Battaplébánia

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Szent János evangélista, akinek könyvéből ezekben a napokban Keresztelő János tanúságtételét olvassuk, nem írja le Jézus megkeresztelkedésének eseményét, ez csak a másik három evangéliumban olvasható. Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a Jordán folyó vidéke, ahol Keresztelő János tartózkodott és keresztelt. Amikor Jézus közeledik felé, akkor János számára már nem idegen, hanem ismeri őt, amiből arra következtethetünk, hogy valamivel korábban történhetett Jézus megkeresztelkedése. János ezt mondja: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad.” Ez nyilvánvalóan a kereszteléskor történt, hiszen a másik három evangéliumban részletesen is olvashatunk a Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekről. A Keresztelő azt állítja Jézusról, hogy korábban őróla beszélt, mint utána jövő személyről, aki nagyobb lesz nála, s akinek a küldetése lesz igazán fontos, mert ő „az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”, azaz ő hozza el a bűntől való szabadulást, a megváltást. A jelenet végén hangzik el a Jézusról szóló legfontosabb kijelentés János részéről: „tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Felmerül bennünk a kérdés: Honnan tudta János, hogy Jézus a Megváltó, az Isten Fia? Nem a hitetlenség kérdezteti ezt, hanem a tanúságtétel alapját keressük. Maga János válaszol erre azzal, hogy aki őt küldte, mondta meg neki, hogy mi lesz az a jel, amiből felismeri az Isten Fiát, azaz egyértelműen Isten személyesen neki szóló kinyilatkoztatása az alapja tanúságtételének.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai és a következő napok evangéliumi részletei különböző tanúságtételeket tartalmaznak, amelyek mindegyike Jézusról szól, az ő megváltói titkát tárja fel. János evangélista gondolkodásában a hit és a hitről szóló tanúságtétel szorosan összetartozik. Az a személy, aki mások tanúságtételének köszönhetően megismert valamilyen igazságot és eljutott a hitre, az nem fog hallgatni arról, nem fogja ezt az igazságot magába zárni, hanem maga is tanúságot fog tenni arról mások előtt. A tanúságtételek folyamán terjed a hit, egyre többen jutnak el a hitre. A hiteles tanúságtétel az alapja annak, hogy a hit terjedése megállíthatatlan folyamat legyen az évszázadok során.

Mindezek ismeretében könnyen megérthetjük Keresztelő János tanúságtételének jelentőségét. A zsidó küldötteknek, akik személye és küldetése felől érdeklődnek nagyon határozottan kijelenti: „Nem én vagyok a Messiás.” Majd pedig a további kérdésekre is úgy válaszol, hogy visszautasítja a különféle feltételezéseket. Keresztelő János nagyon szerény, még prófétának sem nevezi magát, rögtön az utána jövő személyre akarja irányítani a kérdezők figyelmét, mi már tudjuk, hogy Jézusra, a Megváltóra, akinek János az előfutára. Itt rögtön észrevesszük a kérdezők hibáját, akik nem tudnak kilépni saját elképzeléseik és saját kérdéseik köréből. Bár Jánostól hallják, hogy egy fontos személy jövetelét hirdeti, ők nem kíváncsiak arra, hogy kiről beszél, hanem visszatérnek János személyéhez. Az ő hibájukból megtanulhatjuk, hogy a tanúságtétel akkor fog elvezetni a hitre, ha meghalljuk annak újdonságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.

Szent Metód

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Isten Anyja

A mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepeljük. A Máriáról szóló hitigazságok, hittételek közül ez a legrégebbi. A 431-ben Efezusban tartott egyetemes zsinat atyái ünnepélyes formában nyilatkoztak arról, hogy Mária Istenszülő, azaz Isten Anyja, hiszen ő foganta méhében a Szentlélektől és ő szülte a világra Isten Fiát, Jézus Krisztust, akiről valljuk, hogy valóságos Isten és valóságos ember. Jézus személyében megkülönböztetjük az isteni és az emberi személyt, de mivel ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, ezért Mária nem csak az ember Jézus anyja, hanem Isten Anyjának is neveznünk kell őt.

