Archives for Elgondolkodtató - Page 935
A Pécsi Egyházmegye közleménye
A Vatikán Klérus Kongregációja 2014. június 13-án egyházjogilag megerősítette az 1991-ben alapított Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét. Az esemény kapcsán a sajtó egyes munkatársai megkeresték Egyházmegyénket, hogy nyilatkozatot kérjenek az ügyben illetékes,…
Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?
A poszt a hortus carmeli blogon található.
Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?
Két alapvető információkat tartalmazó, jól érthető rövid anyag:De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi? Korai figyelmeztető jelek
Ne sirassuk a kiömlött sampont
„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” (Jak 1,2) Fürdőszoba felújításnak indult, és katasztrófa sújtotta területté vált az egész ház. Előre nem látott, elektromos hálózati és vízvezeték problémák…
Szabadulás gyógyszerfüggőségből
Férjem hosszú évek óta gyógyszereken él, mikor időnként újabb panaszai támadtak, vagy rosszabbul érezte magát, az elmúlt rendszerben szokványos orvoslás jegyében újabb gyógyszereket írtak elő neki. Az állapota, a közérzete…
2014. július 31. – Csütörtök (Mt 13,47-53)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve…
Visszaállj az alázatba
Légy résen és ne csüggedj soha, ha lelki betegségben szenvedsz! Ha Isten hagyja, hogy elgyengülj, ez nem azért van, hogy elhagyd magad, hanem hogy visszaállítson az alázatba, és hogy a…
A világ felfeszítette a keresztre a szeretetet
Mai elmélkedésünk bevezetőjéül a Magyar Kurír három újságcikkéből szeretnék idézni: Mint ismeretes, lezuhant egy malajziai utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében. Senki nem élte túl a katasztrófát. A fedélzetén…
2014. július 30. – Szerda (Mt 13,44-46)
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és…
