Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12

Elmélkedés

Miközben nagyszámú nép keresi Jézust és hallgatja tanítását buzgó figyelemmel, időről időre megjelennek a vallási élet irányítóinak számító farizeusok és írástudók, akik különféle témákban vitákat kezdeményeznek vele. E vitás kérdések a legtöbb esetben a mózesi törvényekből indulnak ki, amelyek szószerinti, rendkívül szigorú megtartása elsődleges a farizeusok számára. Válaszában Jézus mindig a törvények mögött húzódó eredeti isteni szándékra irányítja a figyelmet. A viták azzal végződnek, hogy a kérdezők elhallgatnak és távoznak, de ez nem egyetértésüket jelenti, majd pedig Jézus tanítványainak további magyarázatot ad a felvetett kérdéssel kapcsolatban.
A mai evangélium is ezt a felépítést követi. A farizeusok a válással kapcsolatban kérdezik

Jézust. Kérdésükkel egyrészt saját törvényértelmezésüket szeretnék igazolni, másrészt próbára akarják tenni Jézust, hogy ismeri-e a törvényeket vagy nem mond-e esetleg olyat, ami ellentétes a parancsokkal. Ezt követően Jézus viszontkérdésére pontosan ismertetik a mózesi törvények válásra vonatkozó állásfoglalását, miszerint a férfinak joga van ahhoz, hogy válólevéllel elbocsássa feleségét. Jézus erre kijelenti, hogy a válás megengedése csak a farizeusi törvényértelmezés része, de a törvényt adó Istennek más az akarata. Isten egymás számára alkotta meg a férfit és a nőt, kettőjük egész életre szóló szeretetkapcsolatát nevezzük házasságnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Mk 9,41-50

Elmélkedés

A jutalom és a büntetés témája kerül elő Jézus tanításában, mégpedig mindkettő a Krisztussal való kapcsolat viszonyában. Az a személy, aki a legkisebb jót teszi Krisztus tanítványával, nagy jóra, jutalomra számíthat Istentől. Bár emberileg nézve aránytalanságnak tűnik, hogy egy jelentéktelennek tűnő cselekedet jelentős jutalmat érdemeljen ki, Isten nagylelkűségébe mégis belefér. A legfőbb jutalom, amit Istentől kaphatunk az örök élet, az üdvösség. Ez azonban elérhetetlenné válhat azok számára, akik másokat megbotránkoztatnak, azaz helytelen magatartásukkal, bűnös cselekedeteikkel másokat akadályoznak a hit útján való előrehaladásban. Jézus erős, úgynevezett túlzó-mondásokkal világít rá az üdvösség jelentőségére, és annak fontosságára, hogy az örök élet érdekében minden rosszat kerülnünk kell. Úgy kell élnünk, hogy semmi mulandó, evilági dolog ne akadályozzon bennünket az üdvösségre való törekvésben.

Az Úr mondásai küldetésünkre is figyelmeztetnek. A tanúságtételt, az evangéliumhoz méltó életet és a hit továbbadását tekintsük kötelességünknek és tegyük felelősségünk tudatában. Keresztény életünk ugyanis követendő vagy elrettentő minta lehet mások számára. Helyes magatartásunk másokat is a krisztusi élet útjára vezet, bűnös életünk viszont botrányt okozhat, azaz eltéríthet másokat a hit útjától.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus Péter apostolhoz intézett szavait olvassuk: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.” E krisztusi kijelentésre alapozva állíthatjuk, hogy az Egyház első vezetője Péter apostol. Már az Egyház legkorábbi idejében fontos szerepet kaptak a hit terjesztése és a hitről való tanúságtétel szempontjából azok a helyek, ahol az apostolok tevékenykedtek, de ezek közül is kiemelkedik Péter apostol vértanúságának helyszíne, Róma városa. Péter apostol püspöki székfoglalásának napján az Egyház egységére gondolunk, amely Rómához, a római pápához kötődik.