Mivel az evangéliumok elsősorban Jézus életét és művét igyekeznek bemutatni, ezért édesanyjáról, Máriáról viszonylag keveset írnak, abban viszont egyetértenek, hogy Mária Jézus anyja. Ő szülte a világra az ember Jézust, amikor be akart lépni az emberiség történelmébe. Mivel az öröktől fogva létező Fiúisten azonos az emberi testet öltött Jézus Krisztussal, ezért jogosan tartjuk Máriát Isten Anyjának.

A Fiúisten megtestesülése az üdvösség művéhez tartozó esemény, amelyet Isten visz végbe, az emberek javára, az emberiség megváltása érdekében. A megtestesülés pillanatában, amikor Mária elfogadja Isten vele kapcsolatos tervét és igent mond arra, hogy a Megváltó anyja legyen, nem passzív szereplő csupán, hanem aktívan, egész személyiségével részt vesz az üdvösség művében, mégpedig, mint anya. Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében így írja le Mária szerepét az üdvtörténet rendjében: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4).

Az anyaság minden esetben az élet szolgálata. Bár van ebben a megfogalmazásban némi belső ellentmondás, hiszen minden élet halálra van szánva. Aki egyszer egy édesanyának köszönhetően megszületik a földre, annak egyszer távoznia is kell a földi életből, meg kell halnia. Mária életében végigkövethető a fiához, Jézushoz kötődő testi és lelki kapcsolat, kezdve attól, hogy a betlehemi istállóban a szülés pillanatai után kezében tarthatta őt, egészen addig, hogy a Golgotán az Úr kereszthalála után az ölébe fektették fiának holttestét. Mária anyaságára úgy tekinthetünk, mint aki legyőzte ezt az ellentmondást, mert magát az életet, az emberré lett, ugyanakkor örökkön élő Istent szülte meg, bár a keresztről való levételkor még nem tudhatja, hogy az Úr teste hamarosan fel fog támadni az életre.

A mai ünnep evangéliuma visszavezet minket a betlehemi jászolhoz, amelyben karácsony ünnepe óta minden nap megcsodáljuk a Gyermeket s akiben felismerjük Isten Fiát. A jelenet azzal kezdődik, hogy a pásztorok a betlehemi istállóban megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. A felsoroltak között Mária szerepel az első helyen, amellyel Lukács evangélista az ő kiemelkedő személyét hangsúlyozza, de ez természetesen nem jelent elsőbbséget Jézushoz viszonyítva. Az evangéliumi jelenet arra ösztönöz minket, hogy egy kis időre emeljük fel tekintetünket, nézzünk a Gyermek édesanyjára, akinek annak idején a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy megszületett a világ Megváltója. Isten Anyjához hasonlóan mi is véssük jól a szívünkbe mindazt, amit Jézusról megtudunk! Jézus iránti szeretete legyen számunkra példa, hogy az előttünk álló esztendő minden napján kimutassuk szeretetünket az Úr iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, hálát kell adnunk, hogy Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária felénk nyújtja Jézust, nekünk adja, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket, hogy a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Mit várunk a családtól?

Az államtól elvárjuk, hogy biztosítsa minden állampolgára számára a jólétet és az ország biztonságát. Az ország választott vezetőitől elvárjuk, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek érvényre juttatják az igazságosságot, biztosítják az egyenlőséget és védik mindenki szabadságát. Az orvostól elvárjuk, hogy legjobb tudása szerint gyógyítsa a betegeket. A tanártól elvárjuk, hogy használható tudást adjon a következő nemzedéknek. A munkástól elvárjuk a becsületes munkát. Az Egyháztól és szolgálattevőitől elvárjuk, hogy Istent tegyék jelenvalóvá életünkben. A családtól elvárjuk, hogy … Tényleg, mit is várunk a családtól?

