Battaplébánia

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

A Keresztelő János sorsát bemutató kitérő után Márk evangélista visszatér Jézus útjához. Galilea és a Genezáreti-tó környékének falvait és városait járva mindenütt tanítja az embereket. Tevékenységének másik lényeges eleme a gyógyítás, hiszen egyre több beteget visznek hozzá a gyógyulás reményében. Jézus azt szeretné, hogy tanítása még szélesebb körben elterjedjen, ezért a korábban kiválasztott tizenkettőt hatalommal ruházza fel és megbízza őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. A misszióba küldésről szóló részletet csütörtökön olvastuk volna, de Urunk bemutatásának ünnepe miatt más szöveg szerepelt.

A mai evangélium pedig már azt beszéli el, hogy az apostolok visszatérnek útjukról és elmondják Mesterüknek tapasztalataikat. Bár semmilyen konkrét információt nem tudunk meg azzal kapcsolatban, hogy merre jártak, mennyi ideig voltak távol, mi volt a szolgálatuk eredménye, mégis jogosan feltételezzük, hogy az Úrtól kapott erő birtokában eredményes volt tevékenységük. Az is biztos, hogy nem tétlenkedtek, hanem lelkesen teljesítették, amivel Mesterük megbízta őket, s erre az ő kimerültségükből, fáradtságukból következtethetünk. Jézus is észreveszi fáradtságukat, és gondoskodó szeretettel javasolja nekik a pihenést.

Örömmel indulok-e arra a szolgálatra, amire az Úr küld? Fáradhatatlanul dolgozok-e Isten országa növekedéséért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29

Elmélkedés

Szent Márk evangélista következetesen jegyzi le Jézus útját, illetve az úton történt találkozásait, csodáit és tanításait. Most mégis egy kitérőt olvasunk a mai evangéliumban Keresztelő János elfogásával és kivégzésével kapcsolatban. Bár a jelenet nem illeszkedik az események sorába, annak beillesztése azonban nagyon is tudatos az evangélista részéről. Korábban részletesen bemutatta az előfutárnak, Keresztelő Jánosnak és a Messiásnak, Jézusnak a születése körüli csodás eseményeket. E párhuzamból megtudtuk, hogy János az Isten küldötte, Jézus pedig az Isten Fia. Amikor most bemutatásra kerül János halála és annak körülményei, akkor ezzel az evangélista mintegy előre jelzi Jézus sorsát is. A hitetlenségből és az előítéletekből fakadó elutasításra már korábban is láttunk példákat a jeruzsálemből érkező, Jézust az ördögökkel és gonosz lelkekkel való szövetkezéssel megvádoló írástudók vagy éppen a názáretiek részéről. Az elutasítás most még csak szóbeli formában jelentkezik, amely az idő előrehaladtával fokozódik és Jézus elfogásával, elítélésével és keresztre feszítésével végződik.

Ha engedek a kísértéseknek, akkor könnyen eluralkodik bennem a rosszindulat, az irigység, a gyűlölet. De ha elutasítom azokat, akkor Isten kegyelme és szeretete fog bennem növekedni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

A mai ünnep hivatalos elnevezése: Urunk bemutatása. A név arra utal, hogy negyven nappal Jézus születése, azaz karácsony után a mózesi törvények szerint Mária és József elvitték az újszülöttet a jeruzsálemi templomba, hogy ott bemutassák Istennek, hálát adjanak születéséért és egyúttal bemutassák az ilyenkor szokásos áldozatot. Az ünnep sajátos magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony, amely név inkább azt sugallja, hogy Mária-ünnepről van szó. Természetesen értelmetlen volna vitát kezdeni arról, hogy akkor most valójában Jézust ünnepeljük vagy Máriát ezen a napon, hiszen vallásos tiszteletünk, imánk és hálaadásunk mindkettőjük felé száll.

