Battaplébánia

Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

Kérés és hálaadás

A mai evangéliumban Jézus és a kánaáni asszony beszélgetését olvassuk. Az asszony azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg lányát, akit fogva tart egy gonosz szellem. Kissé meglepődünk azon, hogy Jézus, aki más esetekben szívesen fogadta az ilyen jellegű kéréseket, most szóra sem méltatja őt, úgy viselkedik, mintha meg sem hallotta volna. Az asszony mégsem akar távozni, az elutasítást jelző hallgatás ellenére is bízik, ezért ha nem is tud Jézus közelében maradni, továbbra is hangos kiáltásokkal ismétli meg kérését. Emiatt a tanítványok arra kérik Mesterüket, hogy küldje el. Erre Jézus már nem hallgatásával, hanem szavaival kifejezetten megtagadja a kérést, mondván, hogy küldetése csak a választott néphez szól és nem a pogányokhoz. E határozott visszautasítás sem készteti távozásra az asszonyt, aki Jézus lába elé borulva ismétli meg sokadszorra kérését. Az Úr még ekkor sem enged neki, hanem kijelentésével valósággal megsérti az asszonyt, hiszen a kutyákhoz hasonlítja. Ő viszont nem sértődik meg, hanem a Jézus által említett „kutyás-mondást” a saját javára fordítja, s így erősíti meg kérését. Jézus ekkor enged, megdicséri hitét, meggyógyítja lányát. Mit tanulhatunk e történetből?

Elsőként a kitartó kérést kell megemlítenünk. Amikor Istentől kérünk valamit, akkor nem szabad feladnunk. Egy idős asszony meséli el, hogy unokája évek óta súlyos beteg. Felsorolja, milyen módszereket, kezeléseket alkalmaztak nála, hány helyre vitték már orvosokhoz és professzorokhoz, miféle készítményeket hozattak neki külföldről. Bátorítom, hogy imádkozzon unokájáért. Erre így válaszol: „Azt már megtettem, nem segített!” – aztán távozik. Szavaiból arra következtetek, hogy a sokféle gyógymód között próbálkozott az imádsággal is, de mivel nem hatott néhány nap vagy hét alatt, abbahagyhatta. Vigyázzunk! Az imádkozás nem erre való! Így nem szabad imádkoznunk! Aki azt mondja, hogy nekiáll imádkozni egy szándékra és Isten három hét alatt teljesítse kérését, az teljesen félreérti az imát. Mert Isten talán éppen azt akarja megtudni, hogy mennyire vagyunk kitartóak.

A másik lényeges üzenet, hogy Isten nem elutasító. Lehet, hogy csak próbára akar tenni minket. Próbára teszi kitartásunkat, hitünket. Ha az első visszautasításnak tűnő eset után elfordulunk tőle, nem kérjük tovább őt, akkor az a bizalmatlanságunk jele. Azzal a bizalommal érdemes imádkoznunk, hogy Isten meghallgat minket. És azzal a bizalommal, hogy jól tudja, mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében.

A harmadik mondanivaló pedig az, hogy Isten jósága minden ember felé kitárul, senki, egyetlen ember, egyetlen nép sincs kizárva abból. Jézus korában elterjedt volt a zsidók között az a felfogás, hogy Isten csak őket, a választott nép tagjait segíti, üdvözíti. Amikor Jézus meghallgatja ennek a nem zsidó, hanem pogány asszonynak a kérését, bizonyítja, hogy Isten senkitől nem tagadja meg szeretetét. Szeretetének, jóságának, gondviselésének megtapasztalása és végső soron az üdvösség elnyerése nem egyes népek vagy egyes személyek kiváltsága, hanem minden ember számára elérhető.

Befejezésül még egy tanulság: Amennyire buzgók és lelkesek vagyunk a kérő imában, olyannyira legyünk buzgók a hálaadásban is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

A poszt a hotus carmeli blogon található.

