How do you handle fear? How do you respond when your future looks uncertain? Well, there’s no better cure for fear than faith. Easier said than done, right? It’s like fighting fire with fire. Faith is risky, and sometimes dangerous, but when it’s based on the One who never fails … faith works! I’ll confess […]
Három állítást szeretnék tenni Isten érintését illetően. Ez a három pont az üzenet lényege: 1. Mikor Isten valakit megérint és magáévá tesz, ez nem egy részleges hanem egy életre szóló tulajdonba vételt jelent. Az Úr soha nem fogja feladni tulajdonát…
Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15-16. 21-22
Elmélkedés
A keresztség elindít a hit útján
Egy vagy két évvel ezelőtt olvastam egy brazil férfi történetét, aki felnőtt korában ismerkedett meg a kereszténységgel. A keresztelési felkészítő év során egyre jobban erősödött benne a gondolat, hogy ő azon a helyen szeretne megkeresztelkedni, ahol Jézus. A felkészülést nagyon komolyan vette. Amikor késznek érezte magát, mindent megszervezett, elment a Szentföldre, és a Jordán folyónál, pontosan azon a helyen, ahol a hagyomány szerint annak idején János megkeresztelte Jézust, vette fel a keresztséget ez a brazil felnőtt, mégpedig Jézus megkeresztelkedése ünnepén. Természetesen nincs lehetőség arra, hogy mindenki a Szentföldön keresztelkedjen meg, de az ő esete rávilágít arra, hogy érdemes komolyan vennünk a keresztelkedést. Vonatkozik ez azokra, akik felnőttként keresztelkednek meg, illetve a szülőkre is, akik újszülött gyermekük megkeresztelését kérik az Egyháztól.
Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük a mai napon, s ennek megfelelően erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Keresztelő János küldetése befejeződik, hamarosan bebörtönzik, Jézus pedig nem sokkal ezt követően megkezdi nyilvános működését.
A korai Egyház számára nem kis nehézséget okozott annak értelmezése, hogy miért keresztelkedik meg Jézus. Keresztelő János ugyanis a megtérést hirdeti és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkezőket. Ebben az értelemben biztosan nem volt Jézusnak szüksége a keresztségre. Szent Máté evangéliuma azt is megörökíti, hogy maga a Keresztelő is értetlenkedve fogadja Jézust, akinek szándékát nem érti, s azt mondja, hogy Jézusnak kellene őt részesíteni a keresztségben. Miért megy Jézus mégis Jánoshoz megkeresztelkedni? Jézus cselekedetében azt kell meglátnunk, hogy beáll a bűnösök közé, bár ő maga nem volt bűnös, s ezzel megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul majd, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélték, és mint egy gonosztevőt feszítették keresztre. A keresztelkedéssel Jézus azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt majd keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, ami a kereszten valósul meg.
Szent Lukács evangélista tudatosan nem a keresztelés eseményére, a vízbe való alámerítkezésre irányítja a figyelmünket, hanem az égből hangzó szózatra, a mennyei Atya hangjára. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk Keresztelő János tanúságtételéről, most mintegy ezeket megerősítve, de ugyanakkor felülmúlva is, az Atya tesz tanúságot Jézusról, amikor kijelenti, hogy az ő szeretett Fia, akiben kedvét leli. Eközben a Szentlélek ereszkedik le galamb képében a Fiúra. E tanúságtételből tehát sokkal többet megtudunk a mi Urunkról, mint János szavaiból.
A mi keresztségünk és Jézus keresztsége közti kapcsolatra is érdemes gondolnunk a mai ünnepen. Megkeresztelkedésünkkel indulunk el az üdvösség útján, amelyet a vízből és Szentlélekből való újjászületés révén nyerünk el. Ezt az utat hit nélkül járni lehetetlen. A felnőttek éppen ezért saját hitvallásukat követően, a kisgyermekek pedig a szüleik által az ő nevükben kifejezett hitvallás után részesednek a keresztségben. E hitvallás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Egyház valakit részesítsen a vízzel való keresztségben.
A keresztség a hit útján indított el, akár gyermekként, akár felnőttként részesedtem abban. Az én felelősségem, hogy növekszem-e a hitben. Az én felelősségem, hogy törekszem-e a krisztusi életre és a hit útján járva közelebb kerülök-e az Atyához. Az én felelősségem, hogy hallgatok-e a Szentlélek indításaira, amelyek az üdvösség felé segítenek.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, te indítottál el a hit útján, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30
Elmélkedés
Keresztelő Szent János működését az evangélista már a korábbi részeknél is úgy állította be, hogy az Jézus működésének előkészítése. A Megváltó jövetelét azzal készítette elő a nép körében, hogy bűnbánatot és megtérést hirdetett, s megkeresztelte az embereket. Most ismét ezzel találkozunk. Nem sokkal János bebörtönzése és Jézus nyilvános fellépése előtt most ismét a Keresztelő tanúságtételéről olvasunk, amelyben megerősíti, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus.
