Battaplébánia

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédének következő részletében az eljövendő Szentlélek szerepéről ad tanítást Jézus, erről olvasunk a mai evangéliumban. A Jézus által megkezdett művet, a megváltást, a Szentlélek úgy teszi hatékonnyá az idők végezetéig, hogy megszenteli az Egyházat. Isten Lelke belülről hatja át az Egyház közösségét és annak tagjait, segítve mind a közösséget, mind az egyéneket a hitről szóló tanúságtételben. Az emberiség története nem olyan folyamat, amely a maga természete szerint halad előre, hanem hitünk szerint üdvtörténet, azaz Isten és az ember állandó párbeszéde, amely lépésről lépésre segíti az egész emberiséget, hogy az üdvösség útján haladjon. A Szentlélek az Egyház valamennyi tagja számára megadja a hit világosságát és megerősít a hitben. Erre utal az a megjegyzés, hogy a „teljes igazságra” vezet el a Lélek.

Az apostoli lelkület egyik lényeges jellemzőjét értjük meg itt. Nem csupán az a kinyilatkoztatás, amit Jézus hirdet, illetve ami megvalósul halálával és feltámadásával, hanem az is, amit a Szentlélek megértet az apostolokkal és a tanítványokkal a Krisztus-eseményről. Az apostoli küldetést leszűkítenénk, ha csak Jézus tanításának ismétlését értenénk alatta. E küldetés lényege, hogy az Úr haláláról és feltámadásáról tegyünk tanúságot, mint a megváltás forrásáról, és ezt a Szentlélek érteti meg mind az egykori apostolokkal, mind napjaink Egyházának tagjaival. Mi is küldöttek, apostolok vagyunk, akik az igazságról, Krisztusról teszünk tanúságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11

Elmélkedés

A Szentlélek megígérése után Jézus beszédének hangulata ismét a búcsúzás felé hajlik. Jézus tudja, hogy nem maradhat személyesen itt ebben a világban. Az Atyától jött el, az ő küldötteként tevékenykedett, tehát földi küldetése azzal fog befejeződni, lezárulni, hogy visszatér az Atyához. Az elmenetelében, távozásában nem azt kell látnunk, hogy nincs többé köztünk személyesen, hanem azt, hogy hazatért, visszatért a mennyei Atyához. A tanítványok még nem értik egészen, hogy mire gondol, amikor elmenetelről beszél, de nem is kérdezik őt erről. Ők inkább átengedik magukat a távozás miatti pillanatnyi szomorúságnak és nem gondolnak a távolabbi jövőre. Jézus azzal magyarázza távozásának szükségességét, hogy addig nem jöhet el a világba a Szentlélek, nem erősítheti, nem vigasztalhatja tanítványait.

Amikor Jézus távozására és a Szentlélek eljövetelére gondolunk, akkor nem helycseréről van szó, mintha eddig Krisztus képviselte volna az Atyát a világban, mostantól pedig a Szentléleknek lesz ez a szerepe. Sokkal inkább az üdvösségtörténet beteljesedését kell ebben látnunk. Krisztus eljött, véghezvitte a megváltás művét, távozása után pedig megkezdődik az Egyház ideje, a hit és a tanúságtétel korszaka, amelyben mindvégig velünk van a Szentlélek. Az Egyház tagjaiként örülnünk kell Jézus távozásának, hiszen így utat mutat nekünk az Atya felé, az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

Jézus tovább folytatja azokat a gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy mit tegyenek tanítványai, ha a világ részéről ellenségeskedéssel, gyűlölettel találkoznak. Nem elmenekülni kell az ilyen helyzetek elől, hanem fel kell ismerni azt, hogy éppen ezek a helyzetek adnak lehetőséget a Krisztusról szóló tanúságtételre. Távozása után az Úr azért küldi el az Atyától a Szentlelket, hogy ebben a tanúságtételben segítségére legyen övéinek. Az Egyház tapasztalata, hogy Krisztus ígérete a Szentlélek elküldésére vonatkozóan pünkösdkor valóban beteljesül, és a Lélek jelenléte, működése azóta is érezhető. A Szentlélek elsőként az apostolokat tölti el a tanúságtétel erejével, hogy elmondhassák mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Egyrészt történeti tanúk ők, akik a Krisztus-eseményt hirdetik, másrészt hitbeni tanúk, akik megértették az Úr megváltó küldetését és hittek abban, hogy az Atya küldötteként tett mindent.

