Battaplébánia

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai ünnepen az evangéliumi szakasz Jézus születése hírüladásának eseményét mondja el. Isten küldötte, Gábor angyal feltárja a názáreti lány előtt Isten megváltó tervét, amelyben ő azt a szerepet kapta, hogy a Megváltó anyja legyen. Sem Isten, sem bármilyen más erő nem kényszeríti Máriát a beleegyezésre, Isten akaratának elfogadására, hanem szabad akarattal vállalja feladatát az üdvösség megvalósulása érdekében. Lám, az ember képes szabad akarattal engedelmeskedni Istennek.

„Történjék velem szavaid szerint!” – olvassuk Mária visszavonhatatlanul elkötelező válaszát Isten szándékára, ezzel zárul az esemény. Ne gondoljuk, hogy Máriának olyan könnyű volt ezt kimondani, hiszen megelőzte a kérdezés, a csodálkozás, sőt, talán bizonyos értetlenség is. Isten titkát ő is fokozatosan ismerte fel. Nekünk sem egyszerű felismernünk és elfogadnunk Isten akaratát, mert megvannak a saját elképzeléseink. Bizonyos értelemben Isten valóban ismeretlen utakra hív minket és szándékai pillanatnyilag talán érthetetlenek számunkra. Egy azonban egészen biztos: ez az út jelenti a boldogságunkat az életben és ez vezet az üdvösségre. Máriához hasonlóan mi is bátran és engedelmes lélekkel válaszoljuk Isten akaratára: Történjék velem szavaid szerint!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, könyörülj azokon, akik fájdalmukat nem tudják legyőzni, akik szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni, akik a csapásoktól sújtva – mint vakok – kénytelenek tovább botorkálni! Uram, segítsd őket, hogy ki tudjanak egyenesedni, állj mellettük, mint legközelebbi barát, aki tud velük hallgatni, vigasztalni és keresztet viselni, hogy újból fényt lássanak, a Te fényedet! Páli Szent Vince

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A törvények helyes értelmezéséről kérdezik Jézust a mai evangéliumban: „Melyik az első a parancsok közül?” A korabeli írástudók igyekeztek a törvények és parancsok között valamiféle sorrendiséget felállítani, meghatározni azt, hogy melyik a fontosabb, melyiket kell mindenáron megtartani, és esetleg melyek a kevésbé jelentősek. Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy a legfőbb parancs az Isten iránti szeretet, amelyhez szorosan kapcsolódik az emberek felé irányuló szeretet.

E kettős irányú szeretet azt feltételezi, hogy az ember kilép saját önzéséből és érdekvilágából. Sok mai ember világnézetében az ember áll a középpontban. Természetesen ilyenkor nem a másik emberre, nem a felebarátra gondolnak, hanem önmagukra. Olyan ez, mintha valaki napjainkban azt hirdetné, hogy mégis a Föld a világmindenség központja, s a Nap és a többi bolygó mind a Föld körül keringenek. Jó lenne megtenni a kopernikuszi-fordulatot az emberről alkotott gondolkodásunkban! Jó volna, ha helyreállítanánk a helyes sorrendet, és végre Isten és az ő törvényei kerülnének az első helyre! Ezután pedig az embertársaink felé irányuló szeretet következne, s csak legvégül gondolnánk önmagunkra. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat. Vagy az önszeretetünkkel is őt akarjuk felülmúlni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, Világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

Jézusnak egy ördögűző csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Az ember néma volt és azt gondolták róla, hogy betegségét a gonosz lélek okozza. Megszólalása annak egyértelmű jele, hogy eltávozott belőle az ördög. Lukács evangélista magát a csodát nagyon röviden említi csak meg, mert ez esetben sokkal fontosabbnak tartja a csodát követő vitát, amely rávilágít Jézus isteni hatalmára.

A gyógyítást követően a jelenlévő írástudók és farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy szövetkezik az ördöggel, s Belzebubnak, a gonosz lelkek fejedelmének segítségével tesz látványos dolgokat a betegekkel.

