Author Archives

  • 2017. december 6. – Szerda (Mt 15,29-37)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
    Mt 15,29-37

    Elmélkedés

    Az evangéliumi részlet ünnepélyes cselekedettel kezdődik, Jézus felmegy egy hegyre és ott leül. Talán azt várnánk, hogy tanítani fogja a köré gyülekező népet, de most más történik. Betegeket visznek hozzá, Máté evangélista részletesen fel is sorolja, hogy sántákat és bénákat, vakokat és némákat, valamint egyéb testi bajban szenvedőket. Cselekedetük arról árulkodik, hogy a nép már ismeri Jézus gyógyító erejét. Nem tudják, nem értik még, hogy milyen hatalom birtokában képes csodás módon gyógyítani, de elismerik különleges képességét. Jézus minden hozzá vitt beteget meggyógyít, mert Isten soha nem szűkmarkú, nagylelkűsége és irgalma nem ismer határokat, segítségét nem tagadja meg senkitől, jótéteményeinek bárki részese lehet. Jézus látja az emberek elesettségét, látja bizalmukat, látja hitüket. Megérti, hogy számukra ő az utolsó remény, egyedül ő tud rajtuk segíteni. Az Úr indítékát ne szánalomnak vagy sajnálatnak nevezzük ebben az esetben, hanem inkább irgalomnak.

    A gyógyítások után hirtelen változik a jelenet. „Sajnálom a népet” – mondja Jézus, amikor észreveszi, hogy már napok óta étlen-szomjan kitartanak mellette. Sajnálatát itt is helyesebb irgalomként értelmeznünk. Amikor ugyanis megszaporítja a kevés eledelt és jóllakatja a népet, akkor tettében az irgalmasság, az emberekkel való törődés, a róluk való gondoskodás mutatkozik meg. Hiszem-e, hogy az irgalmas Isten engem is meg akar ajándékozni?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!

  • 2017. december 5. – Kedd (Lk 10,21-24)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
    Lk 10,21-24

    Elmélkedés

    Az advent a lelki megújulás ideje lehet számunkra, ha elkezdünk Isten felé hittel és alázattal fordulni. Ez a lelkület egyben újfajta látásmódot is eredményez, amelynek segítségével eddig láthatatlan, ismeretlen dolgokat fedezhetünk fel. „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok” – mondja Jézus az evangéliumban. De mit kellene meglátnunk? Mit kellene észrevennünk?

    Isten láthatatlan, mert lélek, azaz nem rendelkezik testtel, de mégis meg akarja magát mutatni az embernek, hogy a teremtő és teremtménye között élő kapcsolat alakulhasson ki. Isten meg akarja mutatni önmagát az embernek és ehhez azt a módot választja, hogy emberré lesz, a láthatatlan Isten látható alakban, emberként jön el közénk, gyermekként születik meg a világra. Erre a titokra, a megtestesülés csodájára, Isten emberi testben való megmutatkozására készülünk az advent folyamán, hogy aztán karácsonykor megünnepeljük ezt a titkot, ezt a csodát.

    Azok az emberek, akik Jézus korában éltek, láthatták őt, találkozhattak vele személyesen. Édesanyja, Mária és nevelőapja, József születésétől fogva láthatták őt. Láthatták őt gyermekként és felnövő ifjúként Názáretben, ahol felnevelkedett, majd a többi város lakói, ahová már felnőtt vándortanítóként eljutott. Láthatták cselekedeteit, amelyek sok emberben ébresztették fel azt a hitet, hogy ő az Isten Fia. A hit valóban új látásmóddal ajándékoz meg.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

  • 2017. december 4. – Hétfő (Mt 8,5-11)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
    Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”

    Mt 8,5-11

    Elmélkedés

    Az evangéliumi jelenetben egy katonatiszt és Jézus párbeszédét olvassuk. A szereplők bemutatásakor Máté evangélista kiemeli, hogy a katonatiszt, a százados pogány származású, azaz nem zsidó. Jól ismerjük a történelmi helyzetet: abban az időben a zsidók nem rendelkeztek független állammal, hanem a Római Birodalom fennhatósága alatt álltak. Az elnyomó hatalom és a függetlenségéről le nem mondó és azért küzdő ország lakosai között nap mint nap tetten érhető volt a feszültség. A két szereplő, Jézus és a százados, mind vallásilag, mind nemzetiségileg ellentétes oldalon állt.