A tanúságtétel ebből a szempontból a hit terjesztését jelenti. A Szentlélek ugyanis kiárad a későbbi korokban is mindazokra, akik Krisztust követik és őket is tanúságtételre ösztönzi. Az ő esetükben az időbeli távolság miatt már nem beszélünk történeti tanúságról, hitbeliről viszont annál inkább. Hívő emberként így kapcsolódunk be az Egyház apostoli küldetésébe: a hit szerinti életünk másokban is hitet ébreszt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés

Aki életét adja

A szeretet parancsának kifejtése során Jézus a következőket mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek.” Majd pedig megerősíti, hogy tanítványait és követőit nem szolgának tekinti, hanem barátként tekint rájuk. Ebben a rövid részletben háromszor is szerepel a barát kifejezés, míg írásának többi részében János evangélista meglehetősen ritkán használja. A barát szó használatával Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételében találkozunk először. János jól tudja, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus. Ő tehát nem a vőlegénynek, hanem a vőlegény barátjának nevezi magát, aki együtt van a vőlegénnyel és együtt örül vele (vö. Jn 3,29). Egy másik előfordulási hely, amikor Jézus hírt kap Lázár betegségéről, akkor ezt mondja: „Lázár, a mi barátunk, elaludt. Megyek, hogy fölkeltsem álmából” (Jn 11,11), aztán elindul és visszahívja a halálból Lázárt. Jézus szenvedéstörténetében szintén előfordul a barát említése. Amikor a római helytartónak, Pilátusnak az a szándéka, hogy szabadon bocsátja Jézust, akkor a zsidók így kényszerítik ki belőle a halálos ítéletet: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja” (Jn 19,12).

E jelenetektől eltérő értelmű az a barátság, amiről Jézus a szeretet kapcsán beszél. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Nyilvánvaló, hogy az Úr kereszthalálának titkára és értelmére világít rá ez a kijelentés, amely hamarosan meg is fog valósulni. Azért nevezi barátainak tanítványait, mert mindent közölt velük, amit az Atya rábízott. Jézus példája azt bizonyítja, hogy a szeretet több mint érzés, miként azt sokan gondolják napjainkban. A valódi szeretet nem merül ki a szavakban, nem elégszik meg az érzés gyakori hangoztatásával, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Azt látjuk, hogy Isten is az ő tetteiben mutatja meg az emberek, az emberiség iránti szeretetét. A mennyei Atya megmutatja azzal, hogy megteremti az embert és a számára élettérként szolgáló világot. A második isteni személy, a Fiúisten szeretete megmutatkozik a megváltás művében, a Szentlélek szeretete pedig abban, hogy megszenteli és az üdvösség útján vezeti a Krisztusban hívőket.

Az emberek közti barátságot a bizalom, a hűség, az önzetlenség jellemzi. Ha két ember nem bízik meg egymásban, akkor nem beszélhetünk köztük barátságról. Ha két ember nem tud egymás mellett kitartani a nehézségek és a gondok idején, és nem ragaszkodnak egymáshoz kölcsönösen, akkor nincs szó köztük barátságról. Ha két ember viszonyában nem élvez elsőbbséget a másik javának szolgálata, előmozdítása, hanem mindegyikük csak a maga hasznát keresi a kapcsolatban, akkor nem nevezhetjük őket barátoknak. Isten és az ember kapcsolatában szintén személyekről van szó, amely személyek között alapvető szerepe van a három tulajdonságnak. Isten bizalommal tekint az emberre, szövetségre, szeretetkapcsolatra akar lépni mindenkivel. Bizalmának jele, hogy meghív minket a vele való életre. Megígéri, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsai szerint élünk, és ehhez az ígéretéhez, mint szeretetének egyik jeléhez, hűséges marad. Isten önzetlenségének legszebb példája, hogy önmagát adja nekünk a Fiú megtestesülésével, aki feláldozza magát a kereszten minden emberért. Íme, a gyakorlati jelei annak, hogy Isten barátként tekint ránk és szeret minket.

Hogyan válaszolok Isten barátságára és szeretetére? Ha rábízom életemet, kitartok mellette és felajánlom magamat neki, akkor részem lesz majd örökké tartó szeretetében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének előzményében megismertük, hogy az iránta való szeretet és a felebarátaink iránti szeretet élteti a krisztusi közösséget. A közösség azonban találkozik a világgal, és a kifelé irányuló kapcsolatban találkozik azzal, hogy nem mindenki fordul felé szeretettel. Ennek oka Krisztus örömhírének meg nem értése vagy elutasítása. Az ő magatartásuk éppen annak a szeretetnek az ellenkezője, ahogyan a krisztust követők egymáshoz viszonyulnak. A hívő emberek Krisztusért fordulnak szeretettel egymás iránt, őt látják ugyanis felebarátjukban, a nem hívők viszont Krisztus miatt fordulnak feléjük ellenségesen. Amikor János evangélista néhány évtizeddel az Úr mennybemenetele után lejegyzi ezeket a jézusi mondásokat, akkor már konkrét tapasztalata van azok igazságáról, a krisztusi közösségre már ránehezedik a világ ellenségeskedése.