Képtelenségnek tűnik a vád, hiszen Jézus egész élete ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Az akkori közfelfogás szerint minden betegség a sátán hatalmának jele egy emberen. Jézus szembeszáll azokkal a gonosz szellemekkel, akik testileg-lelkileg fogva tartják az embereket, meggyógyítja őket, kiűzi belőlük a démonokat. A sátán hiába érezte magát erősnek, Jézus bebizonyítja, hogy legyőzhető. Isten segítségével meg lehet szabadulni az ártó szellemektől, mert Isten erősebb. Jézus e személyes harcát a sátánnal az emberek, mindannyiunk üdvössége érdekében vívja. E rendkívüli cselekedetei éppen a vád ellenkezőjét bizonyítják! Ő isteni erejével képes segíteni az emberen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Jézus korában a mózesi törvények szabályozták a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. A törvények értelmezése és megtartásuk módja mindennapi beszélgetések és viták tárgya volt az írástudók és törvénymagyarázók között. Az ilyen vitákba Jézust is megpróbálják több alkalommal bevonni, gondoljunk csak például arra, amikor a legfőbb paranccsal, az adófizetéssel vagy a válással kapcsolatban kérdezik őt. Más alkalmakkor azzal vádolják, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket. A mai evangéliumban Jézus megfogalmazza a törvénytudók felelősségét: Megtartani és tanítani az Isten törvényeit – ez minden írástudó feladata.

Kijelentését azonban nem csak korának írástudóihoz címezte, hanem az őt követőkhöz is. Jézus e szavakkal kezünkbe adja a mennyországba jutás kulcsát. Látszólag egyszerű a feladatunk, a gyakorlatban azonban gondjaink vannak a megvalósítással, sőt nem is állunk neki a megvalósításnak. Gyakran azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk az isteni útmutatásokra és parancsokra, hiszen elboldogulunk azok nélkül is az életben. De hová vezet ez az élet? Hová jutunk, ha magunk akarjuk megszabni az emberek együttélésének közös szabályait s abból kihagyjuk az Istent? Mi marad meg egy istentelen világban az anyagi érdekek, a hatalom birtoklása és a mindenáron való érvényesülés mellett? Erről a szintről akar felemelni minket Isten a szeretet parancsával. Erre vonatkozik a megtartás és a tanítás. Éljünk a szeretet parancsa szerint és erre tanítsunk másokat is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. És minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

Péter apostol a megbocsátással kapcsolatban kérdezi Jézust, aki egy példabeszéddel világítja meg a megbocsátás határtalanságát. A hasonlat szerint egy szolgának rendkívül nagy összegű tartozását engedte el ura, de ugyanez a szolga rögtön ezt követően egy nagyon csekély összeget követel egy másik szolgától. A példázat kihangsúlyozza az összegek közti nagy különbséget, valamint az úr könyörületességét és jószívűségét, illetve a szolga könyörtelen követelőzését. A beszéd értelme világos számunkra: ahogyan Isten megbocsátja bűneinket, ugyanúgy nekünk is meg kell bocsátanunk embertársainknak.

A megbocsátás könnyűnek tűnik a szavak szintjén, a gyakorlatban azonban sokszor nehéz. Még nehezebb az, ha valakit megbocsátás gyakorlására, annak fontosságára emlékeztetünk. Ha valakit jószándékkal az evangélium szavaival figyelmeztetünk: „Nem kellett volna megbocsátanod embertársadnak?”, bizony hamar jöhet a vállrántással kísért cinikus válasz: „Miért kellett volna megbocsátanom? Amit ellenem tett, arra nincs bocsánat!”

Sokan vannak, akik nem ismerik az igazi, szívből jövő megbocsátást. Emberi gyengeségnek tartják és nem felejtenek. A megbocsátás fogalmát nem az emberből kiindulva érthetjük meg, hiszen Istentől ered, aki maga az irgalom. Isten vállalja ezt a „gyengeséget”, megbocsát mindenkinek. A bűnös és bűnbánó embernek, aki már megtapasztalta ezt a végtelen irgalmat, azaz, hogy Isten megbocsátja az ő bűneit, már könnyebb a megbocsátás gyakorlása az embertársak felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét ünnepeljük a mai napon. Személyéről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból. A Jézus gyermekségéről szóló részekben szerepel csupán, ezt követően nem tesznek róla említést az evangélisták. Máté evangélista nagyon röviden jellemzi, amikor „igaz embernek” nevezi őt, miként erről a mai napon olvasunk.

