Battaplébánia

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.

Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.

A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.

Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.

A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Főpapi imájának ma olvasott részében Jézus azokra gondol, azokért imádkozik az Atyához, akik nem éltek az ő idejében, nem lehettek szemtanúi, nem találkozhattak vele személyesen, hanem a későbbi korokban tanítványai szavára, igehirdetésüknek köszönhetően, tanúságtételük gyümölcseként fognak hinni benne. Az apostolok nagy érdeme, hogy az ő személyében felismerték a Megváltót és hittek benne. Itt most azt tekinti a hívők érdemének, hogy ők mások tanúságtétele alapján ismerték fel ugyanezt és fogadták el életük Megváltójának Jézust. Isten úgy mutatkozik meg az ember számára, hogy felismerhető az ő közeledése és az ember válaszolni tud Isten megszólítására, el tudja őt fogadni. Ez az elfogadás a hit válaszában nyilvánul meg.

A hívők egységének mintája és forrása az Atya és a Fiú egysége. Az egység kifelé, a világ felé a hitbeli és a szeretetbeli egységben mutatkozik meg. Az egyházi élet, a vallásos élet sokféle formában, változatosan nyilvánul meg, de a közösség akkor lesz az egység jele a világ előtt, ha annak valamennyi tagja Istenhez kapcsolódik, az ő szeretetéből táplálkozik.
Jézus imájából azt érezzük, hogy valóban értünk is imádkozik, legfőbb vágya az, hogy megmaradjunk a szeretetben és az Istennel való közösségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom!

Néri Szent Fülöp

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

A mennyei Atyához intézett főpapi imájának következő részében Jézus tanítványaiért fohászkodik. A tanítványoknak tudniuk kell, hogy a Jézussal való egységben és az egymással való egységben tapasztalják meg az Atya szeretetét. Az apostolok és az apostoli lelkületű Egyház felelőssége abban áll, hogy a Jézustól kapott tanítást megőrizzék és továbbadják. Mit jelent tehát az egység, amiről Jézus beszél? Kár volna azt leszűkíteni csupán szervezeti egységre, amely külső jele a Krisztushoz tartozásunknak. Az egység ugyanis a tanítás tartalmára is vonatkozik, hitünk igazságaira. Jézus átadja nekünk a tanítását, amelyen nem szabad változtatnunk. A tanítás és a hit egységének hordozója és védelmezője tehát kezdetben az apostoli testület, majd a későbbiekben az Egyház.

Az egység megőrzése és a tanító tevékenység nem lesz könnyű az Egyház számára, hiszen minden korban szembe kell néznie a világ gyűlöletével, azokkal, akik nem fogadják el a krisztusi igazságot. Ismét egy olyan prófétai kijelentés ez, amely megvalósulását sokszor láthatjuk az Egyház történelme folyamán.

Jézus e helyütt igazságnak nevezi a tanítást, amelyet az Atyától kapott és amelyet átadott az embereknek. Az Úr tanítása elsősorban nem útmutatás ahhoz, hogy hogyan érvényesüljünk a földi életben, hanem iránymutatás az ember számára az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hiszem, Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben vagy, mint igaz Isten és igaz ember.

Hiszem, hogy a te tested, a te véred, a te lelked, a te istenséged és szent emberséged egészen benne foglaltatik e szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak.

Szalézi Szent Ferenc

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Az elmúlt napokban Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét olvastuk részletekben, amelyet tanítványaihoz intézett. Ezt követően szavai már a mennyei Atyához szólnak, hozzá imádkozik. Ez az imádság, amelyet Jézus főpapi imájának is nevezünk, csak János evangéliumában található meg. Az Úr most nem vonul félre, hogy egyedül imádkozzon, hanem övéi hallatára fohászkodik az Atyához. Szavaiból érződik, hogy küldetésének beteljesedését érzi. Az ima témája az, hogy földi küldetésével Jézus megdicsőítette az Atyát, de még hátra van egy lényeges cselekedet, amely végső dicsőséget szerez majd az Atyának. Ugyanakkor Jézus várja, hogy az Atya is dicsőítse meg őt. Ő ugyan nem mondja ki, hogy mivel fogja őt megdicsőíteni az Atya, de mi már tudjuk, a halálból való feltámasztással.

