Battaplébánia

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
Mt 11,16-19

Elmélkedés

Az adventi időszakban a megváltás titkát szeretnénk megérteni. Miért küldte el a mennyei Atya az ő Fiát, a Megváltót a világba? Mi indította Jézust arra, hogy megváltásunk érdekében vállalja a szenvedést és a halált? Miért ereszkedik le Isten a mi emberségünk szintjére?

Egyesek talán úgy vélik, hogy a megváltás annak köszönhető, hogy a felsőbbrendű Isten megsajnálja az esendő embert és szánalomból megsegíti. Ha Isten az ő szentsége és az ember bűnössége közti ellentétből vagy az ő mindenhatósága és az ember kicsinysége közti különbségből indulna ki, akkor aligha törődne velünk. Jóval többről van itt szó, mint szánalomról! A szeretet őszinte érzéséről. Arról, hogy Isten kötődik az emberhez, hozzánk tartozónak érzi magát, még akkor is, ha az ember olykor el akar távolodni, el akar szakadni e szeretettől. Jézus, aki öröktől fogva valóságos Isten, egy földi anya gyermekeként született meg és ezzel magára vette mindazt, ami az emberi életben szép, nemes, de azt is, ami gyengeséget jelent. Lám, Isten bölcsessége ezt az emberi gyengeséget és kicsinységet emeli fel azáltal, hogy emberré lesz.

Vannak, akik minden isteni jelet, figyelmeztetést, útmutatást semmibe vesznek. Az evangélium először azokat említi, akik nem hallgattak Keresztelő János szavára, majd következnek azok, akik Jézusra nem hallgattak. Hallgatok-e Isten szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén az evangélium Jézus fogantatásának eseményét, titkát mondja el. A két eseményt ne keverjük össze! Mária szeplőtelen fogantatása azt jelenti, hogy emberi létezésének kezdetétől, első pillanatától fogva Isten megóvta őt az áteredő bűntől. A bűntől való mentesség és a megszentelő kegyelem állapota a krisztusi megváltásnak köszönhető, amelyet Mária a mindenható Isten kegyelméből elővételezett. A szeplőtelen fogantatás tehát Mária kegyelmi kiváltsága, amely annak köszönhető, hogy Isten azt akarta, hogy egy egészen bűn nélkül való ember által jöjjön el, szülessen meg a Megváltó.

Az evangéliumi jelenet, az angyali üdvözlet, Jézus fogantatása már egy évekkel későbbi esemény. Mária már fiatal leány, amikor Gábor angyal meghozza számára az örömhírt arról, hogy Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Isten leereszkedésének, közeledésének csodálatos megnyilvánulása az, hogy a Fiúisten egy ember, Mária közreműködése által lett emberré, testesült meg, jött el a világba. Szent Lukács evangélista leírásában arra a mozzanatra érdemes odafigyelnünk, hogy Mária az angyali szó által fokról fokra megismeri Isten tervét és hittel elfogadja Isten akaratát.

Én is csak az isteni igazság egyre jobb megismerésével tudok továbbhaladni a hit útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Keresztény hitünk szerint a Szentírás Isten kinyilatkoztatása, ezért benne Isten feltárja önmagát, benső életét az ember számára és közli az emberrel kapcsolatos szándékát is. A Szentírást olvasva fény derül arra, hogy Isten lényege a szeretet, mindent szeretetből tesz. Az ő szeretetének köszönhető a teremtett világ, és az ő képmására megteremtett ember is neki köszönheti létezését. Isten szeretete megmutatkozik továbbá a gondviselésben és a megváltásban. Szeretetből meghívja az embert, hogy éljünk vele. E meghívása mindenkinek szól, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvassuk: „Jöjjetek hozzám mindnyájan!”

Isten hívását elfogadni azt jelenti, hogy elindulunk a hit útján és minden nap megteszünk egy lépést. A hit útjának első lépése Isten létezésének elfogadása. Nem az a döntő itt, hogy a teremtett világból, annak szépségéből és rendezettségéből ki tudjuk-e következtetni Istennek a létezését, hanem az, hogy megnyilvánulása, szeretetének és gondviselésének jelei alapján elfogadjuk-e őt az élet Urának, és elismerjük-e azt, hogy egyedül ő képes minket üdvözíteni. Mert Isten legfőbb szándéka az, hogy az ember, minden ember eljusson az üdvösségre, azaz a vele való, örökké tartó szeretetközösségre.

