Elgondolkodtató

  • 2015. július 7. – Kedd (Mt 9,32-38)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
    Mt 9,32-38

    Elmélkedés

    A mai evangélium egy ördögtől megszállott ember meggyógyításával indul. A megszállottságot a személy némasága, beszédképtelensége jelzi, a gyógyulás hatékonyságát pedig az, hogy az illető megszólal. A gyógyulás annak köszönhető, hogy Jézusnak, az Isten Fiának hatalma van a gonosz lelkek felett és képes kiűzni őket az emberekből. Mi legalábbis így gondoljuk, a korabeli nép viszont nem tudta hová tenni Jézus különleges képességét. Mivel hasonló csodatevő erővel még sosem találkoztak, találgatás indul meg köztük, honnan van Jézusnak ilyen nagy hatalma. A farizeusok egészen furcsa, bár logikusnak tűnő megoldást találnak. Úgy vélik, csak az képes parancsolni az ördögnek, aki magával az ördöggel szövetkezik. Logikájukban azonban ellentmondás van: miért engedné az ördög saját hatalmának megcsorbítását egy ember, Jézus számára?

    A gyógyítás utáni részben Máté evangélista összefoglalja Jézus tevékenységét: az Úr tanít, hirdeti Isten országának örömhírét, és meggyógyítja a betegeket. Észreveszi az emberek baját és fáradtságát, aggódik értük, gondoskodni szeretne róluk. Tudja, hogy gyógyító érintésével és igazságra vezető szavával nem juthat el mindenkihez személyesen. Mindez már bevezeti a holnapi szakaszt, amelyben tanítványokat választ, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, ma az összes elhagyatottra gondolok, mindazokra, akik egyedül, szörnyen egyedül vannak, mert rád, Uram, sosem hagyatkoztak. Uram, Te a közösséget akarod, hogy a bűn tépte szakadék dacára egymáshoz kapcsolódjunk. Te akarod, hogy egyek legyünk, mint ahogy az Atya és te egyek vagytok.

    M. Quoist

  • 2015. július 6. – Hétfő (Mt 9,18-26)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
    Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
    Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.
    Mt 9,18-26

    Elmélkedés

    Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban. A Kafarnaumban élő elöljáró azt kéri Jézustól, hogy támassza életre halott leányát, amelyet ő a házukba érve megtesz. Bár Máté evangélista nem említi, de Márk és Lukács írásában szerepel, hogy az elöljárót Jairusnak hívták, illetve az is, hogy a kislány tizenkét éves volt (vö. Mk 5,21-43 és Lk 8,40-56). A leírások kissé különböznek, mert Márknál és Lukácsnál a leány halálán van és gyógyulást kér számára az apja. Útközben egy másik csoda is történik, egy asszony meggyógyul tizenkét éve tartó betegségéből.

    A két csoda hátterében észrevesszük az érintést, mint közös elemet. Az elöljáró azt kéri, hogy az Úr kezének érintésével segítsen leányán: „Jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” (Mt 9,18). A beteg asszony pedig abban reménykedik, hogy már attól is meggyógyulhat, ha megérinti Jézus ruhájának szegélyét. Mindketten hisznek tehát az érintés erejében. Ha Jézus megérint egy beteget, akkor az meggyógyul. Ha megérint egy halottat, akkor az életre kel. S ha valaki őt érinti meg, akkor szintén gyógyulásban részesülhet.

    A gyógyulást, az üdvösséget, az újjászületést és az irgalmasságot ajándékozó Jézus engem is szeretne megérinteni. Testi bajaimra enyhülést akar adni, lelki betegségeimtől, bűneimtől meg szeretne szabadítani. Irgalmas Jézus! Érints meg engem! Adj nekem gyógyulást! Adj nekem bűnbocsánatot és lelki újjászületést!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, mindenütt te vagy körülöttünk. De mintha hályog borulna szemünkre. Ragyogtasd föl nekünk mindenünnen a te egyetemes arcodat. Ragyogásod vágjon le mélyre, bevilágítva legbensőnkbe, azokat a sűrű sötétségeket is, amelyeknek ölén mozgunk. Erőd nyomán végezzük el a nagy átalakítást, amely után eped teremtett világod: és megújítod a föld színét!

    Teilhard De Chardin

  • A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Holokauszt
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor is a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd börtönbe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik, mentesek a korunk Egyházát sújtó súlyos eretnekségtől, a modernizmustól.

    Bővebben …

  • Huszonegy lovagias gesztus, amely ma is hódít
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA lovagiasság a férfi különleges udvariassága a nők felé. Vigyázat! Legtöbb nő számára ma is vonzó! Hogyan is viselkedik az úriember?

