Battaplébánia

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51

Elmélkedés

A kenyérszaporításkor Jézus földi kenyeret adott az embereknek. Ezt követően a mennyei kenyérről beszél, amely lelki táplálék. A hallgatóság elcsodálkozott, amikor Jézus kijelentette, hogy ő az örök élet kenyere, és az ő teste valóban táplálék. Az Úr szavai nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán valósultak meg első alkalommal. Azóta az általa mondottakat és tetteket megismételve minden szentmisében valóságosan megjelenik az átváltoztatott kenyérben és borban.

Az Oltáriszentséggel kapcsolatban kettős feladatunk van. Egyrészt hinnünk kell, hogy az Eucharisztia valóban Krisztus teste, másrészt táplálkoznunk kell ezzel a kenyérrel. Ebből a kenyérből él és táplálkozik az Egyház s minden hívő, aki az Egyházhoz, a krisztusi közösséghez tartozik.

A szentmisében az átváltoztatást követően hitünk szent titkának nevezzük az Oltáriszentséget. Titokzatos a történés, amikor a miséző pap szavára a kenyér az Úr testévé, a bor az ő vérévé változik át, de titokzatos a mi Urunk jelenléte is az átváltozott kenyérben és borban. Mindezt nem láthatjuk, hanem hittel tudjuk elfogadni, itt az emberi ész és értelem, az emberi érzékelés korlátokba ütközik. Az átváltoztatásban az Egyház hite fogalmazódik meg, amely magába foglalja az én személyes meggyőződésemet, hitemet arról, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40

Elmélkedés

Jézus tanításának helyszíne Kafarnaum, beszéde a kenyérszaporítás után hangzik el az általa adott élő kenyérről. A hallgatóság az ószövetségi idők mannájára, az Isten által adott kenyérre gondolt, ami a pusztai vándorlás során táplálékot jelentett a népnek. A zsidók számára ez a csoda meghatározó esemény volt, ezért gondolataikban keresték a kapcsolatot azzal a kenyérrel, amit Jézustól kaptak az előző napon, a kenyerek megszaporításakor.

Mi már másként értjük az Úr szavait, hiszen a kenyérről mondott beszédének minden kijelentését már az Oltáriszentségre vonatkoztatjuk. Jézus a következőket mondja: „aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35). E helyen már nem a földi táplálékra gondol, hanem a lelkire, és mi is az élő kenyérre gondolunk, az Eucharisztiára, Krisztus szent testére.

Jézushoz menni azt jelenti, hogy hittel elfogadom őt, egyesülök vele. Ez a lelki kapcsolat, a vele való egyesülés a szentáldozásban jön létre. Az Oltáriszentségben Krisztus testének vétele mindig arra a szeretetre emlékeztet minket, amit az Úr vállalt értünk. Krisztus szüntelenül találkozni akar velünk, hozzánk jön, s azt kéri, hogy mi hozzá menjünk. A szentmisében önmagát, testét és vérét adja nekünk az átváltoztatott kenyérben és borban, amikor pedig magamhoz veszem őt, akkor önmagamat adom át neki teljesen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Jn 6,30-35

Elmélkedés

Az ószövetségi időkben az Egyiptomból való szabadulás után, a pusztai vándorlás idején az Istentől kapott manna az életet jelentette a választott népnek, ez volt szinte egyetlen táplálékuk a pusztában, enélkül éhen haltak volna. Isten pedig a manna révén megmutatja, hogy gondoskodik övéiről, az ő népéről.

