Battaplébánia

Abban az időben: Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Válaszd Jézust!

A mai vasárnap evangéliuma két csodát kapcsol össze. A történet azzal kezdődik, hogy a zsinagóga elöljárója, egy Jairus nevű ember Jézus segítségét kéri haldokló kislánya miatt. Jézus elindul, de útközben egy vérfolyásban szenvedő, őt megérintő asszony meggyógyul betegségéből. Mire az elöljáró házába érnek, a kislány már meghalt, de Jézus feltámasztja, visszahívja őt az életbe. A két elbeszélést több elem is összekapcsolja. Mindkettőnél nő szerepel, egy fiatal lány és egy idősebb asszony. Jelentősége van Jézus érintésének is. Jairus ugyanis azt kéri, hogy Jézus tegye kezét kislányára, érintse meg őt, s ez majd gyógyulást fog hozni. Az asszony pedig maga érinti meg az Urat és szintén gyógyulásában reménykedik. Közös elem továbbá, hogy az egyik történetben egy tizenkét esztendős lányról van szó, a másikban pedig ugyanennyi ideje szenved betegségében az asszony. Mindkét esetben valamilyen leküzdhetetlen akadály szerepel, azaz olyan élethelyzetek ezek, ahol az ember már tehetetlen. Jairus a halálán lévő kislányához hívja Jézust, tehát olyan állapotban van gyermeke, amikor ember már aligha segíthet rajta, majd pedig ez a határhelyzet tovább fokozódik, még jobban nyilvánvalóvá válik, amikor meghozzák a kislány haláláról a hírt a szolgák. Az asszony esetében szintén emberileg kilátástalan helyzetről van szó, hiszen Márk evangélista hangsúlyozza, hogy a kellemetlen orvosi kezelések egyáltalán nem hoztak eredményt a beteg asszony számára, hiába költötte rájuk egész vagyonát.

Mindezek mellett a legfontosabb közös elem, hogy Jézus a hitre adott válaszként gyógyít. Jairus így fejezi ki hitét: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Ha nem hinne Jézus gyógyító erejében, aligha kérne ilyet. Aztán pedig, amikor kislánya halálhírét hozzák, ő nem tartja feleslegesnek, hogy az Úr házába fáradjon, azaz továbbra is hisz abban, hogy Jézus képes segíteni. Ezért bátorítja őt Jézus: „Ne félj, csak higgy!” Az asszony abban a hitben, abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy ez az érintés gyógyulást fog hozni számára. Ha nem hitt volna erősen ebben, aligha tett volna ilyet.

Érdemes észrevennünk a történetekben a szereplőkre, Jairusra és az asszonyra ható kétféle erőt. Jairus egyrészt a szolgák elkeseredett szavát hallja, ami alapján nincs oka reményre, semmi értelme nincs annak, hogy Jézus eljöjjön házába. Másrészt pedig Jézus bátorítását hallja, aki szerint a hit csodákra képes. Az asszony esetében is észrevehető ez a kettős hatás, de itt nem kimondott szavak, hanem az ő gondolatai formájában jelentkeznek. Egyrészt azt gondolja, hogy egyetlen orvos sem tudott rajta segíteni korábban, tehát nincs esélye arra, hogy meggyógyuljon, másrészt pedig nem adja fel a reményt, bízik abban, hogy Jézus képes vele csodát tenni, s ehhez elég lesz az is, ha meg tudja őt érinteni. Mindketten engedik azt, hogy a jó hatás győzzön bennük és éppen ennek köszönhetően teljesül vágyuk. A zsinagógai elöljárót nem tudják lebeszélni a szolgák arról, hogy Jézust házába hívja gyermekéhez, és az asszonyt sem bizonytalanítják el a korábbi sikertelenségek és kellemetlen élmények, bátran, bizalommal, hittel megteszi, amit elhatározott, amit jónak tart, megérinti Jézus ruháját.

Életünk bizonyos helyzeteiben a hit és a kételkedés, a bizalom és a tehetetlenség, a bátorság és a félelem között őrlődünk. Érdemes mindig Jézust választanunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus. Értetlenül és tehetetlenül állunk, amikor találkozunk a szenvedéssel vagy a halállal. Segíts minket, hogy bajainkban, nehéz élethelyzeteinkben is mindig érezzük, hogy te nem hagysz magunkra minket és képes vagy segíteni rajtunk. Segíts, hogy ne veszítsük el isteni erődbe és szeretetedbe vetett hitünket! Segíts, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is gondoljunk a te gondviselő szeretetedre! Bizalommal és hittel fordulunk hozzád: Mutasd meg, Urunk, hogy velük vagy!