Ugyanakkor mégis utalás történik a feltámadásra, hiszen ezután Jézus azt kéri az Atyától, hogy örök életet adhasson az embereknek, azoknak, akik megismerték őt és hittek abban, hogy ő az Atya küldötte.

Jézus arról beszél, hogy az Atya „minden ember fölött hatalmat adott neki”, azaz küldetése egyetemes. Imája is minden emberért szól, miként önfeláldozása is minden ember számára eredményezi a megváltást.

Az ember válasza az, hogy törekszik az Atya és az ő küldötte, a Fiú megismerésére. Ez a földi életben a hit által történik, amíg halálunk és feltámadásunk után el nem jutunk arra az állapotra, hogy színről színre lássuk Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

Aquinói Szent Tamás

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédét hallgatva az utolsó vacsorán, végre a tanítványok is megszólalnak és hitvallást tesznek arról, hogy Jézus valóban az Atyától jött. A hit útján haladó ember számára mindig annak elfogadása jelenti a fordulatot, hogy Jézus a mennyei Atya Fia, az ő küldötte. Amíg nem jutunk el ennek felismerésére, addig Jézusban csak egy embert látunk és értetlenül fogjuk hallgatni tanítását és szemlélni cselekedeteit. De attól a pillanattól kezdve, hogy meglátjuk benne Isten Fiát, azaz azt, hogy nem csak valóságos ember, hanem valóságos Isten is, a hit által megvilágosodik számunkra, hogy tanítása az örök életre vezető igazság, cselekedetei pedig annak megnyilvánulásai, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban.

Jézus ismét prófétai szavakat használ, amikor arról beszél, hogy szenvedése és halála láttán övéi szétszélednek, illetve elhagyják, de ez a kijelentés nem csak egykori tanítványaira vonatkozik, hanem az Egyház életére is. Mégis nagy lelki nyugalommal beszél arról, hogy sosem marad egyedül, mert az Atya mindvégig vele van. Vele van még akkor is, amikor elszenvedi a halált. Ez az óra alkalom Jézusnak arra, hogy kifejezze és megerősítse az Atya iránti bizalmát és engedelmességét. Emberi szemmel nézve szerencsétlenségnek és a rossz győzelmének minősítenénk halálát, de mivel önként vállalta a szenvedést és a halált az Atya iránti engedelmességből, ezért értékessé válik az Atya szemében. Az Úr győzelme a halál felett előre hirdeti a mi feltámadásunkat is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teremtő Istenünk, te úgy rendezel mindent, hogy aki felfuvalkodhatna a neki juttatott ajándék miatt, az alázkodjék meg hiányai miatt. Egyszer kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod. Uram, add, hogy jól gazdálkodjunk sokféle kegyelmeddel, legyünk meggyőződve arról, hogy a nekünk juttatott adományok voltaképp másokéi, mivel az ő javukra adattak. Add, hogy a szeretet által kölcsönösen szolgáljuk egymást. Ennek során megértjük, hogy mások adományai egyben a mieink is, és saját adottságainkat is úgy ajánljuk fel másoknak, mintha valamennyi az övék volna.

Nagy Szent Gergely

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés

Kövessük Jézust a mennybe!

Jézus mennybemenetelének mai ünnepén az evangéliumban arról olvasunk, hogy az Úr parancsot ad apostolainak, hogy az egész világon hirdessék az ő evangéliumát, örömhírét. E missziós parancs és küldés által az örömhír terjedésének, Isten országa növekedésének a szolgáivá válnak az apostolok. Jézus csak egy szűk körben, főként az ószövetségi választott nép körében és néha pogányok számára hirdette az örömhírt, amelynek címzettjei közé az apostoli lelkületű Egyház korszakában már minden ember beletartozik. Az üdvösség örömhíre, az örök életre vezető tanítás megismerése nem egyesek kiváltsága, hanem egyetemesen szól mindenkinek, és a Jézus által megbízottak kötelessége és felelőssége, hogy ez az igazság minden kor emberéhez eljusson.

