Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Jézus nagyon szemléletes példázatot mond a szegényről és a gazdagról. A szegény embert Lázárnak hívják, neve fel van tehát írva az élet könyvébe, a gazdag névtelenségben marad. Az Úr szavai alapján könnyen magunk elé képzelhetjük a jelenetet, amely lehet, hogy csak egy kitalált eset, de akár elő is fordulhatott, hiszen a régmúlt időkben is megvolt a szegények és gazdagok közti mérhetetlen különbség ugyanúgy, mint napjainkban. A példázat szerint a gazdag bővelkedik mindenféle evilági jóban, semmiben nem szenved hiányt, a szegény Lázár viszont teljes nélkülözésben él. Bár a két szereplő összekapcsolódik a történetben azáltal, hogy Lázár a gazdag házánál tengeti életét, kettejük között mégis láthatatlan határ húzódik, s ez a határ átjárhatatlan. A szegény Lázár számára nincs lehetőség arra, hogy kiemelkedjen sanyarú sorsából, a gazdag pedig nyilvánvalóan nem akarna szegénnyé válni, mert akkor nem élvezhetné tovább gazdagságának előnyeit.

A túlvilágon is éles határ húzódik kettejük között, amely szintén nem átjárható egyik oldalról sem. De itt már a szegénynek van jobb sora, élvezheti Isten jelenlétét, míg az, aki a földön dúsgazdag volt, most egészen szegény, nincstelen, mert nem részese az Istennel való közösségnek. A történet tanulsága az, hogy az evilági bővelkedés, a vagyonban való gyarapodás könnyen akadálya lehet az üdvösségnek, mert bezárja szívünket a szegények előtt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél apostolainak, akik nem értik ezeket a szavakat. Ő nagyon céltudatosan halad szenvedésének városa felé, ahol küldetése kereszthalálával beteljesedik, de övéi értetlenül fogadják kijelentéseit. Főként azt nem érthetik, hogy ha Mesterük előre látja, hogy milyen sors vár rá, azaz szenvedni fog és meg fog halni, akkor miért mennek mégis Jeruzsálembe, miért nem próbálják elkerülni azt. Nem értik még, hogy a szenvedés és a halál vállalása Jézus részéről szolgálat. Egyrészt a mennyei Atyának tett szolgálat, akinek mindhalálig engedelmeskedik, másrészt a mi megváltásunk, üdvösségünk érdekében vállalt szolgálat.

Az apostolok értetlenségét jól jelzi, hogy ezt követően versengés alakul ki köztük. Arról vitatkoznak, ki a nagyobb közülük. Hatalomra, uralomra, evilági dicsőségre vágyakoznak, és ez nem csak Jakabra és Jánosra vonatkozik, akik kitüntetett helyre vágynak, hanem a többi tíz apostolra is, akik nem akarnak lemaradni a dicsőségről, ezért beszállnak a versengésbe. Ez jó alkalmat ad Jézusnak arra, hogy a szolgálatra, a szolgálat szellemére nevelje őket. Krisztus szolgálatához hasonlóan a mi szolgálatunk is legyen szabad! Gondoljunk mindig arra, hogy egyedül a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadás dicsőségébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Jézus úgy beszél a farizeusokról és az írástudókról, mint akik helytelen magatartásukkal akadályozzák az embereket a vallási törvények helyes megtartásában. Buzdítanak ugyan másokat, hogy pontosan tartsák meg a mózesi törvényeket, ők maguk azonban e parancsokat sokszor kijátszották és semmibe vették azok mélyebb szándékát. Az volna a feladatuk, hogy példát mutassanak, de felszínes vallásosságuk az Úr megítélése szerint egyáltalán nem követendő.

Ennek kapcsán megkérdezhetjük magunktól, vajon mennyire akadályozzuk vagy segítjük mások üdvösségét? Nem egyedül törekszem a mennyország felé, s nem egyedül leszek ott, mert akkor az már nem is az üdvösség volna. Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem minden embert üdvözíteni akar, ezért minden kereszténynek azt a feladatot adja, hogy segítsük egymást az örök üdvösség felé vezető úton. Az üdvösség kulcsa Krisztus kezében van. Vele járjunk az úton! Az ő szavaiból és cselekedeteiből egyaránt Isten szeretete sugárzik és az Atyának való engedelmességből fakadnak. Ugyanezt a lelkületet kéri tőlünk, követőitől is. Ne csupán szavainkkal tegyünk tanúságot az irgalmas Isten jelenlétéről a világban, hanem cselekedeteink is legyenek követésre méltóak és példamutatóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38

