Battaplébánia

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Ismert számunkra, hogy Szent Máté elsősorban a zsidóságból a krisztusi hitre térteknek szánta evangéliumát. Művében éppen ezért számos idézetet találunk az ószövetségi írásokból, amelyeket írásának címzettjei jól ismertek abban az időben. Jézus messiási származását is természetesen ilyen módon igyekezett igazolni. Az eljövendő messiásról szóló prófétai jövendölések sorát találjuk meg a Jézus születése körüli eseményeknél.

Mai szentírási szövegünk is egy ilyen jövendölést idéz Izajás prófétától, majd pedig annak bemutatása következik, hogy a jövendölés Jézus személyében valósult meg. A szöveg érdekessége, hogy a jövendölés nem korlátozza a megváltást az ószövetségi választott népre, azaz a zsidóságra, hanem kiszélesíti azt a pogány nemzetekre is. A zsidóság számára ez hallatlan gondolat volt és csak lassan barátkoztak meg vele azok, akik kereszténnyé lettek. Az evangélista éppen az ő számukra keres bizonyítékokat Izajás próféta szavaiban, majd pedig felsorolja azokat a pogányok lakta területeket, ahol Jézus tanított és gyógyított.

A későbbiekben látni fogjuk azt is, hogy Jézus kereszthalála ugyanilyen hallatlan esemény volt, ezért az Úr szenvedéstörténetében az evangélista szintén Izajás jövendöléseiből, az Isten szenvedő szolgájáról szóló részekkel igazolja, hogy a megváltásnak így kellett megtörténnie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Újabb vendégek

Karácsony napján, a pásztorok szentmiséjében már megismerkedhettünk azokkal a pásztorokkal, akik Isten Fia első vendégei voltak Betlehemben. A mai ünnep evangéliuma újabb vendégek érkezéséről számol be. Tapintatlanság és tiszteletlenség volna részünkről, ha hívatlan vendégeknek neveznénk a napkeleti bölcseket, még akkor is, ha valóban váratlanul érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi csillaggal mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni.

A napkeleti bölcsek szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A kedves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok rajzolódnak ki a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit meglehetősen szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek jelét megpillantották az égen, s e csillag ide vezette őket. A király és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze Heródesben hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.

Folytatván útjukat a napkeleti bölcsek Jeruzsálemből Betlehembe indulnak, ahol megtalálják, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek nem csak égi jelet kaptak, hanem figyelmeztetést is Istentől, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.

Kicsit sajnáljuk, hogy az evangélista nem jegyez le egyetlen párbeszédet, egyetlen kijelentést sem, de talán ennek a ténynek is megvan a maga üzenete. Isten nem vár tőlünk bőbeszédű magasztalást, hosszas imádságokat, hanem elfogadja egyszerű szavainkat, de még némaságunkat is, amikor megszólalni sem tudunk nagysága előtt. Elegendő számára, ha tiszteletünk és hódolatunk jeleként csendben letérdelünk elé, ahogyan tették ezt egykor a napkeleti bölcsek. Ha olykor úgy érezzük, hogy nincs erőnk szóbeli imádságok mondására, akkor is tartsuk fontosnak, hogy Isten közelében időzzünk! Adjuk neki fáradtságunkat, gondolatainkat és érzéseinket! Ilyenkor talán még kéréseink megfogalmazására sincs szükség. Ő a mi szavaink nélkül is jól tudja, mit szeretnénk, miért jöttünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Keresztelő Szent János és Szent András apostol tanúskodása után a mai evangéliumban is egy olyan személlyel találkozunk, aki Jézusról kijelenti, hogy ő az Isten Fia. A történet azzal indul, hogy Jézus meghívja Fülöpöt követésére. Ő pedig, ahogyan András hívta Pétert, szól Nátánáelnek: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak.” E kijelentés ugyan nem mondja ki nyíltan, de burkoltan azt tartalmazza, hogy Jézus a Messiás, hiszen a prófétai jövendölések és a mózesi könyvekben olvasható isteni ígéretek a messiás jövetelét mondták meg előre. Fülöp szavainak hatására Nátánáel, akit a keresztény hagyomány Szent Bertalan apostollal azonosít, Jézushoz megy, majd pedig egy rövid párbeszéd után kijelenti: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”

Tudnunk kell, hogy Nátánáel az „Isten Fia” címet más értelemben használja, mint mi, s ezt egyértelműen jelzi a pontosítás: „te vagy Izrael Királya.” Az ószövetségi hagyomány szerint Izrael népe Isten elsőszülött fia, és a Dávid nemzetségéből származó királyt Isten az ő fiává fogadja. A prófétai jövendölések szerint az eljövendő messiás Dávid király családjából fog származni. Ezek ismeretében állíthatjuk, hogy Nátánáel azt várja Jézustól, hogy messiás-királyként magához ragadja majd az uralmat, és azt gondolja, hogy Jézust, mint Izrael királyát megilleti az Isten fia cím.

