Battaplébánia

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21

Elmélkedés

Az elmúlt napok elmélkedései alapján azt gondolhatnánk, hogy a szeretet további szeretetet szül. Ha a Krisztusban hívőket szeretetre ösztönzi, készteti az Úr végtelen és önfeláldozó szeretete, akkor majd a keresztények szeretetét látva a világ is a szeretet útjára fog lépni. Ez azonban nincs így, erre előre figyelmezteti Jézus az ő követőit. Őt sem szerette mindenki, az ő tanítását sem tekintette követendőnek mindenki, az ő személye sem volt kedves mindenki számára. A hívő közösség tagjai – miközben egymás felé az Úrtól tanult szeretetben élnek – kívülről gyűlöletet, ellenségeskedést tapasztalnak. A világ ugyanis nem érti az új értékrendet, a szeretet életmódját, kihívásnak tekinti azt, mert szembesíti önmagával, s életvitele megváltoztatását várja tőle. E kívülről érkező negatív hatások közepette az Egyház közössége számára különösen is fontos az Úrhoz és szeretetéhez való ragaszkodás, valamint egymás megerősítése a hitben és a szeretetben.

Milyen nagy az ellentmondás: a hívők Krisztusért szeretik egymást, a nem hívők pedig Krisztusért gyűlölik őket. Krisztus szeretete az egyik embert szeretetre készteti, miközben a másikban gyűlölet fakad ugyanennek a szeretetnek láttán. Ne legyünk elbizakodottak vagy túlzottan magabiztosak! Lehet, hogy a szeretet útján járok, de hitem meginoghat és elindulhatok az ellenkező irányba. Érdemes minden nap újra a kereszt elé állnom s innen indulnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add meg nekünk a szentség szomjúságát, a tökéletességre törő akarást, az Isten országáért való lelkesedést és az eljöveteléért való örömteli munkálkodást. Adj egyházadnak alázatot, ha dicsérik, apostoli öntudatot, ha szenved, és lángolást, ha Érted tanúságot kell tennie.

T. Suavert

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés

Az előző napokban olvasottak után a szeretet új területére tér át Jézus beszédében. Korábban szó volt az Atya és a Fiú közti kölcsönös szeretetről, amely kiárad, kiteljesedik az emberek felé, s amelyet a Krisztusban hívők viszonoznak. Az Isten iránti szeretet mellett megjelenik az emberek egymás közti szeretete, amelynek mintája és forrása szintén Krisztus irántunk való szeretete. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 15,12) – olvassuk a mi Urunk szavait a mai evangélium részletében.

Tanítványainak egymás iránti szeretetéről korábban már beszélt, mint olyan jelről, illetve ismertetőjegyről, amely alapján felismeri majd a világ, hogy Krisztushoz tartoznak (vö. Jn 13,35). Mindebben a mérték Krisztus önfeláldozó, személyes, nagylelkű, jóakaró és szeretetre ösztönző szeretete. És talán ezt az utóbbi tulajdonságot érdemes mai elmélkedésünkben kiemelni. Akkor értettük meg valójában Krisztus kereszthalálban megmutatkozó szeretetét és a kereszt titkát, ha ez minket is életünk teljes odaadására indít, a szeretet gyakorlására ösztönöz. A szeretet útja a kereszttől indul és abból az élményből fakad, hogy Krisztus annyira szeretett engem, hogy kész volt meghalni értem. A szeretet útja a kereszttől indul és az örök életre vezet, mert Isten megjutalmaz minden szeretetből fakadó jócselekedetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, Te az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket elküldted a világba, s ezzel kinyilvánítottad csodálatos belső életedet az emberek előtt. Add, hogy az igaz hit megvallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjük és a fölséges hatalmú Egy-Istent imádjuk.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés

A szeretet vonatkozásában a kölcsönösség témájára tér át Jézus. A Fiú és az Atya kölcsönösen szeretik egymást. A mi Urunk azt a szeretetet sugározza felénk, emberek felé, amelyet az Atyától tanul, s amelyben az Atyától részesül. Azzal a szeretettel fordul felénk, amellyel őt szereti a mennyei Atya, s azt várja tőlünk, benne hívőktől, hogy viszonozzuk szeretetét. Ismételten a parancsok megtartásának szükségességéről tanít, amelyről korábban már volt szó. A krisztusi parancsok szerinti élet, az evangéliumi igazság szerinti élet ugyanis a szeretet bizonyítéka, jele. A szeretet túllép az érzelmek és a szavak szintjén. Jézus életében ez nyilvánvalóan megmutatkozik a szenvedés és a halál vállalásában, amely az Atyának való feltétlen engedelmesség jele. Minél erősebb bennünk az Atya iránti szeretet, annál inkább fogjuk üdvösségszerzőnek tekinteni Isten parancsait, törvényeit. Nem terhek ezek számunkra, amelyek elveszik életünk örömeit, hanem olyan útmutatások, amelyek a boldogság megélésében segítenek.

Meggyőző ereje, követésre indító hatása csak a szeretetből teljesen odaadott életnek, az önfeláldozásnak van. A szeretet gyakorlásában emberi erőm megfogyatkozik, testem elgyengül. Ez az erőtlenedés a szeretet velejárója. Nemde ezt látjuk Krisztus esetében is? Kész vagyok-e szeretetből odaadni Istennek magamat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Urunk, a kenyeret és a bort. Köszönjük az asztalt, amit mindennap megterítesz számunkra. Köszönjük, hogy az élet nem tévút, hanem hazafelé vezető ösvény. Köszönjük Neked, hogy nem kell kétségbeesnünk. Egészen Rád hagyatkozunk, Istenünk.

Jörg Zink

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az elmúlt napokban azokat a részleteket olvastuk az utolsó vacsorán mondott beszédből, amelyekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról, egységéről tanította apostolait, amely mintegy mintája annak, hogy tanítványai milyen kapcsolatban legyenek ővele. Erre a témára tér át a mi Urunk a mai evangéliumban a szőlőtőről szóló példázattal. A hasonlat szerint Jézus a szőlőtő, akihez szőlővesszők módjára kapcsolódnak tanítványai, követői, mindazok, akik hisznek benne. Miként az egykori hallgatóság számára, ugyanúgy nekünk is – magunk elé képzelve a képet – az első pillanatban világossá válik, hogy a Jézustól való elszakadás a megsemmisülést jelentené. Miként a szőlővesszők életképtelenné válnak, ha lemetszik őket a szőlőtőről, ugyanúgy mi sem élhetünk Krisztus nélkül. Természetesen nem elégedhetünk meg a passzív kapcsolódással, hanem az a feladatunk, hogy termést hozzunk, azaz Krisztus iránti szeretetünkből fakadjanak jócselekedetek. Jótetteink által tehát Krisztus szeretetét továbbítjuk az embereknek, akik ezt megtapasztalva Istent fogják magasztalni.

A hasonlat nem csupán az én Krisztushoz kötődő személyes kapcsolatomat szemlélteti, hanem közösségi vonatkozása is van. Mindannyian, akik az Egyház tagjai vagyunk, a közös szőlőtőhöz kapcsolódunk és rajta keresztül egymással is kapcsolatban vagyunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Fiadat a világba küldted, hogy ott szenvedjen és meghaljon. Küldetését véghez vitte, és így lett számunkra az élet és az öröm forrása. Tedd ma teljessé örömünket. Add, hogy meg lehessen látni, hogy Ő bennünk él: bennem, családomban, minden keresztény közösségben és mindenütt a világon.

A. Pereira