Lukács evangélista, aki írását elsősorban nem a zsidóságból, hanem a pogányságból a krisztusi hitre térteknek szánja, részletesen leírja a bemutatás okát és megmagyarázza a zsidó törvényeket, hiszen művének címzettjei nem ismerhették ezeket. Ezt követően tér rá Simeon és Anna prófétanő jelenlétére. Mindketten azokat a nemzedékeket képviselik, akik az ószövetségi időkben a megváltó jövetelére vártak. Hálaadásuk most azért szól a mindenható Isten felé, mert nem csupán várhatták, hanem meg is pillanthatták a megváltót, ezért is örvendeznek nagy örömmel az isteni ígéret beteljesedésén.

A mai ünnep erősíti bennünk a hitet, hogy Isten ígéretei mindig valóra válnak a történelemben és a személyek életében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Szent Márk evangélista leírása szerint Jézus, miután megkeresztelkedett, a kafarnaumi zsinagógában kezdi el működését, ahol egy szombati napon tanít, majd ördögöt űz egy megszállottból. A következő időszakban Kafarnaumból indulva körbejárja a Genezáreti-tavat, ellátogat Galilea több településére és pogányok lakta vidékekre is eljut. Útja során visszatér abba a városba, ahol nevelkedett. Világos számunkra, hogy Názáret városáról van szó, bár a helység nevét egyedül Lukács evangélista jegyzi le a zsinagógai fellépéssel kapcsolatban. A helyszínt Márk evangélista így jelöli meg: „Jézus megérkezett saját városába.” A szentmisén való felolvasásra szánt szövegünk első mondata a könnyebb érthetőség érdekében a „saját város” kifejezést már helyettesíti a Názáret névvel, most mégis inkább az eredeti kifejezéshez kapcsoljuk gondolatainkat.

Jézus a saját városának tekinti Názáretet, ahol felnevelkedett. Éppen e városból való származása miatt szokás őt názáreti Jézusnak hívni. A názáretiek is úgy gondolják, hogy Jézus egy közülük való ember, jól ismerik őt gyermekkorától fogva, illetve családját is. Ezért sorolják fel családtagjainak nevét, illetve nevezik meg őt „Mária fiaként.” Úgy tűnik azonban, hogy Jézus földi származásának ismerete megakadályozza a názáretieket abban, hogy felismerjék isteni származását, s ezt abból látjuk, hogy hitetlenül, kételkedve fogadják őt, majd pedig elutasítják.

Hitetlenségükön maga Jézus is elcsodálkozott, miként az enyémen is, ha előítéletekkel vagyok iránta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Szent Márk evangélista leírása szerint Jézus, miután megkeresztelkedett, a kafarnaumi zsinagógában kezdi el működését, ahol egy szombati napon tanít, majd ördögöt űz egy megszállottból. A következő időszakban Kafarnaumból indulva körbejárja a Genezáreti-tavat, ellátogat Galilea több településére és pogányok lakta vidékekre is eljut. Útja során visszatér abba a városba, ahol nevelkedett. Világos számunkra, hogy Názáret városáról van szó, bár a helység nevét egyedül Lukács evangélista jegyzi le a zsinagógai fellépéssel kapcsolatban. A helyszínt Márk evangélista így jelöli meg: „Jézus megérkezett saját városába.” A szentmisén való felolvasásra szánt szövegünk első mondata a könnyebb érthetőség érdekében a „saját város” kifejezést már helyettesíti a Názáret névvel, most mégis inkább az eredeti kifejezéshez kapcsoljuk gondolatainkat.

Jézus a saját városának tekinti Názáretet, ahol felnevelkedett. Éppen e városból való származása miatt szokás őt názáreti Jézusnak hívni. A názáretiek is úgy gondolják, hogy Jézus egy közülük való ember, jól ismerik őt gyermekkorától fogva, illetve családját is. Ezért sorolják fel családtagjainak nevét, illetve nevezik meg őt „Mária fiaként.” Úgy tűnik azonban, hogy Jézus földi származásának ismerete megakadályozza a názáretieket abban, hogy felismerjék isteni származását, s ezt abból látjuk, hogy hitetlenül, kételkedve fogadják őt, majd pedig elutasítják.

