Miért teszi ezt a párom? – Mark Gungor előadásai
Posted in: EgyébHogyan vegyed rá a férjed, hogy azt tegye, amit kérsz
Hogyan vedd rá a férjed 2. rész
Hogyan vegyed rá a férjed, hogy azt tegye, amit kérsz
Hogyan vedd rá a férjed 2. rész
Esztergomi Özsébnek, a pálos rend alapítójának ünnepéhez kapcsolódóan, január 22-én, szerdán 10.30-kor ünnepi szentmisét mutat be a márianosztrai bazilikában Beer Miklós váci megyéspüspök. Az ünnep a pálos konfráterek találkozója is egyben.
Árpád-házi Szent Margit égi születésnapjához (január 18.) kapcsolódóan az elmúlt évtizedekben hagyománnyá vált, hogy a Margit-szigeten, ahol a szent sírja ma is megtalálható, az esztergomi érsekek szentmiseáldozatot mutatnak be hazánkért. Az idei esztendőben az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros január 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor celebrálja.
Prófétai helyzet: eltávolodva mindentől és mindenkitől, az éjszaka csöndjében kettesben lenni a mindenható Istennel. Kóstoltad‑e már azt az édességet, mely az Úr fizikai, szinte tapintható közelségének folytonos, de csöndes tapasztalatából fakad?
Döntés a szeretet mellett, az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39
Elmélkedés
Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium. Az első szűkebb, családias környezetben történik, a második már nagyobb nyilvánosság előtt. Péter anyósának meggyógyításakor csak néhányan lehettek jelen, de aztán kitágul a kör, s mindjárt azzal találkozunk, hogy mindenki Jézust keresi, betegeket hoznak hozzá.
Az embereket lenyűgözte Jézus hatalommal teli tanítása és a csodás gyógyításai. Ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki őt keresi, őt akarja hallgatni, és tőle várják a testi betegségtől való szabadulást. Jézus mégsem tartózkodik hosszabb ideig sehol, hanem tovább indul, hogy fáradhatatlanul végezze küldetését, amit az Atya bízott rá. Az üdvösség tanítása és a gyógyulások kegyelme ugyanis nem csupán egyeseknek szól, hanem mindenkinek. Hirdeti az evangéliumot a szegényeknek, akikkel a gazdagok nem törődnek, és meggyógyítja a kitaszított leprásokat, sántákat, vakokat és más betegségben szenvedőket, olyanokat, akiken senki más nem segít. És kiűzi a gonosz lelkeket, amelyre senki ember nem képes. Jézussal valóban Isten országának megvalósulása kezdődött el a földön. Ennek az országnak a tagjai vagyunk, mert az üdvösség örömhíre mindenkinek, nekünk is szól.
A két jelenetet az zárja, hogy Jézus visszavonul és imádkozik. Imájában az Atyához fordul, aki elküldte őt az igazság tanításával az emberekhez és akinek irgalmát jelenvalóvá teszi gyógyításaival.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, erősíts meg minket hivatásunkban, az imádásban és a hűségben. Isteni szavadnak és szent törvényednek szenteljük magunkat ma és minden nap, amikor eléd járulunk.

Rózsaszín keresztes muffin – a pápanyalóka blogról. További (lengyel) sütik és lufik itt találhatók.
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.” 1Kor 13,4
Nehéz időszakban kezdtük házasságunkat Monty-val. Tizenegy hónappal az esküvőnk előtt szörnyű támadás áldozata lettem. Kevesen éltek meg olyan félelmet és kétségbeesést, ami a szívemben lakott.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28
Elmélkedés
Jézus úgy tanította az embereket, mint akinek hatalma van – olvashatjuk a mai napon az evangéliumban. Mi volt ez a titokzatos hatalom? Honnan volt szavainak ekkora ereje? – kérdezzük mi, miként ugyanez a kérdés járhatott számos kortársa fejében is.
Jézus Krisztus az ő nyilvános működése éveiben legfőbb küldetésének a tanítást és Isten országa hirdetését tartotta. Nem csupán szavakat mondott, hanem ő volt a mennyei Atya megtestesült Igéje, kimondott szava. Az igazság tanítását hirdette, de semmit sem mondott önmagától, hanem csak azt, amit az Atyától hallott. Ez az isteni háttér az az erő és hatalom, amit észrevesznek az emberek, illetve az, hogy szavait tettei és csodái megerősítették. Még a gáncsoskodó kérdésekre is mindig a legtökéletesebb választ tudta adni. De ha kellett, akkor nem szólt, néma maradt. Ezzel a szótlansággal tűrte a bántalmakat is, amelyeket keresztútján elszenvedett. Nem fecsegett, mert aki sokat beszél, mindig rejteget valamit az emberek elől. Neki nem volt titkolnivalója, nyilvánosan cselekedett és tanított.
Jézus boldogoknak nevezte azokat, akik hallgatták tanítását. E kijelentése nem csupán egykori hallgatóságára vonatkozik. Mi is boldogok vagyunk, ha nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanít nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni kell szavain, hanem követni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!
A főpásztor továbbra is szeretettel vár minden hívőt ezekre az alkalmakra.