És hallottam, amint nagy hanggal kiáltotta: ,,Elérkezett a város bűnhődése! Mindenki tartsa kezében öldöklő fegyverét!” (Ez 9,1)

Az őskeresztények számára egyértelmű volt Ezekiel látomásának értelme: a tau betű Urunk keresztjének jele, s akiket a keresztségben megjelöltek ezzel a jellel, ki vannak választva az örök életre. Ez a kegyelem csoda, s egyben természetesen feladat is. Nem ajtófélfa vagy, amelybe bevésnek egy jelet, hanem szabad személy, aki vállalod ezt a jelet és azt a valóságot, amelybe általa belépsz, vagy visszautasítod. Automatikus üdvösség nincs, a gépek nem üdvözülnek.

A közelmúltban meglepő olvasmányélményem volt részem, Márai Sándor Füveskönyvét lapozgatva. A sok filozofikus írás után egyszer csak – az 51. pontban – arról ír Márai, hogy együnk sárgarépát, mert „a finomra  reszelt, citromlével megöntözött nyers sárgarépa nemcsak üdítő  étel, hanem nyugtatja az idegeket, így különösen a szemidegeket.”

Meghatott, hogy Márai nemcsak a bölcselkedéseit akarja megosztani velünk, hanem gondol olvasói jólétére, és papírra veti az egészséges étkezésre nevelő tanácsait is.

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15

Elmélkedés

„Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek” (Mt 19,14) – mondja Jézus a mai evangéliumban. Figyelmeztetése közvetlenül azoknak a tanítványoknak szól, akik nem engedik, hogy a gyermekek a felnőttekkel együtt legyenek. A történetben szereplő gyermekeket feltételezhetően a szüleik viszik Jézushoz, áldást kérve számukra. A tanítványok védelmére meg kell említenünk, hogy abban a korban nem volt szokás, hogy a vallási vezetők és tanítók kisgyermekekkel foglalkozzanak. Talán maguk a tanítványok is meglepődtek azon, hogy Mesterük a szokással ellentétben mégis barátságosan és szeretettel fogadta a gyerekeket, s jelenlétüket örvendetesnek tartotta.

Mivel sokszor úgy tűnik, hogy manapság a szülők nem engedik Jézushoz közeledni, az Úrhoz menni gyermeküket, ezért az evangéliumi figyelmeztetés közvetett módon nekik is szól. Azoknak, akik nem gondoskodnak arról, hogy gyermekük vasárnaponként részt vegyen a szentmisén, mert esetleg ők maguk sem járnak. Inkább pihenjen a gyerek – mondják. Amúgy is nyári szünet van, miért kellene misére menni ilyenkor, s ezzel fárasztani? – hangoztatják. Igen, ők ezzel megakadályozzák saját gyermeküket, hogy Jézushoz menjen.

Vajon én akarva vagy akaratlanul nem akadályozok-e másokat a Jézushoz való közeledésben? Szülőként Jézushoz viszem-e gyermekemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.

„Egymással békességben éljetek!”  (1Tessz 5,13)

Margharita nővér első lelkigyakorlata után 2013 novemberében elmentünk ketten Zsolt atyával Krakkowba az Isteni Irgalmasság Centrumba, ahol korábban Jézus megjelent Faustina nővérnek és az irgalmasságról adott kinyilatkoztatást a világnak. Nem sejtettem, hogy mekkora meglepetésben és örömben lesz részem az Irgalmasság Szívében, de boldogan mentem, mert még nem jártam ott és mindig szívbéli lelkesedéssel tanítottam az Isteni Irgalmasságról is.

A misztikusok és a stigmatizáltak különleges ajándékok az Egyház és az emberiség számára. Isten az ő életükön keresztül rendkívüli módon szólítja meg az emberek lelkiismeretét, és megtérésre, bűnbánatra hívja őket. Korunk egyik nagy misztikusa és stigmatizáltja Wanda Boniszewska nővér (1907–2003) az Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjából. Nem mindennapi személy ő, Isten választotta ki, hogy – Marthe Robinhoz és korunk más stigmatizáltjaihoz hasonlóan – a világ gonoszságáért elégtételt adva tegyen tanúságot hősies áldozatával.

