Battaplébánia

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30

Elmélkedés

Keresztelő János egy talányos mondattal kezdi válaszát a kereszteléssel kapcsolatos vitában feltett kérdésre: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta” (Jn 3,27). Vajon kire vonatkozik kijelentése? Önmagára vagy Jézusra, vagy talán mindkettőjükre? Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Keresztelő magára gondolt, hiszen küldetését Istentől kapta, s ennek mindig tudatában volt. Ugyanakkor gondolhatott Jézusra is, aki a mennyei Atyától kapta hatalmát. Ezt erősíti az, hogy Jézus nyilvános fellépésével János a háttérbe húzódik. Küldetése befejeződött, tisztában van vele, hogy neki, az előfutárnak kisebbednie, a Messiásnak, Jézusnak pedig növekednie kell, s engedi, hogy tanítványai az ő nyomába szegődjenek.

De térjünk vissza János kijelentéséhez: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta.” Vizsgáljuk meg más szempontból e szavakat! Nem szeretnék részletesen foglalkozni a tulajdonszerzés jogi lehetőségeivel, csupán egy kis elgondolkozásra ösztönzök mindenkit. Mi az, ami a miénk? Mit mondhatunk a magunkénak? Mit tarthatunk a saját tulajdonunknak? Mindazt, amit megszereztünk, még ha becsületesen megdolgoztunk és keményen megküzdöttünk érte, könnyen elveszíthetjük. Az örök életre pedig biztosan nem vihetjük magunkkal. Mert a halál mindent elvesz tőlünk. Akkor mi az, ami valóban a miénk? És mit kapunk Istentől?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Újévi koncert és díszünnepség a 30 éve várossá lett Móron.

Magyar nemzetünk Istenhez fordulásáért, megtéréséért engesztelünk.

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés

Az evangéliumi történetben a gyógyulni vágyó leprás ember azt kéri Jézustól, hogy múljon el betegsége. Mit is kérhetne mást? Mi más vágya lehetne, mint hogy megszabaduljon attól a betegségtől, ami kiközösítetté teszi? Úgy szeretne élni, mint a többi ember, de betegsége megakadályozza ebben. Tudnunk kell, hogy a betegség további terjedésének megakadályozása miatt a zsidó törvények teljes különélést írtak elő a leprások számára, semmilyen módon nem érintkezhettek az egészségesekkel.

Amikor a történetben szereplő leprás Jézushoz fordul segítségért, kérésével egyúttal kifejezi, hogy hisz abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani. Bizonyára hallott már csodás gyógyításairól vagy találkozhatott olyanokkal, akik neki köszönhetően nyerték vissza egészségüket. A leprás tehát szeretné, ha elmúlna betegsége, s ezzel megszűnne kitaszított és kiszolgáltatott helyzete. Kérése mégsem válik követeléssé, hiszen Jézus akaratától teszi függővé gyógyulását. Nem meglepő, hogy ez az ember gyógyulását, megtisztulását követően a kifejezett tiltás ellenére is híreszteli a vele történteket, hiszen gyógyulása egészen megváltoztatja életét. Ha Jézustól kérjük lelkünk gyógyulását, igazi újjászületés lesz számunkra bűneink bocsánata. A mi Urunk velünk is tud csodát tenni, testünket-lelkünket egyaránt képes meggyógyítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

A sikeres skót színpadi szerző, James Matthew Barrie (Johnny Depp) egy nap találkozik a Llewelyn Davies családdal: négy árva fiúval és gyönyörű édesanyjukkal (Kate Winslet). Barrie, a rosszallások ellenére, összebarátkozik a családdal és a fiúkkal mindenféle huncutságot eszelnek ki. Kivételes képzelőereje vitorlás hajóvá változtatja a domboldalt, az egyszerű botból óriási kard lesz, a levegőbe eregetett sárkány elvarázsolt tündérként lebeg. Így válnak a Llewelyn Davies fiúk annak a Sohaországnak az „Elveszett Fiaivá”, ahol mindenki tud repülni, ahol egymást éri a sok csoda, csíny és huncutság, s ahol még az idő is megáll.

A Pio atya írásai és szavai alapján összeállított Buona Giornata című gyűjteményből

1. A dicsőség pálmája azoké, akik mindvégig bátran küzdenek. Kezdjük hát meg idei szent küzdelmünket! Isten segíteni fog, és örök dicsőséggel koronáz.

Uram Jézus Krisztus, az Atyának Fia, minden ember útja és célja. Minden mennyei fölé magasztalva, az Atya jobbján ülve kiárasztottad ránk az ígéret Lelkét, hogy a Lélekkel velünk maradj mindennap a világ végéig és általa életeddel és haláloddal velünk maradj az Atya dicsőségére és a mi üdvösségünkre.

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés

A Szentírást, főként az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan történetekkel és példabeszédekkel, amelyek hasonlítanak egy-egy élethelyzetünkre. Mintha csak rólunk szólna néhány jézusi beszéd, oly könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen azonosulunk a negatív szereplőkkel, bár kétségtelen, hogy a rossz tulajdonságok bennünk is megvannak. Nem akarjuk magunkat bűntelennek beállítani, de csak nehezen tudnánk azonosulni a kételkedőkkel vagy azokkal, akik állandóan belekötnek Jézus szavaiba. Inkább a Jézusra figyelők, s az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz, az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.

A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a Szentírásból a názáreti zsinagógában, ő is magára ismer a prófétai jövendölésben. A felolvasást követő magyarázatában egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő személyében beteljesedtek a felolvasott szavak. Hasonlót mi soha nem mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a Bibliát, hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen módszerrel olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk csak ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!