Battaplébánia

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Elmélkedés

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy megjelennek Jézus rokonai, akik hitelt adnak annak a szóbeszédnek, miszerint Jézus „eszét vesztette” és emiatt haza akarják őt vinni. Ez a jelenet folytatódik majd a holnapi napon, ma azonban közbeékelődik még a farizeusok fellépése, akik azt a vádat fogalmazzák meg, miszerint Jézus az ördögök fejedelmének segítségével, azaz magával a gonosszal szövetkezve képes bizonyos rendkívüli cselekedetekre. Az „őrültség” és az „ördöggel való együttműködés” vádja nem feltétlenül az időbeni egyezés, hanem a hasonlóság miatt kerülhetett egymás mellé az események folyamatában. A háttérben nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy az emberek tudni szeretnék, milyen hatalom birtokában képes Jézus gyógyítani, illetve olyan cselekedeteket véghezvinni, amelyekre ember nem képes. Miközben elcsodálkoztunk Jézus rokonainak értetlenségből fakadó fellépésén, addig a farizeusok megjelenése és negatív ítélete nem okoz számunkra meglepetést, hiszen vádaskodásukkal már korábban is találkoztunk. Az általuk megfogalmazott vád és rágalom gyökeres ellentéte mindannak, amiről korábban meggyőződhettünk. Jézus azt tanítja és azt igazolja csodáival, hogy eljött az Isten országa, ezzel szemben a Jeruzsálemből érkező írástudók szerint a gonosz rendkívüli hatalma mutatkozik meg tetteiben.

Hiszek-e abban, hogy Jézus képes lerombolni a gonosz uralmát? Hiszem-e, hogy ezt Isten erejével teszi?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

A meghívás lépései

Az első tanítványok meghívását, illetve Jézussal való első találkozását János evangélista Keresztelő Jánoshoz és az ő tanúságtételéhez kapcsolja. Úgy mutatja be, hogy András és János (apostolok) először a Keresztelő tanítványai voltak, majd pedig Jézus követői lettek, erről olvastunk az elmúlt vasárnap. Ugyanezt kissé másként írja le Márk evangélista, akinek egyértelműen az a szándéka, hogy a tanítványok meghívásával kapcsolatban kiemelje az Úr kezdeményezését, illetve azt, hogy az első személyes találkozás elegendő volt a meghívottaknak ahhoz, hogy rögtön elfogadják azt.

A jelenet ezzel a rövid bevezetéssel kezdődik: „miután Jánost elfogták.” Keresztelő Jánosról van itt szó, aki bátran felemelte hangját Heródes erkölcstelen életformája, törvénytelen házassága miatt, ezért az uralkodó börtönbe vetette, majd később lefejeztette. János evangélista azért említi meg e helyen János börtönbe kerülését, hogy ezzel jelezze: Keresztelő János küldetése befejeződött, lezárult, és most kezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében.

Jézus nyilvános működésének első cselekménye az, hogy tanítványokat gyűjt maga köré. Még nem hallottunk tőle egyetlen szót sem, nem tanítja még az embereket, nem tett még egyetlen csodát, hanem elkezdi maga köré gyűjteni azokat, akik kezdettől fogva mellette lesznek és tanúi lesznek mindannak, amit tanít és tesz. Az első tanítványok meghívása alapján kibontakoznak előttünk a meghívás lépései, elemei. Minden Jézus pillantásával kezdődik, ő látja meg a halász embereket, majd hozzájuk közeledik. Napjainkban is így kezdődik minden meghívás. A meghívott talán észre sem veszi egy ideig, hogy Jézus már látja őt. Egy rövid ideig figyeli tevékenységét, de nem gyűjt róla hosszasan információkat, nem kérdezget másokat az illetőről, mert pár pillanat alatt eldönti, hogy alkalmas-e valamilyen különleges feladatra. A következő lépésben az Úr megszólítja az általa kiválasztottakat. Az első találkozás alkalmával nincs szükség bemutatkozásra, mert később úgyis lesz idő arra, hogy megismerjék. Jézus nem kezdi el részletesen elmondani nekik, hogy ki ő valójában és mit szeretne tenni a következő években, hanem röviden elmondja a meghívás és egyben a leendő küldetés lényegét: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Vegyük észre, hogy ezek a meghívások mindig személyes találkozások, személyes meghívások. Nem arról van szó, hogy Jézus összehív egy nagyobb tömeget és előttük toborzó beszédet tart, ismertetve a teendőket, és aki akar majd csatlakozik hozzá. Minden meghívás személyes megszólítás eredménye. Az Úr minden korban így lép oda azokhoz, akiknek küldetést szán.

