Battaplébánia

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangélium egy érdekes csodáról, egy gonosz lélektől megszállt ember gyógyulásáról számol be. Az embert megszállva tartó gonosz lélek rögtön felismeri Jézusban az Isten Fiát. Tudja, hogy hatalma nagyobb az emberekénél, de azt is, hogy Jézusnál mégsem erősebb. Más hasonló csodáknál is megfigyelhetjük, hogy Jézus isteni ereje nagyobbnak bizonyul a gonosznál. Ebben az esetben Jézus érdekes módon tesz csodát. A gonosz lélek kérésére Jézus megengedi, hogy az emberből való távozás után a sertésekbe költözzön. Jézus nem bánja, hogy az állatok odavesznek, hiszen egy ember megmentése fontosabb számára. A városlakók azonban másként látják a helyzetet. Ők inkább az állataikat sajnálják, ezért azt kérik, hogy a csodatevő távozzon vidékükről.

Ebben a jellegzetes ördögűzési csodában az emberek számára szabadulást, megváltást hozó Jézus és a gonosz lélek küzdelmét láthatjuk. A gonosz – természeténél fogva – állandóan ellentmond Istennek. Hazugságával az embert is megtéveszti, s arra próbálja rávenni, hogy szálljon szembe Istennel, tagadja meg törvényeinek teljesítését. Ezek a kísértések sokszor nehezen felismerhetők, mert a gonosz megtéveszt bennünket, s jónak tűnteti fel azt, ami valójában rossz. Ha valaki megszokja, hogy bűnben él, már fel sem tűnik számára, hogy letért az Isten útjáról. A gonosz lélek emberek feletti hatalmát töri meg Jézus, akit azért küldött az Atya, hogy szabadságot hozzon számunkra. Ne ragaszkodjak bűneimhez, hanem fogadjam el Isten szabadítását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

Sokfelől érkeztek Brückner Előd atya aranymiséjére.

A székesfehérvári Nagyboldogasszony (ciszterci) templomban.

Szent Balázst a középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják.

A haláltudat azt jelenti, hogy az ember tud a saját haláláról. Tudok arról, hogy az időm véges, és hogy egyszer nekem is meg kell halnom. Milyen keveset gondolunk a halálra, ami teljesen biztos; s milyen sokat olyan dolgokra, melyek nem biztosak: nem…

Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30

Elmélkedés

A városon kívül

A híradásokból szinte hetente értesülünk olyan esetekről, amikor egy szórakozóhelyen, lakóépületben vagy szállodában tűz üt ki és az épületben rekedt emberek nem tudnak elmenekülni. Gondoljunk csak például a közelmúltban Brazíliában történt tragédiára, amelyben a hírek szerint 235 fiatal vesztette életét. Számos ilyen esetben az okozza a tragédiát, hogy nincsenek megfelelő menekülési utak, amelyeken az emberek gyorsan távozhatnának veszély esetén. A veszélyes helyzetekben az ember az életösztöntől vezérelve keresi a menekülési utat. De vajon keressük-e a halál utáni menekülő utat? Ezt Isten mutatja meg nekünk.

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézus názáreti fellépéséről olvastunk. A zsinagógai istentisztelet alkalmával Izajás könyvéből olvasta fel azt a részt, amely Isten Fölkentjének jöveteléről szólt, majd azt a magyarázatot fűzte hozzá, hogy az ő személyében beteljesedett a prófétai jövendölés. A hallgatóság kezdeti helyeslése pillanatok alatt fordul először csodálkozásba, majd ellenséges szembefordulásba. A vita odáig fajul, hogy meg akarják ölni, de Jézus eltávozik. Olyannal már találkoztunk, hogy egy barátság az évek során megkopik, vagy a jó szomszédok közti kapcsolat néhány év alatt ellenségeskedésbe fordul. De hogyan fordulhat a jóindulat egész rövid idő alatt ellenségeskedésbe? Mi történt Názáretben?

Két oka lehetett a názáretiek haragjának és nyílt elutasításának. Az egyik, hogy Jézus nem teljesítette azon kérésüket, hogy tegyen valamilyen csodát körükben. A csodák ugyanis soha nem öncélúak, Jézus nem azért tesz csodákat, hogy önmagát igazolja. A názáretiek hallhattak arról, hogy más helyeken Jézus hogyan gyógyította meg csodákkal a betegeket, s most ők is hasonlót követelnek. Olyan csodákat szeretnének, amelyek igazolják Jézus kijelentését, szavait, de ezt ő nem teljesíti. Az elutasítás másik oka az lehetett, hogy Jézus utalást tesz arra vonatkozóan, hogy az üdvösség nem csak Izrael népének, a választott népnek szól, hanem a pogány népeknek is. Jézus két, a vallásos zsidók számára jól ismert ószövetségi személy esetét idézi, Illés prófétáét és Elizeusét. Illés egy pogány származású özvegyasszony javára tesz csodát azzal, hogy a szárazság elmúltáig nem fogy el lisztje és olaja (vö. 1Kir 17,7-16), Elizeus pedig a szír, azaz szintén pogány tisztségviselőt, Naamánt gyógyítja meg leprás betegségéből (vö. 2Kir 5,1-27). Ezek a pogányok számára véghezvitt csodák egyértelműen igazolják, hogy Isten nem zárja el adományait a pogány népektől, hanem azok is részesedhetnek belőlük.

Ennek az evangéliumi történetnek van egy nagyon érdekes eleme, mégpedig az, hogy Lukács úgy fogalmazza meg a végső elutasítást és a gyilkos szándékot, hogy előremutat Jézus kereszthalálára. Ezt írja: „kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák” (Lk 4,29). Jézust kivezetik a „városon kívülre,” „fel a hegyre.” Amikor Jeruzsálemben Jézust halálra ítélik, kivezetik a városon kívülre, fel a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítették. Az evangélista szándékosan úgy zárja le a názáreti esemény végét, hogy jelezze, milyen sors vár Jézusra. Most még nem jött el Jézus ideje, most még nem tudják bántalmazni, ezért sértetlenül távozik. A történetből láthatjuk, hová vezet a hitetlenség és Jézus elutasítása az emberek részéről. Azt is láthatjuk, hogy amikor az emberi gonoszság már éppen a halálba taszítaná, a szakadék széléről is van Jézus számára „menekülő út,” amelyen távozhat. Amikor az emberi gonoszság eléri tetőfokát, s megöli Isten Fiát a kereszten, az ő számára akkor is van „menekülő út,” menekülési lehetőség a feltámadásban. Isten mindenre gondol. Nem csak Fiát tudja megmenteni a haláltól, hanem az embert is, engem is. Bármekkora is az ember gonoszsága, rosszindulata, Isten képes megmenteni. Ő mindenkire gondol.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Ránk van bízva a világ.

Meghívás a rend megismerésére, a rendi életben való részvételre.

Meghívás a rend megismerésére, a rendi életben való részvételre.