Ezzel szemben mi hisszük, hogy az Úr megváltó műve az ő szenvedésével és halálával valósult meg, és hisszük, hogy Jézus abban az értelemben az Isten Fia, hogy ő valóságos Isten, a második isteni személy.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, köszönjük, hogy Jézus együtt akar lenni velünk is, miként Simon Péter bárkájába. Istenünk, Te tudod, mennyit fáradozunk, milyen kudarcokat élünk meg. Te látod mindennapi fáradozásainkat mennyire eredménytelennek érezzük. Hozzánk is szólsz Jézus által, miként Péterhez: vessétek ki a hálót halfogásra. Magunktól már sokszor feladtuk volna. Add, hogy sose vonakodjunk Jézus szavának engedelmeskedni! Add, hogy az Ő szavát követve megtapasztalhassuk az Ő életet átalakító erejét. Add, hogy elhagyva mindent, ami fölöslegesen megköt minket, szabadon követhessük Jézust!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

A karácsonyi időszak evangéliumi szakaszainak közös vonása, hogy olyan tanúságtételeket állít sorba, amelyek Jézusról, mint Messiásról szólnak, illetve azt igazolják, hogy valóban ő az Isten Fia. Az előző két nap örömhíre Keresztelő Szent János tanúskodását, a mai evangéliumi üzenet pedig Szent András apostol vallomását tartalmazza ilyen értelemben.

Ez utóbbi jelenet közvetlenül Jézus megkeresztelkedése és Keresztelő János tanúságtétele után játszódik. A Keresztelő tanítványai közül ketten rögtön Jézus nyomába indulnak. Az egyikük maga az evangélium szerzője, János apostol, a másik pedig András, Péter apostol testvére. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezek az események még Jézus nyilvános működésének kezdetekor történnek. Abban az időben, amikor még senki nem ismeri isteni származását, tanítása és csodái csak ezt követően történnek. András nem beszél sokat, hiszen még ő sem tud szinte semmit Jézusról. Egyetlen dolgot tud, hisz, ezt vallja meg testvérének, Péternek: „Megtaláltuk a Messiást.” S lám, ez a vallomás rögtön arra indítja Pétert, hogy Andrással együtt Jézushoz menjen.

Mind Keresztelő János, mind Szent András apostol vallomása elvezet másokat Jézushoz. Így volt ez a kezdeti időben és így van ez napjainkban is. Én sem hallgathatok tehát a karácsonyi titokról, hanem tanúskodom róla, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

A mai evangéliumban Keresztelő János tanúságtételének folytatását olvassuk. A tegnapi részben még csak előre jelezte, hogy utána fog jönni a Megváltó, most már határozottan rámutat a hozzá érkező Jézusra, aki meghozza a bűntől való szabadulást, a megváltást. János szavai utalnak arra, ami Jézus megkeresztelkedésekor történt, a Szentlélek galamb alakban leszáll Jézusra. Megjegyzendő, hogy János evangélista nem számol be írásában Jézus megkeresztelkedéséről. Feltételezhető, hogy a tegnapi és a mai evangéliumban olvasott tanúságtétele Jézus megkeresztelkedéséhez kapcsolódik, talán a következő napokban történhetett. A másik három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács művében viszont egyaránt megtalálható a megkeresztelkedés jelenete, és mindhárman megemlítik a galamb alakjában Jézusra leszálló Szentlelket. E mozzanat megerősítő jel volt Keresztelő János számára.

János tanúskodásának legfontosabb kijelentése az Jézusról, hogy ő az Isten Fia. Az evangéliumokban többféle cím vagy megnevezés illeti meg Jézust: ő az Úr, az örökkévaló Ige, az Isten szolgája, a Próféta, az Igaz, a Messiás vagy Messiás-király, az Emberfia, az Isten Fia. Mindezek közül az apostoli igehirdetésben e legutóbbi erősödik meg a legjobban, hiszen ez mondja ki a legegyértelműbben Jézus valóságos istenségét, Istennel való egyenlőségét és a mennyei Atyával való kapcsolatát.