Az evangéliumok hitelesen beszámolnak arról, hogy Jézus nincs egyedül, állandóan körülveszik őt tanítványai, akik mennybemenetele után tanúságot tesznek megváltó haláláról és feltámadásáról, és folytatják Isten országának hirdetését, miként Mesterük is tette. Amellett, hogy létrehozta a tanítványok közösségét, az Úr arra törekedett, hogy összegyűjtse, közösséggé formálja Isten népét, mindazokat, akik hittel elfogadják az üdvösség örömhírét. Jézus tehát arra hívta az embereket és az apostolok utódainak szolgálata által ma is arra hív, hogy lépjünk közelebb Istenhez, s ebben a közeledésben segít az Egyház, azaz mindazok közössége, akik az egy Isten gyermekeinek tartják magukat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37

Elmélkedés

Jézust tovább kísérjük útján, amely szenvedésének és halálának helyszínére, Jeruzsálembe vezet. Azt, hogy Jézus mennyire tudatosan halad előre ezen az úton és szembenéz a rá váró szenvedésekkel, világosan bizonyítja, hogy immár második alkalommal jövendöli meg tanítványai előtt, hogy mi fog vele történni Jeruzsálemben. Az első alkalommal Péter apostol reakciója jelezte, hogy a tanítványok nem értették meg Mesterük kijelentéseit, messiási elképzeléseikbe nem fért bele az Úr halála. Most sem jobb a helyzet, továbbra is érzéketlenek, hiszen nem az Úr sorsa, nem az általa mondottak a beszélgetésük témája, hanem rangsort igyekeznek felállítani maguk között.

Mi viszont ne az ő versengésükre figyeljünk, hanem térjünk vissza elmélkedésünkben Jézus szavaihoz! Jövendölését így kezdi: „Az Emberfiát az emberek kezére adják.” Jogos a kérdés: Ki itt a cselekvő személy? Ki adja Jézust az emberek kezére? A válasz egyértelmű: maga Isten adja az emberek kezébe a Fiút vagy legalábbis megengedi azt, hogy az emberi gonoszságnak egy ideig hatalma legyen felette. E gonoszság akkor éri el tetőpontját, amikor az emberek Jézust „megölik.” Ezt követően Jézus „feltámad”, illetve feltámasztja őt a halálból az Atya. Megjegyzendő, hogy nem lehet éles határt húzni aközött, hogy a feltámadás mennyire történt Jézus saját erejéből és mennyire köszönhető az Atya cselekvésének.

Jézusom! Hiszek feltámadásodban! Vezess engem az örök életre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Elmélkedés

Jézus ördögűző képességével néhány csodás eset kapcsán már korábban megismerkedtünk. Isteni hatalmával parancsolt az embert megszálló gonosz léleknek és azok távoztak. A mai evangélium is egy ilyen esetet ír le. A történet sajátossága, hogy magát a csodát viszonylag hosszabb előkészítés vezeti be. A helyzetet az apa mondja el a színeváltozás hegyéről lejövő Jézusnak. Részletesen elmondja, hogy milyen tünetei vannak a fiú betegségének, illetve azt is, hogy a tanítványok nem voltak képesek segíteni a megszállott fiún. A helyzet megismerése után Jézus először saját tanítványainak és a jelenlévő tömegnek a hitetlensége miatt fejezi ki elégedetlenségét, majd pedig az apához szólva így bátorítja őt: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” Természetesen itt is érezzük, hogy ez a felszólítás, buzdítás nem csak az apának szól, hanem a többi jelenlévőnek is, beleértve a gyógyítani nem képes tanítványokat.

A külső cselekmények és párbeszéd hátterében világosan felismerhető a gonosz törekvése és Jézus szándéka, amelyek ellentétesek egymással. Mindketten meg akarják mutatni hatalmukat, erejüket az emberen, de a gonosz a fiú vesztét, halálát akarja, Jézus viszont meg akarja őt menteni, meg akarja szabadítani a gonosz befolyásától és életet akar neki adni.

Megváltó Jézus, szabadíts meg engem a gonosztól és te élj a szívemben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Mt 5,38-48

Elmélkedés

Az ellenségszeretet gyertyája

Mert bizony világító gyertya a törvény, amíg el nem fújják – írja egyik novellájában Tömörkény István. A régies magyar nyelvezetéről és kiváló humorérzékéről ismert író az igazságszolgáltatásra érti megjegyzését, amelynek sosem szabad elfújni a törvényesség és az igazságosság lángját.

És bizony világító gyertya Krisztus törvénye, minden szava, amíg el nem fújják. A leghamarabb talán az ellenségszeretet parancsának gyertyáját fújnánk el. Mert ez bevilágít szívünk legmélyebb helyeire, lelkiismeretünk legrejtettebb zugaiba. Az Úr legtöbb törvényét megértjük, azaz azok értelmét belátjuk, de mit kezdjünk az ellenségszeretet parancsával? Miért van erre szükség? Miért közeledjünk jószándékkal azokhoz, akik ellenségnek tekintenek minket? Miért tegyünk jót azokkal, akik ártanak nekünk? Miért imádkozzunk azokért, akik üldöznek és gyaláznak minket? Ilyen és hasonló kérdések ébrednek bennünk, amikor az ellenségszeretet parancsa előkerül.

