Home

  • Mi az a „test teológiája”?
    Posted in: Elgondolkodtató

    Ezt a munkacímet adta II. János Pál pápa első nagy, tanító célzatú munkájának, melyben az ember születéséről gondolkodik, különösen a szexualitás és az erotikus vágy vonatkozásában.
    Test és teológia?
    A görög theologia szó a theosz és a logosz, azaz I…

  • 2014. január 19. – Évközi 2. vasárnap (Jn 1,29-34)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
    János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
    Jn 1,29-34

    Elmélkedés

    Megbízható tanú

    Meglepő ismertetést olvasok arról, hogy a bírósági tárgyalásokon meghallgatott tanúk mennyire megbízhatatlanok. Nem arról van szó, hogy szándékosan hazudnának vagy félre akarnák vezetni az igazságszolgáltatást, hanem arról, hogy néhány hét vagy hónap után már nem tudnak visszaemlékezni az eseményekre. Valószínűleg meg sem figyelték pontosan, az idő múlása pedig tovább homályosítja, torzítja a bennük kialakult képet. A tanúk sok esetben még az olyan alapvető dolgokra sem emlékeznek, hogy például milyen színű volt egy autó, nem is beszélve az apróbb részletekről, amelyek fontosak lehetnek az esetek megítélésekor. Az egymással gyökeresen ellentmondó vallomásokból nehéz kideríteni az igazságot, s a bíróknak komoly feladatot jelent az egyes tanúvallomásokból szerzett ismeretek mérlegelése, annak megállapítása, hogy melyiket milyen súllyal vegyék figyelembe. Nehéz eldönteniük, hogy melyik tanú emlékei állnak közelebb az igazsághoz. Ilyenkor az a kérdés, hogy ki a megbízható tanú? Ki állítja a valóságot?

    Tanúskodásról olvasunk a mai evangéliumban, Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételéről. Bátran állíthatjuk, hogy János tanúskodása megbízható és igaz. Pontosan emlékszik arra, hogy mi történt Jézus keresztelésekor, nem színezi ki a történteket, nem felejt el belőle semmi lényegeset, és nem tesz hozzá semmit. Arról tanúskodik, hogy amikor a Jordán folyó vizében megkeresztelte a hozzá érkező Jézust, látta az égből galamb alakjában ráereszkedő Szentlelket. Az elmúlt vasárnap, Krisztus megkeresztelkedése ünnepén erről szólt az evangélium, de akkor a megnyíló égből leereszkedő Szentlélek említése mellett az is szerepelt, hogy a mennyei Atya szózata hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17). Keresztelő János ugyan nem állítja, hogy ő hallotta ezt az égi hangot, de a mennyei Atya szavaival megegyező tartalmú az ő tanúskodása: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (Jn 1,34).

    És ha már megbízhatóságról és igazságról beszélünk a Keresztelő szavaival kapcsolatban, akkor ne menjünk el azon kérdés mellett, hogy vajon mennyire megbízható János evangélista, aki évtizedekkel később írja le mindezeket az eseményeket? Vajon ő jól emlékezik vissza a történtekre? Hosszú idő elteltével is pontosan emlékezik a részletekre? Könnyen megkerülhetnénk ezt a kérdést azzal, hogy a Szentírás minden könyve, így János evangéliuma is sugalmazott írás, tehát a Szentlélek ügyelt arra, hogy a szerző csak az igazságot jegyezze le. A sugalmazásnak köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy igaz mindez. De most mégse elégedjünk meg ezzel a válasszal és firtassuk nyugodtan a kérdést! Nézzünk csak egy kicsit mélyebbre a szövegben! János evangéliumának ez a szakasza (Jn 1,19-51) a kereszteléstől a kánai csodáig írja le az eseményeket. Először szó van a papok küldöttei előtt tett tanúságról, majd a Jézus jelenlétében tett második tanúskodásról. A következő jelenetben János tanúságtételének hatására két tanítványa követni kezdi Jézust, tanítványai lesznek, majd pedig újabb személyek csatlakoznak hozzá. E részeket a „másnap” időhatározóval köti össze az evangélista. A kánai menyegzőn történtek elbeszélése így kezdődik: „Harmadnap menyegző volt a galileai Kánában” (Jn 2,1). Tehát a megkeresztelkedést követő harmadik napon történt a lakodalom. János evangélista napra pontosan emlékezik vissza a történtekre és így írja le őket. Sőt! A részletekre órára pontosan emlékszik. Ezt igazolja, hogy amikor a két tanítvány követi Jézust és nála maradnak, akkor így zárul a leírás: „Körülbelül tíz óra volt” (Jn 1,39). Hihetetlen precizitás! Hihetetlen pontosság! A kereszteléstől a kánai csodáig napra pontosan, szinte óráról órára követhetjük az eseményeket. Éppen az a hihetetlen precizitás és határozottság igazolja, hogy János evangélista írása megbízható. Nem hímel-hámol, nem fecseg össze-vissza, kijelentéseiben nyoma sincs a bizonytalankodásnak. Ehhez jön még, hogy nem mástól, nem bizonytalan tanúktól szerzi be információit, hanem ő is ott van ezeknél az eseményeknél, ő az egyik tanítvány, aki követni kezdi Jézust. Pontosan emlékezik e számára is sorsdöntő eseményekre.