Elmélkedés

Jézus örömhíre a mennyei Atyáról így szól: Isten irgalmas és megbocsátó. E meghatározás ellentétben áll azzal az emberi előítélettel, miszerint Isten szigorú és megtorló, kegyetlenül megtorolja az emberek minden bűnét. Már az ószövetségi írások is meghirdetik az irgalmas Istent, gondoljunk csak a zsoltárokra vagy a próféták tanítására. Amikor az idők teljességében eljött Jézus, aki elveszi a világ bűneit, akkor cselekedeteivel azt tanúsította, hogy hatalma van a bűnök megbocsátására, mert hiszen nem azért jött, hogy elítélje a bűnösöket, hanem hogy megmentse őket.

Az ember kötelessége nem csupán az, hogy bűnbánattal forduljon Istenéhez, hanem az is, hogy ő maga is gyakorolja az irgalmasságot embertársaival. Ezt a követelményt fogalmazza meg Jézus a mai evangéliumban így: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak”, azaz nektek is megbocsát Isten. Ha nem akarjuk magunkra vonni Isten ítéletét, akkor mi se ítélkezzünk mások felett. Ha azt akarjuk tehát, hogy Isten irgalma megérintse szívünket, akkor ne zárjunk ki senki embert a szívünkből. Miként Isten ingyenesen és feltételek nélkül adja meg bűneink bocsánatát, mi is ugyanilyen lelkülettel bocsássunk meg felebarátainknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1-9

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Hétpettyes katicabogár téved a szobámba, csak akkor veszem észre, amikor már leszállt az egyik virágra. Nem pihenni jött, sietősen mászik fel a növény egyik szárán, a csúcsára érve toporzékol egy kicsit, majd megfordul és lemászik. Egy másik levélre ugyanolyan sietősen kapaszkodik fel, de onnan sincs tovább út, ezért ismét lefelé veszi az irányt. Próbálkozik még néhányszor, aztán talán megunja, ezért kiterjeszti szárnyait és elröppen a fény, az ablak felé. Közben elgondolkodom: vajon milyen érzés lehetett neki, amikor először jött rá, hogy repülni is tud? A katicabogár nem tekinti felesleges fáradozásnak, hogy fel és le mászik a fűszálakon és más növényeken, mert bármelyikről tovaszállhat.

Nagyböjt második vasárnapján egy magaslatra hív minket az evangéliumi történet, Jézus színeváltozásának jelenete. Lélekben csatlakozunk a három kiválasztott apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, hogy az Úr vezetésével felmenjünk a hegyre. Életünk során sokszor megjárjuk ezt a lelki magaslatot, eljutunk az Istennel való találkozás helyére, megtapasztaljuk Isten közelségét és jelenlétét, de mindannyiszor le kell jönnünk a hegyről, ahogyan a három apostol is lejött a színeváltozás után, és miként a katicabogár is lemászik a növényen. De életünk során egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy „vannak szárnyaink.” Ugyan nem a magunk erejéből, hanem Istennek köszönhetően fogunk eljutni a mennybe, de jó tudnunk, hogy nem kell a mélybe süllyednünk, nem fogunk teljesen megsemmisülni, hanem Isten kegyelme felemel minket.

A színeváltozással az lehetett az Úr célja, hogy felragyogtassa isteni dicsőségét a kiválasztott három apostolnak és megmutassa nekik, milyen dicsőség vár rá és minden emberre a mennyországban. Az apostolok szemét elkápráztatta a látomás, a dicsőségben ragyogó Krisztus látványa, de itt most nem éreznek félelmet. Isten közvetlen jelenléte sok esetben félelmet ébreszt az emberben, de jelen esetben nincs erről szó. Zavarodottak, csodálkoznak, de nem rettegnek, hanem maradni szeretnének. Erre utal Péter megjegyzése, miszerint jó nekik az isteni fényben tündöklő Jézus közelében lenni, és szeretnék, ha ez az élmény tovább tartana. A csodálatos színeváltozás azonban nem tart sokáig, vissza kell térniük a mindennapokba, le kell jönniük a hegyről. Szívükben azonban ott őrzik az élmény emlékét, és talán éppen ez fog nekik erőt adni Jézus kereszthalála láttán.

