Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az Istentől kapott szabadságunknak köszönhetően képesek vagyunk arra, hogy elutasítsuk a bűnt, megszabaduljunk annak kényszerítő erejétől és Isten szolgálatát válasszuk. Szabad és felelősségteljes választásunk következménye az, hogy az örök életben együtt lehetünk majd Istennel. Ezzel kapcsolatban teszi Jézus a következő kijelentést: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Értelemszerűen az fogja Jézus tanítását megtartani, aki hisz benne és hisz abban, hogy ez a tanítás az örök életre vezet. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt, hogy a mi Urunk nem csak a szóbeli tanítás megvalósítását várja tőlünk, hanem az ő követését is, hiszen ő a vezetőnk az örök élet útján.

Jézus tanítása túlmutat a földi élet néhány évtizednyi keretein, kiszélesíti az idő távlatait, megnyitja számunkra az örökkévalóságot. Földi életünk lezárul a halál pillanatával, de ezután következik a feltámadás, amely révén Isten átvezet minket az örök életbe. Hitünknek egy újabb lényeges eleme tehát az, hogy higgyünk a feltámadásban. Krisztus megígéri, hogy akik a földön hisznek benne és vele élnek, azok részesedni fognak majd a feltámadásban is. A nagyböjti időszak az Úr feltámadásának húsvéti eseményéhez vezet, amely esemény megerősíti bennem az örök élet hitét és vágyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Köszönöm, hogy jelenléteddel mindent átformálsz! Téged nem kötnek a formulák, az előírt rendelkezések. Nem külső parancsoknak akarod, hogy engedelmeskedjünk, hanem az élő Istennek. Szentlelkedet nem lehet korlátok közé szorítani. Az új Borhoz, ami te magad vagy, új tömlőt akarsz adni. S bár nem veted el a régi törvényeket, újat adsz nekünk, amit a szívünkbe írsz. Nem szeretnéd, ha pusztán szokások rabjai lennénk, hogy csak azért böjtöljünk, mert mások ezt teszik. Ennek csak akkor van értelme, ha belülről érezzük szükségét, amikor nem vagyunk közel hozzád. Köszönöm, Uram, hogy megmutatod, hogyan éljek Lélekből, belső indíttatásból, és nem kívülről magamra öltött szabályok szerint. Ámen.

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az Úr szavaiból tudjuk, hogy mindent az Atya megbízásából tesz, cselekedetei a mennyei Atya akaratának a megnyilvánulásai. Neki engedelmeskedik akkor is, amikor vállalja a szenvedést és feláldozza életét a kereszten az emberek megváltása érdekében. Az Atyával való egysége és iránta való engedelmessége immár nem titok senki előtt, nyíltan beszél erről tanításai során. Az egyszerű nép és a vallási vezetők egyaránt hallják ezt az üzenetet, ezt a kinyilatkoztatást, de mégis másként reagálnak rá.

A mai részben nem a hitetlenekhez szól Jézus, hanem a benne hívőket akarja tanítani: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim.” A tanítványi élet lényege a Jézus személyéhez való kapcsolódás, valamint tanításának megismerése és teljesítése. Majd hozzáteszi: „megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” János evangélista itt tulajdonképpen nem Isten, nem az Atya megismerésére gondol, hanem kifejezetten a Fiúisten, Jézus személyének megismerésére, aki aztán majd megismerteti az emberekkel az Atyát. Tehát az Atya megismerése Jézus személyén keresztül lehetséges számunkra. Jézus joggal nevezi magát Igazságnak, hiszen ő a kinyilatkoztatás teljessége, személyében a szentháromságos Isten teljesen feltárja és odaajándékozza magát az embereknek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus már tanított az Atyával való egységéről, arról, hogy ő az Atya küldötte, valamint arról, hogy maga az Atya tesz minderről tanúságot. A mai evangéliumi szakaszban e kijelentéseinek összefoglalásaként vonja le a végső következtetést: „semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam.” Ennek igazsága majd akkor fog sokak számára világossá válni, amikor a kereszten felemelik őt. A hitetlenség oka az, hogy ellenfelei nem akarják megérteni őt, nem akarják elfogadni isteni származását. Mindaddig, amíg csupán valóságos embert látunk benne, de nem hiszünk abban, hogy Jézus valóságos Isten, nem fogunk megérteni semmit a küldetéséből, és nem fog vágy ébredni bennünk, hogy kövessük őt. A benne nem hívők számára az Úr figyelmeztetése így hangzik: „meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok.”

