Elgondolkodtató

  • 2013. január 7. – Hétfő (Mt 4,12-17.23-25)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
    „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
    a pogányok Galileája:
    A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
    és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
    Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
    Mt 4,12-17.23-25

    Elmélkedés

    Máté evangélista egy rövid összefoglalóban vezeti be Jézus nyilvános működését, amely Keresztelő János bebörtönzése után kezdődik. János említése azt a célt szolgálhatja, hogy lezárja az ő korát. Az előfutár küldetése befejeződött, most kezdődik el Jézus működése a nép körében. Máté szépen összefoglalja, hogy miről lesz szó ezek után írásában, mivel telnek Jézus mindennapjai, mi történik majd a következő években. Két dolgot említ: a tanítást és a gyógyításokat. Már itt megjelenik, hogy az állandóan úton lévő Jézushoz emberek tömegei járulnak, hogy hallgassák tanítását és betegeik számára gyógyulást kérjenek. Ezt követően mintegy három éven keresztül Jézus minden nap ezt fogja tenni.

    A történetek mögé pillantva tanulságos számunkra, hogy mi a reakció minderre, mi az emberek felelete. Itt ismét előkerül az evangélista kedvelt témája, a hitetlenség és a hit szembeállítása. Az egyik oldalon állnak azok, akik hit nélkül fogadják Jézus tanítását, szavaiban felfedeznek valami újszerűt, de azt inkább a törvények elleni lázadásként és a hagyományos vallási rend felforgatásaként értékelik. Ők elutasítják a tanítást, és hitetlenségük miatt nem részesülhetnek a csodákban. A másik oldalon a tanítást hittel elfogadók állnak, akik az Úr szavaiban felismerik azt az isteni igazságot, amely minden vallásosság alapja. Az ő körükben Jézus azért tud gyógyítani, csodákat tenni, mert hisznek benne, s ez a hit alapfeltétele a csodáknak.

    Megfigyelhetjük, hogy az evangéliumokban nincsenek semleges szereplők, akik mindvégig kívülállók maradhatnának. Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom. Ellene vagy mellette.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

  • 2013. január 6. – Vasárnap, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
    Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
    Mt 2,1-12

    Elmélkedés

    Isten felé tartunk

    A templomi betlehem különleges játéknak szokták tekinteni a gyerekek. Kisebbek és nagyobbak egyaránt szívesen nézegetik a kis figurákat, a bátrabbak még meg is simogatják a bárányokat. Néhány éve, a minisztránsok gyermeki játszadozása után kissé távolabbról a betlehemre pillantva csodálkozva állapítom meg, hogy a háromkirályok négyen lettek. Mitől lettek hirtelen többen? kérdezem magamban. Közelebb menvén látom, hogy az egyik pásztort sorakoztatták fel a gyerekek a királyok közé. Jó gondolat! A pásztorok közül két héttel később visszatért valaki, hogy újra megnézze a kis Jézust. Ma lélekben egyszerű pásztorként mi is visszatérünk a betlehemi istállóhoz, beállunk a királyok mögé, hogy újra láthassuk Isten Fiát.

    Gyermekek és felnőttek fantáziáját egyaránt megmozgatja a napkeleti bölcsek hódolata. Kik voltak ők? Honnan jöttek? Miféle égi jelenség lehetett a különleges csillag? Mit jelentenek az érdekes és értékes ajándékok? Az evangélium meglehetősen szűkszavú beszámolóját a keresztény hagyomány az évszázadok során igyekezett kiegészíteni, értelmezni, tanítással megtölteni. Így lettek a bölcsekből királyok, akik a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevet kapták. A művészeti ábrázolásokon gyakran háromféle bőrszínű ember jelenik meg, amely arra utal, hogy különféle nemzeteket képviselnek. Más ábrázolásokon fiatal, középkorú és idősebb férfiként szerepelnek, ami azt jelzi, hogy a különböző életkorú emberek mind Jézushoz járulnak. Mindezeket nem érdemes csupán találgatásnak értékelnünk, s minden bizonnyal nem csupán a képzelet szüleménye ez, hanem fontos tanításokat hordoznak többek között azzal kapcsolatban, hogy az Isten Fia, Jézus előtt minden ember köteles kifejezni hódolatát.