Erre a múltbeli csodára emlékeztette az embereket a Jézus által tett csoda, a kenyérszaporítás, de ez mégsem volt elég számukra, hanem újabb jelet követelnek, amely alapján hihetnek Jézusban. Jelet akarnak látni, amely igazolja, hogy valóban ő a Messiás. Milyen szándék lehet kérésük hátterében? Ha jó szándékú volt a kérés, akkor tényleg hinni akartak. Ha viszont rossz szándékkal kérték ezt, akkor bizonyára próbára akarták tenni Jézust és abban bíztak, hogy nem tud újabb csodát tenni. Talán ez utóbbi a valószínűbb, hiszen Jézus nem teljesíti a kérésüket. Ennek az lehet az oka, hogy ő nem a csodaváró emberi elvárásoknak akar megfelelni, hanem mindig a mennyei Atya akaratát teljesíti, valamint messiási kilétét még nem akarja felfedni.

Jézus elutasítja a kérést, de tanítást ad a mennyei kenyérről, amelyet az Atya ad az embereknek. Ez a kenyér ő maga, az ő valóságos teste, amelyet az Oltáriszentségben vehetünk magunkhoz, mint az élet és az örök élet táplálékát. Az egykori manna előképe az élő kenyérnek, az Oltáriszentségnek. Ha Krisztus testével táplálkozunk, akkor eljutunk az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

A kenyérszaporítás után az emberek így fordulnak Jézushoz: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” (Jn 6,28). Ehhez hasonlót kérdezett az az ifjú, aki egy alkalommal Jézussal találkozott: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mt 19,16).
Jól tesszük, ha mi is megkérdezzük: Mit kell tennem az üdvösség, az örök élet elnyerése érdekében? Nem mindegy, hogy kihez fordulok ezzel a kérdéssel, kitől várom a választ. Egyedül Jézus Krisztust érdemes megkérdezni a legfontosabbról, az üdvösségről, mert az örök élet igéi nála vannak. Ő a leghitelesebb választ adja, mert ő az üdvösség egyedüli közvetítője.

Az evangélium kapcsán érdemes figyelnünk az emberek belső, lelki fejlődésére. Először a csodát tevő Jézust keresik, aki kenyeret adott nekik. Második lépésként odáig jutnak, hogy Isten akaratát keressék. E lépéseket nekünk is meg kell tennünk. Ha megtaláljuk Jézust, az ő tanítása és példája megmutatja nekünk, hogyan ismerhetjük meg Isten szándékát és hogyan valósíthatjuk meg azt életünk során. A Jézusban való hit útján elindulva és ővele járva eljuthatunk mennyei Atyánkhoz.

Jézus azt kéri az őt kereső emberektől, hogy mindig a mennyei Atya tetszését keressék és legfőbb szándékuk az örök élet elnyerése legyen. Keresem-e Isten tetszését? Kedvét leli-e Isten bennem, az ő gyermekében? Törekszem-e az örök életre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

A találkozás öröme

A húsvéti örömhír szerint a feltámadt Krisztussal először azok az asszonyok találkozhattak, akik hajnalban a sírhoz mennek. Ezt követően estefelé megjelenik az Úr annak a két tanítványnak, akik Jeruzsálemből Emmausz felé tartanak. Amikor ők felismerik az Urat a kenyértörés pillanatában, azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak találkozásukról, élményükről. Ezt a jelenetet folytatja a mai vasárnap evangéliuma, amelyben a feltámadt Krisztus áll előttünk, aki megmutatja magát, megdicsőült testét az apostoloknak.

A találkozás, a megjelenés alkalmával az apostolok számára világossá válik, hogy valóban az Úr támadt fel, őt láthatják megdicsőült testi alakban. Az Úr testén láthatják azokat a sebhelyeket, amelyek a keresztre feszítéskor keletkeztek, a szegek nyomát a kezein és a lábain, valamint a lándzsa okozta sebet az oldalán. Láthatják, akár meg is érinthetik ezeket a sebeket, amelyek annak bizonyítékai, hogy a keresztre feszített Jézus áll most előttük. Jézus feltámadt és dicsőséges teste azonban különbözik is földi, emberi testétől, hiszen már nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, képes ott is megjelenni, ahol az ajtó zárva van, semmi nem jelent számára akadályt.

