Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

A nagyböjti időszak során szüntelenül hangsúlyozzuk, hogy az imádság és a böjt mellett gyakoroljuk a jócselekedeteket. A mai evangélium felsorolja, hogy mivel tudunk valóban jót tenni felebarátainknak. Enni adunk az éhezőknek, inni adunk a szomjazóknak, befogadjuk az idegeneket, gondoskodunk a ruhátlanokról, segítségére vagyunk a betegeknek. A felebaráti szeretet jócselekedeteinek szoktuk nevezni ezeket a tetteket, valamint mindazt, amivel a szegényeket és a rászorulókat segítjük.

Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása bizonyos bölcsességet, előrelátást és felelősséget feltételez. Minden jócselekedettel kilépünk önmagunk világából, átlépjük önzésünk és saját érdekeink határait, hogy megnyissuk szívünket a másik ember felé, akiben Krisztus arcát fedezzük fel. Kilépünk a jelenből, a mai nap gondjából és a jövő felé fordulunk. Felelősséggel gondolunk arra, hogy jövőbeli örök sorsunk, üdvösségünk a jelen cselekedeteinktől is és természetesen Isten irgalmától is függ. Bölcsen belátjuk, hogy az örök élet elnyerése érdekében gyakorolnunk kell az irgalmasságot. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten jócselekedetünket látja és jól ismeri szándékainkat is, tehát legyünk valóban önzetlenek, amikor másokat segítünk! És abban is biztosak lehetünk, hogy Isten minden jócselekedetet megjutalmaz, azaz bejutunk abba az országba, amelyet készít nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.
Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.
Mt 4,1-11

Elmélkedés

A múlt és a jövő a kísértésekben

A húsvéti előkészületi idő első vasárnapján az evangélium minden esztendőben Jézus megkísértését állítja elénk. Az eseményt Máté, Márk és Lukács evangélista egyaránt Jézus megkeresztelkedéséhez köti, János írásában viszont nem szerepel a jelenet. A keresztségkor a mennyei Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az ő Fia. A kísértésekkor a gonosz azt akarja elérni, hogy eltérítse Jézust istenfiúi küldetésétől, olyan messiás legyen, amely megfelel a nép elképzeléseinek, azaz ne Isten akarata szerinti megváltó legyen.

A megkísértés jelenetét Máté evangélista nagyon részletesen mutatja be. Először a sátán arra kéri Jézust, hogy a köveket változtassa kenyérré és táplálkozzon ezzel a kenyérrel, mert a pusztában nincs más étele. Másodszor azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát, mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá, és így tegye nyilvánvalóvá isteni dicsőségét a nép előtt. Harmadszor a világ minden gazdagságát ajánlja fel a sátán Jézusnak, ha nem az igaz Istent, hanem őt imádja.

E hármas kísértés Máté szerinti leírásában észre kell vennünk Izrael népének történelmi kísértéseit. Jézus negyvennapos böjtje megfelel a nép negyven évig tartó pusztai vándorlásának. Amikor nem volt a pusztában élelmük és vizük, akkor fellázadtak Isten ellen, mert nem bíztak a gondviselésben. Jézusnak szintén nincs élelme, mégsem változtatja a köveket kenyérré, nem enged a kísértésnek, ő nem lázad fel az Atya ellen. Izrael története folyamán a királyok saját dicsőségüknek tekintették eredményeiket, a győztes csatákat, a megszerzett területeket. Ezzel ellentétben Jézus nem tesz semmit annak érdekében, hogy isteni dicsőségét egy látványos csodával megmutassa, mert neki az Atya megdicsőítése a célja. Izrael uralkodói földi hatalmuk biztosításán fáradoztak, de közben nem az egyetlen Istent, hanem bálványokat imádtak. Ezzel szemben Jézus nem akar uralkodni a világ felett, nem akarja birtokolni a világ gazdagságát, hanem egyedül az Atyával való kapcsolatból él, egyedül a mennyei Atyát imádja.

