Battaplébánia

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Mt 12,14-21

Elmélkedés

Ismét a szombati nyugalom megtartására vonatkozó törvények helyes értelmezésével kezdődik az evangéliumi történet. A farizeusok nehezményezik, hogy Jézus szombaton meggyógyította a félkezére béna embert, mivel a gyógyítás munka, tehát szombaton tilos. Cselekedetével Jézus azt igazolta, hogy a törvény nem öncélú, hanem az emberért van, azaz szabad szombaton irgalmasságot gyakorolni, gyógyítani. A farizeusok véleménye ezzel ellentétes, ők csak azt látják, hogy az új tanító nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket.

Az eset kapcsán Máté evangélista jelzi, hogy az ellenfelek már nem csupán ellenérzést táplálnak szívükben Jézus iránt, hanem újabb lépést tesznek, közösen megvitatják a dolgot és elhatározzák Jézus vesztét. Jézus személye, tevékenysége és tanítása nem fér bele abba a keretbe, amit ők, a törvények hivatalos magyarázói és a vallási élet irányítói elképzelnek. Jézus jól ismerte őket és tudott szándékukról, ezért jobbnak látta, ha távozik. Ezt követően újabb jelét látjuk annak, hogy a nép nem osztja a farizeusok és írástudók véleményét, hanem Jézus után mennek. Jézus pedig tovább megy, hogy teljesítse küldetését, amely az a messiási küldetés, melyről a próféták jövendöltek. Az Izajás prófétától származó jövendölést azzal a szándékkal idézi az evangélista, hogy bemutassa: a jövendölés Jézus személyében teljesedett be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, mindenség királya, előtted a kételkedő hitre jut. Áldalak téged a keresztségért, melyben eltörölhetetlen pecsétként színünkre szoríthatunk. Uralkodjál szívünkben is szívesen, ne kelljen kételyünkkel hadakoznod. Áldott legyél, Szentháromság, aki megszenteled népedet a hit a szentségek és a parancsolatok ajándékával.

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán már szót ejtettünk arról, hogy a törvények farizeusi értelmezése milyen elviselhetetlen terhet jelentett az emberek számára. A mai és a holnapi részlet két példával világítja meg, hogy a farizeusok túlzott szigorúsággal értelmezték a szombati nyugalomra vonatkozó parancsot. Értékelésük szerint Jézus tanítványai megszegik a szombati nyugalmat, mert munkát végeznek, amikor egy búzamező mellett elhaladva leszednek néhány kalászt és a zsenge búzaszemeket megeszik. A kalászok letépése ugyanis aratásnak minősül szerintük, ez pedig munkavégzés, azaz szombaton tilos ilyet tenni.

Jézus védelmébe veszi tanítványait és nem helyteleníti cselekedetüket, mert túlzásnak és helytelennek tartja a farizeusi törvényértelmezést. Válaszában bírálatot fogalmaz meg azokról, akik kiüresedett módon tartják meg a törvényeket és nem látják azok eredeti szándékát. A törvények lényege ugyanis az, hogy az ember Isten felé fordulhasson a szeretet érzésével és kifejezhesse iránta tiszteletét. Eredetileg ezt szolgálta a szombati nap, a nyugalom napja, az istentisztelet napja, a felebaráti szeretet gyakorlásának napja.

Jézus a parancsok helyes értelmezőjeként lép fel, aki nem a törvény betűjét nézi, hanem annak szellemiségét, s aki nem a parancsok látszat szerinti megtartását várja el tanítványaitól, hanem azt, hogy Isten parancsainak engedelmes teljesítése szeretetből fakadjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Az Atyához szóló magasztaló imáját követően Jézus újra az emberekhez fordul, de szavai már nem csupán a jelenlévő hallgatóságnak szólnak, hanem minden embernek, aki tiszta szívvel keresi Istent és vágyakozik az örök életre. Ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Ezt követően az ő igájának felvételéről beszél. Kijelentésének helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy a zsidók a mózesi törvény megtartását igahordozáshoz hasonlították. A hívő zsidó embernek vállalnia kellett, hogy hordozza a törvény „igáját”, terhét. A szóhasználat ugyanakkor utalás arra is, hogy a farizeusi aprólékos törvénymagyarázat megnehezítette, sőt olykor szinte lehetetlenné tette a törvények megtartását.

