Battaplébánia

Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Mt 19,27-29

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Benedek a nyugati keresztény egyházban a szerzetesség megalapítójának számít. A bencés szerzetesek számára írt Regula (Szabályzat) pontosan megfogalmazza, hogy miként kell élni a szerzetesnek és milyen szabályok szerint működjön a szerzetesek közössége. Ezek szerint a szerzetesek életének vezérfonalául az evangéliumi tanácsok szolgálnak. Az engedelmesség, az egyszerű élet és a tisztaság segíti őket abban, hogy odaadóan szolgálják Krisztust. A közösségben végzett imádság és munka tölti ki idejüket, miként jelmondatuk is megfogalmazza: Imádkozzál és dolgozzál!

Regulájának bevezetőjében Szent Benedek a következőt írja: „Bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy Krisztus Urunk vigye azt végbe, hogy ő ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt.”

Munkánktól, erőfeszítéseinktől mindig eredményeket várunk, de ezek olykor elmaradnak. Vajon miért? Többféle oka is lehet ennek, de talán sokszor éppen az, hogy nem imádkoztunk eleget, nem kértük előzetesen Isten tanácsát terveinkhez vagy nem kértük segítségét munkánk folyamán. Egy másik szempont, hogy munkánk során elsősorban ne a magunk hasznát vagy előnyét nézzük, hanem azt, hogy tevékenységünk Isten dicsőségére szolgáljon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, Fiadat, Jézust elküldted közénk, hogy örömhírt hozzon mindenkinek. Az ő számára senki sem idegen. Betegségeinkből, gyöngeségeinkből, bűneinkből ma is kiálthatunk hozzá: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Kérünk, erősítsd bennünk a hitet, hogy gyógyulást lelkünknek egyedül tőle nyerhetünk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünk megkeményedjék. Add, hogy készek legyünk mindig őszinte köszönetet mondani neki, aki nem taszít el magától soha senkit, s aki azért jött közénk, hogy mindannyiunknak élete legyen.

Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
Mt 9,32-38

Elmélkedés

Máté evangéliumában Jézus csodáinak sorozatában a némából való ördögűzés a tízedik, az utolsó csoda. A betegség leírására Máté nem szentel külön figyelmet és azt sem részletezi, hogy miként történt a gyógyítás, mit tett Jézus. Csupán az eredményt írja le röviden: az ördög, a gonosz lélek eltávozott az általa megszállt emberből, s ennek tényét az bizonyítja, hogy a korábban néma ember most már tud beszélni. Az evangélista inkább a reakciókra figyel. A nép csodálkozva, ámulattal szemléli az eseményt. Csodálkozásukban egyrészt azt látjuk, hogy nem értik az esetet, másrészt elismerik, hogy valóban rendkívüli dolog történt, amihez hasonlóról sem hallottak korábban.

A jelenlévő farizeusok véleménye már sokkal negatívabb. Ők azonnal megvádolják a gyógyító Jézust, hogy az ördöggel szövetkezve képes ilyen cselekedetre. Őket nem az értetlenség, hanem inkább az irigység, a rosszindulat jellemzi. Egy váratlan, szokatlan helyzetben, amikor ismeretlen képességgel találkoznak, nem jóindulattal keresik a magyarázatot, hanem valami rosszat feltételeznek a háttérben. Ennek oka az, hogy szívük mélyén elutasítják Jézust, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia és nem hisznek abban, hogy általa az irgalmas mennyei Atya cselekszik az emberek javára.

Engedem-e, hogy Isten bennem is legyőzze a rosszat? Kész vagyok-e egyedül neki engedelmeskedni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk. Mindennapi kenyerünket, a te Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.

Assisi Szent Ferenc

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.
Mt 9,18-26

Elmélkedés

Újabb két csodáról olvasunk az evangéliumban, az elöljáró halott lányának feltámasztásáról és a vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításáról. Márk és Lukács leírásában az elöljáró neve Jairus, de azt Máté szükségtelennek tartja megemlíteni. Az ő története amúgy is rövidebb, nem tér ki a részletekre. Mintha mindkét esettel kapcsolatban egyetlen dolgot akarna hangsúlyozni, a hit szerepét. Az elöljáró hittel fordul az Úrhoz. Hallhatott már arról, hogy Jézus betegeket gyógyít, de arról még nincs tudomása, hogy halottakat is képes feltámasztani. Kérése mégis ilyen tartalmú: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Jézus isteni erejébe vetett hit nélkül aligha kérne ilyet.

