Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

A harmincnyolc éve béna ember meggyógyítása a Beteszda-fürdőben ellenállást váltott ki a zsidó vallási vezetők részéről. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy Jézus szombaton tette a csodát, s ezzel megsértette a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket, másrészt mert cselekedetét a mennyei Atya tevékenységéhez hasonlította, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk.

Ezt az alkalmat használja fel Jézus arra, hogy tanítani kezdjen az Atya és a Fiú közti kapcsolatról, valamint kettőjük közös tevékenységéről. Ebből kiderül, hogy Jézus mindig az Atya akaratából cselekszik, tetteiben Isten irgalma nyilvánul meg, és ez valójában az Atya tanúságtétele a Fiúról. A hallgatóság, amely amúgy is szembenállást tanúsít, aligha értette ezeket a kijelentéseket, mint ahogyan valamivel később azt sem fogják megérteni, hogy Jézust az Atya támasztotta fel a halálból, amely a legfőbb tanúságtétel az Atya részéről.

A nagyböjti időszakban a húsvéti szent háromnapra készülünk, amely során Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására fogunk emlékezni. Jézus életének ezen eseményeit csak akkor érthetjük meg, ha az Atya megváltó és üdvözítő szándékát meglátjuk bennük. Az Atyát a szeretet vezeti szándékában és cselekedetében. A Fiút, Jézus Krisztust szintén.

Ezen isteni szeretet elfogadása Istenhez kapcsol. E szeretet elutasítása pedig a bűnben, személyes bűneimben ölt testet. Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek, az Atyának, ahogyan Jézus, a Fiú is tette? Kész vagyok-e a bűnbánatra, amely feltétele annak, hogy Istenhez közeledjek, s vele szeretetközösségben éljek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ima az új pápáért – Mindenható Istenünk, aki örök pásztorként folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban adj olyan főpásztort Egyházad élére, aki életszentsége miatt kedves lesz előtted. Add, hogy akit Szent Péter következő utódává rendelsz, legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy akit az Egyház legfőbb pásztorává rendelsz, minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg a leendő pápát bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy a rábízottakat az örök élet felé vezesse szavával és példájával!

„Mór városa is keresi tehetséges fiataljait.”

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Harmincnyolc év hosszú idő. Harmincnyolc év betegségben rettenetesen hosszú idő. Harmincnyolc éven át várni a csodára, várni a segítségre, várni a gyógyulásra kitartást kíván. A várakozás során hamar elveszti az ember a türelmét. Ha pár percet késik a vonat, az autóbusz, már türelmetlenkedünk. Ha késik az iskolából hazatérő gyerek vagy a munkából érkező házastárs, könnyen türelmetlenné, nyugtalanná válunk. Harmincnyolc év elég ahhoz, hogy valaki megtanulja a türelmet. Az evangéliumban szereplő béna számára is elég volt ahhoz, hogy türelmes legyen.

A mozgásképtelen béna évtizedeken át hiába vár emberi segítségre. Hiába várja, hogy valaki megszánja és törődjön vele. Harmincnyolc év elég volt ahhoz is, hogy környezete megtanuljon úgy elmenni mellette, mintha észre sem vennék. A helyszín a Beteszda-fürdő, a szó jelentése: az irgalom háza. Az irgalom házában harmincnyolc éven át senkinek sem jut eszébe irgalmasságot gyakorolni a beteggel.

Jézus belép a béna életébe és szavával meggyógyítja. Irgalmat gyakorol vele az Isten, járni tud. Ahol nem segítenek az emberek, ott segít az Isten. A béna nem erre várt. Ő azt várta, hogy jöjjön végre valaki, aki leviszi a vízhez a megfelelő időben. Ettől várta gyógyulását, ebben reménykedett. Éveken át másra várt, mint ami végül történt vele. Elképzelte, hogy mi a betegségére a megoldás, ez járt éveken keresztül minden nap a fejében, de egészen más történt vele. Persze nem volt csalódott amiatt, hogy nem teljesült a kérése, hanem boldogan távozott. Harmincnyolc év után.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ima az új pápáért – Mindenható Istenünk, aki örök pásztorként folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban adj olyan főpásztort Egyházad élére, aki életszentsége miatt kedves lesz előtted. Add, hogy akit Szent Péter következő utódává rendelsz, legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy akit az Egyház legfőbb pásztorává rendelsz, minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg a leendő pápát bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy a rábízottakat az örök élet felé vezesse szavával és példájával!