    Az ünnep hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. Ez arra utal, hogy a Betlehemben megszületett gyermek istensége, isteni méltósága megjelenik az egész világ, még a pogányok előtt is. A karácsonykor megszületett és születésekor látható emberi testben megjelent Jézusban most megmutatkozik, feltárul az emberiség számára mindaz, ami őbenne láthatatlan, azaz istensége. A történet fő mondanivalója az, hogy Jézust Istennek kijáró hódolattal tisztelik. A mai ünnep másik elnevezése: háromkirályok napja. Ez nem szorul magyarázatra, bár itt is megjegyezzük, hogy csupán az ajándékok – arany, tömjén és mirha – számából következtethetünk arra, hogy hárman lehettek, illetve az ajándékok értékes volta utalhat arra, hogy előkelő, tehetős személyek, talán uralkodók, királyok lehettek. Az ünnepnek sajátos magyar elnevezése: vízkereszt. Az név arra az időkre nyúlik vissza, amikor e napon ünnepelték Jézus megkeresztelkedését is, illetve vízszentelést tartottak ekkor.

    Máté evangéliumának ismétlődő témája a hit és a hitetlenség szembeállítása, amely többször a pogányok hite és Izrael hitetlenségeként jelenik meg. Itt is ezzel találkozunk. Miközben a pogány származású bölcsek hittel fogadják, és isteni jelként értékelik a csillag megjelenését, majd pedig nyomában járva Isten-kereső emberekként indulnak útnak, addig a jeruzsálemi királyi udvarban maga az uralkodó és a vallási vezetők közömbösen, érdektelenül viselkednek, illetve Heródesben a gyűlölet és a hatalomféltés érzése támad, ami éppen ellenkezője a bölcsek hitének.

    A bölcsek hódolatában felismerhetjük az Egyház küldetését, emberi életünk célját: Isten felé tartunk, hogy kifejezzük előtte hódolatunkat. Érdemes elindulnom Isten útján, a hit útján. Érdemes engednem, hogy Isten jelekkel vezessen ezen az úton. Ne a Messiás születésének helyét pontosan ismerő írástudók legyenek a példaképeim, akik egyetlen lépést sem tesznek, hogy utánajárjanak a jövendöléseknek, hanem a bölcsek, akik vállalják a fáradságos, nehéz, veszélyekkel járó utat. Igen, elindulok a bölcsekkel, hogy kifejezzem hódolatomat Isten Fia előtt és átadjam neki ajándékként a hitemet.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Karácsony éjszakáján felkerekedtünk és a pásztorokkal együtt felkerestünk téged, a betlehemi gyermeket, aki emberi arcodat, emberi természetedet mutattad meg nekünk. A mai ünnepen lélekben újra elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt kifejezzük neked, az Istennek hódolatunkat. Küldj nekünk jelet! Mutasd nekünk az utat! Adj nekünk bölcsességet, hogy felismerjük a jelet és adj erőt, hogy az általad mutatott úton járva eljussunk hozzád, a mi Megváltónkhoz és Üdvözítőnkhöz! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

  • 2013. január 5. – Szombat (Jn 1,43-51)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
    Jn 1,43-51

    Elmélkedés

    András és János Keresztelő János tanúságtételének hatására, de saját elhatározásukból, saját döntésükből lettek Jézus tanítványai, ahogyan erről tegnap olvastunk. Nem hívja őket senki, mégis elindulnak. A mai részben Jézus szólítja meg Fülöpöt. Személyes meghívás ez, amely a későbbiekben többször megismétlődik majd, főként egyszerű halászok felé. Az Úr tanítványainak köre ilyen személyes megszólítások, meghívások alapján kezd növekedni.

