Battaplébánia

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Velünk az Isten

Az evangéliumok és a többi újszövetségi írás legfontosabb kijelentése Jézusról az, hogy ő az Isten Fia. Ez a megnevezés egyedül őt illeti és talán ez fejezi ki a legjobban az Egyház hitét Jézusról, a második isteni személyről. Az apostoli Egyház idejében az első keresztények többféle címmel ruházzák fel Jézust, amelyek más-más szempontból világítják meg személyét, származását és küldetését. Ennek megfelelően Jézus az Isten Szolgája, ő a Próféta, a Szent és Igaz, a Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő, az Úr, a Krisztus, azaz Isten által fölkent személy. Azonban nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezeknél sokkal kifejezőbb az Isten Fia megnevezés.

Az evangéliumok közül Szent János művében találkozunk a legtöbbször az istenfiúság megvallásával vagy annak kifejtésével. Először Nátánáel hitvallásában szerepel a megnevezés, aki Jézussal való első találkozása alkalmával így szól: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya” (Jn 1,49). A megszólítás előkerül Lázár feltámasztása eseményénél, amikor Márta így vallja meg hitét Jézus iránt: „Hiszem, Uram, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27). János írásának befejező sorai szépen megvilágítják az egész mű célját: „Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31).

Szent Máté evangéliumával kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hogy Jézus perében kap nagy jelentőséget ez a cím, illetve akkor, amikor a kereszthalált követően a római százados kijelenti: „Ez valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). Ugyanakkor Máténál az Isten Fia megnevezéshez sajátos többletet ad hozzá az Emmanuel, azaz a velünk az Isten kifejezés, amiről a mai evangéliumban olvashatunk. Az evangélista Izajás prófétát idézi: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten”, s ezzel azt akarja állítani, hogy Jézus személyében teljesedett be ez a prófétai jövendölés és isteni ígéret. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy Jézus születése olyan jel, amely azt igazolja, hogy velünk, azaz az emberiséggel van az Isten, hanem inkább arról, hogy Jézus személyében van velünk az Isten. Máté evangéliumának záró mondata szintén felidézi az Emmanuel-gondolatot, amikor a világból való távozása, mennybemenetele előtt az Úr ezzel bátorítja tanítványait: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). Isten velünk-léte nem korlátozódik tehát Jézus földi életének néhány évtizedére, hanem az Úr továbbra is köztünk marad szentségei és tanítása által az idők végezetéig. Jézus jelen van Egyházában, jelen van a testvéri közösségben, s ennek köszönhetően továbbra is azt érezhetjük, hogy Isten nem hagy minket magunkra, hanem állandóan velünk van.

Az adventi idő utolsó napjaiban adjuk át magunkat annak az örömnek, hogy Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen és velünk maradjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy te vagy a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Jöveteleddel beteljesedtek az ígéretek és személyedben eljött a messiási időszak. Születésed az ember újjáteremtése, mert a mindenható Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Te vagy a lelki újjászületés forrása számunkra. Születésed ünnepén töltsön el bennünket a remény, hogy életünknek célja van: keresni és megtalálni Istent, aki találkozni akar velünk. Születésed napján töltsön el minket az öröm: velünk vagy, Istenünk!

Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17

Elmélkedés

Jézus nemzetségtábláját a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük pontosnak vagy teljesnek. Zömében ismeretlen személyek nevei szerepelnek benne, akik a jártasabb bibliaolvasók számára is legfeljebb halvány emlékként derengenek. A felsorolás elnagyolt, hiányos és befejezetlen, hitelessége megkérdőjelezhető. Ráadásul a nemzetségtábla valójában nem Jézus őseit sorolja fel, hiszen Józseffel végződik, aki nem vér szerinti apja volt Jézusnak, hanem nevelőapja. Ez a József volt a jegyese, majd pedig férje, annak a názáreti lánynak, Máriának, aki Jézus édesanyja volt, ahogyan ezt a nemzetségtábla zárása meg is említi. Akkor miért olvassuk fel évről évre egy héttel karácsony előtt? És miért kezdi ezzel Jézusról szóló írását Szent Máté evangélista?

A nemzetségtábla összeállításával Máténak az lehetett a célja, hogy a messiás származását igazolja. A messiás is családban, emberként születik, alárendeli magát az élet rendjének. Ugyanakkor Jézus Dávid király leszármazottja, legalábbis törvényesség szerinti, jog szerinti és nem vérszerinti utóda. A dávidi származás hangsúlyozása azért fontos, mert ennek említése a messiással kapcsolatban többször szerepel a prófétai jövendölésekben.

