A templomi „illemszabályok” az Isten és a hívő közösség iránti tiszteletből következnek. Az alábbi szempontok segítségével átgondolhatod, van-e olyasmi, amire jobban kellene figyelned.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a
Elmélkedés
Ismét a viszontlátásról és annak öröméről beszél Jézus. Szavait egyaránt érthetjük a feltámadása utáni időszakra vagy második eljövetelére. Az első pünkösd óta Szentlelke által Jézus jelen van a világban, az Egyházban. Az ő jelenléte a keresztény ember számára a belső, belülről fakadó öröm forrása, amelyet senki nem vehet el a hívőtől. Ha csupán egy pillanatnyi élethelyzet vagy kedvező élmény okozna örömet, azt nem lehetne tartósnak nevezni. Az igazi öröm mindig ajándék, mégpedig Isten ajándéka. Mondhatjuk, hogy részesedés Isten örömében. Életünk örömét akkor fogjuk megtalálni, ha állandóan Istenre figyelünk elismerve azt, hogy ő a teremtő és mi az ő teremtményei vagyunk. Ez a létezés öröme, az élet öröme. Istennek köszönhetjük életünket, és amikor ezt felismerjük, akkor valóban öröm tölti el szívünket.
Jézus nem úgy beszél az örömről, mint ami majd a jövőben fog elérhetővé válni. Nem is csupán úgy, mint ami feledteti a múltbeli nehézségeket, gondokat. Szavai szerint az öröm már a jelenben is megtapasztalható, az öröm állapotában élünk, mert érezzük Isten jelenlétét, kegyelmét és szeretetét.
Ha Isten valóban jelen van az életemben, akkor ez örömmel tölt el, s ezt fogom a világ felé sugározni. Legyek az öröm embere! Legyek Isten örömének továbbadója!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk! Gondviseléseddel úgy intézted, hogy egyházad Péterre épüljön. Add, hogy akit az ő utódává tettél, az néped számára a hit és kegyelmi közösség egységének látható forrása és alapja legyen.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20
Elmélkedés
Jézus talányos kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem” (Jn 16,16). A kijelentést egykor maguk az apostolok és a tanítványok sem értették, ezért annak jelentéséről kezdenek egymással beszélgetni. Mivel nem jutnak előbbre, meg akarják kérdezni a Mestert, aki azonban megelőzi őket, de újabb kijelentésével tulajdonképpen mégsem magyarázza meg előző szavait.
A tanítványokhoz hasonlóan mi is e mondás tartalmát szeretnénk megfejteni. Tegyünk erre most kísérletet. Mivel az utolsó vacsorán mondta Jézus e szavakat, ezért érthette úgy, hogy kis idő múlva, azaz másnap eltávozik az életből, meghal és eltemetik, majd ezt követően harmadnapra feltámad és ennek köszönhetően újra látni fogják őt. Ugyanakkor gondolhatott Jézus arra is, hogy még egy kis ideig, mintegy negyven napig marad e világban halálát és feltámadását követően, majd pedig egyszer vissza fog térni a világba, ez lesz az ő második eljövetele az idők végén. Ebben az esetben a „kis idő” néhány évezred vagy még több is lehet, ami emberi mérték szerint ugyan sok, de az örökkévaló Isten számára valóban csak „kis idő.”
Ha biztosan nem is tudjuk, mit akart a mi Urunk mondani, mindenesetre várjuk hittel jövetelét, amely valóban az öröm ideje lesz a világ számára.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, az élet teljességét jelölted ki számunkra, mint követendő célt és megvalósítandó feladatot. Bárkívülről ehhez sok segítség áll rendelkezésünkre, mégis magunknak kell helyt állnunk. A legnagyobb segítség azonban a te jóságod és emberszereteted, mert testvérünkké lettél. Köszönet Neked, Urunk!
Robert Svoboda
„A virág a fény felé hajlik” című kiadványt a Csaba testvér gyermekvállalással és neveléssel kapcsolatos gondolatai, lelki útmutatói iránt érdeklődő, nemcsak hitéletet élő, valamennyi olvasónknak ajánljuk.
