Battaplébánia

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28

Elmélkedés

A zsidó vallásosság sajátos eleme a szombati nyugalom megtartása. A hagyományos elképzelés szerint a világ és az ember megteremtését követően, nagy munkáját befejezvén Isten a hetedik napon megpihent, miként erről a bibliai teremtéstörténetben olvashatunk. A teremtő Isten példájára az ember is köteles pihenni hetente legalább egy napot, nem dolgozhat megállás nélkül egész életében. Láthatjuk, hogy a szombati nyugalom megtartását szabályozó törvények az ember érdekében születtek, és azt a célt szolgálják, hogy senki ne őrölje fel emberi erejét, ne zsákmányolja ki önmagát vagy másokat állandó munkavégzéssel.

A Jézus korabeli farizeusi törvényértelmezés viszont erős túlzásokba esett, amikor szinte minden emberi mozdulatot munkának, s ezáltal szombaton tiltott tevékenységnek minősített. Ennek a túlzásnak köszönhető a farizeusok felháborodása, akik nehezményezték, hogy Jézus tanítványai szombaton letéptek a mezőn néhány kalászt és megették a búzaszemeket. Az Úr egyrészt kiáll tanítványai mellett, védelmébe veszi őket, másrészt ismét tanúságot tesz arról, hogy ő a törvények helyes értelmezője. Isten nem azért adta törvényét, hogy azt az emberek a legszigorúbban értelmezzék és szőrszálhasogató módon teljesítsék, hanem azért, hogy az ember testi és lelki fejlődését szolgálja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

Az előzményekben a törvények szigorú megtartásához ragaszkodó írástudók és farizeusok azt nehezményezték, hogy Jézus olyan személyekkel ül asztalhoz, akik nyilvános bűnösök. Ők a vallási tisztaság érdekében elkerülték ezt, és arra törekedtek, hogy saját, általuk helyesnek ítélt törvényértelmezésük szerint cselekedjenek mások is. A mai evangéliumi részben arról olvasunk, hogy még tovább mennek, amikor azt kérik számon, hogy miért ül egyáltalán asztalhoz Jézus, miért nem böjtöl inkább? Tehát itt is a törvények és szabályok helyes értelmezése és megtartásuk módja áll a középpontban. Úgy tűnik számukra, hogy Jézus semmibe veszi ezeket a szabályokat, és jogosnak érzik, ha ők, a vallási élet hivatalos képviselői fellépnek emiatt ellene. Itt még nem arról van szó, hogy számonkérésük Jézus személye ellen irányulna, nem feltétlenül akadékoskodni akarnak, hanem inkább a vallási törvények tiszteletben tartása a céljuk.

Válaszában a mi Urunk szemléletes példákat mond a ruhaszövetről, a borról és a bor tárolására szolgáló tömlőkről, kijelentéseiben szembeállítva a régit és az újat. E hasonlatokkal tárja fel, hogy Isten országának eljövetelével, az örömhír hirdetésével és rendkívüli cselekedeteivel egy új korszak köszöntött be. Tanítványainak és követőinek már nem a régi rend szabályai, hanem az ő tanítása szerint kell élniük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Önéletrajz

Egy alkalommal egyházi kollégiumba készülő, leendő egyetemista kért meg, olvassam el önéletrajzát, mielőtt elküldené. A korábbi tanulmányokról és családi háttérről szóló „kötelező” elemek mellett azt is röviden megírta, hogy még keresi azt a hivatást, szolgálatot, amire Isten hívja. Távozása után elgondolkoztam azon, hogy fiatal koromban mennyire lelkesen olvastam Szent Ágoston püspök Vallomások című művét, az önéletrajzok egyik legnagyszerűbb példáját. Szent Ágoston műve természetesen nem egyetlen oldalas bemutatkozás, de az egész mű hátterében ott húzódik az útkeresés, az Isten-keresés. A szentek esetében sokszor meg tudunk nevezni egy eseményt, amely megtérésük pillanata. Szent Ágoston életében ilyen fordulópont volt, amikor 387-ben, húsvét vigíliáján Szent Ambrus püspök megkeresztelte őt Milánóban. Megtérése mégsem köthető csupán ehhez az ünnephez, hanem folyamatos útnak nevezhetnénk, amelyen Ágoston ezt megelőzően és ezt követően is járt. Nyugtalan szívvel kereste az igazságot, és keresztelkedése után is folytatódott ez a keresés.