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom őt.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: Menj! – elmegy; a másiknak: Jöjj ide! – akkor hozzám jön; és szolgámnak: Tedd ezt! – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, a választott nép fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Ott sírnak majd, és fájdalmukban csikorgatják fogukat.” A századosnak pedig azt mondta Jézus: „Menj, és legyen úgy, amint hitted.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Ezután Jézus Péter házába ment. Látta, hogy annak anyósa lázas betegen fekszik. Megérintette kezét, mire a láz elhagyta őt. Fel is kelt, és szolgált neki. Amikor beesteledett, sok, ördögtől-megszállott embert vittek Jézushoz. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék Izajás próféta jövendölése: „Gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket ő hordozta.”
Mt 8,5-17

Elmélkedés

Első olvasásra szokásos csoda-elbeszélésnek tűnik számunkra a mai evangélium. Valaki Jézus segítségét kéri és ő eleget tesz a kérésnek, csodás módon meggyógyítja a beteg szolgát. De ha jobban odafigyelünk a történetre, akkor észrevesszük, hogy nem a beteg szolga áll az elbeszélés középpontjában, hanem a pogány katonatiszt, aki hittel fordul Jézushoz szolgája érdekében. A történet legfontosabb kijelentése az, amikor az Úr megdicséri az ő hitét: „Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben.”

Hite mellett a százados tanúságot tesz tapintatosságáról és alázatáról is. Jól tudja, hogy Jézus, zsidó emberként nem léphet be házába, a törvények szerint tisztátalanná válna, ha betérne egy pogány személy házába. Ezért nem is ezt kéri, hanem csak egy gyógyító szót. Hiszi, hogy ennek a kimondott gyógyító szónak távolból is hatása, eredménye lesz. Katonaként jól tudja, hogy a parancsszónak milyen ereje van, beosztottjai engedelmesen teljesítik minden utasítását. Most nem parancsnokként áll Jézus elé, nem követelőzik és nem utasítást ad, hanem alázatosan kéri tőle, hogy szavának erejével segítsen beteg szolgáján. Kérésével beismeri, hogy az ő szavának ugyan nincs gyógyító ereje, de bízik abban, hogy Jézus szavának hatására szolgája meggyógyul.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Isten új feladatra hív

Zöldmezős beruházásnak nevezzük az olyan vállalkozásokat, építkezéseket, amelyek olyan területen történnek, melynek korábban más funkciója volt. Például egy földterületet kivonnak a mezőgazdasági művelés alól, hogy ott ipari létesítményt hozzanak létre vagy lakóházakat építsenek. A zöldmezős beruházásoknál általában nincsenek előzmények és abból adódóan megkötöttségek az adott helyen, tiszta lappal lehet mindent kezdeni. A lényeg, hogy valami egészen új dolog fog megvalósulni. A beruházásoknak van egy másik formája is, amikor már adottak bizonyos létesítmények, amelyeknek új funkciókat szánnak. Ilyenkor a teljes átalakítás jöhet szóba, aminek az lesz az eredménye, hogy rá sem lehet majd ismerni az átalakított területre.

A mai napon Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepeljük, akik egészen különböző előzmények után lettek Krisztus tanítványai, követői. Péter apostol kiválasztása Jézus részéről egy zöldmezős beruházásnak is nevezhető, talán nem sértődik meg emiatt a szent apostol a mennyben. Péter halászember volt, a Galileai-tó mellett, Kafarnaum városában lakott. Testvérével, Andrással együtt naponta hajóba szálltak, hogy halásszanak, ezzel biztosította családja számára a megélhetést. Úgy gondolta, hogy megvan a maga foglalkozása, élete végéig ezt fogja csinálni. Számára az volt a természetes, hogy nap mint nap halászni indul és eladja a piacon a halakat, amit sikerült fognia. Nem valószínű, hogy nagyszabású tervei lettek volna, nem álmodott arról, hogy egyszer nagyobb halászhajói lesznek és sok alkalmazottja. Vallásos zsidó ember volt, aki szombatonként eljárt a zsinagógai istentiszteletre, de vallási ismeretei nem lehettek túlzottan mélyek, nem tartozott az írástudókhoz. Vallási szempontból Jézus egy zöldmezős beruházást hajt végre Péter apostol esetében, amikor meghívja őt követésére, majd pedig később megbízza az emberhalászattal, az igehirdetéssel és a tanúságtétellel. Péter nem tiltakozott, megérezte, hogy Jézus egy rendkívül izgalmas feladatra hívja őt, ezért bármennyire is szerette munkáját, a halászatot, azonnal otthagyott mindent és az Úr tanítványa lett.

