Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Szent Máté evangélista elsősorban a zsidóságból krisztusi hitre térteknek szánja művét, hiszen a kezdeti időkben ők többen voltak, mint a pogányságból megtértek. Az ő számukra komoly problémát jelentett, hogy a mózesi törvény vagy a krisztusi új parancs, az evangéliumi életszabály szerint éljenek-e. Emiatt érthető Máté óvatossága, amikor azt mutatja be, hogy Jézus hogyan viszonyult a mózesi törvényhez. Egyáltalán nincs arról szó, hogy Jézus meg akarná szüntetni, el akarná törölni a korábbi törvényt, hiszen ilyen tartalmú kijelentések megzavarták volna a zsidókat, megütközést váltott volna ki belőlük, hiszen ők hittek a törvények üdvözítő erejében.

Az evangélista azonban azt is szeretné érzékeltetni, hogy Jézus tanítása újdonságot jelent, azaz nem elegendő a régi törvény hagyománytiszteletből fakadó, de talán kiüresedett megtartása. E kettős célt szolgálja a „tökéletessé tenni” kifejezés. Jézus tökéletessé akarja tenni a törvényt, azaz minden régi törvény érvényben marad, de szükség van azok megújítására, megújult lelkülettel való megtartására. A mózesi törvény tehát abban az értelemben nem nevezhető tökéletesnek, hogy nem érte el célját. Jézus örömhíre beteljesíti, tökéletessé teszi a törvényt, mert aki az evangélium szerint él, az eljut az üdvösségre.

Felismerem-e, hogy Isten törvényei, parancsai az üdvösség útját jelölik ki számomra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!

Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16

Elmélkedés

Az évközi időszak részeként a következő hetek hétköznapjai során Szent Máté evangéliumából a hegyi beszédet olvassuk. A beszéd Jézus nyolc boldogság-mondásával kezdődik, de ez Szent Barnabás apostol tegnapi ünnepe miatt kimaradt. A folytatásban két hasonlat mutatja be a tanítványi életet és küldetést. „Ti vagytok a föld sója” – hangzik Jézus első kijelentése. A só egyrészt megadja az ételek ízét, másrészt már abban az időben is tartósításra használták, hogy az ételek ne romoljanak meg gyorsan. A szövegrészlet záró kijelentése világítja meg a példa értelmét, miszerint a jócselekedetek ízesítik meg a krisztusi tanítványok életét, amely élet így újabb követőket vonz. Ha azonban a tanítvány nem az Úrtól tanult jóság és szeretet képviselője, akkor kudarcot vall, élete haszontalanná válik, miként az ízét vesztett só.

A második példa világossághoz, világító lámpáshoz hasonlítja a tanítványt, amely kép szintén arra akar ösztönözni, hogy a tanítvány élete legyen példamutató mások számára. A tanítványnak az a feladata, hogy hirdesse Krisztus örömhírét és jócselekedeteivel bizonyítsa Krisztus szavainak igazságát és komolyan vételét a maga részéről. Jézus kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Aki ővele él, az a világosságban él és maga is a világosság hordozójává, továbbadójává válik.

Az én feladatom is az, hogy világosság legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Barnabást ünnepeljük, aki ugyan nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, mégis Egyházunk a kezdetektől fogva apostolként tiszteli őt. Ciprus szigetén született egy vagyonos zsidó családból, majd Jeruzsálembe költözött és ott telepedett le. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk, hogy Jézus feltámadását követően az elsők között csatlakozott az új vallás követőihez, a keresztény közösséghez. Másokhoz hasonlóan ő is megértette a szegénység előnyét és értelmét, nem akart vagyonához kötődni, ezért földjét eladta és az érte kapott pénzt felajánlotta az apostoloknak az Egyház szükségleteire, a szegények megsegítésére. Szívvel-lélekkel végezte az igehirdetést, miként Jézus apostolai. Amikor kedvező hírek érkeztek Antióchiából, hogy az ott élők is befogadták az evangéliumot, az apostolok Barnabást küldték az újonnan megtérők megerősítésére, s ez a tény, ez a küldetés azt igazolja, hogy valóban tekintélynek örvendett és komoly egyházszervezői feladatokat végzett. Szintén az ő érdeme, hogy nagy bizalommal fordult a megtért Pál apostolhoz, akit ő vitt el a többi apostolhoz, akit korábbi, a keresztényeket üldöző fellépéséért gyanakvással fogadtak kezdetben. A későbbiekben Pál apostollal együtt igehirdető tevékenységet végez, majd pedig a népek apostolától elválva visszatért szülőföldjére, Ciprus szigetére.