    1. Feláll, ha nő lép a szobába
    A felállás a régi időkben a tisztelet jele volt, valahányszor hölgy, rangos személyiség vagy idős ember lépett a szobába. Ma udvariasságból állunk fel, ha egy összejövetelre újabb vendég érkezik, vagy ha a munkahelyen bemutatnak valakinek. A férfi, ha nő belépésekor feláll, figyelmességről tesz tanúbizonyságot.

    Bővebben …

  • 2015. július 5. – Évközi 14. vasárnap (Mk 6,1-6)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
    Mk 6,1-6

    Elmélkedés

    Előítéletek nélkül

    Jézus sikertelen názáreti fellépését mutatja be a mai vasárnap evangéliuma. A jelenet szinte mindannyiunkban ugyanazokat a kérdéseket ébreszti: mi áll a názáretiek elutasítása hátterében? Miért nem fogadják el Jézus személyét? Miért maradnak hitetlenek?
    A történet kezdete és vége között nagy a különbség, az elfogadástól az elutasítás irányába haladunk. Az a tény, hogy a szombati istentiszteleten engedik Jézust tanítani, az elfogadás jele. Szintén az elfogadásra utal, hogy sokan hallgatják őt, engedik beszélni, nem szakítják félbe, szabadon elmondhatja tanítását, senki nem akarja őt megakadályozni abban, hogy tanítsa a jelenlévőket. A beszéd a názáretiek csodálkozását váltja ki, de ebben nincs nyoma semmiféle ellenséges érzületnek. Csodálkoznak azon, s ennek hangot is adnak, hogy az a Jézus, aki az ő körükben nevelkedett, immár a felnőttek tekintélyével tanít, mégpedig ékesszólóan és nagy bölcsességgel. Néhány éve még nem gondolták volna, hogy Mária fia az ő zsinagógájukban fogja magyarázni a szentírási szövegeket. Meglepődnek azon, hogy Jézus, aki éveken keresztül az ácsként dolgozó nevelőapjának, Józsefnek segédkezett, mennyire jártas az írások magyarázatában és a prófétai jövendölésekben. Nem várták tehát tőle azt, hogy tanítói szerepében is ennyire jó teljesítményt tud nyújtani. Csodálkozásukban azonban mégsem érzünk ellenségeskedést. Márk evangélista leírásában ekkor hirtelen váltás következik: „És megbotránkoztak benne” (Mk 6,3). Maga az evangélista próbál magyarázatot adni erre a megbotránkozásra, amikor Jézus szájába adja a mondást: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában” (Mk 6,1-6). A megbotránkozás és az elutasítás megerősítéseként a názáretiek hitetlenségéről is szó esik, amely megakadályozza, hogy Jézus csodákat tegyen körükben.

    A hangulat hirtelen megváltozása, az elfogadásból az elutasításra való előzmények nélküli váltás azt az érzést kelti bennünk, mintha a próféták elutasításáról szóló mondás közlése volna az elsődleges szándék, amely mondás megerősítésére, igazolására szolgálnak a názáreti események. Jézus tehát a visszautasított próféta szerepében jelenik meg. Az ószövetségi időkben a nép szintén elutasította Isten küldötteit, a prófétákat, nem hallgattak rájuk, bántalmazták vagy megölték őket. A prófétai sors Jézus esetében is megfigyelhető, már most elkezdődik az elutasítás, amely Jézus elítélésében és keresztre feszítésében éri majd el tetőpontját.

    Az elutasítás végső oka a hitetlenség. Az előítéletek és a feltételezések a hitetlenség börtönébe zárják nem csupán a názáretieket, hanem mindazokat, akik túlzottan ragaszkodnak saját véleményükhöz és elképzelésükhöz. A hit ott kezdődhet, hogy valaki képes felülvizsgálni saját korábbi álláspontját és kész változtatni azon. Nem a helyes elvek megtagadásáról és nem az igazságtól való eltávolodásról van itt szó, hanem arról, hogy emberi elképzeléseimről lemondva utat engedek annak, hogy Isten kezdjen el vezetni. Isten vezet a hit útján.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Előítéleteinket és hitetlenkedésünket félretesszük, és nyitott szívvel hallgatunk téged, mert szavaidban felismerjük az örök élet tanítását. Engedjük, hogy új dolgokat taníts nekünk, új feladatokkal bízzál meg, új utakon vezess minket. Hisszük, hogy valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szenvedésedben, halálodban és feltámadásodban megmutatkozott, hogy valóban Isten vagy. Segíts, hogy meg tudjuk mutatni az igazságot keresőknek a hitetlenségből a hitre vezető utat! Tégy minket hitvalló és hithirdető kereszténnyé a világban!

