Battaplébánia

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

Ezekben a napokban az Isten országát meghirdető és azt cselekedeteiben megvalósító Jézussal találkozunk az evangéliumokban. Az Úr üzenete, örömhíre mindenkinek szól, de nem tudja azt mindenki hittel elfogadni. A mai evangélium egy pozitív példát, Lévi meghívását mutatja be. A vámos foglalkozású Lévi személye azonosítható Máté apostol és evangélista alakjával. A megtérés szükségességét hirdető Jézussal már találkoztunk. Küldetése a bűnösökhöz is szól, illetve jócselekedeteiből a bűnösök sincsenek kizárva, miként a béna meggyógyításának története jól mutatta ezt. Lévi meghívásánál is megfigyelhető ez az elem, hiszen foglalkozása miatt bűnösnek tekintette őt mindenki. Míg az előző jelenet annak igazolására szolgált, hogy Jézus bűnbocsátó hatalommal rendelkezik, addig a mostani esetnél inkább a bűnösök felé megnyilvánuló jóakarata, jóindulata kerül előtérbe.

Jézus a kezdeményező, ő az, aki megszólítja és új útra hívja az embert. A barátságos megszólítás és meghívás oly erővel ragadja meg Lévit, hogy felhagy eddigi foglalkozásával és életmódjával, és azonnal Jézus követőjévé, tanítványává válik. Itt is láthatjuk az Úr szavának erejét, amely nem csak a betegségeket képes megszüntetni, hanem képes eltörölni az ember bűneit és elindítani őt egy új életúton. Én miért késlekednék, ha Jézus engem hív követésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12

Elmélkedés

A leprás beteg meggyógyítása, amiről tegnap olvastunk, lezárja Jézus első csodáinak sorozatát. Valamennyi csoda bemutatása annak igazolására történt, hogy Jézusban elérkezett a szabadító, cselekedeteivel megvalósul az Isten országa, gyógyításaiban megtapasztalhatóvá válik az irgalmas Isten jelenléte.

Írásának második fejezetében Márk evangélista újabb csodákat mutat be, de ezek már más színben tűnnek fel. Ezek már kérdéseket vetnek fel a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatban, illetve vitára adnak okot az írástudók számára, akik Jézus hatalmának eredetét akarják megismerni. E csodákról és vitákról lesz szó a következő napok evangéliumaiban és ennek része a béna meggyógyítása is a mai szövegben. A vita alapját az szolgáltatja, hogy a testi gyógyítást követően Jézus határozott kijelentést tesz arról, hogy a beteg lelkét is képes meggyógyítani, azaz hatalma van a bűnök megbocsátására. A testi betegség megszüntetése valójában csak bevezeti a bűnbocsátó hatalom témáját, amely egyértelműen a jelenet lényegesebb eleme. A látható és a láthatatlan elemek keverednek az eseménynél. A testi nyomorúság, a bénaság nyilvánvalóan látható, miként a béna barátainak igyekezete is. Nem látható viszont a béna bűnössége és a barátainak hite sem. Jézus gyógyító szavának eredménye egyrészt látható, mivel a beteg képes felállni és saját lábán távozni, másrészt láthatatlan az emberi szemek számára a bűntől való megszabadítás. Láthatatlan az írástudók gondolkodása azzal kapcsolatban, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket, Jézus azonban belelát szívükbe, jól tudja, mit gondolnak.

Akár belátom, akár nem, nekem is szükségem van Isten bűnbocsátó szavára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumában Jézus nyilvános működésének kezdetéről olvastunk, az Isten országának meghirdetéséről, az első tanítványok meghívásáról, a kafarnaumi zsinagógában való tanításról és ördögűzésről, valamint Péter anyósa és más betegek meggyógyításáról. Mindezeket rövid jelenetekben, tényszerűen mutatta be Márk evangélista, nem részletezte az eseményeket. A mai evangélium e jelenetsort folytatja a leprás ember meggyógyításával. Ez az első olyan csoda, amikor már részletesebben ismerhetjük meg a találkozást, a beteg ember kérését és Jézus indítékát.