A nemzetségtábla összefoglalja azokat a nemzedékeket, amelyek az isteni ígéret beteljesedésére vártak. Ez az ígéret Jézusnak, mint megváltónak születésében teljesedett be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség,

ó Egyszülött, kit ád az ég,

te gyöngédség és őserő:

amit tudnunk kell, tárd elő!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Abban az időben Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Ti Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. De nekem nincs szükségem emberi tanúskodásra. Csak azért mondom ezt, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt ő, ti azonban csak ideig-óráig akartatok fénysugarában gyönyörködni. Olyan tanúságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek teljesítését rám bízta az Atya. Maguk a tettek, amelyeket végbeviszek, tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött engem.”
Jn 5,33-36

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumi szövegeihez kapcsolódik gondolatilag a mai részlet, de nem annak a beszédnek a folytatása, hiszen ez a rész nem Lukács, hanem János írásában található. Jézus Keresztelő János küldetéséről és a saját küldetéséről beszél. Jogosan állítja, hogy saját küldetése és tanúságtétele felülmúlja Jánosét. János feladata az volt, hogy előkészítse az Úr jövetelét, Jézusé pedig, hogy megvalósítsa a megváltást.

Jézus világító fénynek nevezi Keresztelő Jánost. A hasonlat értelme szerint János életmódjával, tanításával és a bűnbánatot tartók megkeresztelésével világította be a megváltó jövetelének útját. Ezen az úton ugyan sokan jártak, de nem mindenki járta végig. Az egykori vallási vezetők, a farizeusok és a törvénytudók, akik szüntelenül a messiási várakozásban éltek, valójában nem haladtak előre, egy helyben jártak, mert a döntő pillanatban, az idők teljességében nem ismerték fel sem a messiási idők jeleit, sem magát a megváltót. Az egyszerű nép és a bűnösnek ítélt vámosok és katonák viszont hallgattak Jánosra, bűnbánatot tartottak és megkeresztelkedtek. Ők később Jézust is elfogadták, szívesen hallgatták.

Bár János szava emberi szó, emberi tanúságtétel volt, mégis sokan felismerték benne Isten üzenetét, figyelmeztetését, útmutatását. Hallgatok-e Isten küldötteire?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!

Amikor János követei eltávoztak, Jézus beszélni kezdett a néphez Keresztelő Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat lássatok? Vagy azért mentetek ki, hogy puha ruhába öltözött embert lássatok? Aki drága ruhában jár és kényelmesen él, királyi palotában lakik. Miért mentetek hát ki? Hogy prófétát lássatok? Igenis, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Róla mondja ugyanis az Írás: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat.”
Mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” Az egész nép, amely hallgatta őt, még a vámosok is, felismerték Isten akaratát, és megkeresztelkedtek János keresztségével. Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát.
Lk 7,24-30

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Keresztelő János küldöttei számára Jézus a saját cselekedeteire hivatkozva igazolta messiási mivoltát. A küldöttek távozása után a jelenlévő hallgatóságnak Keresztelő Jánosról kezd beszélni, amely egyértelműen dicsérő jellegű. A dicséret két okból jár Jánosnak. Egyrészt teljesítette azt a feladatot, amivel Isten megbízta, azaz beszédeivel és keresztelésével felkészítette a népet a megváltó érkezésére. Másrészt azért, mert nem tért le az igazság útjáról, s annak kimondását úgy is vállalta, hogy tisztában volt azzal, hogy az uralkodónak egyáltalán nem fog tetszeni. János emiatt börtönbe került, majd pedig kivégezték. Jézus dicsérete a következő kijelentéssel éri el csúcsát: „Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János.”

A tegnapi szöveg tehát Jézus személyét és cselekedeteit, a mai pedig Keresztelő Jánost mutatja be, ugyanakkor két korszakot is. Keresztelő János lezárja az üdvösségnek azt a korszakát, amelyben az emberek vártak az isteni ígéret beteljesedésére, a megváltó jövetelére. Jézus pedig elhozza Isten országát, ő a megváltó. A farizeusok és törvénytudók, akikről Jézus említést tesz, ezt a korszakváltást, a messiási idő beköszöntét, az Isten országa megvalósulását nem ismerték fel.