A mai ünnep másik szentjének, Pál apostolnak az életútja egészen más. Ő fiatalkorában komoly vallási tanításban részesült, rabbiiskolákba járt, írástudó volt, a farizeusok vallási csoportjához tartozott. Felnőtt korában büszkén vallotta, hogy a törvény kiváló ismerője és megtartója. E vallási előzmények miatt az ő esetében inkább teljes átalakításról beszélhetünk, amikor Jézus meghívja őt, mintsem zöldmezős beruházásról. Megtérését a hagyományos egyházi szóhasználattal pálfordulásnak is nevezzük, mivel Jézus egy egészen új irányba állítja az ő életét. Vallásos zsidó emberként meg volt győződve arról, hogy az ember üdvösségét a mózesi törvény biztosítja, pontosabban annak ismerete és megtartása. Arról is meg volt győződve, hogy egyedül a zsidók vallása szolgálja az üdvösséget, ezért érthető azon igyekezete, hogy az új hit követőit üldözni kell. A damaszkuszi úton történt megtérése, Krisztussal való találkozása viszont egészen új irányba fordítja Pált, egy új meggyőződés alakul ki benne, mégpedig az, hogy az üdvösséget nem a mózesi törvény megtartásának köszönhetően nyeri el az ember, hanem a Krisztusban való hit által, az ő kereszthalálának köszönhetően.

A két apostol életútja azt mutatja, hogy Isten képes nagy változásokat hozni az ember életébe, az embernek pedig érdemes bátran elindulnia, ha Isten egy új útra hívja, új küldetéssel bízza meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te számodra nincs elveszett ember. Te a kudarcot megélő emberben is meglátod, hogy nagy dolgokra képes a te kegyelmi segítségeddel. Belátjuk, hogy együtt kell működnünk az isteni kegyelemmel, hogy szentté válhassunk és életünket egészen a te szolgálatodba állítsuk. Te mindannyiunkat meghívsz egy nagyszerű feladatra, arra, hogy legyünk a te követőid és tanúid! Adj nekünk apostoli buzgóságot, hogy evangéliumodat bátran hirdessük az embereknek!

Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?
Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.
Mt 7,21-29

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet Jézus kijelentésével kezdődik: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi.” Nem elegendő tehát a szóbeli hitvallás, azaz annak kifejezése, hogy valaki elismeri Jézust élete urának, hanem szükségesek az Isten iránti hitből fakadó cselekedetek. A mennyei Atya akaratát az teszi meg, aki engedelmeskedik Istennek, nem csupán ismeri az ő parancsait, hanem tettekre is váltja azt életében.

Az amúgy is egyértelmű mondást Jézus egy példázattal szemlélteti. A háza számára szikla alapot választó ember valóban bölcs, hiszen az általa épített ház kiállja a természeti viharokat. Hozzá hasonlítanak azok, akik megteszik Isten parancsait. Akik viszont, bár jól ismerik Isten törvényeit, mégsem aszerint élnek, ahhoz az emberhez hasonlítanak, aki ingatag talajt választ háza számára, amely az első viharban romhalmazzá válik.

Jézus ezzel a hasonlattal zárja le hegyi beszédét, amelyet felszólításként értelmezhetünk. Felszólítás, hogy az emberek valósítsák meg, tegyék meg mindazt, amit Jézus tanított. A beszéd ugyan befejeződik, de a hallgatóság számára most kezdődik annak gyakorlati megvalósítása a vallási életben. Az evangéliumi tanítás megélésével válok Isten gyermekévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus keresztje, igaz reménységünk! Valahányszor a bűn és az emberi gyöngeség megoszlást okoz, adj erőt nekünk a megbocsátáshoz és a megbékéléshez! Ó Krisztus keresztje, légy támaszunk, amikor azért fáradozunk, hogy helyreállítsuk a teljes közösséget azok között, akik föltekintenek a megfeszített Úrra, mint üdvözítőnkre és Istenünkre!