    E gondolatok folytatásaként próbáljunk személyes választ adni a következőkre: Hiszek-e a Jézusról szóló tanúságtételben? Hiszem-e, hogy az evangélium az igazságot tárja fel előttem? Tanúságot teszek-e mások előtt hitemről és Jézusról?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

  • Keresztút Pio atyával
    Posted in: Egyéb

    altIdézetek Pio atyától

    „Egyedül csak Jézus értheti meg, milyen kínokat élek át, amikor a Kálvária fájdalmas jelenetére készülök. Hasonlóképpen elképzelhetetlen, hogy milyen megkönnyebbülést jelent Jézusnak nemcsak az, hogy együtt szenvedünk vele, hanem az is, hogy rátalál egy lélekre, aki szeretete révén nem vigasztalást kér tőle, hanem részese az ő fájdalmának.”

  • Mi az oka a szerzetesi hivatások válságának?
    Posted in: Egyéb

    altMegelőzni a kilépéseket, megerősíteni a hűséget

    José Rodríguez Carballo érsek „Hivatásbeli törékenység: mennyiben felelősek a megszentelt élet intézményei?” címmel tartott előadást az Antonianumon. Ennek közöljük az első részét, mely a szerzetes élet elhagyásának okait vizsgálja, valamint a végkövetkeztetéseit.

  • 2014. január 18. – Szombat, Árpád-házi Szent Margit (Mt 25,1-13)
    Posted in: Egyéb

    Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
    Mt 25,1-13

    Elmélkedés

    Az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit napján olvasunk, rávilágít arra, hogy a keresztény bölcsesség nem elméleti, hanem igenis gyakorlatias. Az üdvösségre jutásnak ugyanis elsősorban egészen konkrét feltételei vannak, Isten a szeretet jócselekedeteit kéri majd tőlünk számon. Nem múlhat el életünkben egyetlen nap sem, hogy ne tennénk valakivel valamilyen jót. Nem elégedhetünk meg tehát Isten szavának hallgatásával, hanem azt meg is kell valósítanunk életünkben. Nem elégedhetünk meg azzal, ha szívünkben részvétet érzünk valaki iránt, hanem vigasztaló szavakkal kell segítenünk őt. Nem elégséges az sem, ha szánalommal nézzük mások nyomorát, hanem az irgalmasság jócselekedetét kell végeznünk velük. A szóban kifejezett szeretethez a gyakorlatban megtett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. A keresztény bölcsesség és okosság tehát egészen gyakorlatias. Cselekszik, mert tudja, hogy a végső ítéletkor erről kell majd számot adnia.

    És itt jön elő az örök élet, az üdvösség szempontja, amelyről a szentek, így a ma ünnepelt Szent Margit, soha nem feledkeztek el. Lemondott a királyi méltóságról, hogy Istent szolgálhassa. Lemondott a királyi koronáról, hogy elnyerhesse a mennyei koronát. Szent Margit önfelajánlása és életáldozata Istennek tetsző volt. Én mit teszek földi hazámért? És mit teszek Isten országáért?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

  • Szikra
    Posted in: Egyéb

    Minden pénteken fiatalos reflexió Istennel, a többi emberrel és az önmagunkkal való kapcsolatunkról.

  • Pápai üzenet az elvándorlók és menekültek 100. világnapjára
    Posted in: Egyéb

    Az elvándorlók és menekültek világnapján, amelyet idén január 19-én ünneplünk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa Vándorlók és menekültek: útban egy jobb világ felé címmel közzétett gondolatait az alábbiakban olvashatják.

  • A Medjugorje Bizottság ma hoz határozatot
    Posted in: Egyéb

    altA Bitno.net exkluzív jelenti

    A Međugorjéval kapcsolatban felállított vatikáni bizottság pénteken hoz határozatot.

    Pénteken, az ülést követően Ferenc pápa asztalára kerül a határozat, aki meghozza a végső döntést Međugorjéval kapcsolatban.