Jézus az ószövetségi törvény „igájával” szembeállítja az ő parancsát, amellyel nem akar senkire felesleges terheket róni. Az élet küzdelmeiben megfáradt emberekre nem szeretne újabb terheket tenni, hanem éppen az ember életét megnehezítő, tönkretevő bűnök terhétől akar mindenkit megszabadítani. A farizeusi módon értelmezett törvények megtartása valóban fáradtságot jelentett az emberek számára. Ezzel szemben Jézus követése és az ő parancsa szerinti élet a lélek nyugalmát eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Elmélkedés

Jézus rövid imáját olvassuk a mai nap evangéliumában. Hálát ad a mennyei Atyának a kinyilatkoztatásért, a tanításért, amelyet őrá, a Fiúra bízott és magasztalja Istent azért, hogy a kicsinyek hittel befogadják a tanítást. De mit gondoljunk arról, hogy a „bölcsek és okosak” előtt rejtve maradt tanítása? Egyesek talán valamiféle beletörődést látnak ebben, mintha Jézus tehetetlenül belenyugodna abba, hogy a vallási vezetők elzárkóznak előle, elutasítják üzenetét. Úgy tűnik, hogy az imát olyannyira áthatja és jellemzi az öröm, a magasztalás, hogy nem volna helyénvaló kényszerű beletörődésről beszélnünk. Inkább arról van szó, hogy Isten meghagyja mindenkinek a szabadságát. Isten országának és az üdvösség örömhírének elfogadása nem kényszer az ember számára. Mindenki saját végső sorsát figyelembe véve eldöntheti, hogy akar-e az evangélium szerint élni vagy nem.

Jézus imája valójában abból a szempontból jelentős, hogy feltárja benne az Atyával való kapcsolatát. Kijelenti, hogy az Atya „mindent átadott neki.” Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával együtt örökkévaló és mindenható Isten, másrészt, hogy minden hatalmat megkapott az Atyától földi küldetése teljesítéséhez. Megtudjuk azt is, hogy az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, amely egylényegűségükből fakad, s egyetlen teremtmény sem ismerheti őket jobban, mint ők egymást. Mi emberek a kinyilatkoztatásból, Isten önközléséből ismerhetjük meg őt, s ennél többet róla csak akkor tudhatunk majd, ha eljutunk hozzá az örökkévalóságba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok sorába állni, akik jót tesznek, akik munkájukat és kötelességüket teljesítik, akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a te gyermekeiddel! Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és megértők! Szavaim ne sötétítsék el a napot, ne mondjak rosszat, és ne sebezzek meg senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat! Dicsérjelek szüntelen téged, és emeljem föl, bátorítsam azokat, akiknek lelkére a sötétség éjjele száll!

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Mt 11,20-24

Elmélkedés

Három városhoz, illetve ezek lakóihoz intézi figyelmeztető, feddő szavait Jézus a mai evangéliumban, amely településeket név szerint is megnevezi: Korozain, Betszaida és Kafarnaum. Mindhárom város a Genezáreti-tó közelében található. Betszaida egy tóparti halászfalu, innen származott Péter és András apostol, valamint Fülöp is. Kafarnaum szintén tóparti település, többször is szerepel az evangéliumokban, ez Jézus galileai működésének központja és több csodájának is helyszíne. Ettől északra, mintegy 3 kilométer távolságra feküdt Korozain, amely csupán e helyen szerepel az evangéliumokban.