Részlet a kötetből:
„Csodálom a szántó-vető embert, ki hitével meglátja a fekete földbe hulló, száraz magban az érett búzakalászt, s szövetségeseivel, a mindent átölelő, áldott napfénnyel és a tavaszi esővel jóságosan életet fakaszt. A földműves bölcs, ismeri az Isten adta vágyat, mi nemcsak őt, de mindent az ég alatt mozgat, késztet, hogy táplálja magát, csírát fakasszon, bőséges gyümölcsöt hozzon fajtája szerint.
Az írást magánlevélben kaptam, köszönet érte Mária testvéremnek. A szerk.
A Szentlélek bennem az evidencia, a magától értetődöttség. Amikor érint, már mindent értek, és tudom is, mit kell tennem. Ha ellenállnék a Szentléleknek, belepusztulna a bensőm, s nem lenne rá bocsánat.
Ő az egyetlen, akit, ha kérünk, megkapjuk, és Ő egyedül elég is. Tőle megszépül minden. Ő az a szeretetben, ami az ösztönön túl van. Ezért nem múlik, nem mállik, megőrzi fiatalságom. Ő tesz korszerűvé, mert kiemel a múltamból, leszállít a fellegekből, erőt ad a tetthez, és indít a jóra. Nélküle csak igazodnék, izgulnék és pirulnék.
… amelyek az ember végzetét okozhatják, ugyanis szüksége van Istenre, mint a vérnek az oxigénre.
Ferike elkésik az iskolából, és ezt mondja: „Sajnálom, de elakadt a villamos” – Egy munkatársnő kijelenti: „Tegnap nem tudtam az ülésre jönni; időben beteg lettem.”
Léteznek szórakoztató és kínos kifogások, értelmesek és buták – de keserűek is. Keserű pl., ha egy férfi és egy nő már évek óta együtt él, és minduntalan kifogásokkal hozakodik elő, ha szóba kerül a házasság kérdése. Kifogás annyi van, mint fűszál a réten. De miért is? Mert bizonyára mindenki már egynél több alkalommal keresett kiutat egy kényes helyzetből.
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Egyszer valaki megkérdezte tőlem: Te atya, figyelj: Mondd, mi az a „tematizálás” ? Tényleg, furcsa szó és máshol nemigen találkozhat vele az ember, már csak azért sem, mert én találtam ki. Lényege az, hogy keresünk egy témát a beszédhez, az elmélkedéshez. Persze a téma a lábunknál hever, mint a festőknél a festői téma, csak le kell érte hajolni. Nekem az a meggyőződésem, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk, göngyölítsük tovább azt a gondolatot, ahol lezártuk. Mert egy gondolatnak nem lehet megtiltani, hogy itt most neked véged van.
Nem telik el nap, hogy ne hallanánk, hogy a keresztények dolga az, hogy ne ítéljenek…
Látszólag az egyedüli megbocsáthatatlan bűn (a mai szekuláris pop-kultúra szemében) az, ha valakit megítélsz a bűne miatt… (mondjuk a Biblia alapján). Hiszen Jézus mondta, hogy „ne ítélj”, sőt ő nemhogy nem ítélkezett, hanem kifejezetten elfogadta a bűnösöket olyanoknak, amilyenek, hiszen velük mulatott egy asztalnál…
Nem telik el nap, hogy ne hallanánk, hogy a keresztények dolga az, hogy ne ítéljenek…
Látszólag az egyedüli megbocsáthatatlan bűn (a mai szekuláris pop-kultúra szemében) az, ha valakit megítélsz a bűne miatt… (mondjuk a Biblia alapján). Hiszen Jézus mondta, hogy „ne ítélj”, sőt ő nemhogy nem ítélkezett, hanem kifejezetten elfogadta a bűnösöket olyanoknak, amilyenek, hiszen velük mulatott egy asztalnál…
A Lélek munkája az Irgalmas Samaritánus közösségben
Közösségünk 2011 decemberében alakult a 2011-ben Szentlélek szemináriumot végzett hívekből. Alkalmainkon eleinte elsősorban az Ige közös megismerését, személyessé tételét, az egymás iránt végzett közbenjáró szolgálatot, és a közös imát/dicsőítést helyeztük előtérbe. Idővel mindannyiunkban gyökeret vert a közös szolgálat szükségének gondolata. Imában hordoztuk ezt a célt hónapokon keresztül, kérve az Urat, hogy mutassa meg, milyen közösségi szolgálatot szeretne ránk bízni.
