Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Gáspár ajándéka

Az ismert németalföldi festő, Hieronymus Bosch egy szárnyasoltár festménye a háromkirályok imádását ábrázolja. Gáspár, Menyhért és Boldizsár szolgáik kíséretében megérkeznek Jézus születése helyéhez, a betlehemi istállóhoz, amely a festményen egy düledezőfélben lévő, de amúgy tipikus középkori németalföldi pajta, és átadják ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. Hódolatukat a lyukas falon át feltehetően egy pásztor szemléli. A festmény érdekessége Gáspár ajándéka, aki a hagyomány szerint az aranyat hozta. Az arany azonban nem kis ládikába rakott aranypénz vagy aranykincs, hanem egy kis szobor, amely jól kivehetően Ábrahám áldozatát ábrázolja. Izsák éppen az oltáron igazgatja a fát, a háta mögött pedig apja, Ábrahám áll, aki felemeli hosszú kését, hogy feláldozza fiát, de az angyal megakadályozza ebben. Elgondolkoztató ez a festői, művészi elképzelés. Az ószövetségi történet jól ismert számunkra. Ábrahám kész volt arra, hogy egyetlen fiát, Izsákot feláldozza Istennek, aki így akarta Ábrahám hitét próbára tenni, de végül megakadályozta a fiú megölését. A mennyei Atya az ő egyszülött Fiát, Jézust adja a világnak, aki a kereszten feláldozza magát, s megváltói tettét az Atya nem akadályozza meg még az utolsó pillanatban sem, hanem azzal jutalmazza, hogy harmadnapra feltámasztja a halálból. A festményen található aranyszobor, Gáspár ajándéka tehát egyértelmű utalás arra, hogy a Mária karján ülő kisded Jézus a mennyei Atya Fia, aki feláldozza életét. A hódolat neki, az emberré lett és önmagát feláldozó Fiúistennek jár.

Gáspár ajándéka tehát kiválóan szemlélteti a mai ünnep tartalmát. Urunk megjelenésének ünnepe azt hivatott hirdetni, hogy Jézus Krisztus valóban Isten és istensége a napkeleti bölcsek látogatásakor megnyilvánult, megjelent az egész világ előtt. Bár szemünk a betlehemi Gyermekben, Mária fiában talán csak egy ugyanolyan gyermeket lát, mint bármely más újszülöttben, a hit által, a hit szemével e Gyermekben felismerhetjük az Isten Fiát, a Megváltót.

Gáspár ajándéka, Ábrahám személye rávezet minket arra, hogy milyen ajándékot vár tőlünk Isten. A keresztény igehirdetésben Ábrahám a „hit atyjaként” jelenik meg, amelynek alapja az, hogy szilárdan hitt Istenben és az Isten által neki adott ígéretben. Azt az ígéretet kapta ugyanis, hogy számtalan utóda fogja benépesíteni a földet. De hogyan fog ez megvalósulni, ha az ígéretet adó Isten azt kéri tőle, hogy egyetlen fiát áldozza fel? Ábrahám ugyan nem értette meg Isten szándékát, hiszen nem gondolt arra, hogy fiának feláldozása csak próbatétel, de nem kételkedett sem Istenben, sem abban, hogy Isten valóra fogja váltani neki tett ígéretét, hanem hitt és hitének bizonyítására, mintegy annak jeleként képes lett volna mindent megtenni, amit Isten kér tőle, akár még a saját fiát is feláldozta volna.