A következő lépést már a megszólítottak teszik meg, akik azonnal elindulnak és Jézus tanítványai lesznek. Nem tesznek fel kérdéseket, amelyek tisztázhatnák, pontosíthatnák, hogy milyen elvárások vannak velük szemben, és nem kezdenek el azon gondolkodni, vajon alkalmasak-e arra, amire meghívják őket, hanem azonnal indulnak. A meghívást csak így lehet elfogadni. Mert aki nekiáll mérlegelni, az már a saját szempontjai alapján akar dönteni, mintha azok fontosabbak lennének Jézus akaratánál. Ha valaki nekiáll gondolkodni, arra nem fog várni az Úr, hanem továbbmegy és majd meghív másokat, akik készek mindent elhagyva követni őt.

Van-e bátorságom rögtön elindulni és követni az Urat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Mk 3,20-21

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz egy rövid beszámoló a tizenkettő kiválasztása utáni eseményekről. Jézus lejött a hegyről, ismét a nagy tömeg közepette találjuk őt és tanítványait. Vélhetően újra tanítja a népet és meggyógyítja a betegeket, amely tevékenységében a kiválasztottak is szolgálatára, segítségére vannak immár, bár feladatuk e helyen nincs részletezve. A tizenkét kiválasztott személy egysége a Mesterrel ugyanakkor vitathatatlan, ettől kezdve minden cselekedetének tanúi ők.

A szövegrészlet érdekes megjegyzése így hangzik: „még evésre sem volt idejük.” A kijelentés nem Jézusra vagy a tanítványaira vonatkozik, hanem a tömegre. A Jézus köré gyülekező népet a rajongás, a tántoríthatatlan kíváncsiság vezeti, egyéni szükségleteikkel mit sem törődve keresik Jézus közelségét.

Ezt követően új szereplők tűnnek fel, Jézus rokonsága. Márk evangélista megjegyzése szerint azért érkeznek, hogy Jézust magukkal vigyék, hiszen a szóbeszéd szerint „eszét vesztette”, ezért a család tekintélyét akarják megvédeni, amikor Jézust el akarják távolítani a nyilvánosság elől. Megjelenésük és szándékuk kérdéseket vet fel. Kik terjeszthették Jézusról, hogy eszét vesztette? Mi alapján fogalmazódik meg egyesekben ez a vád? Miért hisznek ennek a szóbeszédnek a családtagok?

Keresem-e Jézus közelségét? Engem milyen szándék vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre gyúl mind, hogy téged követ, szolgál neked újítva tisztaságát. Napkelte hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a nap ragyogjon benn örökre, hogy érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd ránk a te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

Szent Efrém

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus a Galileai-tenger környékét járta be, itt tanított és gyógyította a betegeket. Most elhagyja a tengerpartot és felmegy egy hegyre. Már önmagában a helyváltoztatás, illetve a felfelé haladás is jelzi, hogy egy ünnepélyesebb, a hétköznapok tevékenységének sorából kiemelkedő cselekedetre készül. A bibliai történetekben a hegy az Istennel való találkozás helye. Jézus sokszor megy fel valamilyen hegyre, hogy imádkozzon és imádságban ismerje meg a mennyei Atya szándékát, akaratát. Az evangélista e szempont miatt is hangsúlyozza a hegyre való felmenetelt. A tizenkettő kiválasztása tehát az Isten szándékának megfelelően Jézus küldetésének része. Azzal a szándékkal választja ki nagyobb tanítványi köréből a tizenkettőt, hogy állandóan vele legyenek, majd pedig később küldetést adjon nekik.