Az adventi időben érdemes odafigyelnem a megváltó Jézus hívására és elindulnom felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat. Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező várakozásra. Taníts arra, hogy úgy várjalak, ahogyan a kismamák várják gyermekük születésének pillanatát. Érintsd meg szívemet! Töltsd be vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi elmélkedésben már szó esett arról, hogy a bűntől való szabadulást egyedül Isten adhatja meg az embernek. A bűn ugyanis olyan élethelyzet, amelyből az ember nem képes a maga erejéből felemelkedni és más emberek segítségére sem számíthat. A bűn olyan szándék, szó, tett vagy mulasztás az ember részéről, amelyért felelősek vagyunk, és amely megrontja kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal. Ezt a helyzetet szemlélteti a mai evangéliumban Jézus példabeszéde az elveszett bárányról. A hasonlat újdonsága abban rejlik, hogy maga Isten indul el keresni és megmenteni a bűnös, az eltévedt embert. Az ószövetségi idők tanítása szerint a bűnét beismerő embernek minden igyekezetével arra kell törekednie, hogy kiengesztelje Istent és ezáltal elhárítsa a bűnéért járó jogos isteni büntetést. Ezzel szemben az újszövetség igazi örömhírét hirdeti Jézus, aki nem egyoldalúan szemléli a bűnbocsánat eseményét, hanem az ember bűntől való szabadulásának vágya mellett bemutatja a másik oldalt is, azaz az emberhez lehajló isteni irgalmasságot, az embert felemelő isteni jóságot, az ember számára új lehetőséget adó Istent.

Az adventi időben jó rácsodálkoznunk arra, hogy a bűnös emberiség megsegítésére siető Isten irgalma nyilvánul meg abban, hogy elküldte Fiát, az emberiséget a bűntől megváltó Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos Tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.

Boldog XXIII. János pápa

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26

Elmélkedés

A bűn természetét és a bűnös ember magatartását több szempontból is vizsgálhatjuk. Tény, hogy Isten olyan embert teremtett, aki az élet útját botladozva, elesve, de újra felemelkedve járja. Ha ez nem így volna, a szabadságunktól, a szabad akaratunktól lennénk megfosztva. Korunk emberét sokszor jellemzi a bűn iránti érzéketlenség, de ez is csak viszonylagos. Miközben saját hibáját az ember szívesen csökkenti és saját rossz cselekedeteit jelentéktelennek minősíti, az ellene elkövetett bűnöket nem tudja elfelejteni, azokat nem tudja megbocsátani és szüntelenül a bűnös méltó megbüntetését szorgalmazza.

A mai evangéliumban egy béna ember meggyógyításáról olvasunk. A testi gyógyuláshoz Jézus hozzáteszi a lelki gyógyulást, a bűnbocsánatot is, így a korábban béna ember testi nyomorúságától megszabadulva és lelkileg újjászületve távozhat. A történetben világosan elkülönül az emberi gyengeség és az isteni erő, az emberi tehetetlenség és az isteni cselekvés, az emberi akadékoskodás a jelenlévő farizeusok és törvénytudók részéről és a szabadító isteni szó.

A történet azt jelzi, hogy a bűn olyan határhelyzet, amelyben megnyilvánul emberségünk és megtapasztaljuk, hogy rászorulunk Isten segítségére, megbocsátására. Egyedül Isten irgalma szabadíthat meg minket a bűntől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12

Elmélkedés

A pusztában kiáltó szó

Minden művész vagy tudós ember végigjárja a maga fejlődésének útját, amely valahol ott kezdődik, hogy rácsodálkozik mások alkotására. Megragadja őt a művészi szépség vagy a tudományos eredmény, és felébred benne a vágy, hogy ő is hasonló értéket hozzon létre. Ehhez persze éveken át kell tanulnia, dolgoznia, küzdenie. Kezdetben még másokat utánoz, az általa eszményinek tartottakat másolja, a legkiválóbbakat választja mesterének, majd egy idő után már próbál kibújni az ő árnyékukból. Próbálja felülmúlni mestereit, s végül, ha valóban párosul benne a tehetség és a szorgalom, előbb-utóbb rátalál a maga útjára, önálló művészi alkotásokat hoz létre vagy új tudományos eredményeket ér el. A művészi alkotói vágy, az új meglátásokat hozó felfedezői kíváncsiság, az önálló személyiséget megmutató törekvés dicsérendő minden művészben és tudósban.

Ehhez hasonló fejlődési folyamatot a vallásosság útján, a hit útján, Isten megismerésének és a vele való egyesülésnek az útján is átélünk, bár a folyamat végső eredménye itt nem a teljes önállóság és függetlenség, hiszen a végtelen és mindenható Istent emberi képességeinkkel nem tudjuk felülmúlni. A lelki fejlődés célja az, hogy egyre jobban hasonlítsunk a szent Istenhez, aki az életszentségre hív minket. Ezen az úton sokszor megtapasztaljuk esendőségünket, gyengeségeinket, bűnösségünket. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan már az elején megállnak az életszentség útján, és nem éreznek magukban erőt a továbbhaladáshoz.