Bár Máté evangéliumában a három említett város közül csak Kafarnaum szerepel, mint ahol valamilyen csoda történt, Jézus mégis úgy beszél, hogy mindhárom város lakói látták a náluk történt csodákat, amelynek legegyszerűbb magyarázata az, hogy az evangéliumok nem tartalmazzák Jézus valamennyi tettét. Az Úr szavai szerint a városok bűne az, hogy nem tartottak bűnbánatot.

A szövegrészben szereplő másik két város, Tirusz és Szidon, nem zsidók, hanem pogányok által lakott települések. Ha a pogányok látták volna csodáit, akkor hittek volna benne, nem úgy mint a zsidók, akik csodái láttán sem jutottak el sem a hitre, sem annak felismerésére, hogy ő a Messiás, a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban.

Chantal Szent Franciska

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Mt 10,34–11,1

Elmélkedés

Jézus missziós beszédének befejező részletét olvassuk a mai evangéliumban. E kijelentések nem csupán az apostolok küldetéséről szólnak, hanem megvilágítják Krisztus küldetését is, mivel éppen ennek folytatása mindaz, amire az apostolok megbízást kapnak. A megoszlás, az ellenállás, a szembefordulás gondolata már a korábbiakban is szerepelt, de most annak konkrét megnyilvánulási formáit említi Jézus. Még egy-egy családon belül is megoszlás keletkezhet, szembefordulhatnak egymással a közeli családtagok, mert egyikük elfogadja a megtérésre és a krisztusi életre való felhívást, a másik viszont elutasítja azt.

Jézus kijelentéseit azonban könnyen félreérthetjük, amikor a szembenállásról és a megoszlásról beszél. Nem az a célja, hogy megoszlást vagy békétlenséget keltsen, hanem ezek mintegy fellépésének következményei. Tanítása a hagyományos vallási élet megújítását szolgálja, de a vallás őrei, a farizeusok és írástudók a hagyományokkal és törvénytisztelettel való szembefordulásként értékelik azt. A velük való békesség érdekében azonban ő nem hallgathat, hiszen akkor nem teljesítené a mennyei Atyától kapott küldetését. Ugyanígy Jézus küldötteinek hallgatása megalkuvást és a küldetéshez való hűtlenséget jelentene.

Az evangéliumi élet tőlem is elszántságot, az örömhír hirdetése pedig bátorságot kíván!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés

Az Úr küldöttei

A mai vasárnap evangéliuma a tizenkét apostol missziós útra küldését mutatja be, amely nem önálló feladat, melyet Mesterüktől függetlenül végezhetnek a küldöttek. Ezt a missziós küldetést csak úgy tudjuk értelmezni, mint amely folytatja, kiszélesíti Jézus küldetését. A tizenkettő kiválasztásával az volt Jézus szándéka, hogy „vele legyenek, és hogy elküldje őket igét hirdetni” (Mk 3,14). Ez az eredeti szándék valósul most meg. Miután tehát már jó ideje együtt van Mesterével a Tizenkettő, most elindulnak, hogy az ő nevében tevékenykedjenek. Ebben a mozzanatban észrevehetjük, hogy Jézus nem ötletszerűen cselekszik, hanem mindent nagyon tudatosan tesz. Amit eltervezett a kiválasztáskor, annak megvalósításához most jött el az idő. Láthatjuk ebből, hogy a megváltás művének kibontakozása halad a maga útján, s ezt az emberek rosszindulata, elutasítása sem tudja megakadályozni, éppen ilyenről hallottunk az elmúlt vasárnap a názáretiekkel kapcsolatban.

Jézus különféle utasításokat és tanácsokat ad a küldötteknek. Útjukra vándorboton kívül semmit sem vihetnek magukkal. Ez a követelmény egyrészt azt szolgálja, hogy a küldöttek egyedül az Úrtól kapott hatalomban bízzanak és ne másban. Bízzanak továbbá az isteni gondviselésben, hiszen küldetésük nem saját megélhetésük biztosítására szolgál. Másrészt ez az egyszerűség is mutatja, hogy küldetésük Jézus küldetésének a folytatása, aki szintén így él, eszköztelenül járja útjait.

