Battaplébánia

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

Tanítványai kérésére Jézus a mennyei Atyához szóló imádságot mond, tanít övéinek, erről olvasunk a mai evangéliumi részletben. A Miatyánk imádság után pedig annak egyik kérését fejti ki részletesebben, mégpedig azt, amelyik a megbocsátásról szól. Mindenki olyan mértékben részesül Istentől a megbocsátásban, amilyen mértékben ő bocsát meg ellene vétő felebarátjának.

Az Egyház küldetése minden korban az, hogy folytassa az Úr Jézus munkáját. Ennek részeként az igehirdetés főként a nagyböjti időszakban nem hallgathat a megtérés fontosságáról, hanem arra irányul, hogy az emberi szívekben felélessze a bűnbánatot és emlékeztesse a bűnbánókat Isten végtelen irgalmára, amely nagy ajándék számunkra. A bűn személyiségének legmélyén sebzi meg az embert, aki ettől a sebzettségtől egyedül Isten gyógyításának köszönhetően tud megszabadulni. Jószándékkal és kellő tapintattal hívjuk fel az emberek figyelmét arra, hogy nem a bűnök tagadása, hanem azok őszinte beismerése vezet ahhoz, hogy Isten elé tegyük azokat. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a keresztény ember bűnbánata csak akkor valódi, ha Isten iránti szeretetből és nem csupán félelemből, a bűnökért járó büntetéstől való félelemből fakad. A bűnbánónak komolyan kell törekednie arra, hogy levesse magáról a régi embert és újjászülessen Krisztusban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.

Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.

Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Mk 1,12-15

Elmélkedés

A megtérés útja

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését tárja elénk az evangélium. A Márk evangélista szerinti változat meglehetősen szűkszavú, amelyből annyit tudunk meg, hogy negyven napos pusztai tartózkodása idején a sátán megkísértette Jézust. A Máté szerinti változat már részletesebben írja le az eseményt, érdemes azt röviden felidéznünk. Ő három kísértést említ, a gonosz három próbálkozását. Először a sátán azt kéri Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré, mert a pusztában nincs más étele. A második kísértésnél azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát Jézus és mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá. A harmadik próbálkozásnál a világ gazdagságát ajánlja fel Jézusnak, ha őt és nem az egyetlen Istent imádja. Lukács evangélista szintén ezt a három kísértést sorolja fel.

Krisztus mindannyiszor visszautasítja a kísértéseket, legyőzi azokat, s ezzel reményt ad számunkra, hogy a gonosz csábításait mi is vissza tudjuk utasítani. Miért fontos ez? A keresztény hit nem diadalmenet, hanem küzdelem a gonosszal szemben. A sátán nem fárad bele, hogy megkísértse, azaz az isteni törvények útjáról eltérítse, az egyetlen Isten imádásától eltávolítsa az embert. Fel kell ismernünk ezeket a kísértéseket és el kell utasítanunk azokat!

A pusztai jelenet után megkezdődik Jézus nyilvános fellépése. A gonosz tehát nem tudta eltéríteni őt küldetésétől, elkezdi megvalósítani azt, amit az Atya kér tőle. Keresztelő János működése véget ért, most kezdődik Jézusé. Az evangélista két mondatba sűríti bele azt, amit az Úr hirdetni fog három éven keresztül tanító útja során az embereknek: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus egész működése során találkozni fogunk az Isten országának meghirdetésével és megvalósulásával. Az ország annak köszönhetően terjed, hogy az emberek bűnbánatot tartanak, elfogadják az Isten irgalmasságáról szóló örömhírt.

„Betelt az idő” – mondja Jézus. Eljött az üdvösség ideje. Ami Isten üdvözítő tervében szerepelt, amit a próféták által az idők folyamán többször megerősített és amit Keresztelő János hirdetett, az most megvalósul. Isten most valósítja meg azt, amit régtől tervezett, az emberek megváltását. Mivel az üdvösség csak Istentől jöhet, ezért annak idejét is csak ő határozhatja meg. A nagyböjti időszak mindannyiunk számára Istentől kapott kegyelmi idő.