Akár éppen megtorpanunk, akár lelkesen haladunk az életszentség útján, új erőt adhat nekünk Keresztelő Szent János buzdítása és életmódja. Mondhatnánk, hogy a maga útját járta. Nem városban vagy kisebb településen, nem a társadalom többi tagjával együtt él, hanem lakhelyéül a pusztát választotta. Öltözete egészen egyszerű, minden pompát nélkülöz. Az étkezés tekintetében megelégszik azzal, amit a természet, a puszta ad neki, sáskát és vadmézet eszik. Mindezeket ne tekintsük különcségnek, hiszen kortársai sem így vették, hanem személyében felismerték a prófétát, az Isten által küldött embert, akinek szavára érdemes odafigyelni. Ilyen módon furcsa életmódja felhívás volt a nép számára, hogy felfigyeljenek rá, elmenjenek hozzá és meghallgassák Isten üzenetét. Keresztelő János valójában mégsem a maga útját járta, hanem azt tette, amit Isten kért tőle.

János fellépését egy olyan időszak előzte meg, amikor Isten hosszú időn keresztül nem küldött prófétákat a választott nép számára. Az evangéliumban szereplő pusztaság ebben az értelemben nem csupán azt a helyet jelöli, ahol János él és tanít, hanem utal az időre is, azaz a csend korszakát követően most János által újra felhangzik Isten üzenete. János tudatában van annak, hogy milyen ellentétben áll Isten szentsége és a nép bűnös életmódja, ezért üzenete inkább fenyegetés, mintsem vigasztalás. Szavai szerint egyetlen bűnös sem kerülheti el Isten büntetését. A jogos isteni ítélettől való megmenekülés egyetlen lehetősége a megtérés, a bűnbánat, az életmód gyökeres megváltoztatása. Ezért gondol János úgy az eljövendő üdvözítőre, mint az isteni ítélet végrehajtójára. Ez a kép a Megváltó születésével és Jézus fellépésével módosul. Lassan megértjük, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében nem az embereket elítélő és megbüntető megváltót küldött, hanem valódi szabadítót, aki a megbocsátás örömhírét hirdeti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Egykor az emberek a puszta csendjében nem hallottak mást, mint Keresztelő János szavát. Ez a szó az Isten törvényeinek útjára való visszatérésre, a bűnbánatra, a megtérésre szólította fel őket. Arra, hogy megtisztulva készüljenek a Megváltó jövetelére, amely már egészen közel van. Az emberek az Isten küldöttének közelségében és a pusztaság csendjében megérezték bűneik súlyát. A puszta csendjében megértették a bűntől való szabadulás, a bűnös élettel való szakítás fontosságát. A puszta csendje megmutatta számukra a bűntől való szabadulás útját. Vezess engem is abba a pusztába, ahol megtisztulhatok és találkozhatok veled!

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Isten kinyilatkoztatása, önfeltárása az emberek számára Jézus Krisztus személyében vált teljessé. A mi Urunk nem csupán szavaival hirdette az Isten országáról szóló örömhírt, hanem minden cselekedete is annak kinyilatkoztatása, feltárása volt, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban és megsegíti az embert. Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy a Jézussal való találkozás, az irgalmasság megtapasztalása, azaz a kinyilatkoztatás befogadása megváltoztatja, átalakítja az emberek életét.

Korunk emberére jellemző, hogy keresi az élményeket. A munka után szórakozásra, új élményekre vágyódik, de sajnos sok esetben megelégszik a látványosságokkal, amelyeket aztán könnyen el is felejt, mert újabbak jönnek helyettük. Ezek a pillanatnyi és gyorsan változó élmények aligha szolgálják az ember lelki növekedését. Ezzel szemben Isten nem azért adja nekünk tanítását a kinyilatkoztatás által, hogy szórakoztasson minket a létezés titkainak megvilágításával, hanem át akar alakítani bennünket. Azt szeretné, hogy vele éljünk és belőle kiindulva növekedjünk emberségünkben.