E felsorolt szempontok alapján mindhárom kísértés a múltra mutat, ugyanakkor jelen van egy jövőre mutató irány is. Mindhárom kísértés ugyanis elővételezi azokat az újabb kísértéseket, amelyeket Jézus átél nyilvános működése során. A kenyérszaporítás után nem enged a népnek, akik királlyá akarják őt tenni, mert az emberek részéről megmutatkozó szándék mögött a gonosz kísértését látja. A farizeusok és írástudók kérésére nem tesz olyan csodát, nem mutat olyan jelet, amely istenségét igazolja, mert ebben is kísértést lát. És amikor azt kérik tőle, hogy azzal mutassa meg, hogy valóban az Isten Fia, hogy leszáll a keresztről, megszabadítva önmagát, akkor szintén nem teljesíti az emberi kérést, mert ez is a gonosz kísértése.

Tanuljuk meg Krisztustól a kísértések legyőzésének módját: ne önmagunkat, saját érdekeinket nézzük, hanem Isten legyen életünk középpontja, egyedül neki engedelmeskedjünk, az ő akaratát teljesítsük és őt imádjuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te valóságos emberként átélted a kísértéseket, amelyek isteni küldetésedtől akartak eltávolítani. A gonosz kísértései a mi esetünkben arra irányulnak, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől. A gonosz azt akarja, hogy szálljunk szembe a mennyei Atya akaratával és ne engedelmeskedjünk neki. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. Urunk, segíts minket, hogy Isten útját, az üdvösség útját válasszuk!

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet gyors és a kívülállók számára látványos. Jézus odalép a vámos Lévihez és meghívja őt követésére. Lévi egyetlen pillanat alatt meghozza döntését, elfogadja a hívást és mindenét otthagyva azonnal Jézus nyomába indul. Életének gyors fordulata annak köszönhető, hogy a döntő pillanatban nem habozott, nem késlekedett, nem mérlegelt és nem tett fel felesleges kérdéseket. Az Úr hívása ellenállhatatlanul megragadta őt és ő nyomban válaszolt.

Helyes döntésével ellentétben áll azoknak a farizeusoknak és írástudóknak a magatartása, akik az evangéliumi részlet második felében szerepelnek, s akik nehezményezik azt, hogy Jézus betér egy általuk bűnösnek tartott ember házába. Az Úr szelíd figyelmeztetése nekik szól: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” És a történet itt azonnal véget ér, mégpedig azért, mert meg sem hallják szavát. Ha Jézusnak ezt a figyelmeztetését egyetlen jelenlévő farizeus vagy írástudó is önmagára alkalmazta volna és azonnal döntést hozott volna, hogy ő is az Úr tanítványa lesz, akkor Lukács evangélista nem zárta volna le az elbeszélést, hanem lelkesen beszámolt volna egy ilyen megtérésről. De nincs erről szó, nem történt ilyen fordulat egyetlen méltatlankodó életében sem.

Meghallom-e, elfogadom-e az Úr hívását?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám. Boldog Kalkuttai Teréz

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban újra a böjtölés kérdése kerül elő. Jézustól számon kérik, hogy ő és tanítványai miért nem tartják meg úgy a böjtöt, ahogyan azt a mózesi törvények előírják. Hasonló kérdéssel már találkoztunk az írástudók és farizeusok részéről, az kifejezetten ellenséges szándékú volt. Most Keresztelő János tanítványai a kérdezők, s felvetésükben nincs nyoma a rosszindulatnak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az ő felfogásuk szerint minden vallási előírást, köztük a böjtölésre vonatkozó parancsokat is pontosan meg kell tartani, Jézus tanítványai viszont Mesterük példáját követve nem tartanak böjtöt.