„Térjetek meg!” – hirdeti Jézus, s ez a felszólítás minden kor emberének, nekünk is szól. A nagyböjt ugyanis a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Isten megbocsát nekünk. Lehetetlen, hogy az ember egyedül, csak a maga erejével megszabaduljon a bűntől. A bűntől Isten szabadít meg minket. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban a vámos Lévi meghívásáról és megtéréséről olvasunk, akinek személye azonos Máté apostol és evangélista személyével. Az eset azt mutatja, hogy nem önmagában az Úr hívása, hanem annak elfogadása eredményezi az élet megújulását. Lévi elfogadja ezt a hívást, megérzi egy új, teljesebb élet lehetőségét és nagylelkűen elindul a tanítványi úton. Kész mindenét elhagyni, hogy Jézus követője legyen. Ez megtérésének csalhatatlan jele.

A nagyböjti idő az Úr felé fordítja tekintetünket. Megértjük, hogy Krisztus személyében jött el közénk a Megváltó és önfeláldozásának köszönhetően nyertük el a megváltást. Remélhetőleg megértjük azt is, hogy felesleges igaz voltunkat hangoztatni Isten előtt, hiábavaló dicsekednünk vallási cselekedeteinkkel, hiszen akkor nem tudja felkínálni nekünk gyógyító, lélektisztító segítségét. Jézus ezt mondja ugyanis: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Őszinte bűnbánattal fordítsuk tehát tekintetünket az Úr felé! Isten végtelen irgalommal tekint ránk és nem nézi sorozatos lázadásainkat, engedetlenségeinket, hanem újra és újra szeretetének jelét mutatja. Engedjük, hogy a gyengeségeink felé forduló Isten meggyógyítsa bűntől sebzett szívünket, megerősítse lelkünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

A nagyböjti időszak arra hív minket, hogy Krisztus halálának és feltámadásának titkát szemlélve rátaláljunk a vele való egyesülésre, teljes egységre. Ez az idő jó alkalom arra, hogy megújítsuk vallási életünket. Ennek része az imaélet megújítása, hogy imádságunk ne maradjon felszínes, ne merüljön ki csupán evilági dolgok kérésében, hanem egész életünket átjárja Isten szava s akarata. A megújulás másik területe az adakozás, a szegények megsegítése, amelyet a Biblia szóhasználata szerint alamizsnálkodásnak is nevezünk. Ennek helyes módja, ha nem csupán feleslegünkből adakozunk, hanem valóban nagylelkűen segítjük a nehéz körülmények között élőket. A harmadik terület pedig a böjtölés, amiről a mai evangéliumban is szó esik. A testi kívánságok fékezése, korlátozása azt a célt szolgálja, hogy jobban oda tudjunk figyelni a lelki szükségletekre és azokra az ajándékokra, amelyeket Isten ad nekünk lelki épülésünkre. Ne féljünk a lemondástól, ne féljünk az áldozatvállalástól!

E nagyböjti gyakorlatok, lehetőségek segítsenek minket abban, hogy még buzgóbban és még nagyobb bizalommal forduljunk az irgalmas Isten felé! Az irgalmas Isten állandó közeledése és közelsége segítsen minket, hogy egyre nagyobb örömmel fogadjuk el Krisztus szeretetét és nagylelkűen adjuk azt tovább embertársainknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium világossá teszi számunkra, hogy hová vezet nagyböjti utunk: Jézus keresztjéhez. Az Úr arról beszél tanítványainak, hogy szenvedés és halál vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Egykori és mai tanítványaihoz egyaránt szól kérése: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” A nagyböjti idő megújuló tapasztalat számunkra, hogy felfedezzük Isten szeretetét, valamint megértsük azt, hogy életünk keresztjeinek hordozásával válunk Krisztus tanítványaivá.

A keresztre, a megfeszített Krisztusra tekintve megértjük a mennyei Atya végtelen irgalmát és szeretetét, amely kiárad az emberek felé. A kereszt nem csupán tekintetünket vonzza, hanem személyünket is. Jézus mondta: „ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). De nem csak önmagához hív, vonz bennünket a megfeszített Úr, hanem az Atyához is vezet minket. Krisztus azért vonz minket, mert egyesülni akar velünk, szeretetközösséget szeretne velünk létesíteni. Vonz minket, hogy közeledésünkkel viszonozzuk az Atya szeretetét és megtanuljuk embertestvéreinket is úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeret minket. A kereszt szemlélése és a szenvedő Krisztussal való lelki egyesülés arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket felebarátaink felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal, hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje. Lelki zarándoklat ez az időszak számunkra Krisztus keresztjéhez, majd pedig az üres sírjához. Az úton elkísér minket Jézus tanácsa: újítsuk meg imaéletünket, legyünk készségesek az adakozásra, a szegények megsegítésére, valamint a böjt segítségével korlátozzuk kívánságainkat, igényeinket. Erről a három dologról, a helyes imáról, az adakozásról és a böjtölésről szól a mai evangélium. Mindhárom esetében Isten tetszését szeretnénk elérni és nem az emberek szemében akarunk nagyobbnak látszani.