Ne adjunk felületes és elhamarkodott választ erre a kérdésre! Ma, a Szent család, Jézus, Mária és József ünnepén gondolkozzunk el egy kicsit a család hivatásáról és feladatáról! Mit várunk a családtól? És most ne a családtagok, a szülők és a gyermekek feladatára gondoljunk, hanem a család sajátos küldetésére! Amikor most a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk összegyűjteni a családdal szembeni elvárásainkat, akkor nem tekinthetünk el attól, hogy Istennek mi a terve a családdal, a család intézményével és a családi közösséggel, a férfi és a nő szeretetkapcsolatával. Valójában sokkal helyesebb volna azt a kérdést feltennünk, hogy Istennek milyen elvárása van a családoktól, mi volt az ő eredeti terve, szándéka a családdal, milyen küldetést adott a családnak?

Elsőként a házastársak egységét, szeretetben kibontakozó közösségét kell megemlítenünk. A házasságban a férfi és a nő közösségre lép egymással, közösséget teremtenek, amelynek alapja a szeretet, és amely az egész életre szól. Értelmetlen volna bármiféle kapcsolat a férfi és a nő között, ha abban nem a szeretet mindennapi megélése volna a cél. Mégpedig a minőségi szereteté, amely nem elégszik meg a szeretet érzésének hangoztatásával, hanem konkrét tettekben mutatkozik meg a házastársak részéről. Ebből a kölcsönös szeretetből fakad a házastársak egysége és hűsége.

Második elvárásként, isteni szándékként az élet szolgálatát, az élet továbbadását kell megneveznünk. A teremtő Isten, az embert férfinak és nőnek megalkotó Isten arra hívja teremtményeit, hogy legyenek munkatársai az életadásban. A férfi és a nő, egymás házastársaiként szabadon és tudatosan vállaljanak szerepet az élet továbbadásában. Az emberi szabadságnak és a tudatosságnak itt különösen nagy szerepe van, amely egyúttal az ember felelősségét is jelenti. A házastársi szeretet és szerelem gyümölcse a gyermekek világrahozatala és felnevelése a család szeretetteljes légkörében. A férfi és a nő egymás iránti szeretete így nyílik ki gyermekeik felé.

Harmadikként azt érdemes megfogalmaznunk, hogy a családok nem élhetnek egymástól elszigetelten, egymástól függetlenül, hanem nagyobb közösséggé, társadalommá kell formálódniuk. Ez nem csak egy bizonyos területen, például egy ország területén belül való egyszerű együttélést jelent, hanem a családok együttműködését, közös értékek képviseletét és közös célok megvalósítását. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy a családok együtt küzdjenek a családokat támogató döntésekért és a családok szabad vallásgyakorlásáért.

A szabad vallásgyakorlat említésével, a hit megélésével már meg is érkeztünk a negyedik elváráshoz. A keresztény családnak az is feladata, hogy miközben előmozdítja a társadalom céljait, az Egyházat is építse, Isten országát is megvalósítsa. Ez a pont tulajdonképpen összefoglalja mindazt, amit az előző három tartalmaz, azaz a családnak fel kell fedeznie, hogy mi az Istentől kapott küldetése és azt meg kell valósítania. Legyen minden család a hit megélésének és továbbadásának helye!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk, te úgy rendelted, hogy egyszülött Fiad egy szegényes istállóban jöjjön e világra, egy üres istálló legyen a Szent Család menedéke. Tudom és érzem, hogy helyet kérsz számukra az én szívemben, az én életemben is. Talán még van egy parányi hely a lelkemben, amit fel tudok ajánlani, amit nem foglalnak le evilági gondjaim, talán még akad egy üres lap életem naplójában, ahova beírhatod nevedet és igazságodat. Jézus, Mária és József, foglaljatok lakást a szívemben és vezessetek a mennyei Atyához!

