Meghívó

A Százhalombattai Római Katolikus Plébánia szervezésében 10. alkalommal,

  1. március 27-én, szombaton tartjuk a “Zarándoklat a városért” rendezvényünket.

Szeretettel várjuk azokat, akik mindennapi gondjaikat hátrahagyva szeretnének részt

venni közösségünk nagyböjti engesztelésén, ahol énekelve, imádkozva, elmélkedve a

18 km-es utunkon Krisztus szenvedésére emlékezünk

A zarándoklatot időjárástól függetlenül megtartjuk. Ételt, italt, maszkot mindenki

hozzon magával! A járványügyi helyzetet figyelemmel kísérjük, a programok ennek

megfelelően változhatnak.

Szeretettel várunk mindenkit!

Információ: Németh István, világi elnök: +3620 513 2305

Program:

Gyülekező: 9 órakor, a Szent István-templomban

Indulás: 9.30-kor

Útvonal: Dunafüred – Déli gát – Erőmű út – Régészeti Park – Keresztút

– Téglagyár – Szent László-templom

  • 12 óra – érkezés a Régészeti parkhoz, pihenő, elmélkedés.
  • 14 óra – érkezés a keresztúthoz.
  • Beszédet mond: Tóth Ernő elnök és Illéssy Mátyás plébános
  • A KÉSZ helyi csoportja által kialakított keresztút ünnepélyes megáldása.
  • 16 óra – érkezés a Szent László-templomhoz, ünnepélyes szentmise