A nagyböjti időszak alkalmas arra, hogy kifejezzük Istennek hálánkat a megváltásért. Isten üdvözítő jelenlétét közöttünk és az élet nehézségei közepette akkor fogjuk észrevenni, ha megtérünk és bűnbánatot tartunk. Isten fáradhatatlanul hív minket arra, hogy tartsunk bűnbánatot, vegyük észre, hogy a bűn levertté tesz minket, a mélybe taszít, s egyedül Isten irgalma képes minket felemelni. Isten megmutatja számunkra az utat az ő szeretete felé, amely annak jele, hogy mindig gyermekeiként tekint ránk. Legyen ez a most kezdődő nagyböjti zarándokút mindannyiunk számára a megtérés útja! Találjunk vissza az irgalmas Atya házába, aki mindenkor megbocsát! Találjunk rá Krisztusra, aki az új élet teljességét nyújtja nekünk! Találjunk rá a Szentlélekre, aki a lelki megtisztulás és megújulás forrása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus visszautasította az égi jelet követelő farizeusokat, ma pedig arról, hogy a tanítványok látják ugyan a Mesterük által véghezvitt jeleket, de nem értik azokat. A farizeusok ebben az esetben kortársaikat, egy hitetlen nemzedéket jelképeznek, akik várják ugyan a Messiást, de nem ismerik fel őt eljövetelekor. Ugyanakkor a tanítványok sincsenek könnyű helyzetben, az értetlenség őket is megkísérti. Jézus feddése, számonkérése jogos. Ha korábban a tanítványok két alkalommal is megtapasztalták a kenyerek megszaporítását, miért jelenthet most gondot számukra az a tény, hogy csupán egy kenyerük van? Ha előzőleg láthatták, hogy az isteni gondviselés képes segíteni bármilyen szükséghelyzetben, akkor most miért tölti el őket az aggodalom?

Jézus számszerűen felidézi, hogy az első kenyérszaporítás alkalmával mindössze öt kenyér volt, de ötezren jóllaktak, a másodiknál pedig a hét kenyér volt elég négyezer embernek. E számokra a tanítványok is pontosan emlékeztek, de a csoda lényegét mégsem értették meg. Jézus nem emberi hatalommal cselekszik, hanem isteni erejének birtokában tud csodákat tenni. Ezt kellene megértenie minden tanítványának, nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

Szent II. János Pál pápa

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai rövid evangéliumi szakasz azzal kezdődik, hogy farizeusok jönnek Jézushoz. Jövetelük egyáltalán nem jószándékból fakad, hanem vallási kérdésekben akarnak vitatkozni Jézussal, további jelet kértek tőle. Vélhetően olyan jelről van szó, amellyel Jézus egyértelműen bizonyítja, hogy ő a Messiás. A farizeusoknak minden bizonnyal tudomásuk volt a kenyérszaporítás csodájáról. Ennek azért van jelentősége, mert a korabeli gondolkodás szerint a világba érkező Messiás úgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan az ószövetségi időben Isten manna kenyérrel táplálta a pusztában vándorló népet. De a farizeusok mégsem elégedettek ezzel a jellel, a kenyérszaporítással, hanem újabb jelet, bizonyítékot kérnek Jézustól, aki viszont nem teljesíti kérésüket. Csodás módon segített a szükséghelyzetben lévő embereken, de nem tesz csodát azért, hogy bárki számára is bizonyítsa isteni hatalmát.

A jelenet egy érdekes kifejezése megvilágítja Jézus érzületét: a farizeusok kérése hallatán „lelke mélyéből felsóhajtott.” Megérintette őt ezeknek az embereknek a hitetlensége. Megrendülten hallgatja a kérést, lelke legmélyén érzi, hogy nem szabad azt teljesíteni, mert szinte olyan ez a kérés, mint amikor megkísértése alkalmával a sátán kéri őt a pusztában, hogy a köveket változtassa kenyérré.

A jelenet figyelmeztessen minket arra, hogy nagyon fontoljuk meg, mit kérünk Istentől!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.