Jézus nagyon világosan beszél azzal kapcsolatban, hogy mi a küldetés tétje: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” Ennek tudata felelősséget jelent mind a küldöttekre, mind azok számára, akikhez küldetésük szól. A küldöttek felelőssége abban áll, hogy ha nem teljesítik az Úrtól kapott megbízást, akkor az ő hanyagságuk, tétlenségük miatt nem fogják sokan megismerni az üdvösségre vezető igazságot, és nem fognak válaszolni Isten hívására. A másik oldalon az emberek felelőssége abban áll, hogy ha hallják az Úr küldetésében járók igehirdetését, akkor fogadják azt el személyes döntésükkel, amely elfogadás a hitben és a megkeresztelkedésben mutatkozik meg. Jézus tehát itt azt az ígéretet fogalmazza meg, hogy aki hittel elfogadja őt, mint Isten Fiát és Megváltót, és hitének jeleként megkeresztelkedik, az el fog jutni az üdvösségre. Az érem másik oldala, hogy aki megismeri ugyan az ő tanítását, de elutasítja azt, azaz nem születik meg benne a hit, az a kárhozatra jut. Ezt nem fenyegetésnek, hanem inkább figyelmeztetésnek kell tekinteni, amely a személyes felelősség alapján minden emberre vonatkozik, azaz mindenki maga felel azért, hogy elindul-e a hit útján és eljut-e ezen az úton az üdvösségre. Saját kárhozatáért senki ne hibáztasson másokat, hiszen ezért egyedül ő maga tehet!

Ugyanakkor Jézus ígéretei nem csak a végső időkre, nem csupán az üdvösségre vonatkoznak, hanem arra is, hogy akik küldetésében járnak és hűséggel végzik igehirdető, hitterjesztő szolgálatukat, azok már földi életükben megtapasztalhatják az Úr csodálatos erejét és kegyelmi segítségét, amely örömmel tölti majd el őket és megerősíti valamennyiüket küldetésük teljesítésében.

A missziós parancs elhangzása után Márk evangélista egyetlen mondatban foglalja össze Jézus távozását a világból: „Az Úr Jézus felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Ez a megfogalmazás magába foglalja Jézus földi küldetésének beteljesítését és lezárását, valamint azt, hogy visszatért a mennybe, ahol örök helye van a dicsőségben. A mennybemenetel annak kifejezése, hogy az Atya megdicsőíti, felmagasztalja a Fiút engedelmességéért és önfeláldozásáért, és ebben az értelemben szoros kapcsolatban áll az Úr feltámadásával, amely esemény szintén az Atyának köszönhető, mellyel megdicsőíti a mindhalálig engedelmes Fiút. Jézus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy elhagy minket, hanem azt, hogy utat mutat számunkra a mennyország felé és felkelti bennünk a vágyat, hogy kövessük őt a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének mai részletéből kiderül, hogy az Atya szereti a Krisztushoz tartozó tanítványokat és teljesíti kéréseiket, amelyeket a Fiú nevében intéznek hozzá. A tanítványok örömét teljessé teszi a mennyei Atyának ez az ajándéka. A teljes öröm a Szentlélek bennünk végzett munkájának gyümölcse. A Szentlélek átalakítja szívünket és lelkünket, Krisztushoz tesz minket hasonlóvá, hogy azon a lelki úton haladhassunk, amely az Atyához vezet, illetve amely úton helyesen ismerjük meg magunkat és megnyílhatunk embertársaink felé a szeretet gyakorlásában. E lelki úton újra felfedezzük, megtapasztaljuk az Atya felénk áradó szeretetét, amely a megváltásban éri el tetőpontját, és amely ismételten testet ölt bűneink megbocsátásában. Ha engedjük, hogy a Szentlélek őszinte bűnbánatra indítson minket, mégpedig Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra, akkor meg fogjuk érezni annak örömét, hogy Isten eltörli, megbocsátja bűneinket.