A hit és hitetlenség állnak itt egymással szemben, mint az ember lehetséges válaszai. Amikor Jézus származásának és küldetésének titkába beavatja az embereket, és amikor megismerteti velük az Atya üdvözítő tervét, akkor lehetőséget ad a döntésre. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan mi is választás elé kerülünk: hiszünk-e benne vagy hitetlenül elutasítjuk őt? A döntés távolabbi következménye, hogy a hitetlenek meghalnak bűneikben és emiatt a kárhozatra kerülnek, ezzel szemben a Jézusban hívők és a hitükben hűségesen kitartók elnyerik bűneik bocsánatát és jutalmul az örök életet kapják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet, Mária jegyesét, Jézus nevelőapját ünnepeljük a mai napon, akiről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból, csupán Jézus születésekor szerepel néhány alkalommal. Az evangélista „igaz embernek” nevezi őt, ami arra utal, hogy vallásos ember volt, aki igyekezett a maga életében Isten törvényeit megvalósítani. Hitének, igaz életének egyik tanújele, hogy megérti azokat a látomásokat, amelyeket álmában kap, és azoknak megfelelően cselekszik. A mai evangéliumban is egy ilyen álomról, látomásról olvasunk, amelyből József megtudja Isten küldöttétől, az angyaltól, hogy jegyesének, Máriának a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fog hamarosan gyermeke születni, és azt az utasítást kapja, hogy vegye feleségül Máriát. József pedig nem kételkedik abban, hogy az üzenet valóban Istentől származik, hanem megteszi amit Isten kér tőle.

Az éjszakai látomás során tehát nem csak a születendő gyermek származásával kapcsolatban kap útmutatást, hanem saját hivatását, feladatát is felismeri.

Nekünk is figyelnünk kell Isten küldötteire és üzeneteire. Nekünk is meg kell hallanunk, amikor ismerteti velünk szándékát és nekünk is készséggel kell azt teljesítenünk. Életünk boldogságát akkor fogjuk megtalálni, ha a magunk elképzelései helyett Isten akaratát valósítjuk meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Jn 12,20-33

Elmélkedés

Az új élet ígérete

Az Isten-látás vágyával ma csatlakozunk azokhoz a lelkes görög zarándokokhoz, akik az evangéliumi beszámoló szerint annak idején így fordultak Jézus egyik apostolához, Fülöphöz: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Egészen biztosan állíthatjuk, hogy lelkesedésük nem csupán kíváncsiságból fakadt. Kérésük jelzi, hogy Jézus tanításának és cselekedeteinek híre távolabbi vidékekre is eljutott, és most látni szeretnék azt, akiről a hihetetlen történetek szólnak. Hittel és jóindulattal keresik Jézust, szeretnék őt személyesen is megismerni, hallgatni. Kicsit sajnáljuk, hogy az események ezután más fordulatot vesznek és János evangélista nem jegyzett le semmit arról, hogy találkoztak-e személyesen Jézussal. Fellépésük megemlítésével az evangélista mintha csak arra törekedne, hogy bemutassa a lassanként felálló két tábort, az egyik oldalon azokat, akik lelkesen hallgatják és hittel fogadják Jézust, a másik oldalon azokat, akik hitetlenül elutasítják őt.

A jelenet ebben a megközelítésben ösztönzés, hogy mi is odaálljunk valamelyik oldalra. Számunkra sem lehet elegendő az, ha valamiféle emberi kíváncsiság vezet minket az Úrhoz. Talán arra sincs jelen esetben szükség, hogy fogadalmakat tegyünk, hogy nem fogjuk sem elhagyni, sem megtagadni Jézust, hanem kitartunk mellette. Az ilyen magabiztos keresztény számára legyen figyelmeztetés, hogy az áruló éppen a legszűkebb tanítványi körből, az apostolok köréből került ki, de még a többi apostol hite is több próbatételen esett át. Gondoljunk csak Péterre, aki meglehetősen gyáva módon tagadta meg Mesterét szenvedésének óráiban, igaz, rögtön megbánta bűnét és később volt lehetősége jóvátenni azt. A nagy lelkesedés helyett elégedjünk meg szívünk érzésével, az Úr utáni vágyakozással. Az a szándék legyen bennünk, hogy kövessük, elkísérjük őt a szenvedések útján.