Felmerül a kérdés, hogy miért kettesével küldi őket Jézus? Ennek két oka is lehet. Először is az, hogy a mózesi törvény szerint, amely a zsidó emberek teljes életét szabályozta, a tanúskodáshoz legalább két személy kellett. Ha egyetlen személy állított valamit, annak igazsága megkérdőjelezhető maradt. Ha viszont két személy állította ugyanazt, például egy peres ügyben, akkor ez bizonyító erővel rendelkezett. A tanítványok tehát nem egyedül, hanem kettesével indulnak, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit megéltek Mesterük mellett, és tanúságukat mindenki igaznak, hitelesnek tartsa. Másrészt azért is indulhattak kettesével, hogy munkájukban, igehirdető szolgálatukban ne legyenek egyedül, hanem egymást segítsék. Küldetésük teljesítéséhez nem szükséges olyan idegenek segítsége, akik nem kaptak küldetést Jézustól, elegendő ahhoz a küldöttek együttműködése.

Miután Jézus felsorolta, hogy küldöttei mit ne vigyenek magukkal, azzal kapcsolatban ad útmutatásokat, hogy milyen legyen a küldöttek kapcsolata, viszonya a hallgatósággal, azokkal, akikhez eljutnak. Elfogadással és elutasítással, jó- és rosszindulattal egyaránt fognak találkozni, de ezen ne csodálkozzanak, hiszen Mesterüknek szintén jutott mindkettőből.

Érdekes, hogy az evangélista egyetlen mondatot sem ad Jézus szájába a küldéskor a tanítás tartalmával kapcsolatban, azaz nem mondja meg nekik konkrétan, hogy mit kell hirdetniük. Nincs is erre szükség, hiszen korábban Jézus hosszasan tanította őket, most nem tartja szükségesnek ennek megismétlését. A küldöttek pedig megértik, hogy mi a feladatuk, elindultak és „hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg.” A megtérés hirdetésével kezdte meg Jézus is nyilvános működését (vö. Mk 1,15), most az ő küldöttei is ugyanezt teszik. Azzal kapcsolatban sem mond Jézus semmi konkrétumot, hogy hová és kikhez menjenek, amely tény arra utal, hogy küldetésük egyetemes, mindenkihez szól.

Az Egyház küldetése minden korban, napjainkban is ugyanez: hirdetni Jézus nevében a megtérést, amely felszólítás minden embernek szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követségedben indulóknak küldetésük teljesítéséhez semmire sincs szükségük, csak egy vándorbotra. Bátorság, tiszta szív, bizalom és annak tudata, hogy te megbízol azokban, akiket küldesz, ennyi elegendő. Elegendő, mert a te erőd képes legyőzni a hitetlenséget és felébreszteni a vágyat az örök értékek, az örök élet iránt. Te minket is arra hívsz, hogy veled legyünk, veled éljünk, hallgassuk tanításodat és kövessük azt. Arra küldesz minket, hogy tegyünk rólad és szeretetedről tanúságot a világban. Adj nekünk erőt és bátorságot evangéliumod hirdetéséhez!

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,24-33

Elmélkedés

Jézus újabb tanácsokat ad apostolainak, akiket missziós útra küld, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Lényeges alapelvet fogalmaz meg számukra, amelyet minden korban szem előtt kell tartania annak, aki Krisztus követségében végzi az igehirdetést és a tanúságtételt. „Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál” – mondja nekik. Ez az elv alázatosságra inti a küldöttet: ne gondolja, hogy nagyobb annál, mint aki őt küldi! Ne gondolja azt, hogy önállósíthatja magát és mást hirdethet, mint amit rábízott az Úr! Ne gondolja azt, hogy önmagát helyezheti előtérbe, hiszen neki Krisztushoz kell vezetni az embereket, akikhez viszi az üdvösség örömhírét. Ne vágyakozzon soha személyes dicsőségre vagy elismerésre, hanem mindent Isten dicsőségére tegyen. Ne keresse soha az emberek tetszését, hiszen neki az Úrtól kapott küldetésnek kell megfelelnie, s szolgálatáért egyedül Istentől remélhet jutalmat.