Barnabás életpéldája bátorítson minket arra, hogy nagylelkűen ajánljuk fel magunkat Isten és az Egyház szolgálatára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönet és hála neked, Urunk, aki táplálékul nyújtod felénk tested, a mennyből alászálló kenyeret, hogy aki e kenyérből eszik, az örökké éljen. Elfogadom, Uram ezt a hatalmas, Szent Szívedből jövő áldozatod, és megtartom szövetségedet, hogy én benned élhessek, te meg bennem, mert életem, amit adtál, csak az öröklétben hirdetheti mindenkor hatalmas fenségedet és dicsőségedet. Mi Urunk! Legyen tetszésed szerint, most és mindörökké!

Abban az időben: Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott.
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.” Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és testvéreim. Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Mk 3,20-35

Elmélkedés

A jóság forrása

A nagypapa, amikor meglátogatta az unokáit, a legszívesebben a 4 éves kislánnyal játszott. Ez alkalommal előkerült egy dobozból egy baba, amelyet ha felhúztak, járni tudott. Karácsonyra kapta a nagypapától a kislány, hetekig játszott vele nagy örömmel, mindig kellett valaki, aki felhúzza, de idővel bekerült a dobozba és szinte teljesen megfeledkezett róla. Amikor most újra felfedezték, azonnal felcsillant a kislány szeme és kérte a nagypapáját, hogy segítsen neki felhúzni. A nagypapa megtette, s a baba elindult, de valami oknál fogva kissé bicegett. A kislány rögtön morcos lett, s most már követelte a papájától, hogy húzza fel újra, de most is csak bicegett. Erre a kislány felkapta, a földhöz vágta s a baba szétesett. A csörömpölésre odajött az édesanyja, felvette a törött babát, hogy elvigye és összerakja, megragassza, de a kislány nekiállt üvölteni, hogy adja vissza neki a babáját, ez az ő játéka, ne vegyék el tőle. S bár a nagypapa is próbálta csitítani, ő hatalmas hisztit vágott, mert nem tudta elviselni, hogy elveszik tőle, amivel játszott, pedig az édesanyja csak meg akarta javítani, amit éppen ő tett tönkre. Az eset kapcsán felmerül a kérdés: Miért nem látta meg édesanyja segíteni akaró szeretetét? Miért nem fogadta el azt? Bizonyára azért, mert csak az adott pillanatra gondolt, és nem tudta elképzelni, hogy kis idő múlva újra játszhat majd a babával.

A mai evangélium kapcsán az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért támad olyan gondolat az emberekben, hogy Jézus az ördöggel, a gonosz lélekkel szövetkezve képes csodákat tenni? Micsoda lehetetlen gondolat! Milyen furcsa elképzelés! Honnan jut egyáltalán ilyen bárkinek is az eszébe? A bevezető történet tanulságát folytatva, talán itt is arról van szó, hogy az emberek nem látnak tovább az adott pillanatnál, az adott helyzetnél. Látnak egy rendkívüli cselekedetet Jézustól, nem értik azt, nem ismerik annak hátterét, meg sem próbálják más szemszögből vagy nagyobb távlatból értékelni a történteket, hanem azonnal ítéletet alkotnak, gyors magyarázatot keresnek. Az ítélkezésnél lényeges szempont, hogy mindenki magából indul ki. A jószándékú ember általában másokról is jót feltételez, míg a rosszindulatúak mások cselekedeteiben is rossz indítékokat látnak.