Az asszony esetében szintén a hit megnyilvánulását látjuk mozdulatában, érintésében. Abban a hitben, abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy gyógyulást nyer. A gyógyulást követően az Úr is a hitét dicséri meg: „Hited meggyógyított téged.”

A hit mindig ott kezdődik, amikor az emberi tudás, az emberi képesség véget ér. Az ember tehetetlennek érzi magát, a maga erejével nem tud már továbblépni, nem tudja megoldani a szükséghelyzetet, de hisz abban, hogy van még egy lehetőség: Isten segítségében, szabadításában bízni. A Jézusban való hit mindannyiunk számára új életet, újjászületést hoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

A hitetlenség akadály

Az evangéliumok segítségével a 2000 évnyi időbeli távolság ellenére is lélekben együtt lehetünk Jézussal, aki tanítványaival együtt járja a városokat és a falvakat. Könnyen az egykori hallgatóság helyébe képzelhetjük magunkat, leülhetünk, hogy hallgassuk az Úr magával ragadó tanítását, és szemlélhetjük rendkívüli erejéről, isteni hatalmáról tanúskodó tetteit, csodáit. Az evangélisták bizonyára azzal a szándékkal említik meg egy-egy csoda esetén az emberek csodálkozását és ámulatát, hogy írásuk későbbi olvasói, az Úr követői a későbbi időkben szintén rácsodálkozzanak e tettekre és az azokban megnyilvánuló szeretetre Isten részéről, valamint épüljenek mások hitéből.

E szempontok alapján úgy tűnik, hogy talán jobb lett volna, ha hallgatnak Jézus sikertelen názáreti fellépéséről, amiről a mai vasárnap evangéliumában olvasunk. Jézus természetesen soha nem keresi a sikert, nem vágyódik az emberek elismerésére, a csodát nem azért teszi, hogy feltűnést keltsen, mégis elmondható a tevékenységéről, hogy valóban sikeres és eredményes. Legalábbis mindenhol, ahol nyitott szívvel, hittel fogadják őt az emberek. De nincs ez így Názáretben, azaz éppen abban a városban, ahol felnevelkedett. Egyszerűen fogalmazva a názáretieket megbénítják előítéleteik, azaz a Jézusról korábban kialakított képet nem képesek megváltoztatni. A zsinagógában szombaton, az istentisztelet alkalmával tanító Jézust csodálkozva hallgatják az emberek, majd pedig kérdéseket tesznek fel, amelyek teljes értetlenségüket jelzik. Úgy vélik, hogy mindent tudnak Jézusról, aki az ő körükben nőtt fel, ismerik családját és származását. Bizonyára hozzájuk is eljutottak azok a hírek, hogy másutt milyen csodákat tett Jézus, s most azt várják, hogy az ő szemük láttára is történjenek ilyen csodák. Jézustól viszont távol áll az ilyen önigazolás, őt az emberek hite és bizalma indítja mindig arra, hogy gyógyítson, segítsen a betegségben szenvedőkön.

A názáretiek által felsorolt kérdések a csodálkozásból az elutasítás irányába haladnak, nem képesek felismerni azt, hogy Jézus az Isten Fia, nem tudnak hinni benne. Márk evangélista nagyon keserű megjegyzéssel zárja a jelenetet, miszerint maga Jézus is csodálkozott a názáretiek hitetlenségén. Kezdetben ugyan elismerik Jézus bölcsességét, de más személynek tulajdonítják azt, mintha valakitől tanulta volna. A Jézus által véghezvitt csodák és erőmegnyilvánulások mögött szintén más hatalmat sejtenek, nem tudják elképzelni, hogy saját erejéből képes ezekre, mert nem hisznek istenségében. A názáretiek tehát úgy gondolják, hogy Jézus bölcsessége és csodáiban megmutatkozó ereje nem Istentől, hanem az ördögtől, a gonosztól származik. Ezen a ponton kimondatlanul is megismétlődik az, hogy az ördöggel való szövetkezéssel vádolják Jézust (vö. Mk 3,22). A názáretiek Jézus hatalmát firtató kérdései előrevetítenek egy későbbi eseményt, amikor a jeruzsálemi vallási vezetők kérdezik majd őt hatalmának eredetéről (vö. Mk 11,28).