Színes, feliratos francia filmdráma.

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54

Elmélkedés

Már Jézus nyilvános működésének kezdetén is vannak olyanok, akik kételkedve figyelik tevékenységét, hallgatják tanítását. Az egykori vallási vezetőknek számító írástudók és farizeusok az első időkben cselekedeteibe próbálnak belekötni, például abba, hogy miért a szombati nyugalom idején gyógyítja meg a betegeket. Kötekedő szándékuk másik példája, amikor Jézust azzal vádolják, hogy a „gonosz lelkek fejedelmével” szövetkezve űzi ki a megszállottakból az ördögöket. Később azzal is találkozunk, hogy szavaiban, tanításában keresnek hibát. Jézus ugyanis újszerűen értelmezi a mózesi törvényeket, és nem azok betű szerinti megtartását tartja a legfontosabbnak, hanem a törvény mögött húzódó isteni szándék szerinti életet.

Egészen más azonban a nép hozzáállása Jézus személyéhez. Ők másképpen hallgatják szavait és felismerik benne Isten igazságát. Más szemmel nézik csodáit is, amelyekben az irgalmas Isten cselekedeteit vélik felfedezni. Nyitottság és hit jellemzi őket. Ennek egyik példája a kafarnaumi tisztviselő esete, amiről a mai evangéliumban olvasunk, s amelyhez hasonló esettel Máté és Lukács evangéliumában is találkozunk, ott a zsinagóga elöljárójának kislányát támasztja fel Jézus. János evangélista nem magát a csodát, a gyógyítást írja le, hanem azt emeli ki, hogy a tisztviselő „hitt Jézus szavaiban” (Jn 4,50).

Milyen jel, esemény képes hitet ébreszteni bennünk a nagyböjti időben? Kérem-e Jézustól az élő hit ajándékát? Szolgálja a Hit éve hitünk felébredését, erősödését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztus Jézus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az evangéliumból, bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

A japán katasztrófa áldozatainak tiszteletére a 2011-es földrengés és cunami évfordulóján.

  Március 11. hétfő: Köznap 18:00: Szent István Templom     Március 12. kedd: Köznap 08:00: +Szokolai Lászlóért Szent László Pl. Templom 18:00: A Sefcsik család +tagjaiért Szent István Templom     Március 13. szerda: Köznap 18:00: +Édesapáért és +Hozzátartozókért Szent István Templom   Március 14. csütörtök: Köznap 18:00: Szent István Templom Március 15. péntek: […]

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek március 10-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor az ősi Santa Balbina bazilikában celebrált szentmisét, amelyre megtelt a templom a római magyar közösség és más nemzetek képviselőivel. A nemzetközi írott és elektronikus sajtó és a televízió társaságok is elküldték újságíróikat a helyszínre. A szertartáson koncelebráltak a Rómában élő magyar papok és magyar egyházi intézmények tagjai. Jelen voltak Magyarország szentszéki és olaszországi nagykövetségének, valamint a Római Magyar Akadémiának képviselői is. Erdő Péter bíboros vasárnap üzenetet is intézett a magyar hívekhez.

Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3. 11-32

Elmélkedés

Fiú maradt

Egyházunk iránt érzett engedelmes szeretetem talán megenged egy kis önkritikus megjegyzést. Mi papok, az egyházi törvényekre hivatkozva néha úgy viselkedünk, mint a kidobóemberek. A szentségi életet, különösen is a szentáldozást és a szentgyónást zártkörű rendezvénynek tekintjük, ott állunk az ajtóban és gondosan ügyelünk arra, hogy még véletlenül se lépjen be olyan személy, aki szerintünk nem kapott hivatalos meghívót. Nagy magabiztossággal mérlegelünk, döntünk és ítélkezünk arról, hogy ki léphet be az irgalmas Atya házába. Tévedés ne essék, nem vonom kétségbe az előírások fontosságát és nem lazítani szeretnék a szentségekhez járulás fegyelmi rendjén, csupán elgondolkozom azon, hogy Isten hogyan szemléli ténykedésemet. Nagy baj volna, ha az én túlzott papi szigorúságom miatt nem léphetne be valaki az irgalmas Atya házába, valaki, akit ő meghívott és fiának tekint.