Isten mindent jónak teremtett, de az ember képes mindent elrontani. Isten, az élet teremtője, képes a rosszat jóvá alakítani, a bennem lévő rosszat is. Amikor a magunk vagy mások hibájából rossz körülmények közé kerülünk, akkor egyet tehetünk: imádkozunk Istenhez a változásért, a rossz jóvá alakulásáért. A szenvedés, a súlyos betegség is ilyen helyzet. Nincs biztosíték arra, hogy a helyzet változni fog, főként arra nincs, hogy rövid időn belül jóra fordul minden, mégis bizalommal kell kérnünk és várnunk Isten segítségét. És ha ez a segítség megérkezik, akkor nem szabad akadályoznunk annak megvalósulását, főként akkor nem, ha Isten minket akar átalakítani.

Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Isten a jó forrása. A bűn, a rossz megtapasztalása a világban nem kényszeríthet minket arra, hogy elszakadjunk a jóság forrásától, hanem éppen arra ösztönöz minket, hogy visszatérjünk hozzá. Isten számunkra a megújulás forrása. Keressük és tegyük meg mindig az ő akaratát, s akkor a jó növekedni fog bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Lk 2,41-51a

Elmélkedés

Jézus szíve ünnepét követően a mai napon Szűz Mária szíve áll tiszteletünk középpontjában. Mária szíve a megtestesült Ige, Jézus Krisztus iránti anyai szeretet és a megváltott emberek iránti anyai szeretet jelképe. Mária kilenc hónapon át, a megtestesülés pillanatától az Úr születéséig szíve alatt hordozta az Üdvözítőt. Anyai szeretete, gondoskodása és aggodalmai a későbbiekben is megmutatkoztak, egészen a keresztig elkísérték fiát, Jézust. Életének egy olyan jelenetét idézi fel a mai evangélium, amely aggódó anyai szeretetének jó példája. Egy jeruzsálemi zarándoklat alkalmával az ekkor tizenkét éves Jézus a városban marad. A hazafelé, Názáretbe induló Mária és József nem találják őt, ezért visszafordulnak, s csak három nap aggódó keresés után találják meg őt a templomban.

A történet azzal a kijelentéssel zárul, hogy Jézus „szavait anyja mind megőrizte szívében.” A mi részünkről is a Jézus iránti szeretet megmutatkozása az, ha szívesen hallgatjuk az Úr szavait, rendszeresen elmélkedünk tanításáról és életünk cselekedeteiben megvalósítjuk mindazt, amit megismerünk. Bízzuk életünket az isteni gondviselésre! Ajánljuk fel életünket Istennek annak reményében, hogy ha vele élünk, halálunk és feltámadásunk után is vele élhetünk majd az örökkévalóságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben a zsidók, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse el a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Jn 19,31-37

Elmélkedés

A pünkösd utáni időszakban három sajátos ünnepet tart Egyházunk: Szentháromság vasárnapját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét (úrnapja), valamint Jézus szent szívének ünnepét, ez utóbbi van a mai napon. Jézus szívének tisztelete szentírási alapokon nyugszik. A Golgotán egy katona lándzsával átszúrta Jézus szívét, amely szív az üdvösség forrásának jelképe. Isten szeretete és kegyelme Jézus személyén keresztül, az ő szívéből árad ki az emberek felé. A mennyei Atyának az a szándéka, hogy az embereket megváltsa, azaz megmentse az örök haláltól, a kárhozattól. Ez az isteni szándék, a megváltás műve annak köszönhetően valósult meg, hogy az ő Fia, Jézus a kereszten feláldozta magát minden emberért.