Az esemény jelentős mozzanata az a titokzatos hang, amely a Jézust körülvevő felhőből hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Minden kétséget kizáróan ez a mennyei Atya hangja, az ő tanúságtétele Jézusról, a Fiúistenről. Az Atya szavaiból tudja meg Péter, Jakab és János, hogy ki valójában Jézus. A feltámadáskor szintén az Atya fog cselekedni, a feltámasztással azt fogja igazolni, hogy Jézus az ő szeretett Fia. A húsvét ünnepe az Isten-látás, a Feltámadottal való személyes találkozás napja lesz számunkra, mert a feltámadt Krisztus megmutatja isteni dicsőségének teljességét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Belátjuk, hogy nem elegendő színeváltozásod szemlélése, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületés útján be kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van a te segítségedre, hogy megszabaduljunk a bűntől. A lelki megújulás útján el kell fogadnunk az isteni megváltást. Ha a nagyböjti időszakot a bűnbánatra, a bűnbevallásra, a szentgyónásra használjuk, akkor a böjti időszak végén jobban megértjük és elfogadhatjuk, hogy kereszthalálod jelenti a megváltást. Hívj minket, hogy veled legyünk a szenvedés napjaiban és feltámadásodnak is részesei lehessünk!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Akkor juthatunk el az igazi bűnbánathoz, ha belátjuk, hogy a bűn ellentmond az erkölcsi szabályoknak, Isten parancsainak és szeretnénk kikerülni ebből a benső ellentmondásból. Be kell ismernünk azt is, hogy bűneinkért nem másokat vagy nem körülményeket kell hibáztatnunk, hanem azokért mi magunk személyesen felelősek vagyunk. Ezt a személyes felelősségtudatot és igaz bűnbánatot azzal fejezzük ki, hogy rossz cselekedeteinkre nem azt mondjuk, hogy „ezek bűnök”, hanem azt, hogy „ezek az én bűneim.” A komolyan vett lelkiismeretvizsgálat nyugodt szembesülés a szívembe írt isteni törvénnyel, az evangéliumi értékrenddel, amelyet Krisztus hirdetett és amelyet az Egyház hitelesen elénk tár. Szembesülés magával Jézus Krisztussal, aki tanítónk és eszményképünk, és az irgalomban gazdag mennyei Atyával, aki minket tökéletességre és üdvösségre hívott.

Itt érkeztünk el Jézus szavaihoz, amelyeket a mai evangéliumban olvasunk: „Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Nem valamiféle emberi tökéletességről van itt szó, hanem a bűntelen életre, az életszentségre való törekvésről. Isten szent és azt kéri tőlünk, hogy mi is szentül éljünk. A tökéletességre való törekvés feltételezi a bűnbánatot, amely visszavezet minket Istenhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Jézus tanácsát olvassuk a mai nap örömhírében: „Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek.” Békülékeny, békességet kereső lelkületet különösen azokkal szemben érdemes tanúsítanunk, akik nem jószándékkal közelednek felénk. Ha támadó szavaikra támadással reagálunk, akkor csak a békétlenség tüzét szítjuk. A szelídséggel, a békülékeny szavakkal viszont kiolthatjuk a másik emberben az ellenségeskedés tüzét.

Érdemes arra gondolnunk, hogy Isten örökké hűséges marad tervéhez, miszerint üdvözíti, az örök boldogságra vezeti az embert. Akkor is hűséges marad ezen szándékához, amikor az ember szembefordul vele, engedetlen iránta és bűneivel kimutatja, hogy ellenségként tekint rá. Isten akkor is hűséges marad üdvözítő tervéhez, amikor az ember enged a benne lévő gonosz erőknek, amelyek szembefordítják Teremtőjével és Urával. Hűséges marad akkor is, amikor szabadságunkkal visszaélve megtagadjuk akaratának teljesítését. Isten, aki végtelenül irgalmas, nem zár ki szívéből egyetlen embert sem. Vár ránk, hogy a magányosságból és a belső meghasonlottságból visszatérjünk a vele való szeretetközösségbe. Isten így mutatja ki békülékenységét, irgalmát és végtelen szeretetét irántunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Mt 7,7-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következő szavakkal bátorít minket, hogy Istenhez forduljunk kéréseinkkel: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Talán még helyesebb, ha nem anyagi természetű kérésekkel fordulunk hozzá és nem földi javakat szeretnénk tőle kapni, hanem kérdéseinkkel lépünk elé. Az imádság szüntelen párbeszéd, amelyben Isten meghallgat minket és válaszol nekünk. Ebben a párbeszédben megértjük önmagunkat, hivatásunkat. A szívünk legmélyén lévő és lelkünket megérintő kérdéseinket tárjuk Isten elé, s amikor átgondoljuk és kimondjuk szavainkat, akkor Isten megvilágosítja értelmünket, megtisztítja vágyainkat, hogy valóban mindig olyat kérjünk, ami örök üdvösségünket szolgálja s ezért teljesíthető legyen.

