Battaplébánia

Sokfelől érkeztek Brückner Előd atya aranymiséjére.

A székesfehérvári Nagyboldogasszony (ciszterci) templomban.

Szent Balázst a középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják.

A haláltudat azt jelenti, hogy az ember tud a saját haláláról. Tudok arról, hogy az időm véges, és hogy egyszer nekem is meg kell halnom. Milyen keveset gondolunk a halálra, ami teljesen biztos; s milyen sokat olyan dolgokra, melyek nem biztosak: nem…

Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30

Elmélkedés

A városon kívül

A híradásokból szinte hetente értesülünk olyan esetekről, amikor egy szórakozóhelyen, lakóépületben vagy szállodában tűz üt ki és az épületben rekedt emberek nem tudnak elmenekülni. Gondoljunk csak például a közelmúltban Brazíliában történt tragédiára, amelyben a hírek szerint 235 fiatal vesztette életét. Számos ilyen esetben az okozza a tragédiát, hogy nincsenek megfelelő menekülési utak, amelyeken az emberek gyorsan távozhatnának veszély esetén. A veszélyes helyzetekben az ember az életösztöntől vezérelve keresi a menekülési utat. De vajon keressük-e a halál utáni menekülő utat? Ezt Isten mutatja meg nekünk.

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézus názáreti fellépéséről olvastunk. A zsinagógai istentisztelet alkalmával Izajás könyvéből olvasta fel azt a részt, amely Isten Fölkentjének jöveteléről szólt, majd azt a magyarázatot fűzte hozzá, hogy az ő személyében beteljesedett a prófétai jövendölés. A hallgatóság kezdeti helyeslése pillanatok alatt fordul először csodálkozásba, majd ellenséges szembefordulásba. A vita odáig fajul, hogy meg akarják ölni, de Jézus eltávozik. Olyannal már találkoztunk, hogy egy barátság az évek során megkopik, vagy a jó szomszédok közti kapcsolat néhány év alatt ellenségeskedésbe fordul. De hogyan fordulhat a jóindulat egész rövid idő alatt ellenségeskedésbe? Mi történt Názáretben?

Két oka lehetett a názáretiek haragjának és nyílt elutasításának. Az egyik, hogy Jézus nem teljesítette azon kérésüket, hogy tegyen valamilyen csodát körükben. A csodák ugyanis soha nem öncélúak, Jézus nem azért tesz csodákat, hogy önmagát igazolja. A názáretiek hallhattak arról, hogy más helyeken Jézus hogyan gyógyította meg csodákkal a betegeket, s most ők is hasonlót követelnek. Olyan csodákat szeretnének, amelyek igazolják Jézus kijelentését, szavait, de ezt ő nem teljesíti. Az elutasítás másik oka az lehetett, hogy Jézus utalást tesz arra vonatkozóan, hogy az üdvösség nem csak Izrael népének, a választott népnek szól, hanem a pogány népeknek is. Jézus két, a vallásos zsidók számára jól ismert ószövetségi személy esetét idézi, Illés prófétáét és Elizeusét. Illés egy pogány származású özvegyasszony javára tesz csodát azzal, hogy a szárazság elmúltáig nem fogy el lisztje és olaja (vö. 1Kir 17,7-16), Elizeus pedig a szír, azaz szintén pogány tisztségviselőt, Naamánt gyógyítja meg leprás betegségéből (vö. 2Kir 5,1-27). Ezek a pogányok számára véghezvitt csodák egyértelműen igazolják, hogy Isten nem zárja el adományait a pogány népektől, hanem azok is részesedhetnek belőlük.

Ennek az evangéliumi történetnek van egy nagyon érdekes eleme, mégpedig az, hogy Lukács úgy fogalmazza meg a végső elutasítást és a gyilkos szándékot, hogy előremutat Jézus kereszthalálára. Ezt írja: „kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák” (Lk 4,29). Jézust kivezetik a „városon kívülre,” „fel a hegyre.” Amikor Jeruzsálemben Jézust halálra ítélik, kivezetik a városon kívülre, fel a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítették. Az evangélista szándékosan úgy zárja le a názáreti esemény végét, hogy jelezze, milyen sors vár Jézusra. Most még nem jött el Jézus ideje, most még nem tudják bántalmazni, ezért sértetlenül távozik. A történetből láthatjuk, hová vezet a hitetlenség és Jézus elutasítása az emberek részéről. Azt is láthatjuk, hogy amikor az emberi gonoszság már éppen a halálba taszítaná, a szakadék széléről is van Jézus számára „menekülő út,” amelyen távozhat. Amikor az emberi gonoszság eléri tetőfokát, s megöli Isten Fiát a kereszten, az ő számára akkor is van „menekülő út,” menekülési lehetőség a feltámadásban. Isten mindenre gondol. Nem csak Fiát tudja megmenteni a haláltól, hanem az embert is, engem is. Bármekkora is az ember gonoszsága, rosszindulata, Isten képes megmenteni. Ő mindenkire gondol.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Ránk van bízva a világ.

Meghívás a rend megismerésére, a rendi életben való részvételre.

Meghívás a rend megismerésére, a rendi életben való részvételre.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

A Gyertyaszentelő Boldogasszony elnevezés azt sugallja, hogy egy Mária ünnepet tartunk a mai napon. Valójában Jézus templomi bemutatására emlékezünk, amely esemény negyven nappal születése után történt, s amelyen természetesen édesanyja, Mária is jelen volt, de mégsem ő áll az ünneplés középpontjában. Lukács evangélista pontosan leírja, hogy mi történt. Mária és József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak és felajánlják az áldozatot, ahogyan ezt a mózesi törvény előírta. Lukács történetében a hangsúly arra a két személyre, illetve az általuk mondottakra helyeződik, akik a templomban találkoznak a gyermek Jézussal. Mit tudhatunk meg szavaikból Jézus személyéről?

Simeon ígéretet kapott arra, hogy nem hal meg addig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert láthatták szemei a Szabadítót. Hálaadó énekéből kiderül, hogy Jézus a világ világossága, akinek küldetése Izrael népén túl a pogányokhoz, az egész emberiséghez szól. Mind a neki tett, mind a választott népnek Isten által tett ígéret beteljesedik, Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek.

A történet záró szakasza Anna prófétaasszonyt állítja elénk, aki szintén ott van a jeruzsálemi templomban Jézus bemutatásánál. Személyének bemutatása során az evangélista kiemeli vallásos buzgóságát, amely abban látszik, hogy állandóan a templomban tartózkodott. Simeonhoz hasonlóan ő is felismerte Jézusban a Messiást és tanúságot tett erről.

A mai ünnep emlékeztessen minket arra, hogy az Isten látására hittel várakozó ember vágya biztosan beteljesedik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Mária, irgalmasság Anyja, tekints mindannyiunkra, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse, hogy az ember le ne tévedjen a jó útjáról, el ne veszítse bűntudatát, gyarapodjék reménye Istenben, aki gazdag az irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket Ő előre elrendelt, és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen. Boldog II. János Pál pápa