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Mária és József bemutatja az Úrnak az újszülött Jézust. Simeon után egy másik személy is megjelenik, egy idős asszony, akit Annának hívnak. A Messiásra való csendes várakozás, a templomban való szüntelen tartózkodás, az imádság jellemzi őt. Eddig talán senki sem vette észre, hogy mennyit imádkozik a templomban, vagy talán furcsállották, hogy állandóan ott van. Most megmozdul körülötte minden, érzi, hogy eljött a beteljesedés napja. A mindenható Istent dicsőíti, mert megérte a várakozás, eredményt hozott a szüntelen ima.

Érdemes elgondolkodnunk imádságunk módján. Sokszor azonnali választ várunk kérdéseinkre. Sokszor azonnali megvalósulását várjuk annak, amit Istentől kérünk. Sokszor azonnali megvilágosodást várunk, a számunkra pillanatnyilag érthetetlen dolgok azonnali megértését.

Meg kell tanulnunk a türelmes várakozást. El kell sajátítanunk a türelmes imádságot. Sőt, imáinknak el kell jutnia ahhoz a bizalomhoz, hogy már nem is kérünk, hiszen Isten jól tudja, még nálunk is jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mi szolgája lelkünk fejlődését és üdvösségünket.

Ebben segítsen minket Anna példája. És abban is, hogy felismerjük a hozzánk érkező Istent, a mi Megváltónkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének. Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatván a családi életközösség igazi értékét.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés

Még mindig a karácsonyi időben vagyunk, amikor az evangéliumi szakaszok a karácsony titkát, a betlehemi Gyermek titkát igyekeznek megvilágítani. A mai részlet Jézus templomi bemutatásának eseményét írja le. A mózesi törvény előírása szerint Mária és József elviszik a kis Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák őt az Úrnak és felajánlják az ilyenkor szokásos áldozatot.

A templomi bemutatás alkalmával jelen van Simeon, akinek szavaiból fény derül Jézus személyére és küldetésére. Simeon azokat képviseli, akik a korábbi évszázadokban várták a Messiás jövetelét. Idős ember ő, aki hisz abban, hogy Isten ígérete meg fog valósulni. Hisz benne, mert egy neki szóló kinyilatkoztatásból tudja, hogy a messiási ígéret még az ő idejében beteljesül. Amikor karjába veszi Jézust, benne meglátja, felismeri a Megváltót. Most már nyugodtan készülhet halálára, nem kell tovább várakoznia sem neki, sem az emberiségnek.

Jézus személyében eljött a Megváltó. Isten véghezvitte tervét, amelyet korábban ígért, elküldte a világba a Megváltót, aki nem egy uralkodó, hanem Isten Fia. A bűntől való szabadulás, a megváltás örömhíre mindenkinek szól, mert a megváltás műve minden emberre kiárad. Nem csak az ószövetségi választott nép tagjaira, hanem a pogányokra és minden nemzetre is.

Krisztus mindannyiunk Megváltója. Én is megváltott ember vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!

Granadai Szent Lajos

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés

Ma, aprószentek ünnepén Jézus nevelőapjáról, a Szent Család védelmezőjéről, Szent Józsefről olvasunk az evangéliumban, aki álmot lát. Az álombeli látomásban Isten figyelmezteti őt arra a veszélyre, ami az újszülöttet fenyegeti. Amikor korábban József álomban megtudja, hogy nyugodtan feleségül veheti jegyesét, Máriát, mert nem más férfitól, hanem a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fogant gyermeke, akkor József azt teszi, amit az álmában megjelenő angyal közöl vele. Most is feltétel nélkül engedelmeskedik az isteni utasításnak. Nem kételkedik abban, nem akar bizonyítékokat szerezni, hanem késlekedés nélkül útnak indul, hogy így megmentse az újszülött Jézust.

Időközben ugyanis az uralkodó, Heródes is értesül a születésről, de az ő szívében félelem, féltékenység és gyűlölet ébred. Egy újszülöttől félti hatalmát, ezért kegyetlen parancsot ad: induljanak katonái és öljenek meg Betlehemben és környékén minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket. Őket, az áldozatokat, a betlehemi kisgyermekeket nevezzük aprószenteknek, rájuk emlékezünk a mai napon.

