Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Máté evangélista két példabeszédet is lejegyez írásában, amelyekben szőlőmunkásokról van szó. Egyes szentírástudósok azt feltételezik, hogy Jézus csupán egy ilyen példázatot mondott, de az a szóbeli igehirdetés során kétféle változatban is fennmaradt. Mások a különböző mondanivaló miatt azt mondják, hogy eredetileg is két hasonlatot mondhatott Jézus. Az egyik ilyen példabeszéd szerint a nap különböző időszakaiban, reggel, délben és esteledés előtt fogad fel a szőlősgazda munkásokat, majd a nap végén kifizeti bérüket (vö. Mt 20,1-16).

A másik hasonlat a gonosz szőlőmunkásokról szól, ezt olvassuk a mai napon. A történet szerint a munkások megfeledkeznek saját szerepükről, önkényesen kezükbe veszik a helyzet irányítását. Nem adják át a termést a szőlősgazdának, akit az jogosan megillet, a szolgáit sorra bántalmazzák, majd amikor a gazda a saját fiát küldi el hozzájuk, akkor őt is megölik. Azt gondolják, hogy bűnüknek nem lesz következménye, és ez tulajdonképpen a legnagyobb tévedésük. A példázat a gazda fellépésével zárul, aki megbünteti a gonoszokat.

A bűn azt jelenti, hogy az ember szembefordul Istennel, fellázad ellene. Kezébe akarja venni élete irányítását, de csak esztelen cselekedetekre képes. Lehet, hogy Isten egy ideig tűri ezt, de mindenki számára eljön az az idő, amikor Isten igazságosan fogja megítélni életét, cselekedeteit és a bűnösök büntetésre számíthatnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

A szegények támogatását, a nagylelkű adakozást állítja elénk az evangélium, amelyben Jézus példázatot mond a szegény Lázárról és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat, úgy érezte, nincs szüksége semmire. Talán azt is gondolhatta, hogy vagyona Isten áldásának köszönhető. Úgy vélte, hogy az anyagi javak tökéletesen boldoggá teszik életét és biztonságot nyújtanak neki. A történet másik szereplője egy szegény koldus, akinek nevet is ad az elbeszélő, Lázárnak hívják. Neki az élet másik oldala jutott, a nélkülözés, a szegénység, a betegség. Bár Jézus egy példázatot mond, azaz egy kitalált történetet, mégis azt érezzük, mintha valóságosak volnának a szereplők. Egy-egy városba érkezve Jézus bizonyára elhaladt előkelő, gazdag emberek otthona előtt, és az utcákon látott szegény koldusokat. Napjainkban is megtapasztalható ugyanez, a gazdag városok peremkerületeiben sokan rendkívüli szegénységben élnek. Mintha két világról lenne szó, amelyeknek semmi köze egymáshoz. A gazdagok nem törődnek a szegényekkel, észre sem veszik őket, és a szegények legfeljebb álmodnak arról, hogy egyszer jobbra fordul sorsuk.

Jézus azzal folytatja a történetet, hogy a túlvilágon megfordul a két szereplő helyzete, a szegény ugyanis a mennybe kerül, a gazdag viszont a kárhozatra jut. Az irgalmasság azt jelenti, hogy észreveszem a rászorulót és segítek rajta. Isten a mennyország boldogságával jutalmazza azokat, akik földi életükben irgalmas szívvel fordulnak mások felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

Jakab és János apostol azt kéri az Úrtól, hogy Jézus uralmának beköszöntekor majd ők ülhessenek mellette jobb és bal oldalon. A kérés a Messiás uralkodására vonatkozó korabeli elképzelésekből fakad, miszerint az eljövendő Messiás földi királyságot fog létrehozni. A jelenet azt bizonyítja, hogy még a Jézushoz legközelebb álló tanítványok, az apostolok is csak lassan értik meg, hogy Mesterük nem evilági uralomra törekszik.

Az uralkodás vágya helyett Jézus a következőt tanácsolja: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok!” A Szentírásban a szolgálat kétféle értelemben szerepel. Egyrészt jelenti a rabszolgaságot, amikor valaki kényszerűségből, alávetettségből a másik embert szolgálja. Ugyanakkor van egy pozitív értelme is, amikor valaki Istennek szolgál, illetve embertársait szolgálja, mert bennük Jézust látja és tiszteli. Ez is magában foglalja azt, hogy Isten nagyobb az embernél, de mégsem jelent megalázottságot, kiszolgáltatottságot és kényszert sem. Istennek önként, szabadon szolgálunk, mert felismerjük azt, hogy a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által akar segíteni az embereken. Jézus maga is szolga volt, megváltásunk szolgálója, aki engedelmeskedett a mennyei Atyának. Szolgálatát szeretetből végezte, áldozatát önként hozta. Szolgálata így vált értékessé, így eredményezte üdvösségünket. Tanuljuk meg az Úrtól a szolgáló lelkületet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a mindenség Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson melletted!

