Az ízesen népi XXIII. János és a felejthetetlen kisugárzású II. János Pál pápa alakját egyaránt felidézi az az interjú, amelyet Erdő Péter bíboros adott honlapunknak.
Április 26-án, szombaton, 14.00 órakor a Budapesti-Angyalföldi Szent Mihály Plébániatemplomban Székely János esztergom-budapesti segédpüspök engesztelő szentmisét mutat be Nárai János érseki tanácsos lelki üdvéért, majd ezt követi a temetés szertartása a templom urnatemetőjében.
Április 26-án szombaton 15.00 órakor Zalaszentgróton Márfi Gyula veszprémi érsek szolgáltatja ki a bérmálás szentségét.
Miért fontos nekünk a vasárnapi szentté avatás? Mit tett a Szentszék és II. János Pál pápa a nemzetközi, vallásközi vagy „gondolatközi” kapcsolatokért, vagy épp a rendszerváltozásért? Négy „JP II-szakember” négy különböző tudományterületről osztotta meg az általa fontosnak tartott gondolatokat – a Magyar Külügyi Intézet konferenciáján.
Az 1950-es években Magyarországon szinte semmi megbízható értesülésünk nem volt, nem is lehetett az Egyesült Államok mindennapi életéről, még kevésbé az amerikai katolikus Egyház működéséről. Pedig az USA katolikus egyháza épp azokban az években élte „aranykorát”.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14
Elmélkedés
Néhány nappal a feltámadás után játszódik az a jelenet, amikor a halászó apostoloknak megjelenik Jézus Tibériás tavánál. Azt gondolják, hogy életüket ugyanúgy kell tovább folytatniuk, mint azt a Jézussal való találkozás és meghívásuk előtt tették, ezért visszatérnek a halászathoz. Erről az eseményről olvashatunk a mai evangéliumban. Az apostolok korábban már láthatták a feltámadt Jézust, most mégsem ismerik fel azonnal, hanem csak a csodálatos halfogást követően. A csoda ebben az esetben olyan jel számukra, amely segít a feltámadt Jézus megismerésében.
A találkozás során az apostolok egy, a jövőben az igehirdetés szempontjából nagyon fontos dolgot tanulnak meg. Egész éjszaka – amikor Jézus nincs velük – halásznak, de munkájuk eredménytelen és egyetlen halat sem tudnak fogni. Amikor reggel Jézus megérkezik és megmondja mit tegyenek, azonnal eredményessé válik fáradozásuk.
Ehhez hasonlóan az igehirdetés, amely Jézus szavai szerint emberhalászat, teljesen eredménytelen volna nélküle. Az apostolok és utódaik feladata az emberhalászat, amelynek eredményessége nem az emberi cselekedetektől függ, hanem magától Jézustól. Másik evangéliumi hasonlattal szólva, az igehirdetés olyan magvetés, amelyet az emberek Isten küldötteiként végeznek, de a növekedést Isten adja.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!
„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)
Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban. Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük. Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.
A 98 éves Olofsson Placid atya április 22-én ünnepelte papszentelésének 75. évfordulóját, platinamiséjét a pannonhalmi bazilikában tartotta. Előző születésnapja alkalmából tartott hálaadó szentmiséjének felvételét megtaláltuk az interneten. Isten áldását kérjük további életére.
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48
Elmélkedés
Az apostolok szinte a saját szemüknek sem akarnak hinni, amikor Jézus megjelenik nekik feltámadását követően. Egyszerűen nem akarják elhinni, hogy aki meghalt, most élőként van köztük. Talán hitetlenkedve fogadták a két emmauszi tanítvány beszámolóját is arról, hogy miként találkoztak a Feltámadottal és hogyan ismerték fel őt. Kételyeiket Jézus azzal oszlatja el, hogy megmutatja nekik sebhelyeit. Olyan jelek, bizonyítékok ezek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a keresztre feszített Jézus áll most élőként apostolai előtt. De Jézus nem áll meg annál, hogy felismerteti magát övéivel, hanem azonnal küldetést ad nekik. Ehhez szükséges annak megértése, hogy miért történt az Úr szenvedése és feltámadása. E jézusi küldetés tanúkká teszi őket.
„Békesség nektek!” – így köszönti a legtöbb alkalommal a feltámadt Jézus azokat, akiknek megjelenik. A békesség tehát a halálon győzedelmeskedő Úr ajándéka. A Jézus által elhozott béke egykor eloszlatta a tanítványok félelmét s most szétoszlatja a miénket is. Ez a lelki békesség alapozta meg azt, hogy az apostolok bátran hirdessék Krisztus feltámadását, s ugyanez tesz bennünket is tanúságtevőkké. A békességből aztán lelki öröm fakad és hit születik mindazokban, akik az első pillanatban még nem mertek hinni. A kételkedés és a csodálkozás helyébe lép a krisztusi béke. Vajon az én életemben is?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Köszönöm Néked Uram, hogy ma reggel is békére ébredhettem. Köszönöm az életet, hogy fájdalmak és betegségek nélkül, szabadon lélegezhetek, élhetek. Köszönöm, hogy őszinte szívvel szólhatok Hozzád, hogy meghallgatod szavaimat!