A földi és a megdicsőült test különbözőségéből az következik, hogy Jézus nem a földi életre támadt fel, azaz nem földi élete hosszabbodott meg, amelyet egyértelműen kiolvashatunk az evangéliumi beszámolókból, s amelyet megerősít az apostolok tanúságtétele is. Működése során Jézus három alkalommal támasztott fel halottat, tehát nagyon ritkák ezek a csodák. Feltámasztotta a zsinagógai elöljáró, Jairus leányát, aki tizenkét éves volt. Feltámasztotta annak az özvegyasszonynak a fiát, aki Naim városában élt és öregségének egyetlen támogatóját veszítette el. És nem sokkal jeruzsálemi bevonulása előtt feltámasztotta barátját, Lázárt, aki Betániában élt testvéreivel, Máriával és Mártával. Őt négy nappal a halála után hívta vissza az életre. Mindhárom esetben a feltámasztott személyek visszatértek a földi életbe, az Úr mintegy meghosszabbította életüket, de később természetesen mindhárman meghaltak. Jézus feltámadása esetében nem erről van szó, még akkor sem, ha feltámadását követően még negyven napig láthatták őt, hiszen ebben a mennybemeneteléig tartó negyven napban nem úgy élt, mint korábban. Jézus az örök életre támadt fel, a feltámadásban megdicsőült testet kapott és ezt mutatta meg néhány alkalommal a benne hívőknek. E jelenések azonban megszűnnek azzal, hogy az Úr a mennybe emelkedik, elfoglalja helyét Isten örök dicsőségében.

A húsvéti időszakban többször is megemlítjük, hogy az apostolok is lassanként haladnak a hit útján, és a Feltámadottal való találkozások folyamatosan erősítik hitüket. Az emmauszi tanítványoknak több órás út, több órás magyarázat kell ahhoz, hogy csalódottságukból és reménytelenségükből eljussanak a megértésre és a felismerésre. Tamás apostolnak egy hét gondolkodás és várakozás kellett ahhoz, hogy ő is láthassa az Urat, és sebhelyeit megérintve Urának és Istenének nevezze őt. Az apostoloknak, akikről a mai evangéliumban olvasunk, szintén időre volt szükségük ahhoz, hogy félelmük megszűnjön és felébredjen bennük a találkozás öröme. Csak miután hallják az Úr szavát, miután láthatják sebeit és a szemük láttára eszik, jutnak el erre az örömre.

Legyen meg bennünk is ez az öröm, valahányszor találkozhatunk Jézussal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Az evangéliumi leírás alapján könnyen magunk elé tudjuk képzelni az eseményeket. Jézus közeledik a bárkában evező apostolokhoz, akik meglátván őt nagyon megijednek. Nem Jézustól ijedtek meg, hanem attól, hogy valaki a vízen jár, könnyedén halad a háborgó hullámok tetején. Jézus néha különleges dolgokat tesz. A kánai menyegzőn a vizet borrá változtatja, máskor parancsol a természet erőinek, lecsendesíti a vihart, ismét más alkalmakkor meggyógyítja a betegeket, feltámasztja a halottakat. Csodái azt tanúsítják, hogy isteni hatalommal rendelkezik, mert ő valóban az Isten Fia. A vízen járás eseményét nem a gyógyító, hanem a természeti csodák közé sorolhatjuk, de itt is Jézus istenségének bizonyítékáról van szó.

„Én vagyok, ne féljetek!” – mondja apostolainak az Úr, és ez a kijelentése erősebb hangsúlyt kap, ha párhuzamba állítjuk azzal, hogy feltámadása után, megjelenéseikor ugyanezekkel a szavakkal bátorítja a félelmükben bezárkózókat. A háborgó tengeren az okozta a tanítványok félelmét, hogy egyedül vannak, nincs velünk a Mester. Jézus kereszthalála után szintén az okozza csalódottságukat, hogy az Úr eltávozott körükből, meghalt a kereszten, úgy érzik magukra maradtak. A félelmet, csüggedést akarja eloszlatni bennük Jézus.