Szent Iréneusz

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Jézus jól ismerte a farizeusokat és azt is tudta, hogy vallásosságuk mennyire felszínes, azaz látványos vallási cselekedeteikkel inkább az emberek elismerését keresik, mintsem Isten tetszését. Elismeri, hogy a farizeusok és az írástudók jól ismerik a mózesi törvényt, de ez az ismeret inkább elméleti, a gyakorlatban másként élnek. A mai evangéliumban Jézus azt kéri követőitől, tanítványaitól, hogy tetteikben ne kövessék azokat, akik a törvény hivatalos magyarázói. Mivel cselekedeteik nem felelnek meg annak, amit tanítanak, ezért nem szabad tetteiket utánozni!

Jézusnak tehát a farizeusok képmutatásával, kétszínűségével van gondja. A képmutatás ellenszere a bűnbánat és az alázat. A bűnbánó ember elismeri Isten előtt, hogy hibázott és megvallja bűneit. Nem tartja önmagát tökéletesnek, hanem Istentől kéri lelki tökéletesedéséhez a kegyelmi segítséget. Az alázatos ember nem önmagát, hanem Krisztust teszi az első helyre. Aki alázatos, az nem próbálja önmagát, saját értékeit vagy érdemeit felnagyítani, de hibáinak, bűneinek súlyát sem csökkenti. Az Isten előtti alázat azt jelenti, hogy nem kérkedek vallási cselekedeteimmel, hanem beismerem bűnösségemet.

Milyen indíttatásból végzem nagyböjti cselekedeteimet? Milyen szándék vezet? Kinek a tetszését keresem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja Fiad Lelkének számos sugallatát, és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon papi és szerzetesi hivatásokról! Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat, szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet, hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket az evangélium szolgálatában! Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által. Mária, Apostolok Királynője, könyörögj érettünk!

XVI. Benedek pápa

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38

Elmélkedés

Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas – kéri Jézus tanítványaitól a mai evangélium szavai szerint. Ezzel a kérésével az Úr valóban magasra teszi a mércét, hiszen mi sokszor szűkkeblűek vagyunk, vonakodunk kimondani a megbocsátó szót, miközben Isten végtelen irgalommal közeledik felénk. Amikor tehát megbocsátunk embertársunknak, akkor az irgalomban gazdag mennyei Atyát utánozzuk, aki megbocsátó szeretettel fordul felénk. Isten végtelenül irgalmas. Nem fontolgat, nem méricskél, nem késlekedik a megbocsátással. Az irgalmas Isten keresi a bűnöst, elé siet, visszafogadja szeretetébe. A megbocsátás azt jelenti, hogy készek vagyunk mindent elfelejteni, amivel felebarátunk sebet okozott nekünk, megbántott minket.

Miként Isten senkit nem zár ki irgalmából, úgy nekünk is mindenkinek meg kell bocsátanunk. Mindenkire úgy tekintsünk, mint testvérünkre, aki szintén Isten gyermeke. Ne tagadjuk meg a megbocsátást senkitől! Tegyük félre előítéleteinket és ne ítélkezzünk másokon! Legyen jóindulat a szívünkben mindenki iránt! Lássuk be, hogy mi magunk is bűnösök vagyunk, akik Isten felemelő irgalma nélkül elvesznénk bűneink mélyében. Gondoljunk mindig Jézusra, aki nem azért jött, hogy elítéljen minket, hanem, hogy megváltson.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül számos szent papi hivatás szülessen, akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét, igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet! Adj szent szolgákat oltárodhoz, legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának, amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka a világ megváltásáért! Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére, hogy a kiengesztelődés szentsége által megbocsátásod örömét terjesszék!

XVI. Benedek pápa

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Mk 9,2-10

Elmélkedés

Ki erősít meg?

Nagyböjt 2. vasárnapjának evangéliuma az Úr színeváltozásának hegyére vezet minket. Lélekben csatlakozunk Jézushoz és az általa kiválasztott három apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, mi is felmegyünk a hegyre, hogy egy kis időre bepillantást nyerhessünk abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadása után, és amely örök dicsőségbe mi is eljuthatunk majd halálunk és feltámadásunk után.