Hitetlenségükön maga Jézus is elcsodálkozott, miként az enyémen is, ha előítéletekkel vagyok iránta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

A mai evangéliumban két csodáról olvashatunk. Jairusnak, a zsinagógai elöljárónak a kérése és az ő házában történtek mintegy keretbe foglalják a vérfolyásban szenvedő asszony gyógyulását. E kettős csodánál is érdemes odafigyelnünk a hasonló elemekre, amelyek mély lelki tartalmat hordoznak.

Szembetűnő, hogy az asszony immár tizenkét éve szenved betegségében, Jairus lánya pedig tizenkét esztendős. Ennél azonban lényegesebb elem, hogy mindkét esetnél a gyógyítás a hitre adott válasz. Jairus önmagában a kéréssel, hogy Jézus jöjjön el házába beteg gyermekéhez, kifejezi hitét az Úr iránt. Ha nem hinne Jézus gyógyító hatalmában és erejében, aligha kérne ilyet. Amikor pedig megérkeznek házából a szomorú hírrel a szolgák, hogy a kislány időközben meghalt, akkor az Úr a hit fontosságára emlékeztetve bátorítja az apát: „Ne félj, csak higgy!” Az asszony ugyan nem mondja ki szavakkal azt, hogy hisz Jézusban, de gondolatait az evangélista lejegyzi: „Ha csak Jézusnak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Ezt a szavakkal ki nem mondott, láthatatlan hitet Jézus azonnal megérzi, ezért így dicséri meg a betegségétől megszabaduló asszonyt: „Leányom, hited meggyógyított téged.”

Lényeges továbbá mindkét csodánál az érintés. Az egyiknél az asszony kezdeményezi ezt, a másik esetben Jézus érinti meg a kislányt, kezét megfogva segíti fel őt, támasztja fel a halálból. S végül azt is említsük meg, hogy e csodákkal Jézus új életet ajándékoz. Az asszony élete gyógyulásától fogva teljesen megváltozik, megújul, és a kislány is új életet kap.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítése (szombati evangélium) után Márk írásában egy érdekes csodát olvasunk a mai napon. Jézus egy egész sereg ördögöt űz ki egy megszállott emberből. Bár a két esemény különbözik egymástól, mégis felfedezhetünk bennük közös elemeket.

Elsőként a Jézus szavában rejlő különleges erőt nevezhetjük meg. Parancsol a háborgó tengernek és az rögtön elcsendesedik. Ráparancsol a tisztátalan lelkekre és azok azonnal távoznak a megszállottakból. Teremtő és újjáteremtő ez a krisztusi parancs és felszólítás, amelynek a teremtett dolgok engedelmeskednek. Második fontos elem, hogy Jézus olyan esetekben is képes segíteni, amikor emberileg már kilátástalan a helyzet. A viharban evező tanítványokat halálfélelem tölti el, tudják, hogy a természet félelmetes erőivel szemben tehetetlenek. A megszállott ember pedig olyan nyomorúságos helyzetben van, hogy rajta senki ember nem képes segíteni. A harmadik lényeges hasonlóság, hogy Jézus szabadító cselekedeteket hajt végre. Megszabadítja tanítványait a halálos veszélytől és megszabadítja a megszállottat az ördög hatalmától.

S végezetül hozzátehetjük, hogy e csodák elgondolkoztatják az embereket és azt a kérdést vetik fel a jelenlévőkben, hogy ki valójában Jézus?