Válaszával Jézus nem kérdőjelezi meg a böjt fontosságát, nem utasítja el a böjti gyakorlatot, hanem azt akarja jelezni, hogy jelenlétének ideje nem a böjtölés ideje, de távozása után eljön majd a böjtölés ideje.
A böjtölésnek egy hagyományos módja, ha valaki bizonyos ételt vagy italt megvon önmagától. Napjainkban (emellett) talán még helyesebb böjtölési forma, ha valaki legalább egy időre tartózkodik a televíziózástól, a számítógép használattól vagy az internetezéstől. Sok olyan tevékenységet végzünk, amely rengeteg időnket felemészt naponta. Szenteljük Istennek időnk egy részét! A lemondás, az önfegyelem, a mértékletesség megtermi lelki gyümölcsét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

A tegnapi napon a hamvazószerdai evangélium kapcsán már megismerkedtünk a nagyböjti időszak három jellegzetes cselekedetével, az imádkozással, a böjtöléssel és az adakozással, amelyek mérföldkövek nagyböjti utunkon. Az ima arra való, hogy rendezzem és megújítsam kapcsolatomat Istennel. A böjtölés azt szolgálja, hogy szembenézzek önmagammal és bűnbánattal törekedjek a lelki megtisztulásra, megújulásra. Az adakozás pedig megnyitja szívemet a szegények, a rászorulók felé, s így megújítja kapcsolatomat embertársaimmal.

Vigyáznunk kell azonban arra, hogy e cselekedetek gyakorlása során ne a külsőségekre figyeljünk, hanem azok lelki tartalmára. Ebben segít a mai evangélium, amely azt a jelenetet idézi fel, amikor Jézus megjövendölte apostolainak szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr szavai azt jelzik, hogy mennyire tudatosan vállalja a szenvedést és a halált a mi megváltásunk érdekében. Jézus azt kéri tőlünk, hogy mi is vegyük fel életünk keresztjét! A kereszt, főként a betegség és a szenvedés keresztje ajándék számunkra. A keresztet a bennünket üdvösségre hívó Isten ajándékozza nekünk, hogy próbára tegyen minket, mennyire gondoljuk komolyan Krisztus követését. Ha keresztünket hordozva járunk az Úr nyomában, akkor a feltámadás, a dicsőség, az örök élet útján is követhetjük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Nagyböjt kezdetének sajátos szertartása a hamvazás, amely Nagy Szent Gergely pápa rendelkezése révén lett a liturgia része. E szertartásról kapta nevét a böjti időszak első napja: hamvazószerda. A jelképes szertartás során a pap hamuval kis keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a következő két rövid szöveg valamelyikét mondja: „Emlékezz ember, por vagy és porrá leszel” vagy „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!”

A hamvazás szertartása egyrészt emberi életünk mulandóságára emlékeztet minket, másrészt felszólítás számunkra, hogy megújítsuk életünket. Ha nem csupán a földi élet néhány évtizednyi hosszúságában, hanem nagyobb távlatban, az örökkévalóság távlatában gondolkozunk, akkor könnyen beláthatjuk a lelkiekben való szüntelen megújulás fontosságát. A nagyböjt negyven napja megszentelt időszak számunkra. Miként az Úr Jézus negyven napon át tartó böjtöléssel készült nyilvános működésére, ugyanúgy nekünk is hasznos, ha negyven napon át készülünk az Úr megváltó szenvedésének és feltámadásának megünneplésére.

Hamvazószerda evangéliuma a nagyböjti idő három jellegzetes vallási cselekedetét állítja figyelmünk középpontjába: az imádkozást, a böjtölést és az adakozást. Lássuk meg e cselekedetek mély lelki értelmét, hogy azok valóban lelkünk és lelki életünk megújulását szolgálják!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Mk 10,28-31

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az előző napi folytatása. A gazdag ifjú hiába volt kezdetben rendkívül lelkes és jószándékú, nagy vagyona végül megakadályozta abban, hogy az Úr tanítványa legyen. Távozása alkalmat ad Jézusnak arra, hogy tanítsa övéit, akik a rájuk váró jutalommal kapcsolatban kérdezik őt. Ebben az esetben is Péter apostol az, aki a többiek nevében szól. Ő és a többi tanítvány ugyanis a gazdag ifjúval ellentétben készek voltak mindenről lemondani, elhagyni családjukat, hogy Jézus követői legyenek.