Egy angyal jelent meg álmában Józsefnek és közölte vele Isten tervét. A jelenet az angyali üdvözlet, azaz Jézus születésének hírüladása után játszódik. Úgy tűnik, hogy Mária nem beszélt jegyesének arról, hogy gyermeket vár. Talán ő maga sem értette egészen világosan, hogyan fogant gyermeke a Szentlélek által, ezért nehéz lett volna megértetnie Józseffel, hogy mi történt vele. József aggodalma és félelme érthető, amikor láthatóvá vált, hogy jegyese gyermeket vár. Nem akar olyan személyt feleségül venni, aki mástól vár gyermeket. Gondolatai és terve szintén érthető, miszerint megszakítja a jegyességet és elbocsátja Máriát. Ekkor történik Isten közbelépése, akinek utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe.

Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig életünkbe fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás útján járjunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét ünnepeljük a mai napon. Személyéről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból. A Jézus gyermekségéről szóló részekben szerepel csupán, ezt követően nem tesznek róla említést az evangélisták. Máté evangélista nagyon röviden jellemzi, amikor „igaz embernek” nevezi őt, miként erről a mai napon olvasunk.

Egy angyal jelent meg álmában Józsefnek és közölte vele Isten tervét. A jelenet az angyali üdvözlet, azaz Jézus születésének hírüladása után játszódik. Úgy tűnik, hogy Mária nem beszélt jegyesének arról, hogy gyermeket vár. Talán ő maga sem értette egészen világosan, hogyan fogant gyermeke a Szentlélek által, ezért nehéz lett volna megértetnie Józseffel, hogy mi történt vele. József aggodalma és félelme érthető, amikor láthatóvá vált, hogy jegyese gyermeket vár. Nem akar olyan személyt feleségül venni, aki mástól vár gyermeket. Gondolatai és terve szintén érthető, miszerint megszakítja a jegyességet és elbocsátja Máriát. Ekkor történik Isten közbelépése, akinek utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe.

Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig életünkbe fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás útján járjunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Jn 4,5-42

Elmélkedés

Otthagyott korsó

Szent János evangéliumának egyik jellegzetessége az, hogy elsősorban nem a történésekre figyel, hanem Jézus kinyilatkoztatására, tanítására. A hosszas párbeszédek során az Úr fokozatosan feltárja beszélgetőtársa előtt a közölni akart igazságot. Jó példa erre a Nikodémussal folytatott beszélgetés a lelki újjászületésről (vö. Jn 3,1-12), a Mártával és Máriával való párbeszéd testvérük, Lázár feltámasztása előtt (vö. Jn 11,17-44) és a mai evangéliumi történet, Jézus találkozása a szamariai asszonnyal. Ha ez utóbbi találkozást úgy próbálnánk összefoglalni, hogy a beszélgetés során Jézus vezeti az asszonyt a hit útján, lekicsinyítenénk az ember szerepét a hit lépéseinek megtételében. Igaz, hogy a hit Isten ajándéka, neki köszönhetjük, ha eljutunk a hitre, de az is igaz, hogy az embernek el kell fogadnia, szívébe kell fogadnia ezt az ajándékot, mégpedig nem csak passzív elfogadásról van szó, hanem az ember folyamatos válaszáról a hit titkainak megismerése során. Helyesebb tehát, ha úgy foglaljuk össze a történet mondanivalóját, hogy Jézus fokozatosan kinyilatkoztatja önmagát, feltárja személyének és küldetésének titkát a szamariai asszony előtt, aki fokról fokra felismeri a feltárt igazságokat, elfogadja azokat, mintegy kortyonként iszik a kinyilatkoztatás forrásából és így jut el a hitre.

Ezen előzetes megjegyzések után nézzük meg Jézus kinyilatkoztatásának és az asszony, illetve a városlakók hitre jutásának főbb lépéseit. A történet egy egyszerű kéréssel indul, Jézus inni kér az asszonytól Jákob kútjánál. Jézus egyáltalán nem foglalkozik az asszony csodálkozásával, miszerint egy zsidó férfi egy szamariai asszony segítségét kéri és vele beszélget, miként azzal sem foglalkozik majd, hogy visszatérvén tanítványai szintén elcsodálkoznak ezen, hanem az „élő vízre” tereli a szót, ami rögtön felkelti az asszony kíváncsiságát. Felébred benne a vágy, hogy ihasson az „élő víz” forrásából, bár ekkor még a testi szomjúságot oltó vízre gondol és nem a lelket megtisztító vízre. Ezt követően Jézus kijelentései alapján az asszony felismeri, hogy olyan személlyel beszélget, aki jól ismeri múltját, s ennek köszönhetően prófétának nevezi Jézust. A következő lépésben az asszony megvallja, hogy hisz az eljövendő Messiásban, amire Jézus kijelenti, hogy ő az.