Jézus engedelmességének és önfeláldozásának köszönhetően a mennyei Atya kiengesztelődik az emberiséggel, megbocsát a bűnös embernek. Az irgalmas Atya megbocsátó szeretete a keresztről, Jézus szívéből sugárzik az emberekre. Ha hittel tekintünk a kereszten függő Jézusra és benne a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket, és ha megvalljuk Isten előtt bűnösségünket, akkor ez az irgalmasság megtapasztalható lesz számunkra, elnyerjük a bocsánatot Istentől.

A megváltó Krisztus szemlélése indítson bennünket Isten iránti őszinte szeretetre és igaz bűnbánatra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A Jézussal szembeni vitákban valamennyi politikai és vallási csoport képviselője bemutatkozott. A főpapok, az írástudók, a farizeusok, a Heródes-pártiak és a szadduceusok sikertelen próbálkoztak ravasz kérdéseikkel, Jézus bölcs válaszai meghátrálásra kényszerítették őket. Most egy magányos írástudó lép Jézus elé, aki a legfőbb parancsról tesz fel kérdést. Bár a vitabeszédek valamennyi szereplője rossz szándékkal közeledik, és bár a Máté és a Lukács szerinti változatban ez utolsóként fellépő írástudó is próbára akarja tenni Jézust, az ő esetében Márk evangélista nem tesz olyan kijelentést, amely ellenséges szándékra utal. Jézus is más hangnemben beszél vele, mint korábbi vitapartnereivel, nagyon elismerően szól hozzá.

A legfőbb paranccsal kapcsolatban Jézus nem mond újdonságot. Az istenszeretet parancsa ismert volt mind a kérdező, mind bármely zsidó ember számára a Második törvénykönyvből (vö. MTörv 6,4-5). Majd pedig hozzákapcsolja az emberszeretet parancsát, amely a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). E két szöveget idézi Jézus szó szerint. Szavainak újdonságát az adja, hogy e kettőt egymás mellé helyezi. Véleménye szerint hamis az az istenszeretet, amely elfordul a felebaráttól és nem igaz az olyan embertársi szeretet sem, amely nem az istenszeretethez társul. A kettőt ugyanis nem lehet egymással szemben kijátszani.

Természetesen nem elegendő elméletileg tudni a szeretet kettős irányú parancsát, hanem gyakorolni is kell a szeretetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én irgalmas Uram, én jó Istenem! Bárcsak juttatnál nekem a szent forrásnak vizéből, hogy az élő vizek kútjából igyam, azokkal együtt, akik téged szomjaznak! Ott laknék én is az égi honban, öröké ujjongva jóságodban, és mondanám boldogon: Mily édes az Élő Vizek forrása, amely az öröklétre fakad, és soha-soha nem apad! Én Istenem! Te vagy a Forrás, aki folyton szomjat oltón áradsz! Úr Jézus, add mindig e vizet, hogy egyre szomjamat enyhítsem. Könyörgök nagy jótéteményeidért! Hiszen te mindenünk vagy, napi életünk: táplálékunk, italunk, üdvösségünk, Istenünk!

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
Mk 12,18-27

Elmélkedés

A jeruzsálemi templomban tanító Jézushoz most újabb csoport érkezik, a szadduceusok néhány tagja. Most ők próbálkoznak, hogy kifogást találjanak tanításában. Kérdésük felvezetéseként elmondanak egy kitalált történetet egy asszonyról, akit sorra feleségül vesz hét testvér. A sógorházasság előírása szerint ugyanis, ha özveggyé vált egy asszony, akkor az elhunyt férj testvérének kellett őt feleségül vennie. Bár elméletileg előfordulhatott volna az általuk mondott eset, a gyakorlatban azonban aligha történt ilyen. Kérdések szempontjából azonban nem is ez a lényeges, hanem az, hogy van-e feltámadás vagy nincs? Márk evangélista arra gondolván, hogy írásának későbbi olvasói már nem ismerik sem a szadduceusokat, sem az ő véleményüket az adott kérdésben, mindjárt a leírás kezdetén megemlíti, hogy a szadduceusok nem hisznek a feltámadásban.