Jézus egykor azzal a szándékkal indította missziós útra apostolait, hogy erre az Istennel való természetfeletti kapcsolatra meghívják az embereket. Az Egyház napjainkban is ezt a szolgálatot végzi, amikor a hitre, mint a vallási élmény alapjára irányítja a figyelmet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Mt 9,27-31

Elmélkedés

Napjainkban sok ember számára nehézséget jelent Isten létezésének és annak elismerése, hogy jelen van, működik a világban. Az ilyen gondolkodású személyeknek az a meggyőződése, hogy a világ eseményeit, történéseit az ember határozza meg és irányítja. Néha valóban úgy tűnik, hogy az emberi elképzeléseknek semmi sem szab határt, aztán mégis szüntelenül akadályokba ütközik az emberi elszántság. Az emberi törekvések mögötti jószándékot felesleges volna vitatni, még akkor is, ha a nagyzási mánia olykor egészen nyilvánvaló. Ugyanakkor a világban tapasztalható rossz és gyűlölet a családi békétlenségektől a nemzetek közti háborúkig egyértelművé teszi, hogy az ember nem a jóra törekszik. Ennek hátterében felfedezzük Isten elutasítását és az ő törvényeinek el nem fogadását.

A bibliai szereplők esetében a vallásos élmény alapját a természetfeletti, isteni erő megtapasztalása biztosította. Az emberek akkor tudtak előrelépni, fejlődni, akkor tudták életüket jobbra fordítani, ha megérezték Isten működését életükben és hittel elfogadták azt. Ennek szép példája a mai evangéliumban szereplő két vak esete. A látás ajándékát hiába várnák emberektől, de bátran kérik Jézustól. Megszólításukkal elismerik Jézus messiási hatalmát, kérésükkel pedig kifejezik az Úr istenségébe és isteni erejébe vetett hitüket.

Hitem megvallása fordulatot hoz életembe. Hiszem-e, hogy Jézus tud rajtam segíteni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Mt 9,27-31

Elmélkedés

Napjainkban sok ember számára nehézséget jelent Isten létezésének és annak elismerése, hogy jelen van, működik a világban. Az ilyen gondolkodású személyeknek az a meggyőződése, hogy a világ eseményeit, történéseit az ember határozza meg és irányítja. Néha valóban úgy tűnik, hogy az emberi elképzeléseknek semmi sem szab határt, aztán mégis szüntelenül akadályokba ütközik az emberi elszántság. Az emberi törekvések mögötti jószándékot felesleges volna vitatni, még akkor is, ha a nagyzási mánia olykor egészen nyilvánvaló. Ugyanakkor a világban tapasztalható rossz és gyűlölet a családi békétlenségektől a nemzetek közti háborúkig egyértelművé teszi, hogy az ember nem a jóra törekszik. Ennek hátterében felfedezzük Isten elutasítását és az ő törvényeinek el nem fogadását.

A bibliai szereplők esetében a vallásos élmény alapját a természetfeletti, isteni erő megtapasztalása biztosította. Az emberek akkor tudtak előrelépni, fejlődni, akkor tudták életüket jobbra fordítani, ha megérezték Isten működését életükben és hittel elfogadták azt. Ennek szép példája a mai evangéliumban szereplő két vak esete. A látás ajándékát hiába várnák emberektől, de bátran kérik Jézustól. Megszólításukkal elismerik Jézus messiási hatalmát, kérésükkel pedig kifejezik az Úr istenségébe és isteni erejébe vetett hitüket.

Hitem megvallása fordulatot hoz életembe. Hiszem-e, hogy Jézus tud rajtam segíteni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Emberi méltóságunk többek között abban mutatkozik meg, hogy szabadon dönthetünk és szabadon cselekedhetünk. Döntési és cselekvési szabadságunkat a teremtő Istennek köszönhetjük, aki nem neki vakon engedelmeskedő rabszolgának teremtette meg az embert és nem is gondolkodásra képtelen automatának. Isten azt szeretné, ha szabadon választanánk azt az utat, amely az üdvösségre, a vele való végső egyesülésre vezet. Isten elvárja tőlünk, hogy szavaink valóban benső meggyőződésünket és szándékainkat fejezzék ki, s mindezzel ne ellenkezzenek tetteink. Nem elegendő elismerni Isten létezését és nem elég azt hangoztatni, hogy ismerjük akaratát, hanem meg is kell tennünk mindazt, amit megismertünk. Ennek igazságát Jézus így fejezi ki a mai evangéliumban: az juthat be a mennyek országába, aki teljesíti a mennyei Atya akaratát. Szavainak szemléltetésére példabeszédet mond a házát homokra építő balga emberről és az okosról, aki szilárd alapot választ lakóhelye számára. Az előbbiek csak ismerik Isten tanítását, de nem élnek aszerint. Megtehetik, mert szabad akaratuk van. Az utóbbiak, az okosak, nem csak ismerik Isten elvárásait, hanem szabad akarattal elfogadják azt és cselekedeteiket ehhez szabják. Megteszik Isten akaratát, mégpedig szabad akarattal, felelősségük tudatában.

A szabad akarat személyes felelősséggel jár.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!