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Szent László király mai ünnepén arról olvasunk az evangéliumban, hogy valaki a legfőbb parancsról kérdezi Jézust. A korabeli zsidó vallási csoportok tagjai között szinte mindennapos lehetett a kérdés, amely sok beszélgetést, vitát eredményezett. A vallási csoportok és tanító iskolák sorrendet igyekeztek felállítani a számos törvény között, megpróbálták meghatározni, hogy melyik a fontosabb és melyik a jelentéktelenebb, melyik parancs megtartása élvez előnyt a másikkal szemben, ha egy élethelyzetben többet is lehetne alkalmazni.

A Jézushoz forduló törvénytudót sajnos nem a helyes törvényértelmezés szándéka vezette, hanem Máté evangélista megjegyzése szerint „alattomos” szándék, azaz próbára akarta tenni Jézust.

Amikor a mi Urunk válaszában az Isten iránti szeretetet és a felebaráti szeretetet nevezi a legfőbb törvénynek, akkor látszólag semmi újat nem mond, hiszen mindkét parancsot jól ismerte minden vallásos zsidó. Az újdonság abban áll, hogy egymás mellé helyezte ezt a kettőt. Nincs tehát két főparancs, hanem csak egy, mégpedig a szeretet törvénye, amely két irányban nyilvánul meg, Isten felé és az embertárs felé. Az igazi istenszeretet a felebaráti szeretetben ölt testet, a felebaráti szeretet alapja pedig az Isten iránti szeretet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.

Kalkuttai Szent Teréz

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is. Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!
Mt 7,6.12-14

Elmélkedés

Evangéliumi aranyszabálynak nevezzük Jézusnak azt a kijelentését, amit a mai napon olvasunk: „Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik!” Hasonló kijelentéssel találkozunk az ószövetségben is, Tóbiás könyvében: „Amit te nem szeretsz, azt másnak se tedd!” (Tób 4,15). E negatív megfogalmazáshoz képest Jézus pozitív tartalmú mondása fejlődést jelent, hiszen nem csak egyszerűen távol tart a másnak okozott kártól, hanem a jó megtételére ösztönöz.

A mondás hátterében először egy természetes emberi bölcsességet fedezünk fel, hiszen általános tapasztalat szerint jót kapunk viszonzásul attól, akivel jót teszünk, illetve aligha számíthatunk jóra olyanoktól, akiknek kárt okozunk. Jótett helyébe jót várj! – hangzik a magyar közmondás, amely ugyanezt az evangéliumi igazságot fejezi ki.

Tovább gondolkodva Jézus kijelentésének értelmén, észrevesszük annak buzdító, felszólító jellegét. Tegyük bátran a jót! Legyünk a jó kezdeményezői! Kötelezzük el magunkat amellett, hogy minden cselekedetünk jószándékból fakad! Itt már nem csupán egy emberi bölcsességről van szó, hanem egy komoly értékrendről, amely előremozdítja mind az egyén lelki fejlődését, mind pedig a közösségek javát. Az Úr azt kéri, hogy lépjünk ki abból a körből, hogy másoktól várunk jót, inkább jótetteinkkel mi tegyük meg az első lépést.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek! Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm! Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra, amely a te dicsőségedbe vezet! Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá! Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben! Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot, reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed. Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben együtt dicsérhessük szent nevedet mindörökké!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”, holott a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!
Mt 7,1-5

Elmélkedés

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” – olvassuk Jézus tanácsát a mai evangéliumban. Nem egyszerű véleményalkotásról van itt szó, amely a mindennapi életben előfordul, hanem a másik ember, illetve az ő magatartásának a megítéléséről. Az Úr szándékát könnyen megértjük, ha arra gondolunk, hogy ítéleteink sokszor elhamarkodottak és igazságtalanok. A másik személy vagy a körülmények elégtelen ismerete miatt gyorsan mondunk negatív véleményt valakiről. Mások hibáit előszeretettel felnagyítjuk, ami nyilvánvalóan igazságtalan ítélethez vezet. Ezt szemlélteti a gerendáról és szálkáról mondott hasonlat. A magunk hibáit, bűneit inkább kicsinyítjük, jelentéktelennek tüntetjük fel, miközben mások hibáival kevésbé vagyunk elnézőek, könnyen esünk túlzásba. Minden véleményalkotás előtt érdemes fontolóra vennünk a következőket: Valóban ismerjük a másik személyt? Valóban helyesen ismerjük az ő indítékait? Valóban képesek vagyunk igazságos ítéletet hozni? Valóban jogunk van mások cselekedetének minősítéséhez?