    A százados ezt a vallási és származási falat bontja le, amikor római létére egy zsidótól kér segítséget, hatalommal rendelkező parancsnokként egy egyszerű embertől vár segítséget. Lebontja továbbá az előítéletek falát. Korábban biztosan több orvos is próbálhatott segíteni szolgáján, de nem tudtak eredményt elérni. Tehetetlenségük alapján mégsem gondolja azt, hogy nincs remény, nincs lehetőség. Nem törődik bele a helyzetbe, hanem hitét kifejezve kéri Jézus közbeavatkozását. Elöljáró létére mondhatta volna azt is, hogy nem törődik szolgája bajával, majd lesz helyette másik beosztottja, aki szolgálatára áll, de benne mégsincs ilyen lemondás. Parancsnok létére most nem követel, nem ad utasítást, hanem kér, mégpedig alázattal és hittel kér.

    Magatartása legyen számunkra példa, hogy kéréseinket milyen lelkülettel terjesszük Isten elé.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!

  • 2017. december 3. – Advent 1. vasárnapja (Mk 13,33-37)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!
    Mk 13,33-37

    Elmélkedés

    Ismered a holnapot?

    Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. A múltat már régen elfelejtette. A gyökerek, az emlékek, a hagyományok már nem jelentenek értéket. A múltbeli események már kevésbé adnak viszonyítási pontot. Minden, ami megtörtént, szinte rögtön feledésbe merül, elmúlt, már nem érdekes többé. Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. A jelent még ismeri. Élj a mának, a pillanatnyi örömöknek! – hangoztatják sokan. Keresd a jelen boldogságát, szerezz élményeket, ez teszi boldoggá az életedet – mondogatják főként a fiatalok. Olyan világban élünk, amely nem ismeri a holnapot. Nem gondol előre, nem tervez előre. A holnapot nem ismerő emberek világa káosz és sötétség, kilátástalanság és reménytelenség.

    Az advent mindig elgondolkodtat minket az időről, az idő múlásáról, a múltról, a jelenről és a jövőről. És talán ez utóbbi a legfontosabb. Elgondolkodni a jövőről, a jövőben várható, bekövetkező eseményekről. Az advent mindig előre irányítja tekintetünket a jövő felé. A jövőbeli esemény, amit várunk, a karácsony, Jézus születésének napja. Oktalanság volna azt állítanunk: de hiszen ez egy múltbeli esemény! Ez már egy ősrégi történet, kétezer éves sztori. Oktalanság volna azt állítanunk, hogy karácsonykor csak egy múltbeli eseményre emlékezünk, annak szépségét próbáljuk felidézni, azt, hogy Jézus megszületett egyszer régen. Kész csoda, hogy ennyi idő után is vannak még olyanok, akiknek fontos ez a múltba vesző történet. A hívő ember másként gondol a karácsonyra és éppen emiatt tekint nagy lehetőségként az adventi időszakra. A keresztény ember hiszi, hogy az Úr születése minden esztendőben megismétlődik, ez egy jövőbeli esemény, amely néhány hét múlva ismét meg fog történni. Jézus Krisztus újra megszületik az emberi szívekben, újra eljön ebbe a világba. Éppen ezért ne beszéljünk Jézus születéséről úgy, mint egyszeri történelmi eseményről, amelynek ismerjük a dátumát, de ennél többet nem jelent számunkra.

    Ma advent 1. vasárnapja van. Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Ha az adventi készület csak azt jelenti, hogy ezekben a napokban felidézzük azt, hogy az Úr egyszer, régmúlt időkben eljött, akkor még nagyon keveset tettünk. Akkor még keveset értettünk meg Isten titkaiból, aki szüntelenül közeledik, eljön hozzánk. Tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert ez a jövőbeli esemény, az Úr újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk.

    A mai vasárnap evangéliumában ezt olvassuk: „Vigyázzatok és virrasszatok! Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura!” A virrasztás és az éberség azt jelenti, hogy valaki egy jövőbeli eseményre készül, azt várja. Az előttünk álló heteket próbáljuk meg arra felhasználni, hogy tisztázzuk magunkban kit is várunk, kinek a jövetelére készülünk? Próbáljuk megérteni, hogy mit akar nekünk hozni, mivel szeretne minket megajándékozni a kis Jézus? Az örökkévaló Isten arra készül, hogy újra belépjen az emberi időbe. Segít minket helyesen értékelni a múltat, erőt ad a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet ad jövőnknek.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

  • 2017. december 2. – Szombat (Lk 21,34-36)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
    Lk 21,34-36

    Elmélkedés

    Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma a végső idők hirtelen bekövetkeztére figyelmeztet minket, ugyanakkor a virrasztásra való emlékeztetéssel már átvezet minket a holnapi nappal kezdődő adventi időbe. A virrasztásnak és a lelki éberségnek az a célja, hogy felkészítsen minket a Jézussal való találkozásra. Az elmúlt napok leírásaiból kiderült, hogy a világ mulandó. A világ elmúlása nem teljes megsemmisülést vagy pusztulást jelent, hanem a világ újjáteremtését Isten által. Emberi lelkünket Isten megmenti és testünket is feltámasztja az örök életre. Készüljünk erre a találkozásra, s ne engedjük, hogy az evilági teendők és gondok elvonják figyelmünket végső célunkról.