A lepra egy súlyos bőrbetegség, amely a bibliai időkben gyógyíthatatlannak számított. A leprás betegség valósággal pokollá tette a beteg életét, egyrészt mert semmiféle kapcsolatot nem létesíthetett az egészségesekkel, azaz kiközösítetten, elkülönülten kellett élnie, másrészt reménye sem volt a gyógyulásra. A Márkra jellemző tömör, lényegre törő elbeszélésmóddal itt is találkozhatunk. Ennek fényében érthető, hogy a jelenetnél csak a leprásról és Jézusról esik szó, bár ennek az is oka, hogy a leprás közeledtére mindenki hátrébb húzódott az érintkezés tilalma miatt. A csoda ebben az esetben is azt mutatja, hogy Jézus cselekvése eredményeként megvalósul az Isten országa, amely az emberek számára a szabadulást jelenti mindattól, ami ellehetetleníti emberi kapcsolataikat és Istennel való kapcsolatukat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet Simon Péter anyósának meggyógyításával kezdődik, amelyet további gyógyítások és ördögűzések követnek, de ezeket nem részletezi az evangélista. Az emberek és köztük az első tanítványok megtapasztalják, hogy Jézus szavaiban és cselekedeteiben megnyilvánul Isten hatalma. Ez a tény lelkesedést és örömöt vált ki az emberekből, akik részéről természetes az a reakció, hogy Jézushoz viszik a betegeket a gyógyulás reményében. E lelkesedésről árulkodik a Jézushoz elsőként csatlakozó tanítványok felkiáltása: „Mindenki téged keres!” Itt azonban nincs arról szó, hogy a tanításnak ment volna ilyen gyorsan híre vagy annak volna ilyen gyors hatása, hanem inkább a gyógyításoknak köszönhető, hogy az emberek Jézust keresik. Amikor Jézus ezt megtudja, inkább kitér az őt kereső tömeg elől, elindul más városokba és falvakba, mégpedig azért, hogy saját szavai szerint ott is hirdesse az evangéliumot. Helyesen gondoljuk, hogy Jézus is érzi a hangsúlyeltolódást, nem szeretné, ha az emberek csupán a gyógyítások miatt keresnék őt, hiszen akkor könnyen elveszne az igehirdetés, mint küldetésének lényeges eleme.

A történetben érdemes felfigyelnünk még két mozzanatra. Először is arra, hogy Jézus imádkozik, fontosnak tartja, hogy az imádságban kapcsolatban legyen az Atyával. Másrészt arra, hogy Jézus törődik az emberekkel, akik tanítására szomjaznak és törődik a betegekkel, akik segítségét várják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Azt követően, hogy Jézus prófétai módon meghirdeti Isten országát és elkezd tanítványokat gyűjteni maga köré, Márk evangélista a Genezáreti-tó partján lévő város, Kafarnaum zsinagógájába vezet minket. Jézus itt tanít egy szombati napon, illetve meggyógyít egy tisztátalan lélektől, azaz ördögtől megszállt embert. E jelenet tehát két elemet tartalmaz, a tanítást és a csodajelet, amelyek szorosan összetartoznak. A későbbiekben többször is találkozunk majd azzal, hogy a csodák és csodás gyógyítások nem öncélúak, hanem mintegy igazolják Jézus szavainak igazságát. A csodák által maga Isten mutat különleges jeleket, hogy az emberek hitre ébredjenek.

A mai evangéliumi részletben kétszer is elhangzik, hogy Jézus tanításának hatalma van, egyrészt a csoda előtt, másrészt azt követően. A hallgatóság megérzi, hogy Jézus szavaiban különleges erő rejlik, tanítása nem hasonlítható a többi írástudó tanításához, és ez abban is megmutatkozik, hogy szavában rejlő isteni erőnek még a gonosz lelkek sem képesek ellenállni. Ez az erő az ember javát, üdvösségét szolgálja, miként maga a tanítás is az üdvösségre vezető egyetlen igazság. Nem elég azonban elcsodálkoznunk, meglepődnünk a tanításon és annak erején, hanem érdemes azt hittel elfogadnunk és követnünk. Ha megértem Jézus tanításának újszerűségét és engedem, hogy az Úr minden ördögtől származót kiűzzön belőlem, akkor megújulhat Istennel való kapcsolatom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Márk evangélista beszámolója szerint Keresztelő János küldetése azzal ért véget, hogy megkeresztelte Jézust. A megkeresztelkedés eseményét követően kezdődik Jézus nyilvános működése, amelyről a következő időszakban fogunk olvasni. Mielőtt azonban az evangélista elkezdené részletesen ismertetni az útnak induló Jézus tanítását és a tanító utak eseményeit, mintegy összefoglaló jelleggel az olvasók elé tárja ezen utak lényegét és célját: Jézus azért jött el a világba, hogy Isten országának evangéliumát hirdesse. Az örömhír azért hangzik el, hogy az emberek megtérjenek, azaz rátaláljanak az irgalmas Istenre.