Érdekes feladat volna például katolikus iskolába jelentkező fiatalok számára, hogy írjanak Keresztelő Szent János nevében önéletrajzot. Akik jól ismerik az evangéliumokból János személyét, bizony zavarban lennének, mert az ő egész élete Krisztusra mutat. A Keresztelő soha nem büszkélkedne saját cselekedeteivel és nem tekintené a saját érdemének, hogy beszédeinek hatására megtérnek és megkeresztelkednek az emberek. Egy ilyen önéletrajz akkor volna igazán hiteles és az evangéliumok szellemiségét tükröző, ha ugyanúgy Krisztusról szóló tanúságtétel volna, mint Keresztelő János minden tette és szava. A mai evangéliumban az egyik tanúságtételét olvassuk: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá (Jézusra) a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” János tehát nem beszél önmagáról, mert az a hivatása, hogy Krisztusról beszéljen. Nem keresi az emberek elismerését, mert Istent akarja megdicsőíteni.

Keresztelő Szent János Krisztusra mutató életpéldája talán jól jöhet számunkra, amikor „önéletrajzot kell írnunk, hogy felvételt nyerjünk a mennyországba.” Iskoláinkat és tanulmányi eredményeinket, munkahelyi tapasztalatainkat és munkánkért kapott elismeréseinket hiába írnánk bele ebbe az önéletrajzba, mert Isten egészen másra kíváncsi. Arra, hogy keresztény emberként tanúságot tettünk-e hitünkről? Gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit? Szeretettel, segítő jószándékkal fordultunk-e embertársaink felé? Tanúságot tettünk-e arról, hogy Krisztushoz tartozunk, s ezáltal elvezettünk-e másokat hozzá? Természetesen nem kell ilyen önéletrajzot írnunk majd, de az is biztos, hogy az élet könyvébe minden jócselekedetünk fel van jegyezve. E jócselekedeteknek és Isten végtelen irgalmának köszönhetjük, hogy felvételt nyerünk a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

A béna meggyógyítása alkalmával Jézus bebizonyította, hogy hatalma van a bűnök megbocsátására. Csodatevő ereje és bűnbocsátó hatalma istenségét igazolják, de ezt az emberek még nem értik meg, csupán csodálkozást váltanak ki és kérdéseket vetnek fel tettei és kijelentései. Lévi meghívása, akit az első evangélium szerzőjével, Máté apostollal azonosíthatunk, újabb jele annak, hogy az Úr küldetése minden emberhez szól, s még a mások által bűnösnek tartottak sincsenek kizárva az Isten országából. Jézus újra átlépi a szokások és szabályok határát, amikor elfogadja a vámosok és nyilvános bűnösök meghívását, asztalhoz ül és együtt étkezik velük. Természetesen nem bosszantani akarja az írástudókat és farizeusokat, akik szigorúan ragaszkodtak a törvényi előírásokhoz, hanem ilyen módon adja jelét annak, hogy Isten Fiaként felette áll a törvénynek, amelyet maga Isten adott az emberek számára.

A béna meggyógyítása alkalmával Jézus inkább saját tekintélyét mutatta meg, Lévi meghívásakor és a bűnösökkel való közös étkezéskor a mindenki felé kiáradó jóindulatát fejezte ki. Isteni szeretetéből és irgalmából egyetlen ember sincs kizárva, mindenki, még a kirekesztettek és a bűnösnek ítéltek is számíthatnak kegyelmére.

