Battaplébánia

Nagyon jó összefoglalót közöl  a Magyar Kurír a német szociológusnővel készített interjúról. A cikk végén  két valódi gyöngyszem: két magyar nyelvű mű a szerzőtől.

Bővebben …

Jézus Krisztusban az Isten letérdel az ember előtt. Megrendítő jelenet: a lábmosás. Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora asztala megterítve. Baljós árnyak a falakon. A holnap sejtelmei. Mindenki érzi: feszültség vibrál a levegőben. Júdás az ajtót lesi. Pár óra még, s a Mester súlyos keresztet vonszol a Golgotára. De most kendőt köt. Vizet csurgat egy tálba, sorjában megmossa tanítványai lábát. Akár a legutolsó rabszolga.

Bővebben …

Minden év szeptember 9-e a Nemzetközi-Vidd-El-Sörözni-a-Papodat nap, amikor minden katolikus feladata, hogy elvigye a plébánosát egy korsó sörre (vagy pohár borra).

Bővebben …

Minden év szeptember 9-e a Nemzetközi-Vidd-El-Sörözni-a-Papodat nap, amikor minden katolikus feladata, hogy elvigye a plébánosát egy korsó sörre (vagy pohár borra).

Bővebben …

Az előző posztban olyan emberekről volt szó, akiket az anyjuk gyerekkorukban bántalmazott és ezért felnőttként – akármilyen nagyszerűek is –  kicsiknek és tehetetleneknek érzik magukat. Ez esetükben nem egyszerűen a múlt továbbélése a jelenben, hanem az anyjukkal szemben felnőttként is tényleges mindennapi tapasztalatuk a tehetetlenség és kiszolgáltatottság (ami aztán nagy mértékben megerősíti a gyerekkorban kialakított modellt).

Ezek az anyák csak akkor elégedettek, ha a gyereküket (felnőttként is) tiporhatják és bántalmazhatják. Ezt a bántást mindig szeretetnek állítják be. Az egyik páciensem soha életében semmi mást nem kapott az anyjától csak szidást. Az anyja a saját értelmezése szerint így fejezte ki a gondoskodását, azaz a szeretetét iránta. Ha a gyerekek tiltakoznának a bántás ellen, azt az ő nagy szeretetükkel szembeni szeretetlenségnek, hálátlanságnak, rosszaságnak állítják be és ennek megfelelően látványos büntetéssel reagálnak rá, megsértődnek,  panaszkodnak, retorziókat vezetnek be. 

Ezeknek az anyáknak tehát az a „szeretet-üzenetük” a gyerekük felé, hogy „csak akkor szeretlek, ha bánthatlak”. Ezekben a kapcsolatokban általában nem a fizikai, hanem a verbális bántalmazás a gyakoribb, ami mellé mindig társul a gyerek szempontjainak, személyiségének, érdekeinek semmibevétele, és sokszor direkt károsítása.

 A gyerekek (még felnőttként is) szeretnék, ha az anyjuk szeretné őket, ezért hogy megszerezzék a szeretetét, megengedik, hogy bántsa őket. A bántás természetesen rombolja őket, amitől gyengének és az anyjuk szeretetére még inkább rászorulónak érzik magukat. Ettől ő még jobban tudja bántani őket és így tovább … amíg csak ki nem lépnek ebből az ördögi körből.

A körből való kilépéshez az kell, hogy az ember ki tudja mondani, hogy ez nem szeretet. Hogy a szeretetbe sok minden beleférhet, de az az igény, hogy bántsanak, az nem.

Ez egy kívülállónak nyilvánvaló. Ezekben a családokban azonban azonban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek. S aki ezt nem fogadja el, azt az anya teljes érzelmi elutasítással fenyegeti. A körből való kilépéshez szembe kell nézni ezzel a fenyegetéssel is. Ez sokszor hosszabb terápiás munkát igényel. 

Amikor azonban eljutunk ide, akkor a páciensek már felismerik és vissza tudják utasítani a szeretetlenséget. Ki tudják mondani, hogy a bántás nem szeretet és ha valaki a „szeretete” feltételéül ezt szabja, akkor erre a „szeretetkapcsolatra” nekik nincs szükségük. Amikor valaki eljut ide, akkor már tovább nem zsarolható, akkor már gond nélkül meg tudja húzni a határokat, az anyáik zsarolásra épülő hatalma egyszerűen szertefoszlik.