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! A mondás második része azt jelenti, hogy azért kerüljük az ítéletalkotást másokról, nehogy magunkra vonjuk Isten ítéletét. Isten ítélete viszont mindig igazságos. Ő ugyanis jól ismer minket, ismeri cselekedeteinket, de még szívünk szándékait is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Hozzád megyek, aki a kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő arcodra és a te áldozatodhoz szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy megértsem az istenfiúság titkát, és élő hittel tudjam megvallani, hogy te vagy az Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Lk 1,57-66. 80

Elmélkedés

Krisztusra mutató élet

A híres német festő, Matthias Grünewald fő alkotása az isenheimi szárnyasoltár, amelynek főképe a keresztre feszítést ábrázolja. A bal oldalon a fájdalmas Szűzanya János apostollal és a földre boruló Mária Magdolnával, a jobb oldalon pedig Keresztelő Szent János. A keresztelő jelenléte természetesen csak jelképes, hiszen a valóságban ekkor már nem élt. Az alak jellegzetessége, hogy hatalmas mutatóujjával a kereszten függő Jézusra mutat, akiről megkeresztelkedésekor kijelentette: „Íme az Isten Báránya.” Keresztelő János felett a következő felirat áll latinul: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”

A szentek ünnepét vagy emléknapját mindig a haláluk napján szoktuk tartani, mert ez az ő mennyei születésük napja. A liturgikus év folyamán Keresztelő Szent Jánosnak nem csak a halálára, vértanúságára emlékezünk (augusztus 19.), hanem a földi születésének a napját is megtartjuk, ezt ünnepeljük a mai napon. Az isenheimi oltár Keresztelő Jánosának példáját azért említettem a bevezetőben, mert neki az egész élete Krisztusra mutatott és nem csupán az egyik ujja. A János személyéhez kapcsolódó két ünnep már önmagában is mutatja, hogy az üdvtörténet jelentős alakjáról van szó, akiről maga Jézus is kijelentette: „asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11).

A mai ünnep evangéliumában János születéséről és az akkori különleges eseményekről olvashatunk. A történet előzménye, hogy amikor Zakariás szolgálatot teljesített a jeruzsálemi templomban és megjelent neki az Úr angyala azzal a hírrel, hogy gyermeke fog születni, akkor ő nem hitte el ezt az isteni üzenetet, és mintegy büntetésül megnémult. Zakariás kételkedése emberi oldalról részben érthető, hiszen feleségével, Erzsébettel együtt mindketten idősek voltak és nem számíthattak arra, hogy ebben az életkorban gyermekük szülessen. Abból a szempontból viszont nem magyarázható, nem érthető hitetlenkedése, hogy Isten szavai akkor is valóra válnak, ha azok lehetetlennek tűnnek az ember számára. Az angyal által közvetített üzenet azonban beteljesedett, Zakariás pedig néma maradt a beteljesedés napjáig, gyermeke születéséig. Érthető, hogy némasága majd pedig annak megszűnése csodálkozást ébresztett a rokonokban és ismerősökben, akik mindebben isteni jelet láttak. Az is érthető számunkra, hogy e különleges körülmények miatt sokan azt gondolták, hogy a megszületett gyermek is különleges lesz, bizonyára Isten valamilyen fontos küldetést szánt neki. Születésének elbeszélése után az evangélisták hallgatnak Keresztelő Jánosról. Kissé általánosító az a kifejezés, hogy János „növekedett, lélekben erősödött és a pusztában élt”, de mégis fontos információt hordoz. János nem csupán testileg növekedett az évek előrehaladtával, hanem lelkileg is erősödött, felkészült arra a küldetésre, amit Isten szán neki. A puszta kiváló hely volt ehhez, ahol magányban élt, de Istenre figyelve. János személye akkor tűnik fel újra az evangéliumokban, amikor Jézus megkezdi nyilvános működését. Ezt készíti elő János, hirdetve a bűnbánatot és felszólítva a népet a megtérésre. Amikor pedig Jézus jön hozzá a Jordán folyóhoz, hogy megkeresztelkedjék, akkor János tanúságot tesz róla, hogy ő a Messiás, akinek jövetelét évszázadok óta várták, s akinek jövetelét hirdette.