Uram, Jézus, hiszem, hogy te vagy az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

Keresztelő Szent János különös életmódja és tevékenysége nem csak a nép figyelmét keltette fel, hanem a vallási vezetőkét is. Prófétai jellemvonásai, hatásos üzenetei alapján azt gondolták, hogy személyében Isten hosszú idő után újra prófétát küldött népéhez vagy talán ő maga a messiás. Ez az elképzelés húzódik meg a küldöttek kérdései mögött. János viszont nem tartja magát sem a messiásnak, sem Illésnek, aki a közvélekedés szerint a messiási időket megelőzően újra el fog jönni, de még prófétának sem. Keresztelő János jól tudja, hogy milyen feladatra választotta ki őt Isten, és ennél nem képzeli magát nagyobbnak. Ő a Megváltó előfutára, akinek az a küldetése, hogy előkészítse a messiás jövetelét.

Ugyanakkor a Keresztelő nem csak saját küldetésével van tisztában, hanem az őt követő Jézus feladatával is. Éppen ezért önmaga helyett a közelgő Jézusra irányítja az emberek figyelmét. Arról beszél, arról tesz tanúságot, aki utána fog tevékenykedni. Krisztusra mutató személye abban példa számunkra, hogy a mi életünk is ilyen legyen. Az egymással való versengés, a nagyravágyás, a túlzott önbecsülés helyett az engedelmesség, az alázat és az önfegyelem segíthet ebben. Isten dicsőségéért való szolgálat ugyan nem szerez feltétlenül hírnevet, de biztosítja az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Harmadik kéz

Az adventi időszakban Keresztelő Szent Jánossal kapcsolatban találkoztunk egy érdekes ikon-típussal, amelyen angyalszárnyakkal ábrázolják a Megváltó előfutárát. Ma, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén egy másik érdekességet említek az ikonok világából. III. Leó bizánci császár a VIII. században, a képrombolás idején szigorú rendeletben tiltotta meg a szentek ábrázolását. A kor egyik jeles személye, Damaszkuszi Szent János több beszédében és írásában is kiállt a képek mellett, amelyek segítették a vallásos embereket a szentek iránti tiszteletben. Ezzel természetesen kivívta a császár haragját. Szent János azt a büntetést kapta, hogy csuklóból vágják le a jobb kezét. A keleti-keresztény hagyomány szerint, aznap este különleges csoda történt. Damaszkuszi Szent János az Istenszülő Szent Szűz ikonja előtt imádkozott, imádság közben elaludt, és mire felébredt, azt tapasztalta, hogy a jobb keze sértetlen. Hálája kifejezéseként készíttetett ezüstből egy kis kezet, amelyet az Istenszülő ikonja mellé illesztett. Így született meg a háromkezű ikon-típus, amelyen Mária két keze mellett, amelyekkel a kis Jézust tartja, egy harmadik kéz is látszódik.

Amikor egy ilyen csodálatos, arany hátterű Mária-ábrázolásra gondolunk, amelyen a názáreti leány a művészet eszközeivel megkapja a neki, mint Isten Anyjának járó tiszteletet, akkor még jobban elcsodálkozunk Jézus születésének egyszerűségén. Ma újra felidézzük karácsony titkát, a betlehemi eseményeket, Jézus születésének egyszerű, emberi szemmel nézve méltatlan körülményeit. Lukács evangélista valóban jól ismerhette a szegény családok életviszonyait, ezért nagy együttérzéssel mutatja be József és Mária szálláskeresését. A népszámlálás miatt sokan érkeztek Betlehembe, ők nem kapnak szállást, ezért egy istállóban kénytelenek meghúzni magukat, itt születik meg Jézus, a Megváltó. Egyszerű pásztorok keresik fel elsőként az újszülöttet, hogy kifejezzék iránta hódolatukat. Az édesanya, aki karjában tartja a világ Megváltóját, csendesen figyel, hallgatja a pásztorokat, és szívében megőrzi a hallottakat. A pásztorok a Megváltót jöttek imádni, miként valamivel később a napkeleti bölcsek is, ők nem is gondoltak arra, hogy tiszteletüknek akár a legkisebb jelét is kifejezzék a Megváltó édesanyja iránt. Mily’ messze áll ez az evangéliumi egyszerűség az aranyló hátterű ikonok világától! Mennyivel szerényebbnek tűnik Mária alakja az evangéliumok fényében, mint az ikonok ragyogásában! Mégis, a keresztények már a kezdetektől fogva helyénvalónak tartották, hogy amellett, hogy a betlehemi Gyermekben Isten Fiát imádják, kifejezik tiszteletüket Isten Anyja iránt is.