Mindezek fényében láthatjuk, hogy a hit kettős értelemben ajándék. Egyrészt Isten ajándéka az ember számára, másrészt a hit, pontosabban a hit elfogadása, megvallása és kifejezése az ember ajándéka és hódolata Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Szívünk mély szeretetével és hódolatával köszöntjük Jézust, aki a te Fiadként jelent meg az egész világ előtt. Hisszük, hogy jelen vagy a világban, ma is szólsz az emberekhez, csak sokan nem hallják meg szavadat. Hisszük, hogy napjainkban is mutatsz jeleket, csak sokan nem ismerik fel azokat. Segíts minket, hogy életünk során felismerjük az általad mutatott jeleket és kövessük útmutatásaidat! Hitünkkel együtt önmagunkat is neked szeretnénk adni ajándékként, hiszen te Fiad, Jézus Krisztus személyében önmagadat ajándékoztad a világnak, minden embernek. Köszönjük ajándékodat, köszönjük a hitet!

III. A fajtalanságról általában

A tisztaság szépségének s becsének vázlatos rajza után, melyet az előzőkben kíséreltünk megadni, most már örömmel térnénk át egyenesen azoknak az eszközöknek tárgyalására, melyek annak megőrzésére szolgálnak.

Ámde így feladatunkat nem oldanók meg, hanem egyszerűen kitérnénk előle. Ismertetnünk kell tehát az árnyoldalt is. Ezzel, míg egyrészt csak annál inkább kiemeljük a fényoldalt, másrészt vezérfonalat nyújtunk át, melyet az olvasó kezébe véve saját lelkiismeretét rendezheti, számtalan kínos bizonytalanságtól megmenekszik, sőt másokat is a romlástól óvhat.

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” (Jer 17,7-8)

Jó hírben reménykedve léptünk be az orvos szobájába. Olyan újsággal jöttünk ki onnan, amire nem számítottunk, kezünkben különféle leírások, ismertetések. Házasságunk alatt már átéltük egyszer, mit jelent rákosnak lenni. Csakhogy akkor rólam volt szó, most meg róla.

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

Jn 1,43-51

Elmélkedés

A mai evangéliumi beszámoló szerint újabb két személy csatlakozik Jézus tanítványi köréhez. Az ő esetükben is megjelenik az a mozzanat, hogy egy tanítvánnyá lett ember hív valakit Jézushoz. Miként András a testvérét, Pétert hívta (lásd tegnapi evangélium), ugyanúgy Fülöp Nátánáelnek beszél Jézusról, pontosabban arról, hogy megtalálta azt, akiről a prófétai ígéretek szóltak. Szavai felkeltették Nátánáel érdeklődését, akit Fülöp rögtön el is vezet Jézushoz.

Érdemes arra is felfigyelnünk, hogy sem András, sem Fülöp nem várnak sokáig, hanem azonnal elmondják élményüket, rögtön késztetést éreznek arra, hogy másokat is Jézushoz vezessenek. Ez arra utal, hogy a Jézussal való első találkozás nagyon megragadó, erőteljes élmény volt számukra, ezért még évtizedekkel később is pontosan emlékeznek annak napjára, de még az órára is.

A Nátánáellel való beszélgetés során Jézus talányos kijelentést tesz: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt” (Jn 1,48). Ne gondoljunk itt arra, hogy Jézus olyan különleges képességgel rendelkezett, hogy a távolba látott, és meg tudta mondani, hogy Nátánáel éppen egy fügefa alatt üldögélt, amikor Fülöp odament hozzá. Inkább arról lehet szó ez esetben, hogy az írástudóknak Jeruzsálemben lehetett egy találkozóhelye, ahol egymással megbeszélhették a vallási kérdéseket vagy a mindennapi eseményeket, e találkozóhelyen lehetett egy fügefa. Itt láthatta őt Jézus napokkal vagy akár hetekkel korábban.

Van-e bennem lelkesedés, hogy másokat Jézushoz vezessek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Ez az év teljességgel békében kell hogy teljék számunkra.

Megpróbálunk ezért többet beszélni Istennel és kevesebbet az emberekkel.

Forrás: Teréz anya breviáriuma – AndroKat

A civil életben működő vezetők és menedzserek a gyakran alkalmazott sztereotípiák szerint mindenhez közel vannak, csak a hithez, kereszténység nem. Ahogy sokszor tévedünk, ha sztereotípiákra hallgatunk, ez esetben is érdemes a dolgok mögé nézni.