Jézus közelében nincs okom félelemre, hiszen szívemet örömmel és bátorsággal tölti el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporításkor Jézus kenyeret és halat ad az embereknek a Tibériás-tónál, ezt az esetet idézi fel a mai evangélium.

Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö. Jn 21,1-14) eseménye is. Amikor az apostolok kiérnek a partra bárkájukkal, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. A két csoda leírásában több közös elemet találunk. Mindkettőben szerepel az isteni cselekedet, amely pótolja a hiányt. Jézus megadja azt, amire az adott helyzetben szükség van. Az emberi közreműködés is ilyen közös elem, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve a másik történetben az apostolok nem maradnak tétlenek, ki kell vetniük a hálót a vízbe, ahogyan azt Jézus parancsolja. Az embernek tehát valamit tennie kell, hogy Isten csodás módon segítsen.

Mit kér tőlünk Jézus napjainkban? Vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés és a tanúságtétel hálóját, hogy a feltámadás örömhíre eljusson mindenkihez! Ahogyan egykor az apostolok egész éjszaka hiába fáradoztak és nem fogtak semmit, de az Úr mégis eredményessé tette munkájukat, ugyanígy az emberhalászat munkája eredménytelen lenne az ő jelenléte és segítsége nélkül.

Az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben Jézus az ő testét adja nekünk lelki táplálékul. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban Krisztus szent testét veszem magamhoz? Szükségem van-e minden nap az élő kenyérre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édes Jézusom, eléd borulok, abban a biztos tudatban, hogy te megteheted azt is, amit én még csak el sem tudok képzelni. Ott akarlak szolgálni, ahol te akarod, bármi áron, bármi áldozat árán. Én magamtól semmit sem tudok tenni: nem tudok megalázkodni, de mondom neked és határozottan mondom: meg akarok alázkodni, szeretni akarom a megalázkodást, hogy testvéreim ne vegyenek sokba. Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem magam a megvetés, a szenvedés és elutasítás azon áradatába, ahová a te akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de mégis megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!

Szent XXIII. János pápa

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Jn 3,31-36

Elmélkedés

Úgy tűnhet, hogy a mai evangéliumi rész még a Nikodémussal folytatott párbeszédhez tartozik, valójában azonban már nem neki szólnak Jézus szavai. János evangélista ebben a részben Jézus mondásaiból egy olyan beszédet formál, amely megvilágítja a korábbi beszélgetés témáját, azaz a megváltás és a szeretet titkát, a kereszt titkát.

A hit Isten megismerésének útja. Ezen az úton ráébredünk arra, hogy Isten legfőbb tulajdonsága a szeretet, az ő lényege a szeretet, Isten maga a szeretet. János mintegy vallomásszerűen írja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretetének az a legnagyobb foka, hogy az Atya elküldi Fiát, Jézust a világba, aki feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést érdemelnénk, és bár oly sokszor megbántjuk Istent bűneinkkel, ő nem akar emiatt büntetni minket, hanem kész megbocsátani, Isten nem szeretne minket elítélni, hanem a végsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentsen minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért vagyunk kicsinyesek, amikor az ő szeretetének viszonzásáról vagy a felebaráti szeretetről van szó? Utánozzuk Isten nagylelkű szeretetét!

Ha hiszünk Jézus megváltó halálában és üdvösségünket kiérdemlő feltámadásában, mint az isteni szeretet jelében, akkor a hit útja új távlatként, új célként nyílik meg számunkra. Ez az út a halálon és a feltámadáson át az örök életre vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Engedd, én Istenem, hogy a te szent Fiad áldozatának gyümölcsét érezzem. Az igaz hit és a keresztény szeretet által szent Fiadba olts be engem, hogy én őbenne és ő énbennem lakozzék. Engedd, Uram, hogy azt az üdvösséget, amelyet nekünk haláloddal nyertél, magunkhoz kapcsoljuk. Gyógyítsd meg lelki sebeinket; ne utáld meg, irgalmas szamaritánus, háládatlan szolgáidat. Azon szeretetért, mely téged a földre hozott, tisztítsd meg az én bűnös lelkemet.