A görögök kérdése után János evangélista Jézus beszédét közli, amely így kezdődik: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.” Az Úr jól tudja, hogy eljött a megváltás ideje. Eljött az ő áldozatának, önfeláldozásának az ideje. Magként hull a földbe, hogy újjászülethessen. Meg kell halnia, hogy feltámadhasson az örök életre. Amikor arról beszélünk, hogy Jézus emberré lett, akkor ebben az is benne van, hogy meghalt, mert a halál is hozzátartozik az ember életéhez. Jézus nem csak az emberi élet szép oldalát vállalta, hanem azt is, hogy szenvedjen és meghaljon. Minden újjászületés megsemmisülésből fakad. Minden újjáéledés elmúlásból fakad. Mindenki feltámadása a halálból fakad. Kikerülhetetlen ajtó a halál, amelyen Jézus is átlépett. Értünk, minden emberért vállalta a szenvedést és a halált. Ennek ismerete indítson minket, hogy felvegyük keresztünket és vele vigyük azt életünk napjaiban, mígnem megérkezünk ahhoz a kapuhoz, amely mögött nem a semmi, nem a sötétség, hanem Isten és az ő ajándéka, a mennyország vár minket. Ha kitartok Jézus mellett a kereszthordozásban, akkor Isten kegyelmének köszönhetően részesedni fogok a feltámadásban is. Minden meghalásban benne van az új élet ígérete, az örök élet ígérete.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

Elmélkedés

A templomban való tanítás után János evangélista ismerteti a nép vélekedését Jézus személyéről. Egyesek a messiási idők nagy prófétájának, mások a messiásnak nevezik őt. Az eltérő vélekedések a nép bizonytalanságát tükrözik, illetve azt is, hogy az eljövendő messiásról alkotott kép egyáltalán nem volt letisztult. A felkiáltások inkább csak találgatásnak minősülnek, mintsem komoly hitvallásnak. A főtanács tagjai tisztázni akarják a helyzetet, maguk elé akarják vezettetni Jézust, de tervük meghiúsul, mert a szolgák megijednek annak láttán, hogy a nép Jézus pártján van. „Ember így még nem beszélt!” – mondják a szolgák megbízóiknak, tehát ők is megérezhettek valamit Jézus különleges hatalmából, szavainak erejéből. De véleményüknek ne tulajdonítsunk nagyobb jelentőséget, hiszen nem hitvallás ez sem, mert Jézust csak „embernek” tartják. Azt láthatjuk, hogy akik előítéletekkel közelednek Jézushoz, azok nem tudnak válaszolni arra, hogy ki ő. Akik csak kíváncsiságból akarják megismerni, azoknak nem tárja fel származásának titkát.

A főtanácsban a farizeusok a saját elképzelésüket hangoztatják, amikor saját soraikból érkezik a figyelmeztetés. Nikodémus kérdése arra figyelmezteti őket, hogy ugyan állandóan a törvényeket emlegetik, de ők sem tartják be azokat, mert kihallgatás nélkül mondanak ítéletet Jézus személyéről.

A nagyböjti időben nekem is érdemes tisztáznom, hogy kinek tartom Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, vétkeztem ellened – mondom én is a tékozló fiúval – már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem! De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet! Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy a vallási vezetők, az írástudók és a farizeusok Jézus ellen fordulnak, vitába szállnak vele, megkérdőjelezik hatalmának eredetét. A szembenállásuk idővel csak fokozódik, lassan megérlelődik bennük az a gondolat, hogy Jézusnak vesznie kell. Tanításával és törvényértelmezésével meglátásuk szerint zavart okoz a nép körében, és persze saját hatalmukat és tekintélyüket is féltik, bár ezt érthető módon nem hangoztatják. Haragjuk és gyűlöletük fokozódik, gyilkos szándékukról Jézusnak is, a népnek is tudomása van. János evangélista ennél a résznél az mondja, hogy a kenyérszaporítás után mondott beszéd, amely az élő kenyérről, az Úr testéről, mint az örök élet táplálékáról szólt, váltotta ki a gyilkos szándékot, de jól tudjuk, hogy nem csupán ez van a háttérben.

A mai evangélium szerint az ellene irányuló gyűlölet miatt Jézus titokban megy Jeruzsálembe, hogy részt vegyen a Sátoros-ünnepen. Nem félt, hiszen akkor nem is ment volna a városba, főként nem mutatkozott volna a templomban. Az ellene irányuló fenyegetés nem akadályozza meg őt abban, hogy küldetését teljesítse, továbbra is megjelenik a templomban és tanítja az embereket. Nyíltan beszél arról, hogy ő az Isten küldötte, s aki nem hisz ebben, az magát az Atyát utasítja el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyul, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodik, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedik, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodik. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.

Boldog John Henry Newman

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi rész témája az volt, hogy a Fiú egyedülálló kapcsolatban, teljes egységben van az Atyával. Ezt folytatja a mai részlet, amelyből megtudjuk, hogy az Atya tanúskodik arról, hogy Jézus az ő Fia, az ő küldötte. A mennyei Atya a Fiúra, Jézusra bízza üdvözítő tervének megvalósulását, a megváltás művét. Az ember üdvössége Jézustól függ. Az ő halála hozza meg számunkra a teljes kiengesztelődést az Atyával és ő segít minket abban, hogy életünk, majd halálunk után eljussunk az Atya örök országába, a mennybe. Ezt a titkot Jézus azért mondja el a népnek, hogy mindenki higgyen benne, fogadják el tanítását és legyenek a követői. A hithez az szükséges, hogy az ember meggyőződjön a tanítás igazságáról. Jézus olyan dolgokat állít magáról, származásáról, küldetéséről, amelyek nem tartoznak az emberi megtapasztalás körébe, tehát valami más bizonyíték kell arra, hogy állításai valóban igazak.