Nagy üzlet a fogamzásgátlás. A szerk.

Ezért ebből logikusan következik, hogy a pénz egy részét a „reklámra” költi, hogy a zűrzavar még nagyobb legyen – ez valakinek nagyon megéri. Egy erkölcsös törvény bevezetése esetén az ebből most jól kereső emberek tönkremennének. Az ő céljuk tehát ellehetetleníteni mindent és mindenkitt, aki az erkölcsös törvények esetleges bevezetését szorgalmazná.

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Emberré lett

Amíg az első három evangélista, azaz Máté, Márk és Lukács Jézus születésének szép elbeszélésével kezdi írását, addig János, a negyedik evangélium szerzője ugyanennek az eseménynek a hátterét világítja meg. A mai szövegünk az ún. Ige-himnuszt tartalmazza, amely a Fiúisten megtestesülését mondja el. Kissé elvont, jelképes kijelentések hangzanak el arról, hogy miként lett emberré Isten Fia, Jézus Krisztus. Milyen mondanivalót hordoz ez a rész?

Az első üzenet ez: velünk az Isten! Ez a karácsonyi örömhír, ez a boldogságot és megnyugvást jelentő igazi örömhír az ember számára. Isten nem a végtelen távolságokban él, hanem az emberért él, megtestesül, emberré lesz, hogy közel kerüljön hozzánk, közvetlen közelről éreztesse velünk szeretetét. Immár Jézus Krisztus személyében átélhetjük, hogy velünk az Isten. Természetesen nem csak Jézus születésekor mutatkozik meg ez, hanem az ő egész életében, főként halálában és feltámadásában. Erre utal a János evangélista által leírt szövegben az elutasítás: „Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,9-11). Isten közösséget vállal velünk, emberekkel azáltal, hogy Jézus Krisztusban velünk van.

A másik tanítás: Jézus Krisztus az Isten Fia. Az első három evangélium Jézus születésekor az ő embertől való származására teszi a hangsúlyt. Arra, hogy Jézus Mária fia, valóságos ember. János evangélista viszont azt emeli ki, hogy Jézus az Istentől származik, valóságos Isten, Istennek a Fia. Az evangélisták állításai ilyen módon kiegészítik egymást és megtudhatjuk, hogy Jézus valóságos ember és valóságos Isten. Jézus egész élete egyrészt azt igazolja, hogy egészen az emberért él, az emberekért áldozza fel önmagát, másrészt egészen Istennek él, Istennek engedelmeskedik s engedelmességével Istent dicsőíti meg. Élete tehát arra ösztönöz minket, hogy mi is Istennek szenteljük és embertársaink szolgálatába állítsuk életünket. Így valósulhat meg bennünk is Istennek az emberrel kapcsolatos terve.

A harmadik lényeges üzenete a himnusznak, hogy Isten az ő Fiának, Jézus Krisztusnak személyében újjáteremti az embert. Amikor pedig Jézus meghív minket, hogy éljünk vele, éljünk a hitben, éljünk az ő szeretetében, éljünk hozzá hasonlóan, akkor meghívást kapunk arra, hogy újjászülessünk. A bibliai üzenet szerint, amint erről a Teremtés könyvében olvasunk, Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette meg. Istennek köszönhetjük létünket, teremtmények maradunk, de Isten képmásai vagyunk. Jézusról pedig azt kell mondanunk, hogy ő emberként Isten tökéletes képmása, hasonmása, akit maga Isten állít elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Jézus tehát megmutatja nekünk, miként válhatunk Isten kedves gyermekeivé.

Isten meghív minket, hogy éljünk vele és Jézusban, az ő Fiában megmutatja számunkra, hogy milyen engedelmességet vár. Szabadon, felelősségünk tudatában válaszolhatunk hívására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!