Minden csoda isteni jel, amelynek hatására elindulhatok a hit útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Abban az időben: Jézus, látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A boldogságok helye

Évekkel ezelőtt, egy németországi zarándoklat alkalmával felkerestük Szent István király feleségének, Boldog Gizellának sírját Passauban. A szentmise és az ebéd után lehetőség volt egyéni városnézésre, melynek során betértem egy könyvesboltba, mert egy gyógynövényekkel is foglalkozó kertész ismerősöm még az indulás előtt megkért, vigyek neki valamilyen könyvet Bingeni Szent Hildegárdról. Emlékezetem szerint talán akkortájt kezdtek divatossá válni a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnőjének művei. Hildegárd a XII. században, a keresztes háborúk idején élt, a középkor egyik legnagyobb női szentje. Legjelentősebb műve misztikus látomásait foglalja össze. Bölcs meglátásai miatt számos világi és egyházi vezető kérte tanácsát különböző ügyekben. Több száz olyan levél maradt az utókorra, amelyeket Hildegárd ilyen esetekben írt. Írásai között több olyan mű is található, amelyek a természettel és a természetes gyógyítással foglalkoznak. Szent Hildegárd elgondolása szerint a gyógyulás elképzelhetetlen Isten segítsége nélkül. A testi betegségeket úgy érdemes gyógyítani, ha a lelki sebeket is gyógyítjuk. A gyógyítással foglalkozó művei lettek az utóbbi időben divatossá, és mostanában szinte minden kolostori könyvesboltban vagy ajándékboltban megtalálhatóak. Én viszont annak idején nem egy egyházi boltba tévedtem be, ezért az eladó segítségét kértem. Ő pedig kis gondolkodás után nem az egyházi, vallási, teológiai könyvek polcához, de nem is a biológiával vagy gyógynövényekkel foglalkozó könyvek részlegéhez vezetett, hanem egy olyan polchoz, melynek tetején az ezotéria szó szerepelt. Meglepődtem és elmosolyodtam a meglátásom szerint sikertelen választáson, mert itt biztosan nem kerestem volna Hildegárd műveit. Úgy tűnt nekem, hogy a könyvesbolt tulajdonosai annak idején nem nagyon tudták elhelyezni Szent Hildegárd munkásságát.

A példát azért említem, mert Jézus boldogság-mondásaival kapcsolatban is mintha hasonló volna a helyzet. Még a vallásukat gyakorló keresztények számára sem könnyű e mondások értelmezése és főként nem azok megélése életükben. Úgy tűnik, hogy két évezred óta keressük ezen ellentmondásosnak tűnő kijelentések helyét az Egyházban és személyes életünkben. Sokszor szinte teljesen értelmezhetetlenek számunkra az Úr kijelentései, mert egészen más elképzeléseink vannak az emberi boldogságról és főként személyes boldogságunkról. Miért volnának boldogok a szegények, a sírók, a szelídek, az éhezők és a szomjazók vagy éppen az irgalmas szívűek? Miért volnának boldogok az üldözöttek vagy azok, akiket igazságtalanul megvádolnak? Bár a fiatalok a karriert, a hírnevet és a vagyon gyarapodását nevezik meg általában, mint személyes boldogságuk érdekében elérendő célt, a hosszabb kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy ezek nem tudnak igazán senkit sem boldoggá tenni. A boldogság-érzet kialakulásában és erősödésében inkább a személyes kapcsolatoknak és azok minőségének van jelentős szerepe. Ha megértéssel vagyunk mások felé és békességre törekszünk embertársainkkal, ha készek vagyunk önzetlenül segíteni felebarátainknak, akkor valóban boldognak érezzük magunkat.

