Battaplébánia

„Fél, mint ördög a tömjénfüsttől” – így szól a magyar szólásmondás. De úgy tűnik, ilyen szempontból sokan az Egyházon belül is az ördög pártjára állnak: mellőzik, vagy éppen gyűlölik a tömjénfüstöt. A legőszintébb az, aki bevallja, hogy nincs kedve baj…

„Fél, mint ördög a tömjénfüsttől” – így szól a magyar szólásmondás. De úgy tűnik, ilyen szempontból sokan az Egyházon belül is az ördög pártjára állnak: mellőzik, vagy éppen gyűlölik a tömjénfüstöt. A legőszintébb az, aki bevallja, hogy nincs kedve baj…

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Aki igazán küzd

Bizonyára a magyar hívek közül is sokan jártak már Ausztria egyik leghíresebb műemlékében, a bencés szerzetesek által vezetett melki apátságban. A lenyűgöző épületegyüttes templomát Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelték, s ennek megfelelően a főoltár két szobra a két apostol búcsúzását ábrázolja haláluk előtt. A hagyomány szerint a római Mamertinus börtönből ugyanazon a napon vitték őket kivégezni, – Pétert fejjel lefelé keresztre feszítették, Pált pedig karddal lefejezték – ezért is ünnepeljük őket ugyanazon a napon. A melki templomban a búcsúzás pillanatát megjelenítő szobrok felett a főoltáron a következő latin nyelvű felirat áll: „Non coronabitur nisi legitime certaverit,” ami magyarul annyit jelent: Nem koronáztatik meg más, csak aki igazán küzd. A két apostolfejedelemre valóban igaz, hogy küzdelmes életük jutalmaként nyerték el Istentől a dicsőség koronáját és a vértanúság győzelmi koszorúját.

Péter apostol esetében inkább a lelki küzdelmekre és vívódásokra gondoljunk, hiszen igazi lelki mélységeket és magasságokat járt be. Ezzel kapcsolatban felidézhetjük azt a jelenetet, amikor Jézus a reá váró szenvedésekről beszélt apostolainak nyíltan kijelentve, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell és meg fogják ölni. Az Úr szavai Péter apostol értetlenségét és tiltakozását váltották ki, amire Jézus ezt mondta neki: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” (Mk 8,33). Vagy gondolhatunk arra az esetre, amikor Jézus a víz tetején járt és Péter a hajóból kiszállva elindult felé a vizen, de hitetlensége miatt hamarosan süllyedni kezdett, s csak annak köszönhette megmenekülését, hogy Jézus megragadta és kimentette őt (vö. Mt 14,22-33). A legfájdalmasabb pedig kétségtelenül az lehetett a főapostol számára, amikor háromszor megtagadta Mesterét. E lelkileg nehéz helyzetek mellett Péter lelki nagyságáról és erős hitéről is tanúságot tett. Megemlíthetjük az ő csodálatos hitvallását, amiről a mai evangéliumban olvasunk: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) – mondja Péter a saját és apostoltársai nevében. Vagy eszünkbe jut, hogy az Úr kérdésére háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt (vö. Jn 21,15-19).

Pál apostol életében megfigyelhető, hogy bőven kijutott neki a testi szenvedésekből. Ő maga írja le a korintusiaknak szóló levelében, hogy sokszor volt fogságban és gyakorta halálveszélyben, egyszer megkövezték, több alkalommal megvesszőzték, háromszor szenvedett hajótörést, veszélyben volt úton, folyóvizeken és pusztaságban, veszélyben a pogányok között és a hamis testvérek körében (vö. 2Kor 11,21-29). Mindezek ellenére hűséggel és nagy bátorsággal hirdette az evangéliumot azoknak a közösségeknek, ahová útjai során eljutott.

Napjainkban is szinte minden ember elmondhatja magáról, hogy mennyire küzdelmes az élete. Az egyik ember küzd, hogy kikerüljön nyomorúságos, szegényes életkörülményeiből, a másik családja jobb megélhetéséért küzd, a harmadik hatalmát és befolyását akarja mindenáron növelni, a tehetősebbek pedig azért küzdenek, hogy még több vagyonuk legyen. Egyáltalán nem mindegy, hogy miért küzdünk, miért fáradozunk, mire szenteljük időnket, energiánkat, életünket. A ma ünnepelt Szent Péter és Pál apostolok Krisztus ügyéért küzdöttek, és ezért kapták meg Istentől a mennyei jutalmat, a dicsőség koronáját. Kövessük őket abban, hogy életünket mi is Isten szolgálatába állítsuk a mennyei korona reményében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Olykor Szent Péteréhez hasonló lelkesedéssel és bátorsággal indulunk feléd, máskor pedig visszatart minket a félelem, az aggódás, a kicsinyhitűség és a szeretet gyengesége. Néha bátran megvalljuk hitünket, máskor viszont óvatosságra hivatkozva eltitkoljuk. Pál apostolhoz hasonlóan keressük hivatásunkat, azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk. Erősítsd hitemet és szeretetemet, hogy rám, mint sziklaszilárd alapra tudj építeni, Péterhez hasonlóan meg tudjam erősíteni a kételkedőket és Pál buzgóságával hirdessem evangéliumodat!