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Gyermeki bizalom

Az egyik nyári plébániai családtábor alkalmával történt a következő eset. A napi szentmisén a hívek könyörgéséhez érkeztünk, amelyet ez alkalommal egy édesanya olvasott fel. Gyermekeit a férjével együtt a padban hagyta, ő pedig kijött a szentélybe, odalépett a felolvasó állványhoz és a szokott módon olvasta a fohászokat. Alig ötéves kisfia nem bírta sokáig hiányát, mert az első könyörgés után máris kiszaladt hozzá és odabujt mellé. Mosolyogva, boldogan néztem gyermeki ragaszkodását. Lehet, hogy mások észre sem veszik vagy jelentéktelennek tartják az ilyen kedves jeleneteket, de én évek múlva is emlékszem rájuk. Ma azért idézem fel, mert azt példázza, hogy milyen gyermeki szeretettel, őszinte ragaszkodással kell Jézus édesanyjához, égi édesanyánkhoz, a mennybe felvett Szűzanyához sietnünk, s ővele együtt kéréseinket Istenhez terjesztenünk.

Szűz Mária mennybevételének hittételét XII. Piusz pápa 1950. november 1-jei Muneficentissimus Deus kezdetű bullája a következőképpen fogalmazza meg: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, földi életpályája befejezése után testestől, lelkestől felvétetett a mennyország dicsőségébe.” Jézus édesanyjának élete beteljesedett azzal, hogy eljutott a mennybe, s példája azt mutatja, hogy minden ember életének végső célja az örök élet, eljutni Istenhez a mennybe.

Mit kell tennünk üdvösségünk érdekében? Szűz Mária élete választ ad e kérdésünkre. Ő egész életét Isten szolgálatába, a megváltás szolgálatába állította. „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” (Lk 1,38) – válaszolja a názáreti leány az angyalnak, amikor értesül arról, hogy ő lesz a Megváltó anyja. Isten akaratának tökéletes elfogadásáról, az Istennek való teljes önfelajánlásról tanúskodnak e szavak. Alázata és engedelmessége segítsen minket abban, hogy keressük Isten szándékát, elfogadjuk és teljesítsük azt a feladatot, amit Isten számunkra kijelöl. Máriával együtt adjunk hálát a mindenható Istennek, aki életet adott nekünk! Isten hivatást, feladatot, küldetést ad, hogy életünk ne legyen céltalan, hanem szeretetben éljünk. Mutatja az utat, miként juthatunk el a mennybe, és segítségével elháríthatjuk a gonosz kísértéseit, aki meg akar bennünket akadályozni az üdvösségre jutásban. Mária hálaadó éneke szerint boldognak hirdeti őt minden nemzedék (vö. Lk 1,48). Ő erősítse meg bennünk annak tudatát, hogy ha Istentől kapott hivatásunk útján járunk, akkor a földi életben is boldogok leszünk és az örök boldogságra is eljutunk.

Emberi életünk évei, évtizedei akkor is elmúlnak, ha nem teszünk semmit. Ha nincsenek komolyabb céljaink, lelkileg igénytelenek vagyunk, csupán a mindennapi megélhetésünkkel törődünk, önző módon bezárkózunk önmagunkba, akkor is eltelik az életünk. A keresztény ember hiszi, hogy Isten nem véletlenül adta neki az életét. Szüntelenül keresnünk érdemes, hogy mit kíván tőlünk az Úr, hogyan szolgálhatjuk őt. Mi ugyan nem rendeltettünk olyan kimagasló hivatásra, mint Mária, Megváltónk édesanyja, de hisszük, hogy Istennek terve van velünk. Az üdvösség reményében tegyünk meg mindent, amit Isten kér tőlünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, égi édesanyánk! Isten azzal jutalmazta meg engedelmességedet, hogy felvett a mennybe. Mennybevételed erőt ad, hogy földi életünket a nehézségek, a gondok, a szenvedések és küzdelmek ellenére se tekintsük hiábavaló szélmalomharcnak, hanem azzal a reménnyel törekedjünk a mennyország felé, hogy oda valóban eljuthatunk. Tisztelettel, alázattal és gyermeki bizalommal kérjük közbenjárásodat önmagunkért, családunkért és magyar hazánkért. Segíts minket, hogy életünk beteljesedjen azáltal, hogy eljutunk az örök életre!