A „lélek józan mámora”
Régóta figyelem, mikor valakit a reggeleiről kérdezek, örömmel mesél. Olykor szinte idegen emberek, akiket éppen megismertem, osztják meg velem reggelük apró mozzanatait.
A reggelek meghatározóak. Olykor rohanók, rányomva ezzel bélyegüket az egész napra, olykor korán ébredők, olykor a szokásos menetrend szerint zajlók, de fontosak.
Nekem nagyon fáj az a szó amiből nem lesz élet, az olyan, mint a csírátlan búzaszem, elveted és nem hajt ki! Sajnos úgy érzem, hogy rengeteg ilyen búzát vetettem az évek során! Igen, az emberek eljönnek a misékre, előadásokra, hallgatnak, tapsolnak is, de nem hoznak döntéseket, nem indulnak el a hegyeket mozgató, világot formáló cselekvés útján! Sokat gondolkodom azon, hogy ennek mi az oka?! Rossz búzaszemet hintünk, hiteltelenül? A földdel van baj? Isten nem ad áldást a munkánkra?
A járműveken sok érdekes dolgot hall az ember. Akarva-akaratlanul. Egy korábbi bejegyzésem kapcsán már megosztottam egy metróban hallott Twillight-os gyöngyszemet. Most egy másikat osztok meg. Nem szoktam hallgatózni, általában dolgozatjavítással töltöm az időmet, de nincs a fülemben MP3, hogy kiszűrjem a beszélgetéseket.
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a
Elmélkedés
Isten szolgálatában
Az evangélium példabeszédét figyelmesen végigolvasva sokakban megszólal egy hang: Ez igazságtalanság. Az egyik ember egész nap dolgozik, a másik csak fél napot, a harmadik pedig alig egy órát, mégis mindenki ugyanannyi bért kap a munkájáért. Ez igazságtalanság! Az indulatosabb természetűek maguk is odaállnának a tiltakozó munkás mellé, öklükkel rácsapnának a főnök asztalára és fennhangon magyaráznák igazukat a szőlősgazdának. Megszólal bennük a vészcsengő, amit igazságérzetnek neveznek és hevesen tiltakoznak. Mondhat akárki akármit, itt bizony igazságtalanság történt!
Próbáljunk lehiggadni! Gondoljuk át még egyszer a történteket. A szőlősgazda reggel megállapodott a munkással, hogy egész napi munkájáért egy dénárt fog kapni. Megkapta a fizetségét? Igen, hiánytalanul. Pontosan annyit kapott, amire reggel óta számíthatott. Hol van akkor itt az igazságtalanság? Most jön az ellenvélemény, a tiltakozás: De miért kapott ugyanannyit, aki kevesebbet dolgozott? Neki kevesebb járna! Ezen a ponton világosan kiderül, hogy nem az igazságérzet szólalt meg valójában, hanem az irigység. Kár szépíteni a dolgot, ez irigység. Rosszul esik nekem, hogy ő ugyanannyit kapott, mint én, pedig kevesebbet dolgozott. Én megkaptam pontosan a fizetségemet, de a másiknak kevesebbet kellett volna adni. Ez az irigység. Ne hivatkozzunk semmiféle igazságérzetre, mert ez egyszerűen csak irigység.
Jézus példabeszéde arra figyelmeztet, hogy az irigység megmérgezi életünket, tönkreteszi emberi kapcsolatainkat. Az irigységre való hajlam ott lakik minden ember lelke mélyén. A gonosz lélek egyesekben könnyen felébreszti, mások viszont elutasítják e kísértést. Nem véletlenül soroljuk a hét főbűn közé. Az irigység mindig az összehasonlításból indul ki, abból, hogy a másik emberhez mérem magam. Miért van neki több, mint nekem? Miért nagyobb a háza, mint az enyém? Miért kap több fizetést, mint én? Miért fog jobban az esze, mint az enyém? Miért ügyesebb, mint én? A versenyszellem a sportban helyes, mert nagyobb teljesítményre ösztönöz, de az élet sok más területén felesleges a versengés, mert irigységből fakad vagy mert irigységet szül.