A színeváltozás eseményének megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus éppen elindul Jeruzsálem felé, ahol majd szenvedése és halála történik. Galileai működése lezárult. Eddig itt tanította az embereket és csodáival megmutatta Isten országának jeleit. Az emberek megérthették, hogy tanítása nem elmélet, nem életvezetési szabályok gyűjteménye, hanem rá kell lépni arra az útra, amelyet az Úr tanítása kijelöl. Az emberek megértik azt is, hogy csodái által Isten irgalmassága ér el az elesett emberhez, hogy segítsen rajta. Szavaival és tetteivel Jézus feltárja, hogy ő az Isten Fia, de ezt nem mindenki érti meg, ezért bár sokan elfogadják őt és kifejezik iránta hitüket, emellett vannak olyanok is, akik elutasítják. Ez utóbbiak közlésével az evangélista azt jelzi, hogy az emberek elutasításának lesz a következménye az, hogy Jézust halálra ítélik és megölik.

Jézus tehát elindul, úton van Jeruzsálem felé, azaz nem tér le küldetésének útjáról. Mert küldetésétől az sem térítheti el, hogy neki meg kell halnia. A színeváltozás eseményekor Jézus megerősítést kap a mennyei Atyától, hogy jó úton halad, valóban küldetésének útján. És megerősítést kap, hogy ő az Atyának a Fia. A felhőből az Atya hangja hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Az Atya tehát soha nem fordul el a Fiútól, mindig vele van. Honnan veszi Jézus az erőt, hogy végigjárja messiási útját? Honnan veszi az erőt, hogy vállalja a szenvedést és elviselje a fájdalmakat? Honnan veszi az erőt, hogy feláldozza magát a kereszten? A válasz egyszerű: a mennyei Atyától. Az Atya erősíti meg őt abban, hogy végigjárja küldetésének útját, amely üdvösségünket eredményezi.

Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk Jézusért. Az apostolok és a tanítványok életében is voltak ilyen helyzetek. De vannak olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Hitünk és hűségünk próbatételei ezek. Ki erősít meg minket ezekben az élethelyzetekben? Honnan várhatunk ösztönző erőt, ami átsegít minket a holtponton? Már rejtett lelki tartalékainkat is feléltük, embertársainktól sem számíthatunk segítségre. Minket is az Atya erősít meg: Jézus az ő szeretett Fia, őt hallgassuk, őt kövessük! Vegyük fel újra életünk keresztjét és induljunk Jézussal! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Életünk nehéz szakaszaiban legyen számunkra megerősítő annak tudata, hogy Isten a mennyországba, az örök boldogságba hív minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te színeváltozásod, dicsőséged látványa egykor megerősítette az apostolok hitét. Erősítsd meg a mi hitünket is! Ők egykor megláthatták a te dicsőséges arcodat. A nagyböjt idején a te szenvedő arcodat szemléljük, feltekintünk a keresztre, a te szenvedő és meggyötört arcodra, és észrevesszük, hogy tekintetedből most is szeretet és megbocsátás sugárzik. Segíts minket, hogy ne féljünk a szenvedésektől és az áldozattól! Ne féljünk felvenni életünk keresztjét! Hisszük, hogy a szenvedések vállalása hozzád kapcsol minket. Hisszük, hogy ha veled vagyunk a szenvedésben és a halálban, akkor veled együtt fogunk részesedni a feltámadásban is.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,9-17

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben beszámol arról, hogy az Úr mennybemenetelét követően, de még a Szentlélek pünkösdi kiáradása előtt Jeruzsálemben gyűlést tart a tizenegy apostol. Céljuk az, hogy az áruló Júdás helyébe válasszanak valakit, s így újra teljes legyen a Tizenkettő csoportja (vö. ApCsel 1,15-26). Olyan személyt akarnak választani, aki velük együtt fog majd tanúskodni Jézus feltámadásáról és átveszi az apostoli szolgálatnak és hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott. Közös imádságuk után így választották meg Mátyást, akit a mai napon ünneplünk. Mátyás is Jézus tanítványi köréhez tartozott, vele járt tanító útja során, látta csodáit és személyesen hallotta tanításait. Mindez feltétele a Krisztusról szóló tanúságtételnek. Néhány nap múlva a Szentlélek eltölti a tizenkét apostolt, erőt adva nekik a tanúságtételhez.