A szomorú történet azt igazolja, hogy még az emberi gyűlölet és rosszindulat sem képes meghiúsítani Isten üdvözítő tervét, aki gondoskodik arról, hogy a Megváltó életben maradjon. És Isten segít minket abban is, hogy még a rendkívüli gonoszság láttán is megmaradjon bennünk a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Neked köszönhetően minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami új kezdődik el a világban. Minden születés csoda és titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk, amelyre a te szándékod szerint hivatottak vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

Szent János apostolt, a negyedik evangélium szerzőjét ünnepeljük a mai napon, aki a keresztény hagyomány szerint az apostolok közül egyedüliként nem lett vértanú. Bár még a karácsonyi időszakban vagyunk, Szent János ünnepének evangéliuma gondolatban a húsvéti eseményekhez vezet minket, Jézus üres sírjához. Amikor Mária Magdolna elmondja az apostoloknak, hogy az Úr sírja üres, akkor Péter és János azonnal a sírhoz futnak, meg akarnak győződni arról, hogy a hír valóban igaz. Az üres sírhoz érkezés János számára meghatározó élmény. Péter számára is, de most figyeljünk csak Jánosra. Az eseményre, a futásra és az üres sír látványára évtizedekkel később is határozottan, pontosan emlékszik. Élményét és annak hatását egyetlen rövid mondatban foglalja össze: „Látta mindezt és hitt.”

A mi életutunk is a jászoltól az Úr üres sírjáig vezet. Ez a hit útja számunkra. A gyermekben megcsodáljuk a Megváltót, aki aztán a kereszten, halálában valósítja meg a megváltást. Isten Fia, Jézus gyermekként született meg, s a kereszthalál pillanatában Isten hatalmas Fiának bizonyult. De története nem ér véget halálával, mert az Atya feltámasztja őt az örök életre. Jánosnak elég volt néhány egyszerű jel, az üres sír, az otthagyott leplek, hogy higgyen. Bennem mi ébreszti fel a hitet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

A karácsony ünnepét követő napon Egyházunk azt a Szent Istvánt ünnepli, aki elsőként halt vértanúhalált Krisztus követői közül. Az ő személye természetesen nem keverendő össze Szent István magyar királlyal.

Szent István vértanú történetét az Apostolok Cselekedeteiben ismerteti Lukács evangélista. Az apostolok azt kérik a hívek közösségétől, hogy válasszanak maguk közül olyan férfiakat, akik az oltár körüli szolgálatot elvégzik, miközben ők egészen az igehirdetésnek szentelhetik magukat. István annak a hét férfinak az egyike, akiket ilyen módon választott meg a krisztusi közösség. Valamennyien jó hírben álló férfiak ők, akiket eltöltött a Szentlélek és Isten bölcsessége. Lukács István esetében e jellemzéshez még hozzáfűzi, hogy „eltöltötte őt a hit.” Valamivel később megjelennek István ellenfelei, akiket nem a hit, hanem az irigység, a féltékenység, a gyűlölet töltött el. István szenvedélyesen hirdeti Krisztust, de ez tovább fokozza az ellenfelek gyűlöletét, akik végül megkövezik őt. A halála előtti pillanatokban István megbocsátott bántalmazóinak.

Hová vezet a Krisztushoz való hűség? Hová vezet a hitben való kitartás? Hová vezet az ellenségnek is megbocsátó lelkület? A halálon át Isten dicsőségébe. Ha hitünkhöz hűségesek maradunk, eljutunk majd Istenhez, az örök dicsőségbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk, a megváltást!

