Battaplébánia

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
Mt 11,16-19

Elmélkedés

Jézus a következőket mondja a mai evangéliumban: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” A Szentírással foglalkozó tudósok szerint talán egy korabeli játék szövege ez, amelyet egymásnak mondogattak a gyerekek. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Keresztelő Jánossal és a küldetésének eredményével kapcsolatban idézhette ezt a mondást Jézus. János ugyanis bűnbánatot hirdetett, megtérést sürgetett, hogy a nép így készüljön fel a Messiás érkezésére. De voltak, akiket nem lehetett ezzel az üzenettel jobb belátásra késztetni, őket nem mozdította meg a furulyaszó. Ők úgy tettek, mintha nem volna bűnük vagy mintha nem nekik szólna a figyelmeztetés.

Hasonló kudarcot, eredménytelenséget később Jézus is megtapasztal. Őt sem fogadta mindenki szívesen. Az ő személyében sem látta meg mindenki Isten küldöttét. Benne sem ismerte fel mindenki a Megváltót. Isten küldötteinek, a prófétáknak az elutasítása ismert volt Jézus számára, hiszen jól ismerte népe történetét. Az ő szava sokkal szelídebb volt, mint Keresztelő Jánosé, mégsem indított mindenkit bűnei megbánására. Ő kifejezetten azt az örömhírt hirdette, hogy Isten irgalmas, megbocsátó, várja azokat, akik megbánják bűneiket.

Az adventi időszakban érdemes elgondolkodnom azon, hogy mi indít engem bűnbánatra? Bűneim megvallására ösztönöz-e az irgalmas Isten közeledése?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Adj, Uram, éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje, adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje, adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje, adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse. Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet, add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon, és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.

Aquinói Szent Tamás

Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Mt 11,11-15

Elmélkedés

Keresztelő Jánosról, az ő előfutáráról nagyon elismerő szavakkal nyilatkozik Jézus, amikor ezt mondja róla: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” Jézus elismerését, dicséretét az váltotta ki, hogy a Keresztelő teljesítette azt a küldetést, amit a mindenható Isten szánt neki, azaz előkészítette a nép körében a Megváltó jövetelét. János a Megváltó, a Messiás előhírnökeként lépett fel, mint az ószövetségi idők utolsó prófétája. Azt hirdette, hogy hamarosan beteljesedik a Messiás jövetelére vonatkozó isteni ígéret, amelyet Isten nem vont vissza, hanem időről időre prófétái által megerősített. János valóban próféta volt, aki figyelmeztette a népet: bűneik megvallásával készüljenek, mert eljött a megváltás ideje. Figyelmeztető szavait nem fenyegetésként értékelték, hanem felismerték benne Isten felszólítását.

Mindez nagy tanulságot hordoz. Az Egyház és szolgálattevői Krisztus megbízásából minden korban hirdetik a megtérés fontosságát. Ezzel nem az a szándékuk, hogy felesleges bűntudatot ébresszenek vagy azzal ijesztgessék az embereket, hogy milyen következményei lesznek bűneiknek. A megtérés hirdetése mindig arra irányul, hogy a bűnös felfedezze az irgalmas Istent. A megtérés hirdetése megmutatja tehát azt a lehetőséget, hogy az ember miként szabadulhat meg bűneitől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen, szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél fel.

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Napjainkban sokan azt érzik, hogy Isten törvényei és parancsai korlátokat jelentenek, mintha miattuk nem volna teljes az ember szabadsága. Sokan úgy érzik, hogy akkor teljesen szabadok, ha senki nem parancsol nekik, még Isten sem, és senki elvárásainak nem kell megfelelniük. Az ilyen emberek személyes szabadságuk hangoztatása közben tudomást sem akarnak venni arról, hogy másoknak is van szabadsága.

Emberi szabadságunk annak köszönhető, hogy Isten szabadnak teremtett minket. Ez a szabadság azonban nem szűnik meg akkor, amikor elfogadom Isten útmutatásait az életemben, és elfogadom a parancsoknak azokat a korlátait, amelyek a másik ember és a közösség érdekeit védik. A bűn azt jelenti, hogy az ember szembeszáll Istennel, megtagadja parancsainak teljesítését. Az ember ilyenkor abból indul ki, hogy nincs szüksége Istenre, hanem mindenben a maga ura. Úgy gondolja, hogy Isten nélkül is tud majd boldogulni, sőt, így lesz igazán boldog és szabad az élete.

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy törvényeinek igája édes az ember számára, azaz ha nem kényszerűségből vagy félelemből tartjuk meg, hanem Isten iránti szeretetből, akkor könnyebbé válik. Jézus törvénye nem lehetetlen. Parancsai megtarthatóak, teljesíthetőek. Bennük felismerem azokat az útjelzőket, amelyek az üdvösség útját kijelölik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?

A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.

Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?

A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.

Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26

Elmélkedés

A test és a lélek gyógyítása, azaz a testi baj megszüntetése és a lelki betegség, a bűn eltörlése kapcsolódik össze a béna ember esetében, pontosabban az elsőtől haladnak a második irányába az események. A történet azzal indul, hogy egy magatehetetlen embert akarnak Jézushoz vinni a barátai vagy a rokonai. Egy olyan embert, aki a saját erejéből egyetlen lépést sem képes tenni. Úgy tűnik, hogy a Jézus körül összegyűlt tömeg akadály lehet, hiszen miattuk nem képesek a gyógyító közelébe férkőzni. Szándékukról mégsem mondanak le. Ha már eddig elhozták a beteget, ami bizonyára nem kis vesződséggel járt, akkor most már nem fognak meghátrálni. Különleges módot keresnek és találnak, képesek még a ház tetejét is megbontani, csakhogy a beteg Jézus elé kerüljön. Ezt még annak ismeretében is nagy tettnek kell értékelnünk, hogy az akkori házak teteje sokkal egyszerűbb szerkezetű volt, mint a mostaniaké. Egyetlen cél lebeg előttük: ha valahogy az Úr közelébe kerül a béna, akkor már van esély arra, hogy meggyógyuljon.

Nagy igyekezetüket és a mögötte rejlő hitet látva Jézus valóban csodát tesz. Az igyekezet, a törekvés és a hit képes leküzdeni az akadályokat. A hit olyan új utakat és lehetőségeket tár fel egy-egy helyzetben, amire hit nélkül nem is gondolna az ember.

Ugyanakkor a hit a bűnök megbocsátását is eredményezi. Aki nem hisz Istenben, nem hisz az ő irgalmában, az nem fogja tőle bűnei megbocsátását kérni. A lélek gyógyítása, a bűntől megszabadítás még a testi gyógyításnál is fontosabb Isten számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”
Mk 1,1-8

Elmélkedés

Életünk útjai

Minden ember élete utakból áll. Van, amikor tudjuk, hogy pontosan hová vezet egy-egy út, máskor teljes homályba burkolózik az út vége. Némelyik úton bátran indulunk, lendülettel haladunk, más utakra félelemmel lépünk, csak óvatosan araszolunk. Olykor magabiztosak vagyunk, mert határozottan érezzük, hogy ez a mi utunk, máskor elbizonytalanodunk, mert azt érezzük, hogy ez nem a mi utunk, zsákutcában találjuk magunkat, ahonnan vissza kell fordulnunk.

Minden ember élete utakból áll. Néha egyedül haladunk egy úton, mert annak nehézségeivel nekünk kell megküzdenünk, máskor társainkkal együtt megyünk egy olyan úton, amely a közösen meghatározott cél felé vezet. Néha könnyedén, gyorsan haladok előre, máskor minden lépés fárasztó, megerőltető számomra. Néha olyan pontossággal haladok, mintha csak egy térképen bejelölt útvonalat követnék, máskor véletlenszerű kóborlásnak tűnik az út. Ezeken az utakon folyton haladnunk kell, hogy megérkezzünk célunkhoz. Haladás nélkül, lépések nélkül nincs célba érés.

Minden ember élete utakból áll. Az én életem is utakból áll. Érzem-e ezeken Isten vezetését? Igénylem-e, hogy ő vezessen útjaimon? Hová vezet életutam? Egyszerű adventi kérdések ezek, amelyek megválaszolásához még el sem kell indulnunk, hanem le kell ülnünk, hogy szépen, csendben válaszoljunk rájuk.

Advent 2. vasárnapjának evangéliumában Keresztelő Szent János hangját halljuk: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” És János szavára megmozdult a nép, bűnbánatot tartottak és ennek jeleként megkeresztelkedtek. Egy kicsit elcsodálkozunk azon, hogy mennyire hatásos volt János felhívása. Vajon minek köszönhető ez az eredményes fellépés? Talán annak, hogy egészen különleges volt az életvitele? Mert az biztos, hogy nem úgy élt, ahogyan kortársai. Kivonult a pusztába, kereste a magányt. Ruházata a lehető legegyszerűbb, amit a természet ad neki. Étele szintén a természet adománya. Ha csupán ezeket a külső dolgokat látták volna az emberek, akkor talán különcnek tartották volna, de aligha hallgattak volna rá. Mosolyogtak volna megjelenésén és szavain egyaránt. De nem ez történt, hanem odafigyeltek szavára, s ennek oka az, hogy megérezték: János valóban próféta, prófétai jellem, általa Isten szól a néphez. Keresztelő János bűnbánatot hirdetett és az emberek belátták saját bűnösségüket, pedig jól tudjuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű. János fellépése felrázta az embereket és elindultak a bűnbánat útján, amelyen Isten vezette őket.