    Elsőként Fülöpre figyelünk. Jézus így szól hozzá: „Kövess engem!” (Jn 1,43). Ekkor érdekes dolog történik. Fülöp azonnal elmegy, hogy szóljon Nátánáelnek, azaz egy másik embert hív Jézushoz, hogy ő is tanítványa legyen. Fülöp hívása egyúttal hitvallás is arról, akinek éppen most lett követője és tanítványa: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust” (Jn 1,45). Nátánáel kételkedve kérdez vissza: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” Fülöp így szól: „Jöjj, nézd meg!” (Jn 1,46). Ebben a válaszban a hit fontos jellegzetességét fedezhetjük fel, mégpedig azt, hogy erősebb a kételkedésnél. A hívő ember szilárd meggyőzése, és e meggyőződés melletti kiállása képes legyőzni a hitetlenségben élőket. Képes megmutatni számukra a hit útját. Gyere, nézd meg személyesen! – mondja Fülöp Nátánáelnek. Gyere, és győződj meg arról, amiről beszélek neked! Utána majd eldöntheted, hogy igazat mondtam-e. Az evangélista ugyanazokat a szavakat adja Fülöp szájába, mint amit maga Jézus mondott korábban annak a két tanítványnak, akik a Keresztelő tanúskodására indultak utána.

    Talán nekem is pontosan ezekkel a szavakkal kellene Jézushoz hívnom másokat: Gyere és nézd meg őt! Talán éppen ma indíthatok el valakit ezen egyszerű szavakkal a hit útján.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

  • 2013. január 4. – Péntek (Jn 1,35-42)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
    Jn 1,35-42

    Elmélkedés

    Keresztelő Szent János tanúságtételét követően annak eredményéről tudósít a mai evangélium. János két tanítványa nyomban Jézus után ered. Az egyikük András, a másik pedig maga János evangélista, aki leírta a történetet. Felébred bennük a vágy, hogy annak követői legyenek, akiről János azt vallotta, hogy ő az Isten Fia. Mielőtt a két tanítvány társaként magunk is Jézus után indulnánk, egy gondolat erejéig érdemes visszapillantanunk Jánosra. Nincs benne féltékenység amiatt, hogy tanítványai közül ketten új mestert választanak maguknak, hiszen éppen az volt a küldetése, hogy a Jézushoz, a Megváltóhoz vezető utat előkészítse. Nem akarja egyetlen percig sem marasztalni őket, hanem engedi, hogy elinduljanak. János tanúságtétele tehát eredményes, ettől kezdve a háttérbe húzódik, mert Jézus személye fontosabb az övénél.

    Mit gondolhatott magában a Jézus nyomába szegődő két tanítvány? Mit várhattak tőle? Biztosan tele volt a fejük ezernyi kérdéssel, és tele volt a szívük a megismerés vágyával. Amikor Jézus váratlanul megfordul és szándékukról kérdezi őket, hirtelen zavarodottságukban a lehető legegyszerűbb kérdés jut csak eszükbe: „Mester, hol laksz?” (Jn 1,38). Magam elé képzelem Jézus arcát, aki magában mosolyoghatott: Hát csak ez jut eszetekbe? Nem tudtatok jobbat kitalálni? Tényleg arra vagytok csak kíváncsiak, hogy melyik házban lakom? Dehogy! Sokkal többet szeretnétek ti ennél! Meg akartok ismerni engem. A tanítványaim akartok lenni, ezért szólítottatok Mesternek. Hát gyertek, megmutatom nektek a házat, megosztom veletek életemet!

    Talán ilyesfélét gondolhatott Jézus, aki ma hozzám fordul, s tőlem kérdezi, hogy mit szeretnék. Uram, nem a lakcímedre vagyok kíváncsi, hanem veled szeretnék élni!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

  • 2013. január 3. – Csütörtök (Jn 1,29-34)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
    Jn 1,29-34

    Elmélkedés

    A tegnapi evangélium folytatásaként ma részletesebben olvashatunk Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételéről. Három kijelentést tartalmaz ez a tanúskodás.

    Elsőként ezt mondja János: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Jézus a Megváltó, az ő küldetése az, hogy megszabadítsa az embereket a bűntől. Az Isten Báránya kifejezés világos utalás Jézus áldozatára, aki feláldozza magát a kereszten. Az ő áldozata hozta meg számunkra az Istennel való kiengesztelődést, bűneink bocsánatát.

    János második fontos kijelentéséből megtudjuk, hogy Jézus a Szentlélekkel fog majd keresztelni. Ez arra való utalás, hogy a vízzel történő megkeresztelkedés után, amely az Istennel való élet kezdete, a Szentlélekben való megkeresztelkedés, megerősítés az Istennel való életet teszi teljessé bennünk. A Szentlélek egészen tisztává tesz bennünket, amely lelki megtisztulás az isteni élet feltétele. Arra indít bennünket, hogy életünket egészen Istennek adjuk.

    A harmadik, s minden bizonnyal a leglényegesebb kijelentés János részéről így hangzik: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,34). János a Szentlélek Jézusra ereszkedését látta, s ez volt számára az a jel, amely meghozta annak hitbeli felismerését, hogy Jézus az Isten Fia. Jézust látni még nem jelenti a hitet számomra. A hit új látásmódot jelent. Azt, hogy a jelekben felismerek valami egészen újat. E jelek új irányba, Isten felé fordítják az életemet. A hit útja nem vezethet más irányba, csak Isten felé.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

  • A megbocsátás hatalma
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA megbocsátás nem egy egyszeri tett, hanem egy életre szóló módszer azzal a céllal, hogy Krisztus minden áldásában részesülhessünk. „Én pedig (azt) mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy fiai legyetek égi Atyátoknak, aki a napját kelti (fölhozza) gonoszokra és jókra egyaránt, esőt ad igaz(ságos)aknak is, igaz(ság)talanoknak is.” (Máté 5,44-45)

    Bővebben …

  • 2013. január 2. – Szerda (Jn 1,19-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
    Jn 1,19-28

    Elmélkedés

    Az egykori zsidó vallási vezetők nem mentek személyesen Keresztelő Jánoshoz, hanem szolgáikat küldték hozzá. Azért szeretnének tisztán látni személyével kapcsolatban, mert hallottak arról, hogy tömegek mennek hozzá a pusztába prófétai szavait hallgatni és megkeresztelkedni. Kezdeti távolságtartásuk már előrevetíti, hogy miként fognak viszonyulni János tevékenységéhez. „Ki vagy te?” (Jn 1,19) – hangzik a kérdés János felé, aki tulajdonképpen nem is válaszol erre a kérdésre. Inkább arról kezd el beszélni, akinek az előhírnöke. Önmagáról legfeljebb annyit árul el, hogy milyen kapcsolatban áll a Messiással, az ő érkezését készíti elő. János cselekedeteiben egyesek joggal fedezték fel a messiási idők jeleit. A pusztában él, rendkívül egyszerű módon táplálkozik és öltözködik. De János nyíltan megvallja, hogy nem ő a Messiás. Ki vagy te? Talán Illés vagy? A próféta vagy?– hangzik ismételten a kérdés, de ő mindannyiszor nemmel válaszol. Ezt követően János nagyon röviden a hamarosan megérkező Jézusról beszél.

    A keresztény tanúságtétel fontos elemére vezeti gondolatainkat János tanúskodása. Ne értékeljük túl önmagunkat, feladatunkat, munkánkat! Krisztushoz viszonyítsuk életünket! Róla beszéljünk! Hozzá vezessük a keresőket! Az ő tanítását hirdessük az igazságra szomjazóknak! Életemnek Krisztus a forrása. Életem őrá mutat, ő a viszonyítási pont. Azt, hogy ki vagyok, egyedül az határozza meg, hogy milyen kapcsolatban vagyok Jézussal. Ő alakítja személyiségemet, ő adja hitem növekedését. Jézus éljen és növekedjen bennem!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Szent Atyánk, tekints erre az emberiségre, amely az első lépéseket teszi meg az új évezredben. Életére még erősen rányomja bélyegét a gyűlölet, az erőszak, az elnyomás, de az igazságosság, az igazság és a kegyelem iránti éhség még nem tűnt el sok ember szívéből, akik várják, hogy valaki elhozza a megváltást, amelyet te Fiad, Jézus által vittél végbe.

    Boldog II. János Pál pápa

  • 2013. január 1. – Kedd, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) (Lk 2,16-21)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
    Lk 2,16-21

    Elmélkedés

    Mária, példaképünk a hit útján

    A karácsonyi időszak szép ünnepeként Máriára, Isten Anyjára figyelünk a mai napon. A karácsonyi örvendezés során az Egyház nem feledkezik meg az édesanyáról, akinek közreműködése, Isten akarata előtti teljes meghajlása szükséges volt ahhoz, hogy a Megváltó megszülethessen. Most mi is gyermeki szeretettel fordulunk Jézus édesanyjához, aki nagy szeretettel fordul minden édesanyához és gyermekhez.