Krisztus tanítványát nem érheti váratlanul ez az ellenségeskedés és gyűlölet, hiszen az Úrnak is ebben volt része. Őt sem fogadták mindenhol szívesen, őt is üldözték, sőt végül meg is ölték. Az emberi gyűlölet lehetséges oka az, hogy az emberek nem ismerik az Atyát, aki Jézust elküldte a világba. Ha ismernék őt, megértenék azt, hogy az Atya az ő irgalmasságát és szeretetét mutatta meg Fiában, Jézusban, és az emberektől nem a gyűlölet, hanem a szeretet gyakorlását és a megbocsátást várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés

Ezekben a napokban Jézusnak az utolsó vacsorán mondott beszédét olvassuk részletekben az evangéliumban. A mai részben Jézus a szeretet kötelezettségére hívja fel figyelmünket. Az nem jelent újdonságot, hogy szeretettel kell embertestvéreink felé fordulni, az viszont már újdonság, hogy ennek példája az Úr szeretete. Jézus ezt mondja ugyanis: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

E kijelentés után kifejti, hogy ő hogyan szeret minket. Úgy tekint ránk, mint barátra. Bár Isten és az ember kapcsolatára helyénvalóbb volna alkalmazni az Úr és a szolga viszonyát, Jézus mégsem ezt teszi, hanem barátjának nevezi azokat, akik törvényei szerint élnek. A szeretetkapcsolat kezdeményezője Jézus, az ő szeretete mindig megelőzi a miénket. Nekünk ajándékozza szeretetét, hogy ezt viszonozzuk és adjuk mi is tovább másoknak. A szeretet gyakorlásáért nem csak az örök életben kapunk jutalmat Istentől, hanem már a földi életben is érezhetjük a természetfeletti jutalmat, azaz Isten odafigyel kéréseinkre és meghallgatja azokat, ha Jézus nevében terjesztjük elé. János evangélista itt feltárja a megváltás egyik gyümölcsét: Jézus azonosul velünk emberekkel, ezért az Atya, elfogadja mindazok kérését, akik Jézussal egyesülve fordulnak hozzá. Jézus önfeláldozó szeretetét egyetlen ember sem tudja felülmúlni, de nincs is erre szükség. Elég, ha példája szerint önmagunkat ajándékozzuk a másik embernek, önzetlenül, szeretetből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,6-14

Elmélkedés

Szent Fülöp és Jakab apostolok mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor Fülöp ezt kéri Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérésére valójában éppen az a válasz, amiről Jézus azt megelőzően beszélt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jézus tehát nem csupán megmutatja a mennyei Atyához vezető utat, hanem ő maga az út, aki által eljuthatunk az Atyához. Ha Krisztussal együtt élünk, megismerjük és megvalósítjuk tanítását, akkor az Atya felé tart az életünk. De ha eltávolodunk, elszakadunk Krisztustól, akkor elveszítjük a célt, azaz életutunk is eltávolodik a mennyei Atyától. A zsidó emberek számára az volt a végső életcél, hogy eljussanak Istenhez. Ezt a mózesi törvény és annak megtartása által lehetett elérni. Jézus új utat, új lehetőséget mutat, amikor azt állítja, hogy általa juthatunk el az Atyához.