A példabeszéd magyarázatához a következőt is hozzá kell tenni. Isten a szőlősgazda, aki meghív minden embert, hogy legyünk a munkásai, szolgáljuk őt szeretettel. Fizetségünket előre megmondja: az örök élet, az üdvösség. Ez az egy dénár. Ezt kapja mindenki, akár hosszabb, akár rövidebb ideig szolgálja Istent. Az üdvösségnél kevesebbet Isten nem akar adni senkinek, többet pedig elképzelni sem tudnánk, hiszen ez a legfőbb jó, amit elérhetünk. Ezért viszont dolgoznunk kell, legalább egy keveset. A példabeszéd szerint az egy dénár fizetséget azok kapják meg, akik legalább egy órányit dolgoztak. A tétlenek, naplopók, henyélők és lusták, akik egész nap ki sem mentek a piacra, hogy munkát keressenek, nem kapnak fizetést. Akiben nincs meg a készség, a hajlandóság, hogy Isten szolgálatába álljon, az ne kérjen, ne várjon tőle semmiféle jutalmat.
Befejezésül még egy gondolat: amikor igazságtalannak tartjuk a példabeszéd végkimenetelét, gondoljunk arra, hogy mi is talán csak fél napot dolgoztunk. A vértanúk, akik meghaltak hitükért, életüket egészen Istennek szentelték, ők bizonyára elmondhatják, hogy végigdolgozták a teljes napot. Mi legyünk szerények!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!
Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15
Elmélkedés
Jézus újabb példabeszéddel hívja fel hallgatói figyelmét arra, hogy nem elegendő senki számára, ha jó szívvel hallgatja szavait, hanem mindenkinek életté kell váltania azt. A szívünket megérintő, megérinteni akaró isteni szó útjába sokféle dolog állhat, ami megakadályozhatja, hogy termést, eredményt hozzon életünkben. A gonosz lélek azért akarja kitépni szívünkből e tanítást, hogy a legfontosabbat, az üdvösségünket akadályozza meg. A mindennapi élet gondja könnyen elfordíthatja értelmünket, szívünket az igazság tanításától, s arra kényszerít minket, hogy ne bízzunk Isten ígéretében, ne bízzuk magunkat gondviselésére. Hulljon lelkünkben jó talajra a tanítás, amely az örök élet igéjeként az üdvösségre vezető utat mutatja meg nekünk!
A hasonlat szerint a bőséges termés elsősorban nem az emberi munkának, hanem egyértelműen az isteni közreműködésnek köszönhető. A gyenge termést ígérő, rosszul sikerült magvetés ellenére is bőséges a termés. Talán éppen ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy az evangélium hirdetését végezzük. Az igehirdetőt, aki isteni hívásra vállalkozik a magvetésre, azaz Isten tanításának a továbbadására, nem keserítheti el az a tény, hogy munkájának egy része hiábavaló. Ha igehirdetésünk emberi gyengeségünk miatt nem sikerül a legfényesebben, nincs okunk aggodalomra, hiszen ha kötelességünket teljesítettük, akkor számíthatunk az isteni közreműködésre, amely biztosítani fogja, hogy munkánk eredményes legyen.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Oh áldott Szűz! Oh Magyarországnak kegyes Asszonya! Tekints a mi sok fogyatkozásunkra: szánd meg a mi romlásunkat. Csaknem megholt akit te szerettél; csaknem elfogyott a te országod nemes Asszonyunk. Azért állj elő a te szent Fiadnál. Mondd azt néki: Fiam, az én országomban megfogyatkozott az igazi hit; nincs igazság; nincs isteni félelem; nincs ájtatosság benne. Vízzé vált az ő bora, nagyrészt tévelygésre fordult igaz vallása; elpusztult szentegyháza; megromlott ereje; pogány rabságára adott szabadsága. Elhiggyed, édes hazám, Magyarország, ha a Boldogasszony tanácsát követed, és magadat megeszmélvén, abban eljársz, amit az ő Szent Fia parancsol, foganatja lészen a Szűz könyörgésének.
Pázmány Péter
Riport Lynne Dickie-vel
Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
Mi hát a boldogság, ha nem mindenféle jónak a birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De van-e valaki ezen a földön, aki egészen boldognak mondhatja magát? Biztosan nincs.
Riport Lynne Dickie-vel
Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.
Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