Abban az időben:
Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement, ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Hit és alázat

Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban: Jairusnak, a zsinagógai elöljáró leányának feltámasztásáról és a vérfolyásban szenvedő asszony gyógyításáról. A két történetnek több közös eleme van. A kislány tizenkét esztendős volt, az asszony pedig tizenkét éve szenvedett betegségében. Az apa Jézus érintésétől várja a gyógyulást, ezért hívja őt lányához: „Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” (Mk 5,23). Az asszony szintén az érintésben hisz, attól várja gyógyulását, hogy megérintheti Jézust. Mindketten kifejezik alázatukat. Jairus az Úr lába elé borulva esedezett lánya életéért, az asszony pedig megelégszik egy érintéssel.

Nézzünk a látható, külső cselekmények mögé! A mozdulatok és az érintések mögé. A határokat ledöntő érintések mögé. Az asszony betegsége azt eredményezte, hogy nem érintkezhetett az emberekkel. Minden, amihez hozzáért, az a mózesi törvények szerint tisztátalanná vált. Az emberek kerülték a vele való érintkezést. Testében ott vannak a tizenkét éve tartó „kellemetlen kezelések” nyomai, lelkében tizenkét éve tornyosodik a csalódás, amely szinte már a gyógyulás reményét is elveszi tőle. Tulajdonképpen tizenkét éve lelki halott, kiközösített, megvetett. Amikor Jézus érkezéséről hall, felismeri élete nagy lehetőségét. Félreteszi félelmeit és csalódásait, nem törődik azzal, hogy esetleg szégyellnivaló helyzetbe kerül, nem érdeklik többé a törvényi tiltások, mert ő meg akar gyógyulni, és itt jön az, akitől gyógyulását reméli. Abban bízik, hogy ha most legyőzi a határokat, akkor meg fog szűnni sok éve tartó baja. A tömeg sem akadályozhatja meg őt abban, hogy Jézus közelébe kerüljön és megérintse az Úr ruháját. És a csoda, amiben hitt és amit remélt megtörténik, azonnal megszűnik betegsége.

Jairus lányának esete hasonló. A kislány már halott, amikor Jézus a házukhoz ér. A halottakkal való érintkezést a törvény tiltotta, nehogy valaki tisztátalanná váljon. De Jézus nem törődik ezekkel a szabályokkal. Bemegy a halott szobájába és megérinti. Nem csupán egy óvatos érintésről van szó, hanem határozottan megfogja a kislány kezét és felsegíti őt.

A hit kapcsolja össze a gyógyítást kérő megbecsült elöljárót és a gyógyulásában bízó megvetett asszonyt. Az elöljáró saját szemével láthatta, hogy mit eredményez Jézus megérintése, tudniillik az asszony azonnali gyógyulását. Jézus magyarázatából a gyógyulás hátterét is megismeri: „Leányom, hited meggyógyított téged” (Mk 5,34). Éppen a legjobbkor jött számára ez a megerősítő tanítás, mert hamarosan megérkeznek házából a szolgák a lánya halálhírével. Túlzás volna azt gondolnunk, hogy Jairus hitt Jézus halottakat életre keltő erejében. Ő csak abban hitt, hogy egy beteget, az ő lányát meg tudja gyógyítani. Ezért ekkor már kifejezetten neki szól az Úr bátorítása: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Éppen az imént látta, hogy mit eredményez a hit, de mégis szükséges az ő hitének megerősítése, hiszen már nem egy beteg kislány meggyógyítása a kérdés. A lány meghalt. Mit tud Jézus ilyen helyzetben tenni? A csoda pedig megtörténik, Jézus visszahívja az életre a kislányt.

Hittel és alázattal kérem-e életem határhelyzeteiben Isten segítségét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az élet forrása és az élet ajándékozója! Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a betegségben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, hanem higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk, mert feltámadásodnak is részesei leszünk. Vezess minket az üdvösségre!