Keresztelő János személye és élete serkentsen minket arra, hogy egész életünkkel Krisztusra mutassunk, róla tegyünk tanúságot a világban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az isteni irgalmasság áradt ki az emberiség felé. A veled való találkozásunk feltétele az, hogy szakítsunk bűneinkkel. Bűnbánatunkkal azt fejezzük ki, hogy életünkben nincs helye a kísértéseknek és a bűnnek, hanem szeretnénk visszakerülni az isteni kegyelem állapotába. Adj szívembe irántad való szeretetből fakadó bűnbánatot, hogy képes legyek a lelki megújulásra és örömöd befogadására! Teljesedjen be az én életemben is a mennyei Atya akarata!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

A földi gazdagság, a földi vagyon könnyen bűvkörébe vonja az embert, felébreszti szívében a birtoklási vágyat és a telhetetlenséget, amelynek velejárója, hogy az ember szíve eltávolodik Istentől. A Jézus által említett „mammon” a pénzt, a vagyont, a gazdagságot jelenti, amely könnyen rabul ejti az embert. A vagyon bálvány lehet, amelyet sokan Isten elé helyeznek. A krisztusi tanítvány tehát választás előtt áll. Vagy a földi kincsek gyűjtésére adja életét vagy Istennek. Középút nincs, legfeljebb azoknak volna, akiknek két szíve van, de mindannyian egy szívvel születünk. Jézus egyértelműen fogalmaz: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is.”

Ezt követően Jézus az isteni gondviselésről tanít, amely logikus folytatása a korábban mondottaknak. Ha valaki nem a vagyonban, nem a földi kincsek által nyújtott biztonságban bízik, akkor miben? Az Úr válasza egyszerű: Isten megad számára minden szükségeset. Nem érdemes aggódnunk amiatt, hogy miként jutunk a megélhetéshez szükséges javakhoz, mert Isten gondoskodni fog rólunk. Az isteni gondviselésbe vetett bizalom azonban nem jelenthet tétlenséget az ember részéről, azaz nem arra hív minket, hogy ne dolgozzunk, hanem arra, hogy ne nyugtalankodjunk a jövő miatt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent tested, Úr Jézus Krisztus Istenem, segítsen engem az örök életre, s drága véred bűneim bocsánatára! Legyen ez az Eucharisztia örömömre, egészségemre és vigadozásomra, félelmetes második eljöveteledkor pedig méltass általa, hogy bár bűnös vagyok, dicsőséged jobbján állhassak szeplőtelen Anyád és összes szentjeid imádsága által!

Alexandriai Szent Cirill

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23

Elmélkedés

Az evilági kincsek mulandóságára hívja fel a figyelmet Jézus hasonlata. Arról beszél, hogy a moly és a rozsda megemészti, értéktelenné teszi az ember által gyűjtött kincseket. A régebbi időkben egy-egy drága ruha is szinte kincsnek számított, de a moly könnyen tönkretette. A rozsda pedig tönkreteszi a pénzt. Emellett úgy is elvesztheti valaki a vagyonát, ha ellopják tőle a tolvajok. A bibliai időben az emberek kincseiket a földbe, sok esetben a lakóház alá ásták, mert ez számított biztos helynek. De ha rossz szándékúak tudomást szereztek róla, akkor kiásták és ellopták.

Az Úr szavai szerint az igazi kincs nem veszíti el értékét, azaz romolhatatlan, mások által nem tehető tönkre vagy nem lopható el. Egész életünket, gondolkodásunkat és természetesen a cselekedeteinket is meghatározza, hogy mit tartunk értéknek. Ha fontosnak tartom és értéknek tekintem Isten szolgálatát, akkor szívvel-lélekkel keresztény emberként élek, azaz ott van a szívem, ahol a kincsem. A mennyei kincsek gyűjtése a jócselekedetekkel egyrészt a jövő felé, az üdvösség elnyerésére irányul, másrészt hatása van a hívő ember életére a jelenben, mert lelki békével és nyugalommal tölti el. Isten el nem múló, örök javakat ad jutalmul mindazoknak, akik osztatlan szívvel és teljes odaadással érte élnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Atyánk, váljék erősebbé a szeretet irántad és a felebarát iránt: Krisztus tanítványai támogassák az igazságosságot és a békét. A szegényeknek hirdettessék az evangélium, s az Anyaszentegyház mutassa meg különleges szeretetét a kicsinyek és kitaszítottak iránt. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!

Szent II. János Pál pápa