A részlet utolsó szavai megvilágítják a Krisztusban való hit tartalmát. Hisszük, hogy az Atyától jött el a világba. Hisszük, hogy az Atyának engedelmeskedett, amikor vállalta a szenvedést és a halált. Hisszük, hogy Jézusnak az Atya iránti engedelmessége és önfeláldozása szerezte meg számunkra a megváltást. Hisszük, hogy az Atya támasztotta fel őt a halálból. Hisszük, hogy mennybemenetelével az Atyához tért vissza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva kiválasztottad és meghívtad az apostolokat, és azzal bíztad meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot, a híveknek jó pásztorai legyenek, és ünnepeljék az istentiszteletet, add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi halálod és feltámadásod gyümölcseit.

Szent II. János Pál pápa

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Jézus világosan látja, hogy búcsúbeszéde, távozásáról és az azt követő időkről szóló kijelentése szomorúsággal tölti el tanítványait, ezért igyekszik őket megvigasztalni. Megérteti velük, hogy jól ismeri gondolataikat és érzéseiket, és azt is látja előre, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük távozása után. Ismét említésre kerül a Krisztushoz tartozó hívő közösség és a hitetlen világ szembenállása, amely tulajdonképpen annak folytatása, ahogyan az Urat fogadta a világ. Egyesek, akik korábban ellenfelei voltak, örülni fognak halálának, mert úgy vélik majd, hogy sikerült végleg megszabadulniuk a vándortanítótól, aki újításaival sok kellemetlenséget okozott nekik. Ők akkor is örülni fognak majd, amikor a hitújító halála után ügye veszni látszik.

A krisztusi tanítványok szomorkodásának oka egyrészt az Úr távozása, másrészt az őket érő támadások, üldözések. Szomorúságuk azonban nem lesz végleges, mert örömre fog fordulni. E fordulatot ahhoz hasonlítja Jézus, hogy a szülő asszony fájdalma is örömre változik. Áthatja őt az anyai öröm, amely maradandó és amely elfeledteti a korábbi nehézségeket, fájdalmakat. A tanítványoknak is ilyen örömben lesz részük, hiszen a Jézus halála miatti szomorúságuk után a feltámadt Úrral való találkozás öröme fogja eltölteni őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, ma meg akarom ismételni ígéretemet, amelyet a keresztségben fogadtam: ellene mondok az ördögnek, a világnak, az érzékiségnek, a pompának, a test kívánságainak. Igen, ebben a szándékomban egyúttal neked szentelem egész lelkemet minden erejével, és testemet minden képességével.

Szalézi Szent Ferenc

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször is rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus prófétai módon beszél, azaz olyan dolgokat tár fel tanítványainak vagy a népnek, amelynek megvalósulása a jövőben várható. Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy éppen az ilyen jellegű prófétai kijelentéseit értik a legkevésbé azok, akik hallják, gondoljunk csak például arra, amikor tanító útja során háromszor is beszél arról, hogy szenvednie kell, megölik, de feltámad a halálból. A mai evangéliumban is egy ilyen kijelentés hangzik el: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Érthető, hogy e szavak értetlenséget váltanak ki a tanítványokból. E prófétai kijelentéseknek éppen az a lényege, hogy eljön majd megvalósulásuk pillanata és akkor megvilágosodik a tanítványok előtt, hogy az Úr miért is mondta ezeket korábban.

Eltávozásáról és visszajöveteléről is így beszél Jézus. Eltávozásán halálát, visszajövetelén pedig feltámadását kell értenünk. Láthatjuk, hogy az emberi gondolkodás milyen könnyen félrecsúszik, hiszen az apostolok megragadnak a „kis idő” titokzatosságán és nem figyelnek a lényegre, beletemetkeznek a távozás okozta szomorúságba és nem gondolnak a visszatéréskor rájuk váró örömre, arra a maradandó örömre, amelytől senki sem foszthatja meg őket. Az örömet meghirdető prófétai szavak a feltámadás utáni találkozásokban valósulnak meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.