Felismerem-e a jeleket, amelyek erősítik Jézusba, a Messiásba vetett hitemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!

Abban az időben Keresztelő János magához hívatta két tanítványát, és ezzel a kérdéssel küldte őket az Úrhoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
A két férfi Jézushoz érkezve így szólt: „Keresztelő János küldött minket, és kérdezteti: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
Abban az órában Jézus sokakat meggyógyított különféle bajokból és betegségekből, megszabadított a gonosz lelkektől, sok vaknak pedig visszaadta szeme világát.
Jézus tehát ezt válaszolta nekik: „Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
Lk 7,19-23

Elmélkedés

A vasárnapi evangélium kapcsán Máté írásából már felidéztük azt a jelenetet, amikor a börtönbe vetett Keresztelő János elküldi tanítványait Jézushoz, mert tudni szeretné, hogy Jézus-e a Messiás? A mai evangéliumban ugyanennek az eseménynek Lukács szerinti változatát olvassuk. Ebben a szövegben nagyobb hangsúlyt kap a kérdés, amely kétszer is szerepel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

A korabeli elképzelések szerint az eljövendő messiás, akiről a korábbi idők prófétai jövendölései szóltak, egy uralkodó lesz. A messiás abban az értelemben lesz szabadító, hogy a zsidó nép függetlenségéért, szabadságáért fog küzdeni. Ezt az elképzelést Keresztelő János is jól ismeri, s ebbe a képbe aligha fér bele Jézus személye, aki egyáltalán nem törekedett arra, hogy megszerezze az uralmat, az ország irányítását. Ez okozza Keresztelő János bizonytalanságát.

Jézus válasza arra szólítja fel Jánost, hogy szakítson e hagyományos messiás-elképzeléssel, mert Isten tervében egészen más megváltó szerepel. János is és kortársai is a messiási idők jeleit láthatják meg Jézus tetteiben, különösen is csodáiban. E cselekedetei, azaz a vakok, sánták, süketek és leprások csodás meggyógyításai, valamint a mindenkinek szóló örömhír hirdetése azt igazolják, hogy valóban Jézus a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge, magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember. Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre. Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz. Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt. Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez és a lelki újjászületéshez!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!” A fiú azt válaszolta: „Nincs kedvem!”, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!”, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32

Elmélkedés

Az apáról és két fiáról szóló példabeszédben Jézus kétféle magatartást állít szembe. Az apa mindkét fiút gyermekének tekinti, egyenlően bánik velük, egyikük sem érezheti, hogy előnyben vagy hátrányban részesül testvéréhez képest. Az apa kérése mindkét fiú felé ugyanaz, menjenek és dolgozzanak a szőlőben. Az elsőként szólított fiú meglehetősen ridegen, egészen röviden utasítja vissza a kérést: „Nincs kedvem!” A fiú annak ellenére viselkedik tiszteletlenül apjával szemben, hogy ő megkapta a kellő tiszteletet, hiszen apja fiúnak szólította őt. Helytelen reakcióját ő maga ismeri fel és kijavítja hibáját, megy és megteszi, amit apja kért tőle. A második fiú szóban megadja ugyan apjának a tiszteletet, kifejezi készségét a kérés teljesítésére és tisztelettudóan „úrnak, urának” szólítja apját, a kérést azonban mégsem teljesíti. A példabeszéd kérdéssel zárul: „Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”, amelyre a hallgatóság helyesen válaszol, amikor az első fiút nevezi meg.

Isten gyermekeinek tekint minket és szolgálatára hív. Nem elegendő Urunknak elismerni őt és az sem, hogy ismerjük akaratát. De még az sem elég, ha kedves szavakkal válaszolunk neki. Isten akaratát teljesíteni azt jelenti, hogy életünkben és mások életében előmozdítjuk a megváltás és az üdvözítés művét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi világosság. Te vagy a világ világossága. Te vagy életem világossága. Te vagy az egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a szeretet ragyogását. Eljött az idő, itt a kedvező alkalom, most kell elindulnom a bűnbánat útján, a hit útján, a hozzád vezető úton. Uram! A karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy megérkezzek hozzád és felismerjem, benned, a betlehemi Gyermekben az Istent, aki végtelenül szeretsz engem és minden embert.

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?”
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől”, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.