A tizenkettes szám jelképes, utal Jákob tizenkét fiára, a választott nép törzseinek számára. Az Úr küldetése tehát az egész választott néphez szól. Ugyanakkor egy új közösségre is utalás, Isten újszövetségi népére. Az Isten országába ugyanis Jézustól minden ember meghívást kap, bármely néphez, nemzethez is tartozik. A kiválasztottak egységben vannak Mesterükkel és egymással, valódi közösséget alkotnak, akik majd az Úr távozása után közösen tesznek tanúságot Jézus tetteiről.

Engedelmeskedem-e Jézusnak, ha kiválaszt valamilyen feladatra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus miként egykor Pétert és társait, úgy hívod ma is a fiatalokat az emberhalászatra. Adj nekik nyitottságot, hogy meghallják szavadat! Adj nekik bátorságot, hogy ne féljenek elfogadni hívásodat! Add nekik a te erődet, hogy a te nevedben és a te munkatársadként fáradozzanak az emberek megmentésén! Egyetlen céljuk az legyen, hogy az embereket hozzád és a mennyei Atyához vezessék!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Árpád-házi Szent Margit mindössze három esztendős volt, amikor a domonkos rendi apácák veszprémi kolostorába került. Szülei, IV. Béla király és felesége a tatárok támadása elől Dalmáciába menekülvén fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják, ha az ország felszabadul a tatárok uralma alól. Ezt a fogadalmukat teljesítették, amikor Margit Veszprémbe került. Felnövekedvén a kolostorban megértette, hogy nem csupán szülei fogadalmának köszönhetően került ide, hanem az Úr Jézusnak is az a kívánsága, hogy életét ajánlja fel neki. Margit tehát megérti hivatását, nem hivatkozik királyi származására vagy méltóságára, hanem egyszerű apácaként a szolgálatot és az engesztelést tartja legfőbb életcéljának.

Személyében újraéled és felragyog számunkra az evangéliumi okos szüzek példája, akik felkészülten várják a vőlegény érkezését, ezért bejuthatnak a menyegzős lakomára, miközben hibázó, felkészületlen társaik kívül maradnak. Margit fenntartás nélkül és visszavonhatatlanul Krisztusnak ajánlja egész életét, megérti, hogy a szenvedő Krisztust akkor tudja a legjobban szolgálni, ha élete engesztelés lesz az országért és minden nővértársában Krisztusnak szolgál.

Keresem-e hivatásomat? Akarok-e Istennek szolgálni? Kész vagyok-e életemet egészen Istennek ajánlani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

Ismét a szombati munkavégzés tilalma, a nyugalom megtartása áll az evangéliumi történet középpontjában. Most nem a tanítványok, hanem Jézus magatartása az, ami vitára ad okot a farizeusok részéről. A helyszín a kafarnaumi zsinagóga, ahol a jelenlévő farizeusok türelmetlenül figyelik Jézus mozdulatait, kíváncsian várják, hogy mit fog tenni. Szándékukat egyértelművé teszi az evangélista: vádaskodni akarnak. A fél kezére béna ember meggyógyítása ugyanis szombati napon történt és a farizeusi értelmezés szerint a gyógyítás olyan tevékenység, amely munkának minősül, ezért szombaton, a nyugalom napján tilos.

Az előző részben megmutatkozott Jézus tekintélye, aki hitelesen értelmezi a törvényeket. A béna meggyógyítása alkalmával nem szavakkal, hanem cselekedetével mutatja meg ugyanezt. Az isteni törvények az ember javát, az életet szolgálják. Amikor Jézus jót tesz egy emberrel, meggyógyítja őt, azaz az ember érdekében cselekszik, akkor cselekedete nem minősíthető törvényszegésnek. A gyógyításban ugyanis megmutatkozik Isten gondoskodó szeretete, az ember megmentésére irányuló irgalma. Erre irányulnak a törvények és ezt szolgálja az Úr cselekedete is. A gyógyítás sajátossága, hogy nem valamiféle mozdulattal vagy érintéssel történik, hanem csupán Jézus szavára megy végbe.

Hiszek-e az Úr szavában, testet és lelket gyógyító erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam. Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem! Érintsd meg lelkemet szerető kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló!

Svéd Szent Brigitta

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mk 2,23-28

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok a kérdezők az evangéliumban, akik újabb kifogásolnivalót találnak Jézus tanítványainak magatartásában. Nehezményezik ugyanis, hogy a tanítványok letépik az útmenti kalászokat és megeszik a magokat. Mindezt munkának tartják, amit szombaton tilos volna végezni. A kérdésfelvetés és a farizeusi gondolkodásmód mögött érezzük a túlzást, amely mindenütt hibát keres.