Bizonyítékként az említi, hogy az Atya tesz róla tanúságot, amikor általa természetfeletti jeleket mutat. A csodák ugyanis szintén nem tartoznak a természetes világ rendjéhez, a betegek nem természetes, hanem rendkívüli módon gyógyulnak meg. E természetfeletti jelek bizonyítják azt, hogy Jézus nem csupán ember, hanem természetfeletti hatalommal rendelkező Isten is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy szívemet a vagyonhoz kössem. Őrizz meg attól, hogy szívem behájasodjon és megátalkodottá legyen. Tedd fülemet hallóvá és szívemet értővé! Add, hogy felismerjelek, amikor a nyomor botrányába öltözve felém közeledsz! Add, hogy a gazdagok jóléte láttán szívemben ne szülessen irigység, hanem végső sorsukra tekintsek! Jó nekem a te sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

Jézus a mennyei Atyáról és kettőjük kapcsolatáról tart egy hosszas beszédet a népnek. Ez a beszéd tulajdonképpen egy magyarázat arra, hogy miért tesz Jézus szombati napon csodát, miért nem törődik a nyugalomra vonatkozó emberi előírásokkal. Ő ugyanis nem az emberi törvényeknek akar megfelelni, hanem Isten irgalmasságának jeleit akarja megmutatni. Cselekvésében nem korlátozhatják az emberek által hozott szabályok, mert őt egyedül az Atya akarata irányítja tetteiben.

Az Atya és a Fiú egysége a közös cselekvésükben nyilvánul meg. A Jézusba vetett hitnek ez az egyik jellemzője: A Fiú nem tesz semmit önmagától, cselekvésében nem határolódik el a másik két isteni személytől, az Atyától és a Szentlélektől, hanem mindig velük egységben munkálkodik. A Fiú ismeri az Atyát és ismeri az ő szándékait is. A Fiú látja az Atyát, látja, amit tesz és ő is ugyanezt teszi. Kettejük kapcsolatának, egységének alapja a szeretet. Az Atya mindent megmutat, feltár a Fiúnak, mert a Fiú mindenben keresi az ő akaratát és engedelmeskedik neki. Ebben az értelemben a megváltás nem Jézus egyéni kezdeményezése, hanem az Atya üdvözítő tervében foglaltaknak a megvalósítása. Jézusról, a Fiúistenről hisszük, hogy ő az Atya küldötte, aki a szenvedés és a halál vállalásával valósította meg Isten megváltó tervét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek téged. Nem valamiféle földi jókra akarok szert tenni; azt kérem, amit érdemes kérnem: tenmagadat egyedül!

Kölni Szent Brúnó

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Harmincnyolc esztendő nagyon hosszú idő. Ennyi ideig várni a csodára, valóban kitartást kíván. Ilyen hosszú időn keresztül szenvedni valamilyen bajban, sok türelmet kíván. Ennyi idő már bőven elég ahhoz, hogy az ember feladja, beletörődjön abba, hogy helyzete megváltoztathatatlan, egészségi állapota nem fog jobbra fordulni. De az evangéliumban szereplő béna ember nem adja fel a reményt még akkor sem, ha immár harmincnyolc esztendeje szenved.

A jelenet helyszíne a Beteszda-fürdő, amelynek a lakosság gyógyító erőt tulajdonított. A régészeti ásatások szerint ez a jeruzsálemi fürdő elsősorban esővizet gyűjtött össze, de egy föld alatti forrás is táplálhatta, amelyből gyógyhatású víz fakadt. Ebből érthető, hogy miért mozdulhatott meg időnként a víz, ez lehet a dolgok természetes magyarázata. A néphit viszont természetfeletti erőket sejtett a víz megmozdulásában, felbugyogásában, azt tartották, hogy Isten angyala hozza azt mozgásba, és aki ilyenkor elsőként merül alá a vízbe, az meggyógyul betegségéből.

A csoda ebben az esetben Jézus szavának köszönhető. Nem érinti meg a beteget, nem használ semmit, csak egyszerűen felszólítja, hogy keljen fel és járjon, aminek hatására a mozgásképtelen ember azonnal járni képes.
Isten számára nincs reménytelen helyzet, ő bármikor képes megmutatni jóságának és szeretetének jeleit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!