Jézus kijelentései megadják a választ arra a kérdésre, hogy miért az általa felsoroltak az igazán boldogok. Azért, mert nem a földi kincsektől vagy evilági javaktól várják boldogságukat, hanem Istentől. Isten vezeti el őket a mennyek országába, ő ad nekik vigasztalást, ő mutatja meg nekik irgalmát és ő tárja fel önmagát előttük. Ha azt szeretnénk, hogy Istennek helye legyen az életünkben, akkor induljunk el a Jézus által javasolt boldogságok útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te nem csupán hirdetted a boldogság útját, hanem élted is. A boldogságot az jelentette számodra, hogy engedelmeskedtél az Atyának és szolgáltad az embereket. Minket is arra hívsz, hogy kövessük a te utadat, kövessünk téged. Bizalom nélkül nem tudunk elindulni ezen az úton. Hinnünk kell a hihetetlenben, s bíznunk kell abban, hogy Isten jót akar nekünk, boldogságunkat és üdvösségünket akarja. Bíznunk kell abban, hogy ez az út mindig biztosabb, mint a mi emberi útjaink, hiszen azok sokszor kudarcba és boldogtalanságba vezetnek. Segíts minket, Urunk, hogy veled éljünk és veled járjuk a boldogság útját!

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A csodás gyógyítások és Jézus tanításának rövid, lényegre törő ismertetése után Márk evangélista egy természeti csodát ír le, Jézus lecsendesíti a tengeri vihart. Az esemény szintén azt bizonyítja, hogy az Úr isteni hatalommal rendelkezik, képes parancsolni a természet erőinek, s azok engedelmeskednek neki.

A történetben érdemes odafigyelnünk a szereplők kérdéseire. Párbeszédnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhetjük az elhangzottakat, mert tulajdonképpen egyetlen elhangzó kérdésre sincs szóbeli felelet. Az elbeszélés első kérdését az apostolok teszik fel, akiket halálfélelem tölt el a tengeri viharban és úgy érzik, hogy mindjárt elsüllyed a bárka. Ezt kérdezik Jézustól: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” De Jézus egyetlen szóval sem válaszol nekik, hanem felkel és egy határozott felszólítással, paranccsal elnémítja a vihart. Szóbeli választ ugyan nem ad, de cselekedete annak minősül. Ezt követően ő fordul kérdéssel tanítványaihoz, amelyből kiérezzük a számonkérést: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Az Úr kérdésére a tanítványok semmit sem tudnak felelni.

Majd a történet lezárásaként már nem Mesterükhöz, hanem egymáshoz fordulnak a tanítványok: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” E kérdésre sincs szóbeli válasz, de ez a kérdés már tulajdonképpen az evangélium olvasójához szól. Nekem kell választ adnom, nekem kell megvallanom, hogy mit gondolok Jézus személyéről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miután az előzményekben Jézus számos cselekedetét és csodáját lejegyezte, Márk evangélista áttér az Úr tanítására. Írásában hiába is keresnénk olyan hosszúságú beszédeket, mint például Máté evangéliumában a hegyi beszéd. Márk nagyon röviden és tömören jegyzi le Jézus beszédét, s ennek oka nem az ő szűkszavúsága vagy tájékozatlansága, hanem egyszerűen az, hogy időben az ő műve előbb keletkezett, mint a többi evangélium. Máté és Lukács már évekkel később írja meg evangéliumát, amikor a jézusi tanítás már gazdagabban élt a szóbeli hagyományban.

A magvetőről szóló példabeszéd Isten országát, annak megvalósulását és növekedését szemlélteti. A szentírástudósok alapvetően két irányba indulnak el a történet értelmezése kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a példázatban szereplő magvető Jézus, aki Isten országának örömhírét, tanítását, mint jó magot veti az emberek szívébe. A másik elképzelés szerint a magvető inkább Krisztus követőit, tanítványait jelképezi a történetben, azaz a keresztény embereknek minden korban azon kell fáradozniuk, hogy az Úr művét folytassák. Isten igéjét, az örök életre vezető igazságot nekünk kell elvetnünk a mai világ emberének szívébe, hogy Isten országa fennmaradjon és növekedjen. A növekedést ugyan maga Isten biztosítja kegyelme által, de a mi közreműködésünket és szolgálatunkat kéri, hogy országa, uralma jelen legyen a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.