E részlettel Márk evangélista három dolgot szeretne hangsúlyozni. Először is Jézus tekintélyét. Olyan tanító ő, aki hitelesen nyilatkozik a törvényekről, helyesen értelmezi azokat, s értelmezése még akkor is helyesnek minősül, ha az ellenkezik a hagyományokkal. A második lényeges szempont, hogy Jézus jól ismeri az ószövetségi iratokat, azaz jogosan tekintik őt tanítónak. A harmadik szempont, hogy kiáll tanítványaiért, megvédi őket.

A szövegben jól látszik a farizeusok és Jézus gondolkodása közti különbség. Míg az előbbiek a törvények szőrszálhasogató értelmezésére és teljesítésére törekszenek, addig Jézus Istennek az emberek felé megmutatkozó gondoskodását és szeretetét látja a törvényekben, amelyeket az ember nem kényszerből, hanem Isten iránti szeretetből tart meg, mert felismeri, hogy ezekkel a szabályokkal és parancsokkal Isten nem kényszeríteni akar, hanem szelíden vezeti az embert az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei és testvérek minden néppel!

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy a farizeusok számon kérték Jézus viselkedését, miért ül egy asztalhoz a bűnösökkel és miért étkezik velük? A mai részletben nem a Mester, hanem a tanítványainak magatartása áll a középpontban: Miért nem böjtölnek? Bár nincs pontosan megnevezve, hogy kik lehettek a kérdezők, mégis jogosan feltételezzük, hogy néhány farizeusról lehet szó, hiszen mind az előzményekben, mind a következő részletekben ők szerepelnek, mint vitakezdeményezők.

Jézus válasza két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt e helyen is egyértelművé teszi, hogy a vallási magatartásformák megújításra szorulnak. A törvények megtartása önmagában még nem elegendő és nem jelenti az Isten iránti őszinte tiszteletet és szeretetet. A kérdés az, hogy milyen módon lehet megújítani a vallási életet? Erre ad feleletet a másik szempont, miszerint Jézus személye a lényeges. Az ószövetségi gondolkodás szerint Isten eljegyzi a választott népet és azt kéri, hogy a nép legyen hűséges hozzá. Jézus meghirdeti az Isten országát és jelenlétével elkezdődik annak megvalósulása. Ez az idő tehát nem a böjtről, hanem az örvendezésről és az ünneplésről szól. Az Úr engem is arra hív, hogy hozzá kapcsolódva újítsam meg Istennel való kapcsolatomat, amelynek alapja a szívből jövő öröm.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy a farizeusok számon kérték Jézus viselkedését, miért ül egy asztalhoz a bűnösökkel és miért étkezik velük? A mai részletben nem a Mester, hanem a tanítványainak magatartása áll a középpontban: Miért nem böjtölnek? Bár nincs pontosan megnevezve, hogy kik lehettek a kérdezők, mégis jogosan feltételezzük, hogy néhány farizeusról lehet szó, hiszen mind az előzményekben, mind a következő részletekben ők szerepelnek, mint vitakezdeményezők.

Jézus válasza két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt e helyen is egyértelművé teszi, hogy a vallási magatartásformák megújításra szorulnak. A törvények megtartása önmagában még nem elegendő és nem jelenti az Isten iránti őszinte tiszteletet és szeretetet. A kérdés az, hogy milyen módon lehet megújítani a vallási életet? Erre ad feleletet a másik szempont, miszerint Jézus személye a lényeges. Az ószövetségi gondolkodás szerint Isten eljegyzi a választott népet és azt kéri, hogy a nép legyen hűséges hozzá. Jézus meghirdeti az Isten országát és jelenlétével elkezdődik annak megvalósulása. Ez az idő tehát nem a böjtről, hanem az örvendezésről és az ünneplésről szól. Az Úr engem is arra hív, hogy hozzá kapcsolódva újítsam meg Istennel való kapcsolatomat, amelynek alapja a szívből jövő öröm.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az első tanítványok