Az ember alapmagatartása Istennel szemben az alázat és a bűnbánat, amelyet ő, az irgalmas Isten szívesen fogad. Ezt a nagyböjtben különösen is aktuális témát szemlélteti a mai evangéliumban Jézus példabeszéde a tékozló fiúról és az ő megbocsátó atyjáról. A fiú távozásával sok minden megszakad, visszatérésével sok dolog megváltozik, de valami mindig megmaradt köztük. A fiú mindig az atyja fia maradt, az apa pedig mindig atyja maradt fiának. A fizikai távolság vagy a lelki eltávolodás ezt a kapcsolatot nem szakíthatta szét, s ez válhatott a visszatérés és visszafogadás alapjává. Isten gyermeke vagyok, ő pedig az én Atyám. Bűneim miatt messze távolodhatok tőle, de ez a kapcsolat mindig megmarad, s ennek felidézése kiindulópontjává válhat visszatérésemnek.

Jézus példabeszédei a végén nyitottak maradnak, mintegy folytatást várnak. Látszólag ez a történet kerek egész, a végén szép befejezéssel. A fiatalabbik fiú kikéri örökségét atyjától, aki nem ellenkezik, hanem teljesíti kérését. A fiú távozik az atyai házból, hamar elpazarolja örökségét és emberhez méltatlan helyzetben találja magát. Mindenét elveszíti, csak egy marad számára: van atyja, akihez visszatérhet. Apja örömmel fogadja és olyan jóban részesíti, amit cselekedete alapján meg sem érdemel.

Ez ám a boldog befejezés! – gondolhatnánk, de nincs vége itt a történetnek. Ekkor lép színre az idősebbik fiú. Egyáltalán nem örvend testvére visszatérésének, rossz szemmel nézi atyja örömét. Nagyon sokatmondó a kifejezés, hogy „nem akart bemenni” a házba. Ne felejtsük, hogy ezt a házat hagyta el a fiatalabb fiú, és éppen ez volt az ő nagy bűne, e házból való távozásával akarta elszakítani magát atyja szeretetétől. Most az idősebbik fiú ebbe a házba nem megy be, azaz elindul ugyanazon az úton, mint testvére. Ekkor jön ki hozzá atyja, és hívja be őt, kéri, hogy ne szakítsa el magát otthonától és a szeretetközösségtől. Ezen a ponton marad végül nyitva a történet, mert nem derül ki, hogy az idősebbik fiú hogyan döntött, bement-e a házba vagy távozott. Emberileg jogosnak tűnik a fiú felháborodása. De mennyire lehet jogos a harag, a sértődöttség, az irigység?

A példabeszéd az atya bátorításával és örömével ugyan befejeződik, de itt kezdődik az én utam. A legszívesebben a távozó és visszatérő fiú helyébe képzelném magamat, s e szempontból gondolnám át életem bűneit. A végkifejletet ismerve kényelmes, megnyugtató szerep. Egy kis bátorsággal mégis más szereplőt választok. Az idősebbik fiút. Igen, én vagyok az idősebb fiú, aki munkámból hazatérve szembesülök a váratlan tényekkel. Hogyan viselkedek egy ilyen helyzetben? Csak szemlélője vagyok az eseményeknek? Hogyan nézem mások megtérését? Irigységgel, haraggal? Mit gondolok Isten határtalan öröméről, aki minden bűnösnek megbocsát és visszafogad atyai szeretetébe? Hogyan nézem embertársaim, testvéreim, rokonaim, ismerőseim megtérését, Istenre találását? Ahogyan Isten megbocsátott, tudok-e én is megbocsátani testvéremnek? Felül tudok-e emelkedni jogosnak érzett haragomon? Engedem-e, hogy az öröm, mások öröme engem is eltöltsön? Otthonomnak tekintem-e továbbra is atyám házát?

Belépek-e az atyai házba?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Atyám! Nagy öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, irgalmas Atyámhoz. Te biztosan mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!