Talán érdemes abból kiindulnunk, hogy nem lehetetlen a szeretet kinyilvánítása ellenségeink, üldözőink felé és erre több példát is említhetünk. Ott van például az Egyház első vértanújának, Szent István diákónusnak az esete, aki megkövezése előtt így imádkozott bántalmazóiért: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Ugyanilyen lelkületről tanúskodnak Szent Pál apostol szavai, aki missziós útjai során többször találkozott azzal, hogy ellenségesen fogadták: „Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szívvel felelünk” (1Kor 4,12-13). Idézzük még fel Szent Péter apostol intését is, amelyet szintén a Szentírásban, az ő első levelében olvashatunk: „Ne viszonozzátok a rosszat rosszal, sem a szidalmat szidalommal, inkább mondjatok áldást” (1Pét 3,9). Lám, ő, aki annak idején arról kérdezte az Urat, hogy hányszor kell megbocsátanunk embertársainknak (vö. Mt 18,21), évekkel később már világosan hirdeti a szeretetből fakadó megbocsátás elsődlegességét. Szent Ágoston püspök e kérdés tekintetében az Úr Jézus példáját említi, aki nem csak szavaival hirdette az ellenségszeretetet, hanem a kereszten megbocsátott azoknak, akik szenvedését és halálát okozták. „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34) – imádkozta.

A szentek sorából emlékezhetünk még Szent Gellért püspökre, aki mielőtt megölték volna a pogány lázadók, imádkozott értük és megáldotta őket. De gondolhatunk Mórus Szent Tamásra is, aki nem volt hajlandó esküt tenni a király hitellenes törvényeire, ezért börtönbe vetették, majd halálra ítélték. Kivégzése előtt arra buzdította a tömeget, hogy imádkozzanak a királyért, aki őt halálra ítélte. És gondolhatunk Szent II. János Pál pápára, aki meglátogatta a börtönben merénylőjét és kifejezte megbocsátását.

E példák is mutatják, hogy az ellenségszeretet nem lehetetlen az ember számára. Tegyük meg, amit Krisztus kér tőlünk és legyünk szeretettel mindenki iránt. A minket bántalmazókra és az ellenséges érzületű emberekre is úgy tekintsünk, mint akiket Krisztus megváltott, ezért imádkoznunk kell értük. Legyünk készek mindig a megbocsátásra és a szeretetre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden emberre úgy tekintesz, mint gyermekedre, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benned vagy szembeszállnak veled. A szeretet isteni látásmódot kölcsönöz nekünk és arra indít, hogy a gyűlöletet és a bosszút űzzük ki szívünkből, és legyünk mindig készek a megbocsátásra. Miként te a megbocsátással új lehetőséget adsz a bűnösöknek, ugyanúgy mi is új lehetőséget akarunk adni a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. Istenünk! A te jóságod képes legyőzni az emberi rosszat. Segíts minket, hogy minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzzünk a szeretet által!

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Mk 9,2-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus színeváltozását olvassuk. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János rendkívüli dolgokat látnak és hallanak, egyedülálló élményben van részük. Márk evangélista is csak nehezen találja a szavakat: „Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni.” A földöntúli, mennyei ragyogást próbálja evilági dolgokhoz hasonlítani.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a színeváltozáskor megmutatkozó dicsőségről azt gondoljuk, hogy ez majd a jövőben, az Úr feltámadása után lesz osztályrésze Jézusnak és most ebből előre megláthatnak valamennyit a kiválasztottak. De talán helyesebb azt állítanunk, hogy Jézus, az örökkévaló Isten, állandó részese ennek a dicsőségnek, csak ezt földi élete során nem tárja fel mindenki előtt, nem láthatják az emberek. A színeváltozáskor nagy jelentősége van az égből hangzó szózatnak, amelyhez hasonló Jézus megkeresztelkedésekor hangzik el. A Biblia szóhasználatában a felhő Isten jelenlétére utal, tehát a mennyei szózat Istentől származó tanúságtétel. A megkeresztelkedéskor a mennyei Atya szava kifejezetten Jézus felé irányul: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). A mostani tanúságtétel már a három apostolnak szól: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

Uram, Jézus, mutasd meg nekem azt a dicsőséget, amely az örökkévalóságban vár rám!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Mk 8,34 – 9,1

Elmélkedés

Szent Márk művében meglehetősen kevés beszédet és tanítást olvashatunk Jézustól, amely azzal magyarázható, hogy a négy evangélium közül időben az ő írása keletkezett a legkorábban. Eddig a számos csoda mellett egyetlen hosszabb beszéddel találkoztunk, a magvetőről szóló példabeszéddel, amely az Isten országának növekedését mutatta be. A mai részletünkben újra tanítani kezd Jézus, szavai nem csupán tanítványainak, hanem az egész népnek, mindenkinek szólnak. Beszédében összefoglal néhány igazságot, amelyek az ő követésének alapelvei.