A párbeszédet a tanítványok megérkezése szakítja meg. Az asszony közben visszaindul a városba, még korsóját is otthagyja, tehát nem visz vizet magával, pedig azért jött a kúthoz. Bemegy a városba és elmondja az embereknek, hogy kivel találkozott. Hitvallása itt kérdés formájában fejeződik ki: „Lehet, hogy ő a Krisztus?” A hit továbbadásának lépését látjuk itt, hiszen a városban lakók az asszony szavai miatt indulnak Jézushoz, hogy megismerjék őt, hogy tanítsa őket. A tanítás hatására a városlakók arra kérik Jézust, hogy maradjon náluk, s ebben a meghívásban a hit elfogadásának jelképes cselekedetét is észre kell vennünk. Jézus tehát több napig náluk marad, tanítja őket, azaz előttük is kinyilatkoztatja magát és ők is eljutnak a hitre. A történetet János evangélista a szamariaiak hitvallásával zárja le, akik ezt mondják az asszonynak: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Befejezésül egyetlen gondolat erejéig térjünk vissza ahhoz, hogy az asszony otthagyta korsóját a kútnál. Talán éppen nekünk hagyta ott. Vegyük kezünkbe, nézzünk bele, talán maradt még benne néhány csepp az igazság vizéből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Jézus példabeszéde megrendítő módon mutatja be az ifjú lázadását apja iránt, felelőtlen döntését és könnyelmű távozását otthonából, vagyonának elpazarlását értelmetlen élettel, valamint az idegenség és a sötétség napjainak kilátástalanságát. Döbbenten figyelünk az események előrehaladtára, melynek során a fiú elveszíti emberi méltóságát és szégyellnivaló helyzetbe kerül. E mélypont, ahonnan már aligha lehet mélyebbre süllyedni, felébreszti benne a honvágyat, eszébe juttatja az atyai házat, ahol korábban biztonságban, szeretetben élhetett. Nem kis bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy útnak induljon hazafelé. Tudta, hogy örökségének kikövetelése és távozása arcátlan cselekedet volt, ezért már nem számított arra, hogy újra apjának fia lehet, megelégedett volna azzal is, ha szolgának, cselédnek visszafogadja őt apja.

És ekkor jön a történet második meglepő fordulata, az apa nem utasítja el fiát, aki korábban mélységesen tiszteletlen volt iránta, hanem visszafogadja őt. Az apa nem feledkezett meg fiáról, méltatlan elmenetele után is megtartotta őt szívének szeretetében.

Isten irgalmas Atyaként várja megtérésünket, bűneink megbánását. A kiengesztelődés, a fiúi méltóság nem a mi bűnbánatunk érdeme, hanem az irgalmas Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd azt az Istennek adott lehetséges választ szemlélteti, miszerint szembe lehet fordulni vele, ahogyan a gonosz munkások szembeszálltak a szőlőskert urának szolgáival. Igen, a szabad akarattal rendelkező ember meg tudja tenni, hogy kezébe veszi a dolgok irányítását. Mindennek megvannak a következményei, s talán éppen ezzel nem számoltak a Jézus példabeszédében szereplő szőlőmunkások. Teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük. Vajon arra számítottak, hogy a gazda vég nélkül eltűri majd gonoszságukat? Vagy talán abban reménykedtek, hogy elmarad a felelősségre vonás?

A szőlőmunkások gonoszsága nyilvánvaló, s nem csak szándékuk gonosz, hanem mindez megnyilvánul cselekedeteikben is. A gonosz emberi magatartás sérti Isten jóságát, aki ennek ellenére sem a gonoszok megbüntetésére figyel, hanem keresi az új lehetőséget. Új munkásokra akarja bízni tulajdonát, új emberekre akar építeni, olyanokra, akik engedelmesek iránta, elvégzik a rájuk bízott feladatot és teljesítik kérését. Isten azért küldi el Fiát, Jézust a világba, hogy ő mutasson nekünk példát az engedelmességre, a mennyei Atya akaratának tökéletes teljesítésére. A böjti időben Isten új lehetőséget kínál fel nekünk. A bűnbánat és a megtérés által meghív minket, hogy jó munkásai legyünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!