Ehhez a buzgósághoz csatlakozunk mi is a mai ünnepen, amikor különleges tiszteletben részesítjük Máriát, Isten Anyját. Nem imádjuk őt, hiszen az imádás egyedül Istent illeti meg, de tiszteljük, mert miként minden édesanyának megjár a gyermeki tisztelet, ugyanúgy Jézus édesanyjának is. Mi is szeretnénk karjainkba venni a Gyermeket. Mi is szeretnénk gondoskodó szeretetünket megmutatni iránta. Mi is szeretnénk rámosolyogni és szemében új énünket, újjászületett önmagunkat meglátni. Szeretnénk, ha az a bizonyos harmadik kéz a miénk lenne.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! Te engedelmesen és alázatosan elfogadtad Isten akaratát. Hittel beleegyeztél a mindenható Isten tervébe, így lettél megváltásunk szolgálója. Te a születéstől a halálig minden nap kimutattad szeretetedet fiad, Jézus iránt. Példád segítsen minket, hogy mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának! Éljünk minden nap Jézus közelében! Tapasztaljuk meg napról napra jóságát! Legyen az Úr áldása egész életünkön!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az esztendő fordulója újra és újra a mögöttünk lévő időre és az előttünk lévőre irányítja gondolatainkat. Keresztény hitünk a teremtő isteni szándékban fedezi fel mindennek az eredetét és kezdetét, beleértve emberi természetünket is. Ugyanakkor a teremtés végső céljára a világ beteljesedésére, az ember újjászületésére is gondolunk, mert nem élhetünk csupán a múltból, hanem jövőnket is terveznünk kell, sőt, Istennek is terve van velünk a jövőben, mind a közeliben, amit földi életnek nevezünk, mind a távoliban, amit örök életnek. A keresztény hit nem egyszerűen csak visszatekintés a múlt év eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk és nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket elődeink átéltek, hanem szüntelen előretekintés. Előretekintés és várakozás arra, hogy a jövőben Isten és a világ úgy találkozik, hogy Isten lesz a világban és a világ megújul Istenben. Vonatkozik ez a teremtett világra és az emberre, mint teremtményre egyaránt. Minden létező számára Isten a kezdet és ő a végső cél, hozzá szeretnénk mi is eljutni. És hogy ez az út, az Istenre találás és az Istenhez érkezés útja milyen hosszú, hány évig vagy évtizedig tart, az bizonyos szempontból nem is lényeges, mert egyedül az a fontos, hogy megérkezzünk hozzá. Éveink számához mindig hozzáadhatunk egyet a születésnapunkon és a történelmi időt az új év kezdetétől eggyel nagyobb évszámmal jelölhetjük, de ez már nem lesz fontos, amikor megérkezünk az örökkévalóságba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

A Szent Család képe
Szomorú eset, amikor egy gyermek eltűnik. A szülők kétségbeesve keresik őt, majd a rendőrség is bekapcsolódik a keresésbe. Egyes esetekben előkerül az elveszett gyermek, más esetekben évek múltán sem ad életjelt magáról. Néha erőszakkal rabolnak el valakit, máskor maga a gyermek vagy a fiatal hagyja el szüleit, úgy érzi, mindenből elege lett. Régebbi időkben a villanyoszlopokra, hirdetőtáblákra és más feltűnő helyekre ragasztották ki az eltűnt személyek arcképét, bízván abban, hogy valaki felismeri őt és értesíti a szülőket. Újabban a televízióban, újságokban vagy az interneten is keresnek eltűnt személyeket. Valamikor a XX. század elején történt, hogy az amerikai nagyvárosban, New York-ban eltűnt egy fiatal lány, pontosabban egy családi vita után elhagyta a szüleit. Édesanyja és édesapja hiába várta vissza heteken és hónapokon keresztül, a lányuk nem jelentkezett, nem jött vissza. Ekkor többen tanácsolták nekik, hogy a lány arcképét függesszék ki mindenfelé a városban, hátha valaki felismeri és segíthet a szülőknek. A szülők napokig gondolkoztak az ötleten, aztán mégis máshogy döntöttek. Nem függesztették ki a lányuk arcképét, hanem elmentek egy fényképészhez másik két gyermekükkel együtt és készíttettek magukról egy képet. Ezt a családi képet, amelyről hiányzott eltűnt lányuk, aztán kiragasztották a városban sokfelé, azzal a mondattal, hogy továbbra is szeretik lányukat, hiányzik a családból. A lány, aki egyébként nem hagyta el a várost, lépten-nyomon találkozott csonka családjának képével és néhány nap múlva visszatért hozzájuk.

