasítások az eszköztelenségre vonatkoznak, azaz ruházatukon és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit. Jézus azért kéri küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását, erejét és hatalmát vigyék magukkal a megbízottak.

Három szempontból is jelentős ez a kérés. Egyrészt a küldöttek egyszerű életmódja cselekedeteik és tanításuk hitelességét támasztja alá. Tevékenységüket nem anyagi haszonért, nem előnyök érdekében végzik, hanem önzetlenül, képességeiket az Úr akaratának teljesítésére engedik át. Minden misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a küldöttek ilyen feltételekkel is vállalják megbízatásukat, másrészt azt mutatja, hogy mennyire megbíznak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon. Nincs náluk sem pénz, sem élelem, nem tudják, hol fognak este aludni, mit fog számukra hozni a következő nap, nem tudhatják előre, hogy a következő helyen elfogadásra vagy elutasításra számíthatnak. Egyedül a gondviselésben bízhatnak. Isten majd gondoskodik arról, hogy szolgálatukat végezhessék, tovább folytathassák. Az Egyház életében ez a bizalom és a gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr hívását meghallották és vállalkoztak a missziós feladatra. A harmadik elem az, hogy a küldötteket alázatra tanítja az eszköztelenség, azaz minden eredményt, szolgálatuk minden gyümölcsét az őket küldőnek tulajdonítsák és ne saját maguknak.

Megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét és annak terjedését a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyszerűséget kértél azoktól, akiket útnak indítottál, hogy nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Tőled kapott küldetésük teljesítéséhez semmilyen eszközre nem volt szükségük. Elegendő volt számukra a bátorság, a tiszta szív, a bizalom, a lelkesedés, az alázat és annak tudata, hogy te megbízol bennük. Apostolaid a te küldetésedet folytatva hirdették az örömhírt Isten országa eljöveteléről, és a tőled kapott hatalommal meggyógyították a betegeket. Az örök élet tanítása azáltal jut el napjaink emberéhez, hogy az Egyház s benne minden hívő folytatja az apostoli szolgálatot. Örömmel vállaljuk és lelkesen teljesítjük azt a küldetést, amit ránk bízol.

Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Mt 19,27-29

Elmélkedés

Az Egyház és a világ, az egyházi közösség és a társadalom közössége egymás mellett él és különbözőségeik ellenére egyaránt az emberek javának szolgálata a célja mindkettőnek. Ésszerűnek tűnik és várhatóan jó gyümölcsöket terem együttműködésük, ha megfelelő szellemben, az isteni törvényeket tiszteletben tartva végzik szolgálatukat. A két közösség a ma ünnepelt Szent Benedek korában, tehát az V. és VI. század fordulóján még nem volt oly módon szétválasztva, miként napjainkban a világ számos országában. Az erőteljes szétválasztás igénye a felvilágosodásnak nevezett korban jelent meg. Korábban az emberek vallási és társadalmi élete egybefonódott, szorosan összekapcsolódott. Ezért értelmetlennek tűnik a szerzetesi életet úgy értelmezni, mintha az a világtól való elzárkózás és elkülönülés lett volna, hiszen az első szerzeteseket sem nyugaton, sem a keleti hagyományokat követőket nem ez motiválta, hanem az Istennek való teljes odaadás és az emberek szolgálata. E kettős irányultságot fejezi ki Szent Benedek szerzeteseinek jelmondata: Imádkozzál és dolgozzál, azaz szenteld életedet Istennek az imádkozás által és az embereknek a munka által.

Az ünnep evangéliumában Péter apostol kérdésére válaszolva Jézus a tanítványok evilági és örök jutalmáról, az üdvösségről beszél. E jutalomra nem csak a szerzetesek számíthatnak, hanem mindazok, akik életüket Istennek szentelve dolgoznak az emberekért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, égesd szívembe, amit Jeremiás prófétának mondottál és ígértél: „Ne mondd, hogy túl ifjú vagy. Menj, ahová küldelek; hirdesd, amivel megbíztalak! Ne félj semmitől, én veled vagyok és őrködöm feletted”. Uram, bízni akarok benned, csak egy szóval mondd és én elindulok, hogy célhoz érve csodáidat lássam.

J. Sauvage