Pázmány Péter

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés

Isten szeretetének lényegét foglalja össze a mai evangélium kijelentése: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Isten irántunk való szeretete a megváltás egyetlen forrása. A megváltás művében minden értünk emberekért, a mi üdvösségünkért történt. Erről a szeretetről tanított Jézus, ezt tanúsította halálával, és ezzel az irgalmas szeretettel találkozunk majd reményünk szerint halálunk és feltámadásunk után a végső ítéletkor.

A megváltás az isteni szeretet csodája, amellyel a mennyei Atya egyszülött Fiát adta a világnak, aki a kereszten feláldozta életét minden ember megváltása érdekében. Jézus önfeláldozása az Atyának új életet hoz számára a feltámadásban, amely az Atya cselekedete. Aki hisz Krisztus feltámadásában és kész arra, hogy felajánlja életét Istennek, az számíthat az örök életre. A húsvéti eseményt szemlélve megértjük, hogy minden értünk történt egykor. Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg, hogy megváltson minket bűneinktől. A mi üdvösségünkért támadt fel a halálból, pontosabban támasztotta fel őt az Atya, hogy a Jézusban való hit által elnyerjük az örök boldogságot. A hit nem kényszer egyetlen ember számára sem, amit kötelezően választanunk kellene, hanem Isten ajándéka, amelyet elfogadva teljes és boldog lesz az életünk. Elfogadom-e, hogy Isten teljessé és boldoggá tegye életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, rád hagyatkozom: tedd velem azt, ami neked tetszik. Bármit teszel is velem, megköszönöm. Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent, csak akaratod teljesedjék bennem és minden teremtményedben. Semmi mást nem óhajtok, Istenem! A szeretet sürget, hogy egészen neked adjam magamat, hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet – határtalan bizalommal, mert te vagy az én Atyám.

Boldog Charles De Foucauld

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés

Mit tudhatunk meg Nikodémusról, akiről a mai evangéliumban olvasunk? Bizonyára ő is értesült Jézus csodáiról és arról, hogy a csodák láttán sokan hittek benne. Nikodémus még nem jutott el a hitre, de szeretne Jézussal találkozni, hogy világosabban lásson, többet megtudjon róla. Éjszaka keresi fel Jézust, s ennek az lehet az oka, hogy a többi farizeus előtt, a főtanács tagjai előtt titokban akarja tartani, hogy érdeklik a Jézus által véghezvitt csodák, illetve érdeklődést tanúsít tanítása iránt. Jézus és Nikodémus beszélgetéséből csak részleteket közöl az evangélista, s ebből kiderül, hogy Nikodémus valószínűleg nem számított arra, hogy Jézus ennyire komoly dolgokat fog neki mondani mindjárt első találkozásuk alkalmával. Talán nem is értett meg mindent világosan, de nem távozik ebben a helyzetben. Nem gondolja, hogy másért jött ide, nem kéri, hogy inkább másról beszéljenek, hanem engedi, hogy Jézus vezesse gondolatait, tanítsa őt.

Hozzáállása és nyitottsága tanulságos számunkra, mert nem csupán kíváncsiság vezeti, hanem lelkének vágya, amely mennyei igazságokra szomjazik. Ezért kérdezi meg Jézust: Hogyan lehetséges az újjászületés?

A lelki újjászületés a hit által a Szentlélekben történik – tanítja őt Jézus. Van-e bennem alázat, hogy Jézust kérdezzem? Engedem-e, hogy neveljen, tanítson? Az örök élet igéi nála vannak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!