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés

Megérkeznek a pásztorok

Jézus Krisztus születését Egyházunk három szentmisével ünnepli karácsony napján, amely szentmiséknek más az evangéliuma. Az éjféli szentmisében Lukács evangéliumából felidézzük azt a történelmi helyzetet, amikor Jézus született. Az uralkodók felsorolása után következik a népszámlálás említése, ami miatt József és Mária Betlehembe mennek. Mária itt hozza világra gyermekét, Jézust. A születésről elsőként a pásztorok értesülnek az angyaloktól, akik útnak indulnak, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülöttnek. Az ő megérkezésüket ismerteti karácsony napjának reggelén a Pásztorok miséjének evangéliuma. A harmadik karácsonyi szentmise, amelyet ünnepi misének nevezünk, már más szemszögből szemléli az eseményeket, az evangéliumi rész az Ige megtestesülésének titkát igyekszik feltárni.

A pásztorok szentmiséjének evangéliuma a betlehemi istállóba vezet minket. Gondolatban körülhordozzuk tekintetünket a helyszínen. Egy sötét barlangot látunk, amely állatok szálláshelyéül szolgál. Kár szépítenünk a dolgokat, ez bizony egy istálló, ökrökkel és szamarakkal. Még szerencse, hogy a templomban nem érezzük az istálló szagát, mert egyesek talán sietve távoznának. József próbál egy kis tüzet rakni, de annak fénye alig tölti be az istállót, melegét is alig érezni. Mária alszik, próbálja kipihenni a szülés fáradalmait. Oldalt a jászolban, a szalmán fekve, egy újszülött gyermek alszik csendesen. A gyerekek gondolatban tovább nézelődnek, keresik a karácsonyfát a színes égőkkel és a díszekkel, de itt bizony olyat nem találnak, talán majd egy felnőtt elmondja nekik, hogy ez egy későbbi találmány. Az ajándékok sem állnak nagy kupacokban, de van itt érdekesebb, például plüssmaci helyett lehet játszani egy igazi kisbáránnyal. Az ünnepi hangulatnak nyoma sincs a betlehemi istállóban.

Minden csendes és nyugodt, mi magunk is leülünk a tűz mellé, nem szeretnénk megzavarni Mária és a gyermek pihenését. Örülünk, hogy itt vagyunk, a Megváltó közelében. Aztán hirtelen beállítanak a nagyhangú pásztorok. Az ajtót csak azért nem törik ránk, mert egy barlangnak nincs ajtaja. Itt nincs kiírva piros betűkkel egy táblára, hogy „Csendet kérünk! Ne zavarjuk mások nyugalmát!”, mert ez nem egy kórház újszülött osztálya. A pásztorok valószínűleg nem fogják vissza magukat, ugyanolyan hangon beszélnek, mint a mezőn az állatokkal. Ha már egyszer éjnek idején felébresztették őket az angyalok és megtették az utat, akkor miért fognák vissza magukat. Ez az éjszaka ugyanis nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesültek és most örömmel beszélnek erről. József nem próbálja csitítani őket, Mária is zavartan pislogva hallgatja szavaikat, és a gyermeket sem zavarja jövetelük. Egyszerű emberek őt, akik hallottak egy hírt a Messiás születéséről, elcsodálkoztak ezen, majd megtették kötelességüket, amely minden ember kötelessége, kifejezték hódolatukat a Megváltó előtt.

Mit üzen nekünk a pásztorok emberi bölcsessége? Hallgassuk mi is lelkesen az örömhírt! Engedjük, hogy az ámulat és a csodálkozás eltöltsön minket! Aztán induljunk, hogy mi is magasztaljuk Isten és kifejezzük hódolatunkat a világ Megváltója előtt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, te mindent megtehetsz, hiszen te vagy a világ ura. Egyetlen Fiadat küldted el közénk, mert ez szerepelt üdvözítő tervedben. Fiad, Jézus Krisztus mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te, Atyánk úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Jézusom, közel akarok menni hozzád, nem csak messziről akarlak szemlélni! Jézusom, tanulni szeretnék tőled, nem csak egyszerűen tudomásul venni születésed! Jézusom, költözz lelkembe, mert örökké veled akarok élni!