Az emberek Istentől való eltávolodását és korunk hitetlenségét látva úgy gondolom, hogy Isten újra és újra telerakja a világot a Szent Család képével. Azt szeretné, hogy térjünk vissza hozzá, éljünk vele, ezért szüntelenül keres minket. Isten kész a megbocsátásra és kész arra, hogy visszafogadjon minket szeretetébe. De nem a mi arcképünket teszi ki mindenfelé, nem a bűn miatt eltorzult arcunkkal akar szembesíteni minket, hanem más módon hív minket. Irántunk való végtelen szeretetére emlékeztet minket, arra, hogy helyünk van az ő közelében. Amikor ma, a Szent Család ünnepén, magunk elé képzeljük a kis Jézust, édesanyját, Máriát és nevelőapját, Szent Józsefet, akkor gondoljunk arra, hogy ebben a családban nekünk is helyünk van. A Szent Család otthona a mi otthonunk is, legyen az szegényes istálló Betlehemben, ideiglenes szálláshely az Egyiptomba való menekülés idején vagy egyszerű ház Názáret városában. A Szent Család sorsa a mi sorsunk is, legyen az boldog öröm a betlehemi barlangban, nyugtalan menekülés egy távoli országba vagy csendes munka a családi otthonban. Vegyük észre, hogy Isten teleragasztja a Szent Család képével városainkat és utcáinkat, mert hazavár minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család drága kincs, megbecsülendő érték. Segíts minden embert, hogy megtalálja ezt a kincset! Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején a te szeretetedben akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére a mindennapokban! Segítsd emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához azokat, akik pillanatnyilag nélkülözik a család szeretetét! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és tanítsd a gyermekeket engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés

János apostol a Jézussal töltött esztendők alatt és az azt követő évek során elsajátította a hit látásmódját. Evangéliumának minden történetéből és szavából ez sugárzik. A hit útján akarja vezetni írásának olvasóit. Az idős Simeonnak, akiről a mai evangéliumi szakaszban olvasunk, nem volt erre szüksége. Mondhatjuk, hogy ő nem Jézustól tanult, hanem a Szentlélek indításaira hallgatott. Hitt a Lélek kinyilatkoztatásának, amely szerint még életében meg fogja látni az Üdvözítőt. A Lélek indította, hogy a templomba menjen és a Lélek nyitja meg szemeit, hogy felismerje a kisded Jézusban a megváltót, akinek érkezésére várt. Ettől kezdve Simeonnak nincs több vágya. Mert mit is kaphatna nagyobbat az élettől, minthogy megláthatta az Isten Fiát?

Simeon jelenléte a Jézus születése körüli eseményekben nem csak valóságos, hanem van egy jelképes szintje is. Az ő személye jelképezi ugyanis mindazokat, akik az ószövetségi időkben az isteni ígéretek alapján vártak a messiás jövetelére. Sok évszázad nemzedéke nem élhette meg személyesen e jövetelt. Az ő nevükben is szól Simeon hálaadása Istennek, aki mindig beteljesíti ígéreteit.

Ne mondja karácsony után senki csalódottan, hogy másmilyen Jézust szeretett volna! Ez a Gyermek az Isten Fia. A hit szemével felismerhetjük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add meg nekem a testvéri szeretetet, és színed előtt add ezt meg, ott, ahol te látsz; add, hogy amikor szívem igazi ítéletét kérdezem, ezt a választ halljam: a testvéri szeretetnek a jóság gyümölcsét rejtő gyökere valóban bennem van; akkor bizakodhatom Benned, és te megadod nekem mindazt, amit kérek, mivel megtartom parancsaidat.

Szent Ágoston