Miért írták le mégis ezt a meglehetősen kellemetlen jelenetet az evangélisták? Azért, mert bizony ebből is tanulhatunk. Megtanulhatjuk, hogy a gyanakvás, a rosszindulat, az előítéletek akadályoznak minket abban, hogy megismerjük Jézus személyét és kövessük őt. Megtanulhatjuk azt is, hogy a hitetlenség akadálya lehet annak, hogy az Úr csodát tegyen velünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Életutunk során olykor meggyengül bennünk a hit. Kérünk, erősítsd hitünket! A hit ott kezdődik, ahol az emberi gondolkodás már nem képes továbblépni. Ott kezdődik, ahol már nem találunk emberi magyarázatokat. A hit ott kezdődik, ahol az emberileg megtehetőnél többre van szükség vagy több történik. A hit olyan helyre vezet, ahová csupán emberi erőnkkel nem jutnánk el soha. Istenünk, a hit a hozzád vezető út. Emberi véges kicsinységünk és a te végtelen nagyságod között nem létezik más út, csak a hit útja. Vezess minket a hit útján!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.”
Mt 9,14-17

Elmélkedés

A böjt a zsidó vallási élet egyik alappillére az imádkozás és az alamizsnálkodás mellett. A mai evangélium szerint Keresztelő János tanítványai azt kérdezik Jézustól, hogy tanítványai miért nem tartanak böjtöt? A válaszból azt olvassuk ki, hogy a böjtöt nem veti el az Úr, de a böjt megtartásának farizeusi módját elutasítja. A böjt a bűnbánat és a fájdalom jele, ezért megvan a maga ideje. Az az idő amíg Jézus együtt van tanítványaival, nem lehet a böjt ideje. Követőinek az a feladata, hogy mind jobban megismerjék Mesterüket, elsajátítsák életmódját, megismerjék tanítását az Isten országáról, elmélyítsék belé vetett hitüket. Ha majd az Úr eltávozik körükből, távozik a világból és visszatér Atyjához a mennybe, akkor majd eljön számukra is a böjtölés ideje.

A Megváltó jövetelével az öröm új korszaka köszönt be. Erre az új időszakra utalnak a felhozott példák is a borról és a szövetről. A két hasonlat kapcsolódik az előző részek üzenetéhez is. Jézus eljött és ezzel új korszakot nyitott az üdvösségtörténetben. Isten a bűnösökhöz küldte őt, hogy bűnbánatra indítsa és a megtérés útjára vezesse őket. Személyében az irgalmas Atya lehajol a bűnös emberiséghez és megajándékozza a bűnbánókat a lelki újjászületéssel. A krisztusi tanítvány nem ragaszkodhat múltjának bűneihez, hanem Isten kegyelmével halad az életszentség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel a hűséges lelkekre, mint Fiad örökségére. Keserves kínszenvedése érdemeiért áldd meg őket, s vedd őket örök oltalmadba, hogy irántad való szeretetük soha ki ne hűljön, s a szent hit kincsét soha el ne veszítsék, s hogy majdan az örökkévalóságon át az angyalok és szentek karával együtt szüntelenül dicsérjék irgalmadat.

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium, Máté meghívását és egy étkezést az ő házában, amelyen Jézus is részt vett. A meghívás elbeszélése rendkívül rövid. Jézus meglátja a vámos Mátét, meghívja őt követésére, és ő azonnal nyomába indul, tanítványa lesz.

Máté egy zsidó ember volt, aki a rómaiaktól kibérelte a vámszedés jogát. Mint minden vámos, ő is igyekezett az előírtnál több vámot beszedni, érthetően a maga hasznát akarta így növelni. Egyrészt az elnyomó római hatalommal való együttműködés, másrészt a csalás miatt számítottak nyilvános bűnösnek, akiket lehetőleg mindenki került. A farizeusi gondolkodás szerint a vámosok tisztátalanok és bűnösök voltak, akiknek a házába nem szabadott betérni. Mindezek ismerete érthetővé teszi számunkra a farizeusok megütközését, akik szóvá teszik a tanítványok előtt, hogy Mesterük egy bűnös ember házába tér be, ott vendégeskedik.