Miként egykor a vámos Lévit, ugyanúgy engem is új úton indít el bűneim megbocsátásával az Úr.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12

Elmélkedés

Péter anyósának és a leprás betegnek a meggyógyítása azt bizonyította, hogy Jézus képes megszüntetni a testi betegségeket. A béna meggyógyítása esetének leírásával Márk evangélista egy új területet nyit, tudniillik a lelki betegségtől, a bűntől való szabadítás képességének bemutatását. Jézus mielőtt meggyógyítaná a bénát, kifejezi, hogy bűnei bocsánatot nyertek. A korábbi eseteknél a csoda megtörténte világos az emberek számára, a beteg anyós képes azonnal felkelni és szolgálatára lenni a vendégeknek, a leprás örvendezve tér vissza a közösségbe. A bűnök megbocsátása, eltörlése viszont a szem számára láthatatlan. A testi gyógyulást azért kapcsolja Jézus a bűnbocsánathoz, hogy az előbbi igazolja, bizonyítsa az utóbbit.

Az esemény tehát két szinten zajlik, egyrészt a szemmel látható, a jelenlévők által megtapasztalható szinten, másrészt a hit világában, amely láthatatlan. A barátok vagy családtagok cselekedete, az hogy még a tetőt is kibontják annak érdekében, hogy a beteg Jézus elé kerüljön, az ő láthatatlan hitüket, Jézus isteni hatalmába vetett hitüket jelzi. A béna testi gyógyulása, tehát az, hogy képes felállni és a saját lábán hazamenni, azt jelzi, hogy valóban megtörtént a szemmel láthatatlan csoda, a bűnök megbocsátása.
Uram, Jézus, nálad keresek gyógyulást testi és lelki bajaimban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

A gyógyítások sorát Márk evangélista egy leprással folytatja. Már Péter anyósának meggyógyítása kapcsán is láthattuk azt, hogy Jézus átlép bizonyos zsidó szokásokat és hagyományokat. Ennek jele, hogy férfi létére megérint egy nőt, a beteg anyóst kezénél fogva segíti fel, illetve szombaton gyógyít, amely a szigorúbb zsidó törvényértelmezés szerint munka, azaz tiltott cselekedet volt. A leprás esetében is hasonlót látunk. E súlyos bőrbetegségben szenvedő emberek ugyanis a társadalomtól elkülönülve éltek és nem volt szabad érintkezniük az egészségesekkel, amely előírás nyilvánvalóan a betegség további terjedésének megakadályozására szolgált. Jézus is jól ismerte ezeket az előírásokat, de ez a szokás nem akadályozta meg őt abban, hogy érintkezzen a betegekkel. Megtehette volna azt is, hogy érintés nélkül, egyetlen szavával megszünteti a betegséget, de ő mégis látványosan megérinti a beteget, jelezvén, hogy az isteni erő és az emberi nyomorúság közé senki nem húzhatja fel a szabályok elválasztó falát.

Ez az érintés egyrészt szabadulást hoz a testi betegségtől, másrészt megajándékozza az immár gyógyult személyt azzal, hogy visszatérhet a társadalom közösségébe, tehát megszabadítja őt kirekesztett állapotától. A gyógyult személy természetesen örömmel mondja el mindenkinek a vele történteket, s ez még több embert indít Jézus felé. Nekem is az Úrnál érdemes keresnem testi és lelki gyógyulásomat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

A kafarnaumi zsinagógában történt ördögűzés után az események következő helyszíne Péter apostol háza. A gyógyítás ismeretében gondolhatnánk, hogy Jézus Péter beteg anyósát jött meglátogatni vagy esetleg meggyógyítani, de nem erről van szó. Jézus betér Péter otthonába, mert egyrészt kíváncsi arra, hogy tanítványa hol lakik, másrészt ez a ház lehetett kafarnaumi tartózkodása idején a lakóhelye. A házba érkezve értesül arról, hogy Péter anyósa lázas beteg. Abban a korban az orvosi módszerek kezdetlegessége miatt a magas láz, amelyet nem más betegség tünetének, hanem önálló betegségnek tekintettek, akár halálos is lehetett. Márk evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy nem Jézus ajánlotta fel segítségét, hanem a jelenlévők szóltak neki a beteg anyós érdekében. Ez a tény rávilágít arra, hogy Jézus különleges erejének és gyógyító képességének híre valóban hamar terjed az emberek körében, és már most, majd a későbbiekben még többször láthatjuk azt is, hogy kifejezetten segítségét kérve, a gyógyítás reményében viszik hozzá a betegeket.