Mt 21,23-27

Elmélkedés

A Jézussal fokozatosan szembeforduló írástudók és farizeusok állandóan visszatérő kérdése, hogy honnan van Jézus hatalma. Amikor betegeket gyógyít, akkor arra kíváncsiak, hogy honnét van ehhez hatalma és ereje, hiszen nyilvánvalóan rendkívüliek ezek a csodák. Amikor a gonosz lelkeket kiűzi az emberekből, akkor szintén arra kíváncsiak, hogy milyen természetfeletti erőkkel szövetkezve képes erre, ki adott neki ehhez hatalmat. Amikor Jézus azt állítja, hogy képes a bűnök megbocsátására, akkor ismét csak az a kérdés fogalmazódik meg bennük, hogy miért tulajdonít magának ilyen hatalmat, képességet.

A mai evangélium szerint Jézus tanítása miatt merül fel ez a kérdés. Ki adott neki hatalmat, megbízást, felhatalmazást arra, hogy tanítson? Jézus visszakérdez: „Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?” A kérdezettek tanakodásából kiderül, hogy a zsidó felfogás szerint egy ember kaphat hatalmat egy másik embertől, például a tanítvány a mesterétől. Ugyanakkor elismerik, hogy Istentől is kaphat valaki hatalmat tanításra vagy rendkívüli cselekedetekre. Ez utóbbi inkább elmélet maradt náluk, mert sem Keresztelő János, sem Jézus esetében nem ismerték el az Istentől kapott hatalmat.

Megváltó Jézusom! Hittel vallom, hogy tiéd minden hatalom a földön és az égben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?”
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől”, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.

Mt 21,23-27

Elmélkedés

A Jézussal fokozatosan szembeforduló írástudók és farizeusok állandóan visszatérő kérdése, hogy honnan van Jézus hatalma. Amikor betegeket gyógyít, akkor arra kíváncsiak, hogy honnét van ehhez hatalma és ereje, hiszen nyilvánvalóan rendkívüliek ezek a csodák. Amikor a gonosz lelkeket kiűzi az emberekből, akkor szintén arra kíváncsiak, hogy milyen természetfeletti erőkkel szövetkezve képes erre, ki adott neki ehhez hatalmat. Amikor Jézus azt állítja, hogy képes a bűnök megbocsátására, akkor ismét csak az a kérdés fogalmazódik meg bennük, hogy miért tulajdonít magának ilyen hatalmat, képességet.

A mai evangélium szerint Jézus tanítása miatt merül fel ez a kérdés. Ki adott neki hatalmat, megbízást, felhatalmazást arra, hogy tanítson? Jézus visszakérdez: „Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?” A kérdezettek tanakodásából kiderül, hogy a zsidó felfogás szerint egy ember kaphat hatalmat egy másik embertől, például a tanítvány a mesterétől. Ugyanakkor elismerik, hogy Istentől is kaphat valaki hatalmat tanításra vagy rendkívüli cselekedetekre. Ez utóbbi inkább elmélet maradt náluk, mert sem Keresztelő János, sem Jézus esetében nem ismerték el az Istentől kapott hatalmat.

Megváltó Jézusom! Hittel vallom, hogy tiéd minden hatalom a földön és az égben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

A puszta angyala

Az ortodox keresztény festészetben egy XIII. században keletkezett, görög ikontípust a puszta angyalának neveznek. Az ikon Keresztelő Szent Jánost pusztai, sivatagi környezetben ábrázolja, teveszőr ruhában. Az ikon felső sarkában Krisztus látható, aki kezével megáldja őt. Keresztelő János egy lebomló könyvtekercset tart a kezében, amelyen az ő Jézusról szóló hitvallása, tanúságtétele olvasható: „Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). A kép alsó részében a „fák gyökerére helyezett fejsze” látható, amelyről a jánosi beszédekben olvasunk. Mindezek az elemek, azaz ruházata, a pusztai környezet és az ő tanítására való utalások pontosan megegyeznek azzal, amit János személyéről az evangéliumokban olvashatunk. Az ikon egy dologban azonban eltér az evangéliumi leírásoktól, mégpedig abban, hogy Jánosnak hatalmas aranyszínű angyalszárnyai vannak.