Jézus felhívása így hangzik: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus tehát az Istennel való kapcsolat megújítására hív minket. Lényeges, hogy a hívás azt követően hangzik el, hogy a megkeresztelkedéskor fény derült arra, hogy Jézus milyen kapcsolatban van az Atyával, tudniillik ő a mennyei Atya szeretett Fia. A későbbiekben ugyanis ki fog derülni, hogy Jézus tulajdonképpen abban látja az említett új kapcsolat lényegét, hogy az ember úgy nézzen Istenre, mint az ő szerető Atyjára és tekintse önmagát Isten gyermekének. Jézus elhozza közénk Isten országát, egészen közel hozza hozzánk az Istent, ővele elindulhatunk a hit útján, amely az irgalmas Atyához vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11

Elmélkedés

Isten gyermeke

Jézus megkeresztelkedésének jelenetét olvassuk a mai evangéliumban. A leírás szerint a Jordán folyónál Keresztelő János és Jézus áll egymással szemben. Amikor még meg sem születtek, tehát még mindkettőjük édesanyja méhében volt, akkor már találkoztak egymással, ahogyan erről Szent Lukács evangélista beszámol Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával (vö. Lk 1,39-56). Ezen kívül most találkoznak először. De hallottak már egymásról. Jézus értesülhetett János életviteléről és tevékenységéről. Tud arról, hogy János a bűnbánat keresztségét hirdeti és megkereszteli az embereket, mert az emberek elvitték hozzá János hírét. János is tud Jézusról, de nem az emberi beszámolókból, hanem az isteni kinyilatkoztatásból. Isten személyesen vele közli küldetését, hogy készítse elő a Messiás, a Megváltó érkezését a nép körében. János tudja, hogy az ő fellépése után olyan személy jön, aki nagyobb lesz nála.

Most tehát találkoznak. Jézus János előtt áll, akinek eljövetelét ezidáig hirdette. És Jézus előtt áll az, akinek különleges életvitele sokak érdeklődését felkelti. Most végre találkoznak, az előfutár és a Messiás, a Keresztelő és aki keresztelkedni akar. János már sokakat megkeresztelt, de most olyat tapasztal, amit korábban sosem. Amikor Jézus megkeresztelkedik és felemelkedik a vízből, a megnyíló égből a Szentlélek ereszkedik le rá galamb alakjában. Eközben az égből a mennyei Atya szava, tanúságtétele hangzik Jézus személyére vonatkozóan: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Nem tudjuk biztosan, hogy a jelenlévők közül mások is látták-e ezt és hallották-e az égi hangot, de az biztos, hogy János látta és hallotta. János ebből tudja, hogy ez a találkozás fordulatot jelent. Az ő küldetése véget ért, most kezdődik Jézus fellépése. Milyen megnyugtató lehetett János számára, hogy láthatta azt, akinek jövetelét hirdette! Milyen megnyugtató volt, hogy saját küldetését teljesítette, megtette mindazt, amit Isten kívánt tőle! Milyen öröm töltötte el Jánost! Ez a beteljesedett élet öröme. Az Isten szolgálatában álló ember öröme. A küldetését hűséggel teljesítő ember öröme. Az isteni ígéret megvalósulását megélő ember öröme.

Nem tudjuk biztosan, hogy a későbbiekben találkoztak-e még személyesen. Az biztos, hogy hallottak egymásról, figyelemmel kísérték egymás tevékenységét. Amikor János már börtönbe került, akkor onnét küldi el tanítványait ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,20). És Jézus sem feledkezik meg az előfutárról. A küldöttek távozása után így beszél a népnek róla: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta mint Keresztelő János” (Lk 7,28). Azt biztosan állíthatjuk, hogy János befejezettnek tekinti küldetését, a háttérbe vonul, hogy átadja a helyet Jézusnak. Így valósul meg, amit ki is mondott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).

Elmélkedésünk befejezéseként fogalmazzuk meg röviden a mai ünnep üzenetét! A keresztség szentségében való részesedés a hit kifejezése, az ember válasza Istennek. Amikor a húsvéti szertartás keretében évente megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, akkor megerősítjük Istenbe vetett hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neki. Ugyanakkor a keresztségben Isten gyermekévé fogadja a megkeresztelt embert. Életünk minden napján éljünk úgy, hogy méltók legyünk Istennek a szeretetére, aki gyermekévé fogadott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az emberek megtérésére irányul, arra, hogy szakítsunk bűnös életünkkel, lélekben újjászülessünk és a mennyei Atya kedves gyermekei legyünk. Amikor megkereszteltek minket, akkor a mennyei Atya gyermekei lettünk, de azóta bűneinkkel újra és újra kiszakítjuk magunkat az ő szerető karjaiból. Amikor viszont bűnbánatot tartunk, akkor mindig engedjük, hogy az irgalmas Isten átöleljen minket. Vezess minket őszinte, az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Mindenki Megváltója

Az ószövetségi iratok arról tanúskodnak, hogy a választott nép, a zsidóság Isten ígérete alapján évszázadokon keresztül várta a Messiást, a Megváltót. Amikor pedig a Messiás eljött ebbe a világba, akkor mindenki számára elhozta a megváltást. Jézus személyében a zsidók nem ismerték fel a Messiást, ők tovább várják azóta is érkezését. Keresztény hitünk szerint Jézus mindenki, minden nép számára Megváltó.