Bár sem a tanítványok, sem a nép nincs még tisztában azzal, hogy Jézus milyen hatalom birtokában képes a betegek gyógyítására vagy éppen az ördögök kiűzésére, mégis örülnek a csodáknak és általuk felfigyelnek az Úr személyére. Ezeknél az első csodáknál, csodás gyógyításoknál nincs még szó arról, hogy mindezek feltétele volna a gyógyulni vágyók részéről a hit, sem arról, hogy hitet ébresztenének e rendkívüli cselekedetek. Ennek ellenére az emberek isteni jelet látnak a csodákban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Miután Márk evangélista röviden összefoglalta és bemutatta Jézus tanításának lényegét, az első tanítványok meghívásáról tesz említést, ezt olvashattuk a tegnapi evangélium második felében. A tanítványok, azaz Simon Péter és testvére András, valamint a két Zebedeus fiú, Jakab és János meghívása azért lényeges, mert Jézus már az ő társaságukban érkezik meg Kafarnaum városába. Az Úr tehát nincs egyedül, hanem vannak tanítványai, olyan személyek, akiket ő maga választott és hívott meg, s akik készséggel követik őt. E tanítványok tehát kezdettől fogva tanúi mindannak, amit Jézus tanít és tesz, éppen ezért tarthatjuk hitelesnek a feltámadás után Jézusról szóló tanúságtételüket.

Tanításának helyszínéül Jézus a zsinagógát választja, de az evangélista itt egyetlen mondatot sem idéz, hanem rögtön áttér egy csodás gyógyításra, Jézus kiűzi az ördögöt egy megszállott emberből. Kissé furcsának tűnik, hogy mit keres a zsinagógában, az imádság házában éppen a szombati istentisztelet idején ez a tisztátalan lélektől, azaz ördögtől megszállt ember. Jelenléte vajon nem zavarta az imádságra összegyűlteket? Feltehetően igen, csak éppen nem tudtak ellene tenni, mert a gonosz hatalmával szemben az emberi erő önmagában tehetetlen. Ezzel szemben Jézus egyetlen parancsával képes legyőzni a gonoszt, kiűzni a megszállottból az ördögöt, mert isteni hatalma erősebb a gonosz erejénél. Miután a hallgatóság csodálkozva, ámulattal hallgatta az Úr szavát, e csoda révén mindannyian láthatták isteni erejének megnyilvánulását is. Nem csoda hát, hogy híre gyorsan terjed.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Jézus megkeresztelkedésével befejeződik Keresztelő János küldetése. Az esemény után minden bizonnyal rövid időn belül elfogják és börtönbe zárják Jánost. Ezt követően Márk evangélista rátér Jézus küldetésére, útjának bemutatására. Az Úr tanítását így foglalja össze: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Ezen a helyen semmiféle megjelölést nem találunk azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol hangzott el ez a mondat, illetve, hogy kik lehettek a hallgatói. Az evangélista ezzel arra utal, hogy e kijelentés Jézus egész küldetésére, tanító tevékenységére vonatkozik. S valóban, kimondva vagy kimondatlanul Isten országának titka, a megtérés fontossága és az üdvösséget hozó örömhír végighúzódik Jézus egész életén, mégpedig nem annak hátterében, hanem előterében, hiszen éppen ez Jézus tanításának lényege.

Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy Jézus nem önmagát hirdeti, hanem mindvégig tudatában van annak, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Nem önmagát akarja hatalmi pozícióba helyezni, hanem Isten országát akarja megvalósítani, ami a mennyei Atya emberek feletti szelíd uralmát jelenti. A megtérésre való felszólítás is az Atyától ered, e felhívásnak való engedelmesség az ember részéről pedig az Atya parancsaihoz, törvényeihez való visszatérést jelent. A Jézus által hirdetett örömhír, az evangélium szintén az Atyától származik. Jézust követve az Atyához, a mi mennyei Atyánkhoz juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
Mt 3,13-17

Elmélkedés

Jézus is megkeresztelkedett

A mai vasárnapon Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük. Az esemény nem Jézus gyermekkorában történt, miként napjainkban az a szokás, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, azaz mintegy harminc esztendős korában. A megkeresztelkedés eseményéről Máté evangélista rendkívül röviden számol be, egyetlen tényszerű mondatban foglalja össze a lényeget: „Jézus megkeresztelkedett.” Ezt Jézus és Keresztelő János párbeszéde előzi meg és a mennyei Atya tanúságtétele zárja le.

Keresztelő János tiltakozása, miszerint nem neki kellene megkeresztelnie Jézust, hanem éppen fordítva, jelzi azt, hogy az első keresztény közösség tagjai számára magyarázatra szorult Jézus keresztelkedése. A kérdés így merülhetett fel: Miért volt szükség arra, hogy a többi bűnöshöz hasonlóan Jézus is megkeresztelkedjen? Ha a keresztség a bűnbánat jele volt, akkor miért kérte Jézus, akinek nem volt egyetlen bűne sem? Máté evangélista erre a kérdésre nem ad választ. Az egyházi hagyománynak megfelelően azt válaszolhatjuk, hogy Jézus ilyen módon fejezte ki együttérzését, szolidaritását a bűnös emberekkel. Bűntelen létére is vállalja azt, hogy a bűnös emberekhez hasonlóan alámerüljön a Jordán folyó vizébe. Jézus bűnösökkel való együttérzését Lukács evangélista fejezi ki a legtalálóbban, amikor ezt írja: „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett” (Lk 3,21). Nem csupán egy időbeli megjelölés ez, hanem Jézus közösségvállalására való egyértelmű utalás.

A mennyei Atya tanúságtétele egy másik oldalról is megvilágítja Jézus keresztségének értelmét. Az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Az Atya ünnepélyesen bemutatja a Fiút, mint az ő küldöttét. Jézus nem csupán Isten engedelmes szolgája, aki egész életében az Atya akaratát teljesíti és ezt teszi akkor is, amikor vállalja a szenvedést és a kereszthalált, hanem Fiú is, akit majd az Atya megdicsőít engedelmességéért, a megváltás beteljesítéséért azáltal, hogy feltámasztja őt a halálból. Jézus soha nem tekintett úgy istenfiúságára, mint valamiféle kiváltságra, hanem szolgálni akart egész életében és életével. Isteni hatalmával nem büszkélkedni, hivalkodni akart, amikor csodákat tett, hanem nagy alázattal imádkozott az Atyához és neki adott hálát minden csodáért. Az engedelmesség, az alázat és a szolgálatkészség lelkületéről a harmadik isteni személy, a keresztelkedéskor galamb alakjában leszálló Szentlélek gondoskodik.

Befejezésül említsünk meg még egy szempontot, amely megmagyarázza az Úr keresztelkedésének értelmét. Jézus úgy gondol saját halálára, mint végső keresztelkedésre. „Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik!” (Lk 12,50). Itt értjük meg a keresztség és a kereszthalál kapcsolatát. Bár Jézus bűntelen volt, mégis megkeresztelkedett, élete végén pedig eltűrte, hogy a „bűnösök közé sorolják”, azaz vállalta a kereszthalált, ami a legnagyobb bűnözők büntetése volt. A vízből való felemelkedése utalás a feltámadásra, új életének kezdetére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!