János egy rejtélyes kijelentéssel válaszol a vitázóknak: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta” (Jn 3,27). A kijelentés vonatkozhat saját személyére. János ugyanis Istentől kapta küldetését és ezt igyekezett teljesíteni. Teljes odaadással teljesítette küldetését, nem akarta ezt a legkisebbel sem túllépni. Emellett vonatkoztathatjuk Jézusra is, aki szintén az Atyától kapta küldetését és egész életében a mennyei Atya akaratát teljesítette.
Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki a következőt: Semmit sem vallhatok magaménak, mindent Istentől kapok. Ami mást megszerzek és birtoklok, könnyen elveszíthetem. Amit Isten ad, az igazán az enyém.
Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki: Nekem kisebbednem kell, Jézusnak pedig növekednie kell bennem. Hozzá kell egyre inkább hasonlóvá válnom. Uram, kész vagyok teljesíteni akaratodat. Növeld hitemet! Te növekedjél bennem!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézus Krisztus Anyja, aki Fiad mellett álltál élete kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor felmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja! Boldog II. János Pál pápa
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16
Elmélkedés
A mai evangéliumban érdemes odafigyelnünk az idő múlását jelölő szavakra. A leprás „mihelyt” meglátta Jézust, arcra borult előtte. Jézus szavára „azonnal” meggyógyult. Majd pedig a gyógyítás híre „gyorsan” elterjedt a környéken.
A hit azonnali cselekvésre ösztönzi a gyógyulni vágyó embert. Nem várhat, nem tétovázhat, különben élete nagy lehetőségét szalasztja el. Ha nekiáll mérlegelni, s azon tűnődni, hogy vajon Jézus tud-e segíteni rajta, ő közben könnyen továbbléphet. Ha nincs meg benne a bátorság, hogy megszólítsa Jézust, ő másokkal fog beszélni. Ha a leprás betartja a mózesi törvényeket, amely szerint az ilyen bőrbetegségben szenvedő betegek nem érintkezhetnek az egészségesekkel és távolságot kell tartani tőlük, akkor soha nem gyógyult volna meg. A leprás ezért azonnal cselekszik, odalép Jézushoz és leborul előtte. Leborulásában és kérésében kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíti.
Az Úr szintén azonnal cselekszik. Szavára a gyógyulás rögtön megtörténik. Ő sem késlekedik, s nem késlelteti az isteni irgalom megnyilvánulását. Ő is átlépi a törvényi előírásokat, amikor nem húzódik vissza a leprástól és nem küldi távolabb. Az irgalmas Jézus magához engedi a beteget, hogy gyógyultan bocsássa útjára.
A leprától való megtisztulás csodája a lelki megtisztulás vágyát ébreszti fel bennem. Lelkemet elcsúfító bűneimmel bátran az irgalmas Isten elé borulhatok, aki képes eltörölni azokat. Nincs okom kételkedni abban, hogy Isten meg akar, meg fog bocsátani nekem. Miért késlekednék?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusom, Te mondtad: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”. Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a kegyelmet, hogy minden erőtlenségünkből, gyengeségünkből, hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből és szeretetlenségeinkből emelj ki minket, hogy Általad erős, a Te mértékedet tartó és szeretetteljes életet élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.
Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a
Elmélkedés
Jézus názáreti fellépéséről Szent Lukács evangélista úgy számol be, hogy ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az ő nyilvános működése. Az eset Máté és Márk írásában is szerepel, de náluk a galileai út részeként. Tanító útja során érinti azt a várost, ahol felnevelkedett, de fellépése sikertelen, a názáretiek hitetlensége miatt nem tud csodát tenni és elüldözik városukból. Lukács szándékosan tette a nyilvános működés első állomásává a názáreti zsinagógában való tanítást. A hallgatóság első reakciója kifejezetten pozitív, mindnyájan igazat adnak neki, azaz helyeslik, amit Jézus tanított, ugyanakkor a meglepődés, a csodálkozás is rögtön jelentkezik.
Ez utóbbin nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus Názáretben töltötte ifjúkorát, mintegy harminc éves koráig élt itt. A názáretiek tehát jól ismerik őt és családját. Legalábbis azt gondolják, hogy mindent tudnak róla. Emberségét, emberi tetteit valóban ismerhetik, de istenségéről mit sem tudnak. És amikor Jézus olyan cselekedeteket tenne, amelyek azt tanúsítják, hogy ő az Isten Fia, akkor azonnal kételkedni, hitetlenkedni kezdenek.
Valójában a názáretiek saját beszűkült gondolkozásuk csapdájába esnek. Ehhez hasonló napjainkban is sokakat megkísért. Emberi elképzeléseinken túl kell lépnünk ahhoz, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában. A hithez át kell lépnünk ezt a titokzatos határt. Át kell lépnünk emberi végességünk határát, hogy higgyünk a végtelen Istenben. Ki kell lépnünk az emberi képességek világából, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Rálépek-e erre az útra, a hit útjára, amelyen Isten vezet?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.
Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52
Elmélkedés
A kenyerek és a halak megszaporítását követően Jézus vízen járásáról tudósít az evangélium. Érdekes csoda ez, amely azt szemlélteti, hogy Jézus felette áll a természeti törvényeknek és erőknek. Miközben a bárkában lévő tanítványok számára rendkívüli nehézséget okoz az evezés az erős ellenszél miatt, Jézust még a viharos szél sem akadályozhatja meg abban, hogy előrehaladjon, nem is szólva arról, hogy nem merül el a vízben. A tanítványok számára ez a látvány túl sok volt. Reakciójuk egészen természetes, azt vélik, hogy kísértetet látnak. Rémületük abból fakad, hogy még senkit nem láttak a víz tetején járni, főleg nem tengeri viharban. Ne áltassuk magunkat és ne gondoljuk, hogy mi bátrabbak lettünk volna! Mi ugyanúgy féltünk volna. A különleges látvány magyarázatát keresve mindenre gondoltunk volna, csak arra nem, hogy Jézus közeledik felénk. A kenyérszaporítás csodája többek között azt tanította, hogy jó volna kiszélesíteni a gondolkozásunkat. E mostani történetnek is van ilyen tanulsága.
A vízen járás arról tanúskodik, hogy Jézus isteni képességekkel rendelkezik, valóban Isten. Ennek felismerése nem történik meg egyetlen pillanat alatt. A tanítványoknak végig kell járniuk a hit útját, Jézus megismerésének útját. Most még csak csodálkoznak és félnek. A hit lassan ébredezik bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. Isten csendes munkája ez bennem. Olvasom üzenetét naponta, figyelek sugallataira, életemet szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Szent Ágoston
Egy félresikerült magzatelhajtást követően született, a világ legnagyobb abortuszklinikáján. Az orvosok azt jósolták, hogy a „szerencsés” kislány egész életében magatehetetlen béna lesz. A harmincöt éves Gianna ma maratonokat fut, zenét szerez, és életpárti aktivistaként járja a világot.
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44
Elmélkedés
Miután tanításával csillapította az emberek lelki éhségét, Jézus meglátja testi éhségüket is és ennivalóról gondoskodik számukra. A problémát a tanítványok veszik észre. Az emberek éhesek. Van is rá ötletük, hogy miként lehetne megoldani a helyzetet. Ha éhesek, mindenki térjen haza és gondoskodjon magának ennivalóról. Első pillanatban nekünk is ez jutna eszünkbe és aligha volna más ötletünk. Ekkor jön Jézus váratlan felszólítása a tanítványok felé: „Ti adjatok nekik enni!” (Mk 6,37). Lám, a mi Urunknak van egy másik ötlete. Neki azonnal eszébe jut egy másik megoldás. Az eset kapcsán érdemes elgondolkoznunk azon, hogy nem szűkült-e be túlságosan a gondolkozásunk? Ha a problémákra csak egyféle megoldásunk van, vagy ha mindig a korábban jól bevált módszerekhez ragaszkodunk, akkor talán elveszítettük a nyitottságunkat. Mert érdemes néha új utakat, új megoldásokat keresni.
A tanítványok biztosan meglepődtek azon, amit a Mester kért tőlük, de tulajdonképpen elfogadják javaslatát. Ezt kérdezik: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” (Mk 6,37). E kérdés mögött ez húzódhat meg: Rendben, elfogadjuk a javaslatot, megpróbálunk gondoskodni ennivalóról az emberek számára. Kérdésük elárulja, hogy rögtön ki is találnak egy megoldást, egy lehetséges módot arra, miként lehetne ennyi embernek ennivalót adni. De ezzel ismételten más irányba mozdulnak, mint Jézus. Őneki most is van egy jobb ötlete. Egy másik elgondolása. Kérésére előkerül az öt kenyér és a két hal, ami roppant kevésnek tűnik az emberek nagy számához képest. De Jézus kezében ez a kevés is elegendő. Ő a keveset is sokká tudja tenni. Jézus csodát tesz, megszaporítja a kenyereket és a halakat, hogy mindenki jóllakjon. A tanítványok az Úr kezébe adják a keveset, ő pedig visszanyújtja nekik a sokat, hogy osszák ki az embereknek, adják az éhezők kezébe.
„Ti adjatok nekik enni!” (Mk 6,37) – mondja Jézus. Kérése a lelki táplálékra is vonatkozik. A hit igazságának továbbadásához Jézus a közreműködésünket kéri. Kész vagyok-e erre a szolgálatra?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm Neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenek fölött!
Gianna Jessen élettörténete inspirálta az October Baby című filmet, melyben elhangzik Gianna egyik saját dala is, saját előadásában. A főszereplő biológiai anyját alakító Shari Rigby a szövegkönyv olvasása közben egyszer csak összeomlott, felhívta a rendezőt, és sírva vallotta meg, hogy körülbelül húsz évvel ezelőtt abortusza volt, amit azóta nagyon megbánt. A színésznő a film anya-lánya találkozása jelenetében valódi könnyekkel zokog.
Gianna Jessenről további olvasnivaló itt.