    Isten uralmának nem képes ellenállni az emberi erő, a sokszor győzedelmeskedő hadsereg vagy a királyi hatalom. Isten uralma biztosan megvalósul. A választottak elnyerik jutalmukat. A számukra készített és Isten által vezetett országnak soha nem lesz vége.

    Ne feledkezzünk el arról, hogy az Úr eljövetele bármikor bekövetkezhet és mindenkor ébernek kell lennünk. Aki lelkileg ébren várja jövetelét, nem kell félnie az ítélettől, hanem igazi öröm tölti el, hiszen az Úr érkezése az üdvösséget hozza el számára. Az állandó imádság ezt az éberséget segíti bennünk azáltal, hogy Istenre figyelünk.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus! Nagy öröm él szívemben, mert emberré lettél, beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. Emberi erőm sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat.

  • 2017. december 1. – Péntek (Lk 21,29-33)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
    Lk 21,29-33

    Elmélkedés

    Jézus kijelentését olvassuk a mai napon: „Az én igéim el nem múlnak.” Az Úr szava magabiztos. Ezzel szemben emberi szavaink sérülékenyek. Főként, ha gépekre bízzuk őket. Aki naponta használja a számítógépet levelezésre, azzal már biztosan előfordult, hogy véletlenül kitörölt egy levelet. Ha újra elkérhető a feladótól, akkor nincs nagyobb gond, de ha ő is törölte, akkor nincs mit tenni. Jézus kijelentését vonatkoztathatjuk a Biblia könyveire, az evangéliumokra, mindarra, amit a Szentírás tartalmaz. Ugyanakkor az is benne van Jézus kijelentésében, hogy tanítása soha nem veszti érvényét. Olyan igazság, amely örökérvényű és minden korban meghatározza a krisztusi életformát. Mindig lesznek olyanok, akik hirdetik, hallgatják és megtartják Jézus szavait.

    Tanítása ma is él, életeket alakít, ma is hirdethető igazság. Az elmúlt két évezred során, amióta ajkáról először elhangzott ez a tanítás, sok más elmélet, tan, filozófia jelent meg s tűnt el akár néhány rövidke esztendő múltán. Elmúltak, mert emberi szavak voltak. Emberi tanítások, amelyeket vagy nem lehetett elhinni vagy nem lehetett életté váltani. Krisztus tanítása viszont hihető és élhető számunkra, s ezért mondhatjuk, hogy örök érvényű tanítás. Krisztus szava isteni szó, amely átalakítja életünket, s amely utat mutat az örök életre. Ezt érdemes hinnünk, élnünk és hirdetnünk.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre elvesszek. Add szívembe a megtalált bárány örömét, aki újra biztonságban érezhetem magam a te közeledben! Add, hogy őszintén megbánjam bűneim és megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!

  • 2017. november 30. – Csütörtök, Szent András apostol (Mt 4,18-22)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
    Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
    Mt 4,18-22

    Elmélkedés

    Akit Jézus meghív követésére, valamit ott kell hagynia. Így volt ez az első apostolokkal és ma is. Péter és András otthagyják halászhálóikat s Jézus nyomába indulnak. Jakab és János szintén otthagyják hálóikat és apjukat, hogy Jézus tanítványai lehessenek. Az otthagyott hálók egész korábbi életüket jelképezik. Mindent a hátuk mögött hagynak, s új élet kezdődik számukra. Érdekes, hogy az első pillanattól kezdve mégsem érzik azt, hogy valamit elvesztettek volna vagy bármiben is hiányt szenvednének, mert Jézus közelsége mindennél nagyobb kincset jelentett számukra.

    Az egyszerű halászok egy ekkor még számukra teljesen ismeretlen úton indultak el. Követték azt, aki meghívta őket, de még nem tudták, hogy hová vezet ez az út. Egyszerű emberek lévén nem mérlegeltek sokáig, nem tettek fel kérdéseket, s nem kezdtek el aggódni. Indultak, mert megérintette őket a hívó személye. Megszokott életüket, a megélhetésüket biztosító mesterségüket hagyják el Jézus kedvéért. Köztük volt a mai napon ünnepelt András is, aki a többiekkel együtt új hivatást kap, amikor az Úr ezt mondja nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Emberhalászok lesznek, akik Mesterük küldötteiként fogják a lelkek üdvösségéért az evangéliumot hirdetni.

    Képes vagyok-e mindent elhagyni, hogy egyedül Krisztus szeretete töltse be életemet?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!