Sok ember úgy érzi, hogy Isten távol van az életétől, az ő mindennapi gondjaitól, mások pedig azt gondolják, hogy ők tudnak mindent a legjobban, ezért Isten ne avatkozzon bele az életükbe. Ezzel szemben Isten nem zárkózik el előlünk, ismeri problémáinkat és üzeneteivel válaszol nekünk. Szava útmutatás számunkra, hogy eligazodjunk azokban az ügyekben, amelyek meghatározzák életünket. Szolgálja a nagyböjti idő kéréseink megtisztulását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét” – szól Jézus kortársaihoz. Szavai valóban kemények, egyesek akár sértőnek is tekinthették annak idején. Vajon mi állhat Jézus határozott szavainak hátterében? Mit akart elérni kijelentéseivel? Biztosan nem a sértés állt szándékában és nem is az ítélkezés, hanem fel akarta rázni hallgatóságát. Rá akarta őket ébreszteni arra, hogy nem Isten útjain járnak. Az ószövetségi idők prófétáira jellemző ez a fajta beszédmód, akik szintén nagyon kemény szavakat használtak, amikor a népet szembesíteni akarták bűnös életmódjukkal. A prófétáknál ehhez gyakran párosul a fenyegetően közelgő isteni ítélet meghirdetése, amely viszont Jézus szavaiból hiányzik. Ő inkább azt helyezi előtérbe, hogy aki felismeri a jeleket, hallgat az isteni figyelmeztetésekre és megtér, az elnyeri az üdvösséget.

Az Úr kijelentésének második része ránk is vonatkozik, akik időnként szeretnénk megerősítő jeleket látni. Isten valóban ad jeleket az embereknek, amelyek alkalmazkodnak emberi természetünkhöz és felismerhetőek számunkra. Általuk megismerjük Isten létezését, gondolatait, szándékait, személyesen velünk kapcsolatos akaratát. Ezek az isteni jelek üdvösségünket szolgálják. Napjaink egyik ilyen jele az irgalmas Jézus arca. Mit mond nekem ez az arc, amikor most, a nagyböjti időben szemlélem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

Abból, hogy Jézus milyen gyakran és módon imádkozik, láthatjuk, mennyire fontosnak tartja az Atyával való állandó párbeszédet. Az Atya figyel a Fiúra, akit a világba küldött és a Fiú hallgat az Atyára, akinek a küldetésében jár s akinek engedelmeskedik. Az apostolok és a tanítványok Mesterük mellett e kapcsolat mélyébe nem láthattak bele. Azt láthatták, hogy az Úr rendszeresen elvonul, keresi a magányt, pontosabban ez idő alatt csak az Atyára akar figyelni imádságban. Megérezhették, hogy Jézus ebből merít erőt, ebből tudja, hogy mit kell tennie. Néhány alkalommal azt is láthatták, hogy egy-egy csoda előtt Jézus az égre tekintve imádkozik, így kéri az Atya segítségét.

Mindezek felébresztették a tanítványokban a vágyat, hogy ők is ilyen buzgósággal, odaadással imádkozzanak Istenhez. Ezért tanítja meg nekik Jézus a Miatyánkot, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Bátorítja őket, hogy akár egyénileg, akár közösségben imádkoznak, szólítsák Atyjuknak Istent és így fejezzék ki bizalmukat iránta.

Ha rendszeresen imádkozunk, kialakul a személyes kapcsolat a mennyei Atyával, aki gyermekeinek tekint minket, Jézussal, aki barátaivá fogad bennünket és a Szentlélekkel, aki megtanít minket a helyes imára. Nem egyoldalú beszéd ez, hanem kölcsönös párbeszéd, amelynek folyamán arra figyelek, hogy mit üzen nekem Isten, és ő is meghallgatja mondanivalómat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!