Első kijelentése így hangzik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!” E szavai akkor válnak számunkra igazán érthetővé, ha a mi Urunk kereszthordozására és kereszthalálára gondolunk. Életünk küzdelmei és szenvedései új értelmet nyerhetnek, ha azokat a megváltó Krisztus türelmével hordozzuk.
Következő szavaiból valódi bölcsesség sugárzik: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja?” A birtoklásnál és a vagyonszerzésnél sokkal fontosabb, hogy az ember végső sorsára gondoljon. A jócselekedetek és a hit megvallása olyan lelki kincsek, amelyekkel üdvösségünket biztosíthatjuk.

Uram, Jézus, segíts, hogy mindent megtegyek üdvösségem érdekében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!”
Mk 8,27-33

Elmélkedés

Azok az események, amelyeket eddig olvastunk Szent Márk evangéliumából, többségében Galileában, illetve pogány területeken történtek. Mostantól viszont Jézus elhagyja Galileát és ettől kezdve Jeruzsálem felé tart. Ennek ismerete azért fontos számunkra, mert ebből derül ki, hogy Jézus tudatosan teljesíti küldetését. Jól tudja, hogy milyen sors vár rá Jeruzsálemben, ezért is jövendöli meg tanítványainak szenvedését és halálát, amely ebben a városban fog bekövetkezni, bár ők ekkor még nem értik az Úr ezzel kapcsolatos kijelentéseit. Erről az értetlenségről tanúskodik a Péter apostollal folytatott beszélgetés.

Mi járhatott Péter fejében? Azt gondolta, hogy eddig minden ragyogóan sikerült. Akárhol is járt Jézus az írástudók és farizeusok kivételével mindenki örömmel fogadta. Hatalmas tömegeket tanított, rengeteg beteget meggyógyított, munkálkodása nem csak a zsidók által lakott országrészekben, hanem a pogány vidékeken is számos lelki gyümölcsöt termett. Mindezt még saját és apostoltársai tapasztalata is fokozta, hiszen amikor Mesterük missziós útra küldte őket, akkor ők is hasonló pozitív fogadtatásban részesültek. Péter azt gondolhatta tehát, hogy az ország fővárosába, Jeruzsálembe érkezve is sikeres lesz Jézus fellépése. Jézus azért feddi meg őt, mert ha igaznak tűnnek is elképzelései, azok nem egyeznek Isten szándékával.

Uram, Jézus, segíts, hogy megértsem és megtegyem a mennyei Atya akaratát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26

Elmélkedés

Jézus újabb csodájának helyszíne a Galileai-tenger vagy más néven a Genezáreti-tó északi partján fekvő település, Betszaida. Korábban gyógyított már meg béna embert, űzött ki ördögöket, visszaadta az érthető beszéd és a hallás képességét a dadogva beszélő süketnek, most pedig egy vak embert ajándékoz meg a látás képességével. Betegsége miatt az illető képtelen arra, hogy önmaga menjen Jézushoz, minden bizonnyal családtagjai vagy ismerősei vezetik a faluba érkező Jézushoz. Tudhatnak tehát Jézus csodákra képes isteni erejéről, s arról is lehet ismeretük, hogy a legtöbb esetben érintése által történnek a gyógyulások. Érdekes, hogy nem mondják meg pontosan, hogy mit kérnek, mit várnak Jézustól, de ez szükségtelen is a betegség, a vakság természete miatt, hiszen Jézus rögtön láthatja, hogy milyen baja van a hozzá vezetett személynek. Azt kérik csupán, hogy Jézus érintse meg a vakot, s ez a kérésük nyilvánvalóan Jézus isteni képességébe vetett hitük jele.

Jézus ez esetben sem akar cselekedni a nagy nyilvánosság előtt, ezért a falun kívülre vezeti a vakot és ott gyógyítja meg. Maga a gyógyítás nem egyetlen pillanat alatt, hanem két fázisban történik, először csak homályosan, majd tisztán kezdett látni a szemevilágát visszanyerő ember, amely a hitre jutás fokozatosságára utalhat.

Uram, Jézus, nyisd meg szememet, hogy felismerjelek téged, az Isten Fiát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!