  • 2017. november 29. – Szerda (Lk 21,12-19)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
    Lk 21,12-19

    Elmélkedés

    Jézus a rájuk váró próbatételekre, nehézségekre és üldözésekre figyelmezteti tanítványait, arra bátorítva őket, hogy mindezek ellenére őrizzék meg hitüket és maradjanak vele közösségben. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket, megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentése érdekében a fenyegetések hatására egyesek megtagadták hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét tartották fontosnak, s ezért nem tagadták meg, hogy Krisztus követői.

    Fontos azt is látni, hogy az üldözések éppen a Jézusban való hitük miatt fogják érni a tanítványokat, tehát nem saját személyük miatt. Mennybemenetele előtt Jézus megígérte, hogy a világ végéig tanítványaival marad. Ígérete arra is vonatkozik, hogy a végső idők megpróbáltatásai közepette sem hagyja el őket, hanem velük lesz. E jelenlét az, ami igazi bátorságot ad a tanúságtételhez, s ha szükséges, az önfeláldozáshoz.

    A cél tehát világos számunkra: örök életünk érdekében érdemes mindent elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett és a benne való hitben, akkor ő teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget. Tartsunk ki a mindvégig velünk lévő Krisztus mellett!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való megerősödés és megújulás kegyelméért fordulunk hozzád. Elismerjük, hogy erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy bátran teljesítsük azt a küldetést, amit te adsz nekünk. Rólad, életünk értelméről, középpontjáról és végső céljáról akarunk tanúságot tenni a világban, hiszen az embereknek szüksége van szereteted megismerésére és megtapasztalására.

  • 2017. november 28. – Kedd (Lk 21,5-11)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
    Lk 21,5-11

    Elmélkedés

    Az egyházi év utolsó hetének evangéliumi szakaszai a végső időkre irányítják figyelmünket. Jézus jó előre figyelmezteti tanítványait azokra a veszélyekre, amelyek rájuk várnak. Ezek közül konkrétan megnevezi a félrevezetést, a megtévesztést. Egyesek rossz szándékkal az ő nevére hivatkozva fognak fellépni, s így próbálják megnyerni az embereket. Az emberi elbizakodottságnak és gőgnek úgy tűnik, nincs határa. Jézus mindannyiunknak szóló figyelmeztetése kettős irányú. Egyrészt ne engedjük magunkat megtéveszteni mások által, hiszen a Szentlélek segítségével meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, s felismerhetjük, hogy ki az Isten. Legyünk óvatosak és ne higgyünk mindenkinek. Nem bizalmatlanság ez, hanem az a kötelező bölcsesség, amely megvizsgálja a hallott tanításokat és el tudja dönteni, hogy mi a követendő igazság, illetve a kerülendő hamis tanítás. Érdemes hűségesnek maradni Krisztus szavához, amely üdvösségre vezet.

    Másrészt ne képzeljük magunkat soha Isten helyébe. Teremtmények vagyunk, Isten gyermekei. Az ő jóságának köszönhetjük az életünket, neki tartozunk hálával mindenért. Az ő gondviselésére bízzuk életünket. A végső idők várása emlékeztessen bennünket a Krisztushoz való hűségre! Egyedül ő vezethet el minket az üdvösségre.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

  • 2017. november 27. – Hétfő (Lk 21,1-4)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
    Lk 21,1-4

    Elmélkedés

    A bibliai időkben az özvegyek rendkívül kiszolgáltatott helyzetben éltek. Férjük halála után, főként, ha gyermekük sem volt, senkinek a segítségére, támogatására, gondoskodására nem számíthattak. Éppen kiszolgáltatottságuk miatt a mózesi törvény több olyan előírást tartalmaz, ami őket védi, ez azonban nem jelentett számukra konkrét segítséget, inkább abban bízhattak, hogy Isten oltalma alatt állnak. Az ősegyházban a keresztény közösségnek kellett gondoskodnia róluk, ha nem volt rokonuk.

    Az evangéliumban szereplő szegény özvegyasszonyt Jézus az adakozás példájaként állítja elénk, aki mindenét képes odaadni Istennek. Amikor utolsó fillérjeit dobja a templomperselybe, e cselekedetével teljesen Istenre, az isteni gondviselésre bízza magát.
    Az idősek sokszor mondják, hogy az évek múltával egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, s ha nem segítenek nekik az emberek, akkor már csak valóban Istenre számíthatnak. Örömüket az imádságban, a szeretet gyakorlásában lelik meg.

    Legyünk nagylelkűek az egyedülálló idősekkel és a szegényekkel szemben, mert nem a mi érdemünk, hogy jobb sorban élünk. Ha önmagunkat nem adjuk Istennek nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk neki. A szegénység tudatos vállalása és anyagi javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!