Az ünnep evangéliumában Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait olvassuk: „Maradjatok meg az én szeretetemben!” Júdás, aki a többiekkel együtt mindvégig együtt volt az Úrral, nem maradt meg az ő szeretetében. Szívét lefoglalta a kapzsiság, engedett a kísértésnek, hűtlenül elfordult Mesterétől. Az apostoli hivatásra csak az méltó, aki hűségesen kitart Jézus mellett. Jézus engem is arra hív, hogy tanúságot tegyek róla.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26

Elmélkedés

A mai evangéliumban az egyes ószövetségi törvények felidézése után Jézus sorra megfogalmazza elvárásait tanítványaival, követőivel szemben, mintegy új parancsot adva. A krisztusi új törvény nem törli el az ószövetségi törvényt, hiszen annak a maga idejében megvolt az értelme és célja, de tökéletessé akarja azt tenni abban az értelemben, hogy visszataláljon eredeti céljához. A törvényhez kapcsolódó farizeusi törvénymagyarázatok az évszázadok folyamán kissé eltérítették azt az isteni szándéktól. Amikor Jézus a törvények hiteles értelmezőjeként, magyarázójaként lép fel, akkor mindig az a szándék vezérli, hogy rávilágítson a helytelen értelmezésekre és megmutassa, mit is kell tennie az embernek, hogy vallásossága Istennek tetsző legyen.

Azért kell az isteni törvényeket ismernünk, helyesen értelmeznünk és megvalósítanunk, mert ez vezet minket az örök életre, az üdvösségre. Nem nekünk kell kitalálnunk azt, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében, hanem követnünk kell Isten útmutatásait, amelyek az ő parancsaiban mutatkoznak meg. Ne elviselhetetlen teherként és ne megvalósíthatatlan feladatként tekintsünk a parancsokra, hiszen azok lelkünk javát szolgálják. A törvények Isten akarata szerinti megtartása azt jelzi, hogy komolyan vágyakozunk és törekszünk az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Amikor az apostolok Jézus mennybemenetelét követően szétszéledtek Jeruzsálemből, Péter Antióchiába került. Ennek a városnak lett a püspöke mindaddig, míg Rómába nem indult. A mai ünnep az ő antióchiai püspöki tevékenységének állít emléket. Székfoglalásának napja a katolikus hagyomány szerint a Jézus Krisztus által alapított Egyház egységét jelképezi. Az Úr Jézus egyetlen Egyházat alapított és ennek vezetését a tizenkét apostol egyikére, Péterre bízta. Krisztus szándékának megfelelően Péter és utódai, a római pápák minden korban a Jó Pásztor példája szerint vezetik az Egyház közösségét, megerősítve hitükben a Krisztushoz tartozókat. A pápa egyik feladata a hit, a szentségek és a közösség egységének védelme és előmozdítása.

Szembe kell néznünk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy Egyházunk történelme folyamán a szakadások okozták mindig a legnagyobb sebet Krisztus Testén. Bár a különféle keresztény közösségek részéről erős törekvés mutatkozik a hitbeli egység megteremtésére, ennek megvalósulása időbe telik. A szeretet egysége viszont könnyen megvalósítható a keresztények részéről, bármelyik egyházi közösséghez tartozzanak is. Fel kell ismernünk azt, hogy az egységet Krisztus mindig is óhajtotta, s ennek alapja egyedül ő lehet. Krisztushoz tartozásunk segítsen minket a szeretet mindennapi megélésében minden keresztény testvérünk felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Az ószövetségi idők egyik jól ismert személyét, Jónás próféta alakját idézi fel Jézus hallgatósága számára a mai evangéliumban. Jónás azt a küldetést kapta Istentől, hogy hirdessen bűnbánatot a Ninive városában élőknek. Nagy vonakodás és kitérő után Jónás elkezdi hirdetni a bűnös városban, hogy térjenek meg, különben Isten büntetése utoléri őket. A város lakói hallgattak szavára és bűnbánatot tartottak. Jónás azonban nem örült annak, hogy szavai ilyen pozitív fogadtatásra találtak, hanem megütközött azon, haragra gerjedt amiatt, hogy Isten ennyire irgalmas és megbocsátó, azaz nem fordult büntetéssel a niniveiek felé.

Jónás esete azt tanítja, hogy a bűnbánó ember jogosan érez örömet, felszabadultságot, amikor megtapasztalja az isteni irgalmasságot. Ugyanakkor annak is örüljünk, hogy Isten másoknak is megbocsát! Ha ugyanis tudunk őszintén örvendezni annak, hogy Isten megbocsátásának köszönhetően megszabadulunk bűneink súlyától, ugyanezt az isteni megbocsátást ne sajnáljuk másoktól. A megbocsátás az irgalomban gazdag Isten mindenkinek szóló ingyenes ajándéka. A kiengesztelődésben Isten a kezdeményező, ő hív minket bűneink megbánására. A bűntől való szabadulás és az Istennel való kegyelmi közösség útját Krisztus mutatja meg nekünk, általa jutunk el az irgalmas Atyához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!