Fülöp apostolnak a kérdése arról árulkodik, hogy Jézus úgy beszélt az Atyáról, hogy vonzóvá tette őt a tanítványok számára. Az evangéliumokban sok helyen találkozunk azzal, hogy maguk a tanítványok és az apostolok sem értik igazán, hogy mit akar Jézus mondani nekik. Amikor Mesterük az Atyáról beszél, akkor nincs bennük ilyen értetlenség, hanem felébred bennük a vágy, hogy az Atyához, az Atya örök országába jussanak, ezért akarják megismerni az oda vezető utat. Én törekszem-e arra, hogy eljussak a mennybe, az Atyához?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Jézus hasonlata a szőlőről nem előzmények nélküli az ószövetségben. Izajás próféta könyvében arról olvasunk, hogy Izrael népe, a választott nép Isten szőlőskertje, amelyet maga Isten gondoz (vö. Iz 5,1-7). Jézus kissé más értelemben használja a képet, itt az ő és a tanítványai közti kapcsolatot írja le. „Én vagyok az igazi szőlőtő” – mondja magáról. Mind az egyének, mind a közösségek számára a természetfeletti élet forrása Jézus. Őhozzá kell kapcsolódnunk annak érdekében, hogy Isten kegyelme megnyilvánuljon az éltünkben. Mindennek hátterében a mennyei Atya áll, akiről Jézus kijelenti, hogy ő a szőlőműves. Ezt úgy kell érteni, hogy ő a kezdeményezője annak, hogy a Fiúisten megtestesüljön, eljöjjön ebbe a világba, az emberek közé. Tehát az Atya mintegy elülteti őt, a szőlőtőt ebben a világban, és az ő követői, az ő tanítványai belőle, az ő küldetésének gyümölcseként nőnek ki. Az Atya tevékenysége tetten érhető abban is, hogy a terméketlen vesszőket lenyesi, a jól termőket pedig megtisztítja a még jobb termés reményében.

A példázatban két felhívást fogalmaz meg Jézus, amelyek a benne való megmaradásra és a gyümölcshozásra vonatkoznak, de ez a kettő szorosan összetartozik. A keresztény ember legfőbb kötelessége, hogy kitartson Krisztus mellett, megmaradjon az ő szeretetében, és ezáltal a jócselekedetek gyümölcsét teremje.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

Szent Józsefet, a munkást ünnepeljük a mai napon, aki a Szentírás beszámolója szerint ács volt, s ezzel a mesterséggel biztosította a Szent Család megélhetését. Mindennapi munkájával a gyermek Jézus és Mária iránti szeretetét fejezte ki. Az evangéliumok nagyon keveset árulnak el személyéről, csupán Jézus gyermekségtörténetében találkozunk vele. Álombeli látomásban kap magyarázatot arra, hogy eljegyzett felesége, Mária, miként várhat gyermeket, és utasításokat, hogy mit kell tennie. József engedelmesen fogadja ezeket az isteni üzeneteket, és mindent úgy tesz, ahogyan azt Isten kéri tőle. Szent József elsősorban abban lehet példakép számunkra, hogy életünk minden helyzetében fogadjuk el Isten szándékát, tegyük meg mindazt, amit Isten kér tőlünk.

Másrészt abban is példamutató az ő élete, hogy munkánkat becsületesen és lelkiismeretesen végezzük. Az így végzett munka mindig Istenhez visz minket közelebb, mert folytatjuk az ő teremtő munkáját, jobbá tesszük a világot. Ha valaki csupán megélhetési forrásnak és tehernek tekinti munkáját, akkor aligha fog örömmel dolgozni. Inkább azt fogja keresni, hogy ügyeskedéssel vagy mások becsapásával hogyan tud pénzt, minél több pénzt keresni. Ez a lelkület távol áll a keresztény értékrendtől. Ne csupán az elismerésért és az anyagi ellenszolgáltatásért dolgozzunk, hanem találjuk meg a munkában az örömöt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus életének egyik fontos eleme a tanítás. Útja során betér a zsinagógákba tanítani, az ünnepek alkalmával a jeruzsálemi templomban szintén ezt teszi. Tanító beszédet intéz a néphez a hegyen vagy máskor a tóról egy bárkából. Beszédmódja sok elemében megegyezik korának tanítói módszerével, mégis több szempontból különbözik attól. A legfőbb különbség abban rejlik, hogy miközben a hivatalos tanítók saját véleményüket mondták a törvénnyel és a parancsokkal kapcsolatban, addig Jézus azt hirdeti, amit a mennyei Atya rábízott. Az Atyától kapott igazságot mondja el.

Ennek fényében sajátos értelmet nyer a mai evangélium kijelentése: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat” (Jn 14,21) – mondja Jézus. Aki Jézust szereti, az a mennyei Atyát is szereti, hiszen az ő tanítását tartja meg.

A szeretet nem csupán egy emberi érzés, hanem cselekedetekben megvalósuló jóság. Isten emberek iránti szeretete sem csupán egy érzés, hanem Krisztusban testet öltő valóság. A megtestesülés Isten szeretetének a cselekedete. Jézus pedig azzal bizonyította szeretetét az Atya iránt és irántunk, hogy véghezvitte a megváltást szenvedése és halála által. Az igazi szeretet azt jelenti, hogy mindent oda kell adni fenntartás nélkül. Ezt teszi Jézus, amikor odaadja az életét. E végtelen szeretet indít engem arra, hogy szeressem Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük őt, neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül te vagy az Úr, a mi Istenünk.