A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.

Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.

A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Nem a fényes betlehemi csillag a fény igazi forrása, hanem a te Fiad, Jézus, aki meggyújtja a hit fényét mindannyiunk lelkében. Krisztus fénye különleges vonzerővel rendelkezik, távolról észrevehetjük és elindulhatunk felé. Segíts, hogy megszülessen bennem a hit fénye! Segíts, hogy kövessem a csillag fényét, az égi jelet, amely nem csak az egykori bölcseket, hanem engem is Isten Fiához vezet. Segíts, hogy tanúskodjak én is arról, hogy Jézus az igazi világosság!

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Keresztelő Szent János személyéről János evangélista nagyon ügyesen Jézus személyére tereli a figyelmünket. A Keresztelő tanúságtételének eredményeként két tanítványa Jézus követője lesz, akik aztán újabb személyeket vezetnek hozzá. Így vitte András a testvérét, Simon Pétert Jézushoz, és így vezeti Fülöp Jézushoz Nátánáelt, akit Bertalan apostol személyével azonosíthatunk. Ismét azt láthatjuk ebből, hogy a tanúságtétel olyan folyamat, amely során új emberek ismerik meg Jézust és lesznek követőivé, új személyek jutnak el a benne való hitre.

Nátánáel is a korabeli elképzelések rabja, ő is ugyanúgy gondolkodik, mint a többi zsidó ember, ő is dicsőséges királyként, uralkodóként képzeli el a Messiást, aki aligha származhat a vidéki kisvárosból, Názáretből. Kezdeti kételkedése ellenére mégis elindul, hogy találkozzon Jézussal és ez a személyes találkozás fordulatot hoz számára. Beszélgetésük során felébred benne a hit, felismeri és megvallja, hogy Jézus az Isten Fia.

A jelenet kapcsán érdemes Fülöp apostoltól is tanulnunk valamit, ami hasznos lehet tanúságtételünk során. Fülöp nem kezd el magyarázkodni, amikor hallja Nátánáel kételkedő kérdését. Nem akarja őt meggyőzni, hanem azt szeretné csupán elérni, hogy Nátánáel induljon el maga és győződjön meg személyesen arról, amiben most még kételkedik. Nem feltétlenül a mi tanúságtételünk fog valakiben hitet ébreszteni, hanem az Úrral való találkozás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

János evangélista jól tudja, hogy a hit természetfeletti jelek felismeréséből születik meg, ugyanakkor mindig van természetes, az ember számára megtapasztalható alapja is. Így kapcsolódik össze Isten kinyilatkoztatása azzal, amit magunk is megismerhetünk tapasztalataink alapján. Keresztelő János tanúságtételében is tetten érhető a természetfeletti világ és a természetes valóság érintkezése. János azt tudja meg az isteni kinyilatkoztatásból, hogy a leszálló galamb lesz a jele annak, hogy ki az Isten Fia. Amikor pedig ő látja ezt a jelet, akkor e jel alapján meggyőződhet arról, hogy mindaz igaz, amit a neki szóló kinyilatkoztatásból megtudott, az valóban igazság. A látható jel, a Jézusra leszálló galamb bizonyítékul szolgál a természetfeletti ismeret igazságáról, azaz, hogy Jézus az Isten Fia.

A mai evangélium arról számol be, hogy Keresztelő János tanúságtétele nem hatástalan, mert ennek eredményeként két tanítványa Jézust kezdi el követni. Lám, ők észreveszik azt, hogy mi a lényeges János szavaiban. A Keresztelő személye felől érdeklődő küldöttek, akikről hallottunk az előzményekben nem voltak erre nyitottak. De ez a két tanítvány rögtön abba az irányba fordul, ahová János irányítja tekintetüket, így látják meg Jézust, így lesznek az ő követőivé. Ha csak hallgatom a tanúságtételt, de nem indulok el ennek hatására, akkor sosem jutok el Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostolt és halásztársait követésedre és emberhalászatra hívtad meg. Ők kezdetben nem értették pontosan mit jelent új feladatuk, az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadta meg őket a te hívásod, hogy nem tiltakoztak és nem ellenkeztek, hanem rögtön indultak és tanítványaid lettek. Benned felismerték az Isten Fiát, akinek odaadhatják életüket, s akit érdemes szolgálniuk. Segíts minket, akiket szintén meghívsz követésedre és szolgálatodra, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!