    Az evangéliumban arról olvashatunk, hogy az angyali üzenetet hittel fogadó pásztorok Betlehembe érvén elbeszélik csodás éjszakai látomásukat. Mária és a jelenlévők figyelmesen hallgatják őket. E rövid részlet összefoglalja az Isten Fia születésére adott emberi reakciókat: a csodálkozást, az elgondolkozást és az istendicsőítést.

    Lukács evangélista ezt írja: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén” (Lk 2,18). E megjegyzés alapján jogosan gondoljuk, hogy a pásztorokon kívül mások is a születés helyére érkeztek. Az evangéliumok semmit sem árulnak el arról, hogy kik lehettek ők és hogyan értesültek a születésről. Nem tudhatjuk, hogy mi alapján jutottak el az istállóhoz, de aligha véletlenül jártak arrafelé éppen ebben az időben. Mivel még senki sem tudott a Megváltó születéséről, ezért csak arra gondolhatunk, hogy Isten valamilyen módon másoknak is tudomására hozta Fia születésének tényét. Igen, a történések hátterében Isten titokzatosan jelen van. Közli velünk szándékait, megismerteti velünk az általa véghezvitt dolgokat és olykor rejtélyes utakon indít el bennünket Jézus felé. Bizony néha magunk is elcsodálkozunk azon, hogyan is kerültünk ide, s milyen utakon vezetett bennünket az Isten. Csodálkozunk, mert szinte felfoghatatlan számunkra a csoda, hogy Isten emberré lett. Csodálkozunk, mert rendkívül dolgokat tudunk meg Isten üdvözítő tervéről és annak minden emberi képzeletet felülmúló megvalósulásáról.

    Az evangélium így folytatódik: „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Mennyire jellemző Máriára az isteni üzenetről való elmélkedés! Gondolkozik mindarról, amit megismer Isten csodálatos szándékaiból. Az angyali üdvözletkor is megfigyelhettük, hogy Mária nem csak hallgatta a neki szóló üzenetet, hanem hittel elfogadta azt, és kész volt ahhoz igazítani saját akaratát. Igent mond Isten tervére és egész életében megteszi amit Isten kér tőle. Vajon én hogyan hallgatom Isten szavát? Meghallom-e a személyesen nekem szóló útmutatásokat és kész vagyok-e arra, hogy ahhoz igazítsam életemet? Törekszem-e arra, hogy az Isten szaváról való elgondolkozás, elmélkedés révén mind jobban megismerjem az ő szándékait?

    A történetet ezzel zárja az evangélista: „A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak” (Lk 2,20). Legyen az istendicséret és az Istennek szóló magasztalás az én válaszom, hitvallásom, tanúságtételem arra, amit karácsonykor láttam és hallottam! Isten jelen van a világban és csodás dolgokat tesz. Isten velünk van. Isten velem van. Az isteni üzenetre rácsodálkozó, az arról elmélkedő és az Istent magasztaló Mária legyen példaképem a hit útján!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mária, Istennek szent anyja és a béke királynője! Taníts meg minket arra, hogy ha a békét akarjuk, akkor Jézusnak, a te fiadnak lépteit kell követnünk, s Jézusnak, az Isten Fiának útját kell járnunk. Segíts minket abban, hogy legyőzzük szívünkben a rosszat, legyőzzük szívünkben a nyugtalanságot, legyőzzük szívünkben a békétlenséget! Mária, fiad születésének éjjelén neked mondták el elsőként a betlehemi pásztorok, hogy az angyalok Istentől származó békét hirdettek a jóakaratú embereknek a földön. Segíts minket, hogy mi is közreműködjünk abban, hogy a béke megszülessen a világon!

  • Szent Charbel imakilenced
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatosan meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit, mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje, akárcsak Szent Paszkál ferences misztikus, és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek” – írja egyik testvérblogunk szerzője.

    Bővebben …

  • Szent Charbel imakilenced
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatosan meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életr…