Az evangéliumi jelenetben Keresztelő János mellett két tanítványa áll. A történetből kiderül, hogy egyikük András, Simon Péter testvére. A másik személy nincs megemlítve név szerint, de ő az, aki „másik tanítvány” vagy „szeretett tanítvány” megjelöléssel többször is felbukkan. A hagyomány János apostolt ismeri fel benne, a negyedik evangélium szerzőjét, aki érthető módon, szerényen nem nevezi meg önmagát saját írásában. Ezt a nézetet megerősíti, hogy ez a bizonyos tanítvány pontos adatokkal rendelkezik az események helyére és idejére vonatkozóan, például a mostani részben is rögzítésre kerül, hogy „a tízedik óra körül” történt a két tanítvány találkozása Jézussal. Nyilvánvalóan csak egy személyes tanú emlékezhet ennyire pontosan az eseményekre.

A két tanítvány, tehát András és János annak hatására szegődik Jézus nyomába, hogy ezt a tanúságtételt hallják Keresztelő Jánostól, aki Jézusra mutat: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E jelképes kifejezés arra utal, hogy Jézus ártatlan bárányként feláldozza magát annak érdekében, hogy az emberek bűnét eltörölje, az embereket megváltsa. Mindketten felismerik János szavaiban, hogy azt állítja Jézusról: ő a Messiás, ő a Megváltó, ezért akarnak mostantól az ő tanítványai lenni.
Itt érdemes megállnunk gondolatban annál, hogy Keresztelő János egyáltalán nem bánja, hogy elhagyják őt tanítványai Jézus miatt. Esze ágában sincs megakadályozni ezt, nem marasztalja őket, hanem engedi, hogy azonnal induljanak, hiszen éppen az volt az ő küldetése, hogy Jézusra irányítsa az emberek figyelmét.

A két tanítvány indulásában a hit kezdetét kell meglátnunk. Kapnak egy jelet, egy szóbeli tanúskodást, amely felkelti érdeklődésüket és felkelti bennük a vágyat, hogy új Mesterük legyen. Az első kezdeti néhány lépés után azonban megtorpannak, amikor Jézus megfordul és szándékukról kérdezi őket. Az első szó, az első megszólítás, az első kérdés meglepetésként éri őket, ezért nem is tudják, nem is merik elmondani, hogy Jézus tanítványai szeretnének lenni, zavarukban ezt kérdezik: „Mester, hol laksz?” Kérdéseikben rabbinak, azaz Mesternek szólítják Jézust, és tulajdonképpen ezzel árulják el vágyukat, hogy szeretnének Jézustól tanulni, szeretnék, ha Jézus lenne a mesterük. Talán nekünk is hasonló érzésekkel és ilyen szerénységgel kellene Jézus nyomába indulnunk. Lehet, hogy nem is tudjuk azonnal pontosan megfogalmazni mit szeretnénk tőle, de valamilyen módon fejezzük ki, hogy készek vagyunk követni őt, készek vagyunk iránymutatása szerint élni.

A történet azzal folytatódik, hogy betérnek Jézus házába és „aznap nála maradtak.” Ebből láthatjuk, hogy nem a házra voltak kíváncsiak, ahol Jézus lakik, hanem magára Jézusra. Az imént azt kérdezték, hogy hol lakik Jézus, de ha csak a lakóhelyére lettek volna kíváncsiak, akkor megnézik a házat és szépen hazamennek még sötétedés előtt, mert ez a ház is éppen olyan lehetett, mint Palesztína más házai abban az időben. Mondok egy példát: Az ausztriai Salzburgban naponta sok ezren keresik fel a híres zeneszerző, Mozart szülőházát. A zenekedvelő turisták megnézik a házat, aztán hazamennek, de egyiküknek sem jut eszébe, hogy rögtön beiratkozzanak egy három éves kurzusra annak érdekében, hogy megtanuljanak zongorázni. Jézus tanítványainál más a helyzet, mert ők nem a turisták kíváncsiságával térnek be Jézus házába, hanem azért, hogy megismerjék az ő személyét, életformáját. Ez a tanítványi élet lényege: megismerni az Urat és elsajátítani az ő életformáját. Jézus engem is erre hív. Akarok-e az ő tanítványa lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást. Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk, ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük embertársainkat!