Válaszában Jézus olyan idézettel igazolja a feltámadást, amelyet a kérdezők is elfogadnak, azaz a mózesi könyvekből. Isten ezt mondta egykor Mózesnek: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.”

A jelenetet érdemes továbbgondolnunk. Jézus válaszai azt jelzik, hogy ellenfeleinek állítása azzal kapcsolatban, hogy igazmondó és bölcs tanító, valóban igaz, még akkor is, ha ők ezt gúnyos hangnemben állítják. Végső soron azonban Jézus feltámadása fogja azt bizonyítani, hogy minden kijelentése igaz és valóban ő a mennyei Atya Fia és küldötte.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok, neked, mert nálad mindig van kenyér számunkra, még ha nem is tudunk róla. Áldott legyél, Atyánk, akinek úgy tetszik, hogy megosszuk egymással kenyeredet. Áldunk téged, Jézus, aki tested kenyerével tápláltad tested tagjait. Kérünk, vezess ki minket a pusztába és add nekünk minden nap e mennyei kenyeret, mely megerősíti szívünket, az országodba vivő hosszú úton.

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom. Miután a főpapok és az írástudók nem tudták kérdéseikkel megfélemlíteni a tanító Jézust, most más módszerrel próbálkoznak. Farizeusokat és Heródes-pártiakat küldenek hozzá, akik az adófizetéssel kapcsolatban kérdezik őt. A kérdés bevezetése körülményes. A megkérdezettet igazmondónak nevezik, aki az igazsághoz ragaszkodva tanítja az embereknek az isteni törvényeket. A hízelgés, a dicséret nyilvánvalóan megtévesztő, azt a látszatot kelti, mintha valóban elismernék Jézus tanítói tekintélyét és egyetértenének véleményével. Ezután a kérdés nagyon rövid és egyszerű: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus rögtön átlátja a helyzetet. Azonnal felismeri, hogy a kérdezők egyik része, a farizeusok az ország függetlenségében látták a jövőt, elutasították a római fennhatóságot, ezért nem tartották helyénvalónak az adófizetést a rómaiak felé. A kérdezők másik csoportja, a Heródes-pártiak viszont a haszonélvezői voltak a fennálló rendszernek, mindig az együttműködést keresték a rómaiakkal, ezért nem utasították el az adófizetést. Mivel maguk a kérdezők mást-mást tartanak helyénvalónak, ezért az egyszerű elfogadó vagy elutasító válasz valamelyik csoport nemtetszését váltaná ki.

A válasz előkészítésére Jézus kér és felmutat egy pénzt, majd pedig egy bölcs mondással kikerüli a csapdahelyzetet: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” A mondás első része válasz az eredeti kérdésre, a második része viszont már továbbmutat azon. Vajon akik feltették a kérdést és akik elfogadták vagy éppen elutasították az adófizetést, teljesítik-e Istennel szembeni kötelességeiket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

Aquinói Szent Tamás

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

Elmélkedés

A korábbiakban, galileai útja során Jézus gyakran tanított példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a módszerét alkalmazza, melynek sajátossága, hogy viszonylag kevés beszéd is sokat mond. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda fiának megölésében éri el tetőpontját.

A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és küldötte.

Az események előrehaladtát olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus személyében az Atya küldöttét és az ő cselekedeteiben az Atya tetteit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Istenünk, hogy Krisztus által felkaroltál és magadhoz emeltél bennünket, akik eltávolodtunk tőled. Te mindig utánunk jössz kegyelmeddel, szereteteddel megelőzöl minket: bárcsak méltók lehetnénk a te szeretetedre!