A keresztény emberek olykor hajlamosak arra, hogy éles határt húzzanak a jelen élet és a jövőbeli örök élet között, mintha a földi javakról való lemondást Isten csak a túlvilágon fogja valamiképpen kárpótolni. Jézus válaszában nincs meg ez a szétválasztás, hanem a jutalmat már a földi életre is megígéri. Mindazok a földi javak és emberi kapcsolatok, amelyeket Jézusért elhagyunk, már ezen a világon megtérülnek. Isten gondoskodik arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és arról is, hogy az Egyház közösségében új családra találjunk. Mindezt ajándéknak, Isten kegyelmének kell tekintenünk, aki százszoros jutalmat ígér, s aki az üdvösségnek, az örök életnek is az ajándékozója.

Uram, növeld bennem az örök élet vágyát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Ragyogóan kezdődik a mai evangéliumi történet. A Jézushoz érkező személy többféleképpen elárulja lelkesedését és jószándékát. Elsőként azzal, hogy nem csak egyszerűen odalép, hanem odasiet Jézushoz, amely tettrekészségét jelzi. Az illető valamiféle sürgetést, erős késztetést érez magában, hogy egy számára fontos kérdésre mielőbb választ kapjon. Sietségéből megérezzük belső nyugtalanságát, amely a legfontosabb értékeket, a maradandó kincseket keresi. Másodikként arra figyelünk fel, hogy térdre borul Jézus előtt, s ezzel az alázatos cselekedettel elismeri, hogy önmagát mennyire kicsinek tartja. Leborulásában felismerjük a készséget, hogy elfogadja annak útmutatásait, akitől választ vár nyugtalan szívének kérdésére. Jószándékának harmadik egyértelmű jele, hogy „jó mesternek” szólítja Jézust, azaz megadja a neki járó tiszteletet és elismeri tanítói tekintélyét. Az illető feltehetően nem tartozik Jézus tanítványi köréhez, mégis mesterének tekinti őt, akinek hallgat a szavára. Helyes szándékának negyedik jele, hogy az ember számára a legfontosabbal, az örök élettel kapcsolatban kérdezi Jézust. Mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy jól ismeri a törvényeket és azok szerint él.

Jószándékához tehát nem fér kétség, lelkesedése határtalan, ezért még szembetűnőbb meghátrálása, távozása. A találkozás csattanójaként ugyanis kiderül, hogy gazdag ember, akinek nagy vagyona van, de ez a földi gazdagság akadályozza meg őt végül abban, hogy az örökkévaló javakra törekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Igád édes, terhed könnyű. Köszönöm megnyugtató szavaid!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

Isten kezében

Egykori gimnáziumi tanárom, Mayer Farkas atya, aki földrajzot és kémiát tanított, nemkülönben a csillagászathoz is oly’ kiválóan értett, hogy még napórát is tudott készíteni. A nyári szünet előtti utolsó tanítási napokon, amikor már egy bencés szerzetestanár számára is hiábavaló fáradság volt az ifjúság okítása, történeteket szokott nekünk olvasni. Tömörkény István novellái voltak a kedvencei. Jól emlékszem az egyik novellára, amelyet most újra előkerestem és elolvastam. A címe: A Szent Mihály a jégben. A történetben Szent Mihály nevét egy hajó viselte és a főangyal volt a védőszentje a hajó kormányosának is, Török Mihálynak. Nem volt egyszerű feladat télvíz idején egy kövekkel súlyosan megrakott hajót a Dunán délnek vezetni, amikor a hatalmas jégtáblák bármelyik percben léket üthettek a hajótesten. Így történt, hogy a gyakorlott kormányos homokpadra vezette a Szent Mihályt és az nem tudott továbbmenni. Hiába igyekeztek vontatóhajókkal a bajba jutott hajó segítségére, az nem járt eredménnyel, közben pedig a jégtáblák egyre törték a hajó deszkázatát. Amikor már veszni látszott a hajó, a legénység tagjai egy kötélen a partra menekültek, Török Mihály pedig, aki az utolsó emberrel levelet is vitetett, amelyben röviden tájékoztatta a hajó tulajdonosát a bajról, egyedül maradt a fedélzeten. A hajóslegények hiába győzködték, hogy neki is jobb volna életét mentve menekülnie, ő nem hagyta el a zátonyra futott hajót, s nyugodtan csak ezt kérdezte: Én, innen? Éjszaka aztán még nagyobb jégtáblákat hozott a Duna, s úgy tűnt, ha eddig nem is borult fel a hajó, most biztosan el fog süllyedni. Éjszaka egy hatalmas jégtábla úgy feszült a hajónak, úgy fordította azt, hogy lelökte a zátonyról, orrával délnek irányította, s így a kormányos sikeresen hazavezette.