Vélekedésükre nem a megkérdezett tanítványok, hanem maga Jézus válaszol: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” A mondás értelme világos. Az orvos betegeket gyógyít, olyanokat, akik felismerik saját betegségüket és hozzá fordulnak. Jézus szintén gyógyító, de itt nem a testi gyógyításai a lényegesek, hanem az, hogy a lelket is képes meggyógyítani, azaz a bűnösöknek megbocsátani. Csak az fordul hozzá segítségért, aki beismeri saját bűnösségét és hisz abban, hogy Jézus isteni hatalmának köszönhetően bűnbocsátó hatalommal rendelkezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Nagyasszony, tudom, hogy te végtelenül jó vagy, s legyőzhetetlen szeretettel szereted azokat, akiket fiad és Istened benned és általad királyi kedvességgel szeret. Kezeidben vannak az Úr irgalmasságának kincsei, s te vagy egyedül ilyen tisztességre rendelt. De kezed nem őrzi féltékenyen e kincseket, mivel keresed az alkalmat, hogy megmentsd a nyomorultakat, és kiáraszd az irgalmasságot. Dicsőséged nemhogy csökkenne, hanem növekszik, amikor a bűnbánók megkapják a bocsánatot, s a megigazultak a dicsőséget!

Damiani Szent Péter

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8

Elmélkedés

Jézus galileai működésének ismertetése során Máté evangélista tíz csodát ír le. Az első három gyógyító csoda azt igazolta, hogy Jézusnak hatalma van a betegségek felett. A tengeri vihar lecsendesítése a negyedik csoda, amely azt mutatja, hogy hatalma van a természet erői felett. Az ötödik csoda, amit tegnap olvastunk az ördögűzés esete azt bizonyította, hogy hatalma van a gonosz lelkek felett. A sorozat hatodik csodája a béna meggyógyítása, amit a mai napon olvasunk, azt mutatja, hogy Jézusnak hatalma van a bűnök felett. Ebben az esetben nem maga a csodás gyógyulás áll a történet középpontjában, hanem a mögöttes tartalom, a csoda azt bizonyítja, hogy Jézus valóban képes eltörölni az ember bűnét, akinek ugyanis hatalma van a test gyógyítására, annak hatalma van a lelket is meggyógyítani. A testi gyógyulás a hitnek köszönhető, amely megnyilvánult a béna barátainak cselekedetében: még a tetőt is képesek voltak kibontani annak érdekében, hogy a béna Jézus elé kerüljön.

A történet másik üzenetére is érdemes odafigyelnünk. A jelenlévő írástudók nehezményezik, hogy Jézus a béna bűneinek megbocsátásáról beszél. Hogyan állíthatja Jézus, hogy megbocsátja az ember bűneit, amikor egyedül Istennek van hatalma ehhez? Véleményük szerint Istenné teszi magát, azaz kijelentését káromkodásnak minősítik. Ők ugyan nem hisznek abban, hogy Jézus Isten, mi viszont már hisszük, hogy ő valóban Isten, aki bűnbocsátó hatalommal rendelkezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett. A kanászok elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Mt 8,28-34

Elmélkedés

Az a jelenet, amit a mai evangéliumban olvasunk, minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb csoda, pontosabban ördögűzés Jézus részéről. A helyszínként megjelölt Gadara városa a Genezáreti-tótól mintegy 10 km távolságra fekszik, ezért nem tudni biztosan, miként történhetett az állatok tóba rohanása. Az viszont biztos, hogy pogányok által lakott területről van szó, amelyet megerősít, hogy sertések szerepelnek a történetben, hiszen a zsidók nem tartottak sertéseket, mert tisztátalan állatnak tartották.