Jézus újra megismétli bátorítását, miszerint küldöttei a nehézségek ellenére se féljenek hirdetni az ő tanítását. Ennek érdekében a véső jutalomra, az üdvösségre irányítja figyelmüket. Isten örök országába az juthat el, aki hűségesen teljesíti küldetését és ragaszkodik ahhoz, hogy mindig Krisztus nevében tanítson. Jézus az Úr, mi pedig az ő szolgái vagyunk, hogy az üdvösség művét folytassuk a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23

Elmélkedés

A missziós útra induló apostolok tanítását folytatja Jézus a mai evangéliumban, újabb tanácsokkal ellátva őket. Ezek az útmutatások arról szólnak, hogy miként viselkedjenek olyan helyzetekben, amikor nem fogadják őket szívesen vagy kifejezetten elutasítással, ellenséges érzülettel találkoznak. Az Úr nem csinál titkot abból, hogy útjuk során bizony nehézségekkel is szembe kell nézniük. Bár sokan örömmel fogadják majd fellépésüket, lesznek olyanok, akik szembeszállnak velük, miként küldőjüknek, Jézusnak is ezt kellett megtapasztalnia útja során. Ahogyan az ő szava is megosztást keltett, ugyanúgy küldötteinek igehirdetése is ilyen hatást fog kiváltani.

Lényeges szempont, hogy Jézust sem tántorította vissza soha a negatív fogadtatás. Nem hallgatott el csupán a békességre törekedve, hanem határozottan folytatta útját. A tanítványoknak is eltökéltséggel, magabiztossággal kell útnak indulniuk, hogy hirdessék az Isten országáról szóló tanítást. A támadások, bántalmazások vagy üldözések nem személy szerint nekik szólnak, hanem amiatt érik őket, hogy Krisztus követségében járnak. A várható nehézségekre való figyelmeztetés mellett Jézus bátorítja is őket, hogy szolgálatuk során mindig számíthatnak a mennyei segítségre, Isten Lelke velük lesz, hogy megerősítse őket a tanúságtételben.

Jézus felhívása engem is elindít a tanúságtétel útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Mt 10,7-15

Elmélkedés

Az Isten országának meghirdetésével és eljövetelével kapcsolatban az evangéliumokban észrevehetünk egy bizonyos következetességet, folytonosságot. Keresztelő Szent János, a Megváltó előfutára így kezdte fellépését: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 32,). Nyilvános működésének kezdetén Jézus szintén ezekkel a szavakkal kezd tanítani (vö. Mt 4,17). Amikor pedig apostolait küldi Jézus missziós útra, akkor ezt kéri tőlük: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!”, ahogyan erről a mai nap evangéliumában olvasunk. Mindehhez még hozzátehetjük, hogy az Egyház küldetése is az idők végéig az, hogy ugyanezt hirdesse.

Jézus pontos utasításokat ad a küldetés teljesítésével kapcsolatban. A Márk szerinti változat még megengedi, hogy legalább sarut viseljenek és a vadállatok ellen legyen náluk vándorbot, de a Máté szerinti szöveg szerint ez is tiltott. Az apostoloknak semmit sem szabad magukkal vinniük, egyedül a küldőjük által rájuk ruházott erőben bízhatnak. Az Úr küldötte nem bízhat semmiféle vagyonban vagy földi eszközben. Mindarról, amire feladatának teljesítéséhez szüksége lesz, majd Isten fog gondoskodni, mégpedig azok által, akikhez az örömhírt elviszik. A küldöttnek tehát nincs szüksége semmire, amiben jobban bízhatna, mint az Úr tanításában, amit hirdet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy azt higgyem, a jóság, a barátságos magatartás csak afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat, önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni tökéletesség találkozik bennem.

Szent XXIII. János pápa