A novellában nincs kifejezetten megemlítve az isteni gondviselés, de enélkül is kitalálhatjuk, hogy annak köszönhető a megmenekülés. A gondviselésbe, az isteni segítségbe vetett bizalom kitartást, maradást igényel az ember részéről. Azt, hogy nem hagyom el a helyemet, ahová Isten állított, hanem mindvégig kitartok a bajok és nehézségek ellenére is. S amikor már-már azt gondolnám, hogy a fenyegetően közeledő nehézségek biztosan vesztemet fogják okozni, akkor is történhet fordulat, talán éppen általuk nyerek szabadulást a szorongatott helyzetből.

A mai evangéliumban Jézus nem irodalmi műfaj segítségével, hanem egy buzdító beszéd keretében hívja fel figyelmünket az isteni gondviselésre és bátorít minket, hogy bízzuk életünket Istenre. Költői szépségű képeket használ: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül!” Ha csupán önmagunkra és saját helyzetünkre figyelünk, akkor könnyen eluralkodik rajtunk az aggódás, a félelem és a türelmetlenség. Ilyenkor érdemes inkább feltekintenünk, mert akkor észrevehetjük a közeledő segítséget is. Bár emberileg szeretünk mindent pontosan megtervezni, észre kell vennünk, hogy Isten kezében jobb helye van életünknek. Engedjük, hogy ő vezessen minket, ő irányítsa jövőnket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Őszintén megvallom, hogy oly sokszor aggódok a holnap, a holnapután és a jövő miatt. Sokszor megfeledkezem arról, hogy gondviselő jóságodat minden nap meg akarod mutatni nekem. A te jóságodra és szeretetedre bízom magamat. Hiszek abban, hogy te megadod mindazt, ami a földi élet során szükséges a boldogsághoz, de legfőképpen megadod azt a kegyelmi segítséget, ami az örök üdvösséghez szükséges. Hiszem, hogy sokszor minket, embereket használsz fel, hogy a bajbajutottak megkapják a kellő segítséget és érezzék, hogy nincsenek magukra hagyatva. Istenem, hiszek abban, hogy mindannyian az isteni gondviselés eszközei vagyunk!

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy kisgyermekeket hoznak Jézushoz azzal a szándékkal, hogy tegye rájuk a kezét. Márk evangélista leírása azt sugallja, hogy áldásért viszik a gyerekeket az Úrhoz. A kérés, hogy Jézus „tegye rájuk a kezét” emlékezetünkbe idézi azokat a csodás gyógyításokat, amikor Jézus kezével megérinti a betegeket, éppen ezért nem kizárt, hogy esetleg beteg gyermekekről van szó, bár a szövegben nincs erre vonatkozó kifejezett utalás.

A tanítványok ez esetben önkényesen cselekszenek és igyekeznek távol tartani a gyermekeket Mesterüktől. Talán Jézust akarták kímélni, hogy nyugodtan taníthasson vagy gyógyíthasson, s tevékenységében ne zavarják meg a gyermekek. Magatartásukat indokolná a korabeli társadalmi szokás, miszerint a gyermekek nem avatkozhattak bele a felnőttek ügyeibe. Ez a szokás nem akadályozhatja meg Jézust szolgálatában, aki más alkalmakkor is átlépte a törvények és szokások rendjét az emberek érdekében. Az Úr tehát helyteleníti a tanítványok cselekedetét, majd szeretettel magához hívja a gyermekeket. Ezt követően Jézus a gyermeki lelkületet példaként állítja: „ilyeneké az Isten országa.” A gyermek mindig nyitott és elfogadó, rászorul mások odafigyelésére és gondoskodására. Ehhez hasonlóan nem kiérdemeljük Isten országát, hanem elfogadjuk azt Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.