  • Az asszonynak a feje pedig a férfiú
    Posted in: Elgondolkodtató

    altKedves József,

    köszönöm a dicsérő szavakat és a hosszú, részletes hozzászólást. Ami ezt a vitát illeti, hogy ki tartozik ki alá és főnököl kit, ezt egy félelmetesen ügyesen megépített csapdának tartom. 

    Az azon való háborúzás, hogy kié a hatalom, teljes mértékben eltereli a figyelmet arról a kérdésről, amellyel tényleg foglalkozni kéne, nevezetesen, hogy mi is a hatalom tartalma.

    Bővebben …

  • Az asszonynak a feje pedig a férfiú
    Posted in: Elgondolkodtató

    altKedves József,

    köszönöm a dicsérő szavakat és a hosszú, részletes hozzászólást. Ami ezt a vitát illeti, hogy ki tartozik ki alá és főnököl kit, ezt egy félelmetesen ügyesen megépített csapdának tartom. 

    Az azon való háborúzás, hogy kié a hatalom, teljes mértékben eltereli a figyelmet arról a kérdésről, amellyel tényleg foglalkozni kéne, nevezetesen, hogy mi is a hatalom tartalma.

    Bővebben …

  • 2015. július 4. – Szombat (Mt 9,14-17)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.”
    Mt 9,14-17

    Elmélkedés

    A Jézust megelőző időkben és az ő korában is a zsidó vallásosság egyik meghatározó eleme a böjtölés volt, amelyet a legszigorúbban a farizeusok és tanítványaik tartottak meg, és igyekeztek mindenkivel megtartatni. A mai evangélium szerint Keresztelő János tanítványai, akik maguk is megtartották a böjtöt, azt kérik számon Jézustól, hogy az ő tanítványai miért nem böjtölnek. Válaszában ő nem helyteleníti a böjtölést, mint vallásos cselekedetet, hanem kijelenti, hogy most nincs itt a böjtölés ideje. Szavait két példával világítja meg: régi ruhára inkább érdemes régi szövetből foltot varrni, mintsem újból, az új bort pedig érdemes új tömlőbe önteni, mintsem elhasználódott régibe.

    E példák arra utalnak, hogy Jézus megjelenésével a vallásosság új ideje érkezett el. Ideje mindenkinek megújulni vallásos gondolkodásában és cselekedeteiben. Ne értsük félre az Úr szavait! Nem azt mondja, hogy mindaz, ami a korábbi időkben jellemezte a vallásosságot, például a böjtölés, az helytelen és elhagyandó, hanem a szüntelen megújulást javasolja. Töltsük meg új tartalommal vallási életünket! A megszokottság könnyen kényelmessé tehet minket, s nem gondolunk arra, hogy Isten azt várja tőlünk, hogy folytonosan növekedjünk a hitben és legyünk leleményesek a jócselekedetekben. Imádkozzunk rendszeresen a lelki megújulásért!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Engedd, Urunk, hogy a népek a mai idők viharában Krisztusnál keressenek oltalmat. Add, Urunk, hogy szentatyánk Krisztus erejével kormányozza egyházadat. Engedd, hogy az élet szenvedései és megpróbáltatásai Krisztushoz vezessenek bennünket!

  • A “Sacra Liturgia USA 2015″ konferencia után
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNemrég közzétettük az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció Ferenc pápa által pár hónapja kinevezett új prefektusának, Robert Sarah bíboros úrnak levelét a „Sacra Liturgia USA 2015” konferencia résztvevőihez, melyben kiemeli, hogy a Pápa azt várja el tőle, hogy folytassa a liturgia megújulásáért végzett törekvéseket a II Vatikáni Zsinat és a XVI Benedek pápa által kijelölt úton.

    A mostani cikkben, mely a Szentszék hivatalos közlönyében jelent meg láthatjuk, hogyan szeretné Sarah bíboros ezt a feladatot konkrétan megvalósítani. Igazi „ratzingeriánus” liturgikus teológiával állunk szemben, és örömünkre megállapíthatjuk: a „reform reformja” mozgalom tovább halad, legfelsőbb egyházi támogatással. Mi is ehhez szeretnék hozzájárulni tevékenységünkkel, melyet az emeritus pápa mély értelmű teológiai tanítására alapozunk. A hagyományos rítust is azért ápoljuk, azért igyekszünk a tőlünk telhető legméltóbb formában celebrálni, valamint  spirituális mélységét megélni és feltárni, hogy az egész Egyháznak („universae Ecclesiae”) hasznára váljék.

    Bővebben …