Az elbeszélés több kérdést is felvet. Honnan tudják az ördögök, hogy Jézus az Isten Fia? Miért akarnak az ördögök a tisztátalan sertésekbe menni? Miért bünteti Jézus a pogányokat azzal, hogy teljesíti az ördögök kívánságát és veszni hagyja az állatokat? Aligha tudunk kielégítő választ adni ezekre a kérdésekre, ha szó szerint akarjuk venni, értelmezni az elbeszélést. Inkább a történet jelképes mondanivalójára figyeljünk! Jézus személyében eljött a Megváltó, akit még a gonosz lelkek is felismernek, s akitől rettegve félnek, mert hatalmát nagyobbnak tartják a maguk erejénél. Jézus küldetése nem csupán a zsidókhoz, az ószövetségi választott néphez szól, hanem minden nemzethez, a pogányokhoz is. Jézus isteni hatalmával megtöri a gonosz hatalmát és megszabadítja az embert. Jézus jövetelével elérkezett az üdvösség ideje minden ember számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jn 20,24-29

Elmélkedés

Tamás apostol történetét, kételkedését az Úr feltámadásával kapcsolatban, szokatlan kérését, miszerint meg akarja érinteni Jézus sebhelyeit, vágyának beteljesedését és csodálatos hitvallását jól ismerjük, hiszen minden esztendőben a húsvét utáni vasárnapon ezt olvassuk az evangéliumban. Ma, az ő ünnepén szintén ezt az evangéliumi jelenetet idézzük fel.

Tamás apostol esete azt mutatja, hogy a hitnek vannak próbatételei. Hitünk nem megingathatatlan, hanem folytonos erősítésre szorul. És Isten, akitől ajándékként kapjuk, képes azt megerősíteni. Egyáltalán nem kell csodálkoznunk azon, hogy Tamás kételkedve hallgatja apostoltársainak beszámolóját arról, hogy Mesterük, Jézus, akit keresztre feszítettek és néhány nappal korábban meghalt, feltámadt a halálból és megjelent nekik. Ki az közülünk, aki nem kételkedve hallgatta volna ezeket az emberi szavakat? Ki az közülünk, aki ne tartotta volna kitalált történetnek? Ki az közülünk, aki ne akart volna teljes bizonyosságot szerezni, mint Tamás apostol is? Tamás, aki ugyan nem adott hitelt az emberi szavaknak, a kért jelet, az Úr sebhelyeit látva, rögtön eljutott a hitre és hitét meg is vallotta. Keressük mi is a találkozás lehetőségét a feltámadt Krisztussal és kérjük tőle hitünk megerősítését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Szűz Mária az angyali üdvözletkor tudta meg, hogy Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen. Ő elfogadta ezt a kiválasztottságot, igent mondott Isten akaratára, s ennek köszönhetően megfogant méhében a gyermek. Ugyanekkor az angyal mintegy szavainak igazolására arról is említést tett, hogy Mária rokona, Erzsébet szintén gyermeket vár. A hír hallatára a názáreti leány elindult Erzsébethez. Nem az vezette, hogy bizonyítékot szerezzen az angyal által hozott üzenet igazságáról, hanem hogy a szülés előtti hónapokban segítségére legyen Erzsébetnek, aki ekkor már idős volt.

Kettejük találkozását ünnepeljük a mai napon, amelynek evangéliuma a két gyermeket váró asszony örömét hirdeti. Érdemes odafigyelnünk Mária alázatára. Egyrészt az Úr alázatos szolgálóleányaként fogadja el Isten vele kapcsolatos tervét. Jézus megtestesülésének pillanatától fogva Mária egész élete a megváltás szolgálatában áll. Másrészt rokonát, a megváltó előhírnökének, Keresztelő Jánosnak az édesanyját szolgálja. Nem hivatkozik arra, hogy neki is sok gondja, tennivalója van, hanem szeretettel áll Erzsébet szolgálatára.
Csatlakozzunk mi is a két örvendező asszonyhoz! Fejezzük ki mi is hálánkat a megváltás isteni ajándékáért! Állítsuk mi is alázattal életünket Isten szolgálatába!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te fiadat, Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket őhozzá. Taníts meg minket megismerni és szeretni őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek és az élő víz forrásai lehessünk egy szomjazó világban.

XVI. Benedek pápa