Elgondolkoztatóak ezek az angyalszárnyak. Egyrészt arra utalnak, hogy Keresztelő János az angyalokhoz hasonlóan Isten küldötte, aki Isten üzenetét közvetíti az embereknek, amikor a megváltó előfutáraként bűnbánatot hirdet. Másrészt utalnak az ember Isten-keresésére, Isten utáni vágyakozására, a vágyra, hogy felemelkedjünk, eljussunk Istenhez, mintegy ki akarunk lépni emberi létünk korlátozottságából. Talán mindannyian vágyakozunk ilyen angyalszárnyakra, hogy közelebb kerülhessünk Istenhez, és szentek, tiszták, ragyogóak legyünk, mint az angyalok.

Az adventi időszakban bizonyára felerősödnek bennünk ezek a vágyak. Szeretnénk lélekben megtisztulni, s ennek útját mind Keresztelő János, mind pedig Jézus a megtérésben látja. A mai evangéliumban Jézus Keresztelő Jánosról mondott szavait olvassuk: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat!” Az ószövetségi időkben Isten mindig azért küldte követeit, prófétáit, hogy a választott népet emlékeztesse a törvények és parancsok útjára. A nép többször megszegte az Istennel való szövetség törvényeit, hűtlen lett az egyetlen Istenhez, letért arról az útról, amelyet Isten kijelölt számára. Az idők teljességében, a Megváltó jövetelét közvetlenül megelőző időszakban még nagyobb szükség volt arra, hogy a nép odafigyeljen az isteni figyelmeztetésre, amely most a messiás előhírnökének, Keresztelő Szent Jánosnak a szavában nyilvánult meg, aki megtérést hirdetett. János így kezdte működését: „Elment a Jordán egész környékére, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3,3).

Az Úr Jézus nyilvános működésének mintegy három esztendeje alatt is a megtérés áll tanításának középpontjában. Így kezdi tanítását: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében” (Mk 1,15). És ugyanezzel a gondolattal fejezi be tanítását, feltámadása után ezt mondja az emmauszi tanítványoknak: „A messiás nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve, minden népnek” (Lk 24,47). Az advent a bűnbánat és a lelki megújulás ideje mindannyiunk számára. Engedjük, hogy az irgalmas Isten ránk találjon!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom! A történelem azt igazolja, hogy a mennyei Atya megváltó, üdvözítő tervének útjába nem állhat semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatta és még csak nem is késleltethette az üdvözítő jövetelét. Uram, kész vagyok mindenben elfogadni Isten akaratát. Kész vagyok hittel elfogadni Isten szándékait. A hitetlenség olykor engem is némává, süketté, vakká, bénává tesz. A hit viszont megnyitja ajkaimat Isten dicsőítésére. A hit megnyitja fülemet Isten szavának meghallására. A hit megnyitja szememet, hogy felismerjem mindazt, ami üdvösségemhez szükséges. A hit erőt ad, hogy Isten útján járjak. Adj nekem, Uram, igaz bűnbánatot!

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13

Elmélkedés

Adventi készületünk során felidézzük, hogy az ószövetségi idők embere miként várta a megváltó, a messiás jövetelét. Jézus korában általánosan elterjedt volt az a vélekedés, hogy a messiási időket Illés próféta eljövetele, megjelenése előzi meg. Illés próféta a maga korában arra szólította fel az embereket, hogy térjenek vissza az igaz Isten imádásához és a törvények megtartásához. A messiás előfutáraként megjelenő Illésnek is ugyanez lett volna a feladata. Ezt a nézetet idézik fel Jézus számára a tanítványok. Kérdésük nem arra irányul, hogy Mesterük igaznak tartja-e ezt az írástudói elképzelést, hanem azt szeretnék tudni, hogy eljött-e már a messiási idő.

Válaszában Jézus kijelenti, hogy a messiás előfutára már eljött Keresztelő János személyében, nem kell tovább Illésre várni. Mert nem a személy a lényeges, hanem az általa elvégzett feladat. Keresztelő János ugyanúgy bűnbánatra, megtérésre, az Isten törvényéhez való visszatérésre hívta a népet, miként egykor Illés, de sokan nem hallgattak szavára, mert nem ismerték fel az idők jeleit.

Előítéleteim, elképzeléseim és elvárásaim nem akadályoznak-e abban, hogy felismerjem az isteni jeleket és meghalljam a nekem szóló üzenetet? Isten ugyanis nem az én elvárásaimnak akar megfelelni, hanem ő kéri az én engedelmességemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!