Igen, a bűnbánat is egy út, mindannyiunk útja, amelyen Isten vezet minket. Az adventi időszak célja az, hogy elindítson minket ezen az úton, a bűnbánat útján. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet. Bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. A téli időszakban gyakran előfordul, hogy a heves szél hatalmas úttorlaszokat emel, amelyek akadályozzák az embereket a közlekedésben. Aztán egy idő után jönnek a hótoló gépek és felszabadítják az utakat. A bűnök úttorlaszát a bűnbocsánat szentsége szünteti meg, ezért az adventi időszakban mindenképpen keressük meg annak idejét, amikor elvégezzük szentgyónásunkat. Így tudunk majd tiszta szívvel megérkezni a betlehemi gyermekhez, Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Jézus mindennapjaiba látunk bele a mai evangélium kapcsán. Útja során hirdeti Isten országának örömhírét és meggyógyítja a betegeket. Az igazságra éhező embereket tanítja, a gyógyulni vágyóknak pedig megszünteti testi bajait. Ez Jézus küldetése, elhozza az irgalmasság üzenetét és csodáival kinyilvánítja azt. Az Úr szolgálata annak köszönhetően szélesedik ki, hogy küldetéséből részesíti tanítványait, akiket elindít, hogy az ő nevében tanítsanak és az ő nevében gyógyítsák a betegeket.

Jézus indítékát Máté evangélista így jelöli meg: „végignézett az embereken és megesett a szíve rajtuk.” Ezzel a kifejezéssel már találkoztunk. Tudjuk, hogy nem sajnálatot jelent abban az értelemben, ahogyan az ember megsajnálja nehéz helyzetben lévő embertársát, hanem az irgalmas Isten együttérzését az ember felé.

A tanítványok elküldése a mi feladatunkat is kijelöli. Vigyük Jézus születésének, Isten felénk jövetelének örömhírét a reményvesztett és csalódott embereknek. Vigyük el azoknak, akik kiutat keresnek nehéz helyzetükből. Vigyük el azoknak, akik Isten irgalmára vágyakoznak. Vigyük el azoknak, akik a bűntől való szabadulásra, a megváltásra vágyakoznak. Vigyük el azoknak, akik pásztor nélküli juhokként elvesztették életük célját. Vigyük el azoknak, akikben él a szeretet és a boldogság utáni vágy.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük. A félreértések miatt szükséges tisztáznunk, hogy a szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus megtestesüléséhez, azaz ahhoz a pillanathoz, amikor a mennyei Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésének köszönhetően Jézus megfogant Mária méhében. Mária szeplőtelen fogantatása egy időben jóval korábbi esemény, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt, tehát nem Jézus születése előtt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy a mai ünneptől, azaz december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint.

A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve mentes volt a bűntől. Értelemszerűen nem az ő érdemének kell ezt tekintenünk, hanem a mindenható Isten kegyelmének, aki fogantatásától kezdve megóvta őt az áteredő bűn következményétől. Illő volt ugyanis, hogy Isten Fiának anyja egészen tiszta legyen, mert Isten szentségéhez nem illik a bűn.

Mária tehát bűn nélküli asszonyként várta gyermeke, Jézus születését. Mi is készüljünk az Úrral való találkozásra azzal, hogy a szentgyónásban Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően megszabadulunk bűneinktől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, a Béke Királynője, támogasd e gyermekeidet! Ma megújult bizalommal rád bízzák magukat. Mindenkor Segítő Szűzanya, aki e székesegyházban átöleled az egész egyházi közösséget, segítsd a hívőket, hogy nagylelkűek legyenek a hitük melletti tanúságtételben, hogy a te Fiad evangéliuma e határtalan és szeretett föld minden sarkában visszhangozzék.

Szent II. János Pál pápa

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

A homokra és a sziklára épült házról szóló példabeszédet olvassuk a mai evangéliumban. Talán ez Jézus legszemléletesebb hasonlata. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan mi is könnyen magunk elé tudjuk képzelni a bölcs ember építkezését, aki gondosan kiválasztja házának helyét, sziklára épít, hogy biztosan álljon háza. Az oktalan ember ezzel szemben homokra épít, úgy gondolja, hogy ez is megfelelő alap lesz otthona számára. Eddig rendjén is van a dolog, hiszen mindkét ház megépül. Az első vihar azonban próbára teszi az épületeket, az egyik sérülés nélkül áll, a másik viszont romba dől. Jézus szavai szerint a sziklára építő okosak azokat az embereket jelképezik, akik nem csak hallgatják, hanem meg is tartják az ő tanítását. A homokra építő balgák pedig azokat jelentik, akik megelégszenek a tanítás hallgatásával, de a hallottakat nem váltják cselekedetekre.

Amikor most az adventi időszakban olvassuk ezt a példabeszédet, akkor érdemes kiolvasnunk belőle azt a tanulságot, hogy nem elég megismernünk Jézus tanítását, nem elég olvasnunk azt, hanem erre kell építenünk keresztény életünket. A szóbeli hitvallás csak egyik része a tanúságtételünknek. A másik része, hogy az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. Ebből fogják majd ők felismerni, hogy általunk az irgalmas Isten közeledik feléjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston